Interjú: Tenebras (Nuit Noire)
2013-08-05, Budapest, 2013.04.25.

english version (or scroll down)

A pár hónappal ezelőtti budapesti Nuit Noire-koncert napján elég sokat beszélgettem a zenekar jelenlegi egyetlen tagjával, Mallory Juliával, művésznevén Tenebras-szal, aki alaposan rámijesztett azzal, hogy zenebohócokat idéző, egyszerre doboló, gitározó és énekelő egyszemélyes zenekarként érkezett.

Miért turnézol dobos nélkül?

Tavaly még volt egy dobos, akivel együtt játszottam élőben, Nicoblast, de egy idő után túlságosan körülményessé vált a vele való turnézás. Nincs már időm a próbákra. A testvérem, Akhron, az első dobos 2003-ban hagyta ott a zenekart, és Párizsba költözött. Utána két másik dobos jött, és mindketten be akarták gyakorolni a dalokat velem, próbálni akartak állandóan, én viszont utálok gyakorolni. Mindig mondogatták, hogy „ismételjük el ezt a részt”. Nem bírom, ráadásul munkám is van, feleségem, gyerekeim vannak, nincs időm sem erre. A testvérem egyébként 2007 környékén újra akart lemezeket készíteni velem, és el is kezdtünk felvenni egy albumot, de nem működött a dolog.

Milyen munkahelyed van?

Egy Airbus gyárban dolgozom, a logisztikai részlegen. Repülőgép-alkatrészeket kapunk, szortírozzuk, raktározzuk, és kiküldjük őket a megfelelő részlegeknek. A munka a szenvedélyem. (szünet) Vicceltem. De hamarosan új munkahely után kell néznem, mert el fogok költözni Franciaországból. A feleségem amerikai, nem tudta megszokni Franciaországot és a nyelvet sem tudta megtanulni, egyszerűbb lesz az élete otthon. Ez az oka annak, hogy ezt az Európa-turnét mindenképpen meg akartam csinálni, nem sok lehetőségem lesz erre a jövőben.



És hogyan jött az ötlet, hogy a dobos-problémát ekképpen oldd meg? Ismersz a magadéhoz hasonló bandákat ill. projekteket?


Pár évvel ezelőtt otthon, Toulouse-ban láttam egy helyi bandát, aminek az előzenekara one-girl-bandként hirdette meg magát. Az illető ugyan jóval lassabb, pszichedelikus zenét játszott, de teljesen ledöbbentem az élménytől, és igazság szerint az általa használt konfigurációt használom egy az egyben azóta is. (Két lábdobot használ, az egyik közepébe egy pergő van szerelve, cintányérok nincsenek. - a szerk.) Aztán elkezdtem foglalkozni a témával és van még néhány hasonló előadó, egészen hihetetlenek is vannak közöttük, van aki további pedálok segítségével cintányérokat  is tud használni, fél kézzel, tappingelve játszik egy basszusgitáron, a másikkal pedig billentyűzik. Ilyesmit én viszont nem akarok, mert a gyors játék nyers erejére törekszem, és azt ennyire sokfelé figyelve nem tudnám megvalósítani. Ilyen, blastbeateket játszó egyszemélyes bandát korábban még nem hallottam, de nemrégiben felvette velem a  kapcsolatot a Pandiscordian Necrogenesis egyetlen tagja, aki bestiális old school black/death metalt játszik, és mindent a színpadon improvizál, nem ad ki lemezeket, csak koncertezik, szóval most már ismerek egy blastbeateket játszó egyszemélyes bandát magamon kívül is.

A korábbi lemezeken te játszottál fel mindent, a dobokat és billentyűket is?

Igen, én dobolok mindenütt, viszont billentyű nincs a zenémben.

                

Egyik dalban sincs? Volt (↑) ahol kifejezetten a billentyű-mániás Summoning ugrott be.


Nincs. Van ahol több mint húsz gitársávot használtam fel, különféle effektekkel, és olyan hatást sikerült elérni, mintha billentyűznék, de nem: a lemezeim belső borítóiban fel is tüntetem a tényt, hogy nincsenek billentyűk. A Summoning egyébként az egyik legnagyobb kedvencem, alig várom az új lemezüket. Én nem a norvég vonallal szerettem meg a black metalt, az osztrákok voltak a kedvenceim, a Summoning, az Abigor és ezek különböző projektjei. Egy rádióműsorban hallottam őket és rögtön magával ragadott a különleges atmoszféra és hangzásvilág.

Apropó atmoszféra. Nem volt semmilyen speciális kérésed a színpadi kiállásoddal kapcsolatosan, nem kértél sem füstöt, sem semmilyen különleges megvilágítást.

Nem foglalkozom annyira ezekkel a dolgokkal, hozzá vagyok szokva a pincékhez, próbatermekhez, ilyen helyeken lépek fel. Ugyanakkor, a füst nagyon hatásos tud lenni. A Blizzard Beasts lemez turnéjával láttam anno az Immortalt, ahol olyan füst volt, hogy vágni lehetett szinte, csak a zenészek sziluettjeit lehetett látni, és fantasztikus élmény volt az egész. Nekem ez a lemez egyébként is különleges, tudom, mindenki a Pure Holocaustra esküszik, de nekem a kegyetlen gyorsasága és a hangulata miatt a Blizzard Beasts a kedvenc Immortal albumom, egy kiugró teljesítmény az életművükben.

Extrém módon változatos az ízlésed, ami a mai fiatalok között nem számít ritkaságnak, de te idősebb vagy. Mindig is ilyen voltál, hallgattál Cure-t, Ramonest,  Manowart, popzenét, black metalt egyidejűleg, vagy fokozatosan alakultál ilyenné?


Be kell vallanom, amikor igazán elmélyedtem a black metalban, akkor minden mást mellőztem, de egy idő után újra nyitott lettem a többi dologra. Ez a „csak a black metal”-időszak kb. egy évig tartott, ezt leszámítva mindig újabb és újabb dolgokat fedeztem fel magamnak, nem elhagyva a korábbiakat.

           

Van olyan zenei műfaj, ami teljességgel érdektelen a számodra?

Azt hiszem, minden zene jelent valamiféle érdekességet, legyen az bármilyen is, de ha valami átok ülne rajtam, ami miatt nem hallgathatnék rapet vagy reggae-t, akkor annyira nem lennék szomorú. De még ezeket is tudom olykor, mondjuk filmek betétdalaként értékelni. Szóval, teljesen érdektelen stílus nincsen számomra, legfeljebb olyanok, amiknek a hallgatásáért nem könyörögnék.

Nem csak az érdeklődési köröd szélés a zene világában, de Nuit Noire-ral is számos olyan bandával együttműködtél, akik nem állnak túlzottan közel a Nuit Noire stílusához. Az egyik splitedet például a His Electro Blue Voice-szal készítetted, akik hamarosan új albummal jelentkeznek. Honnan jött a kapcsolat hozzájuk?

Még ezer évvel ezelőtt megkeresett a His Electro Blue Voice egyik tagja, aki egyben az Avant! Records tulajdonosa is, mivel nagyon betalált nála a zeném, és ezért csereberéltünk egy keveset az anyagainkból. Innen már természetesen adta magát a split album készítése is.

A Nuit Noire koncepciója a tündéreken alapszik. Már sok interjúban beszéltél erről, de mesélnél egy kicsit erről a magyar olvasóknak is? Kik vagy mik a tündérek a te interpretációdban?


Ez egy olyasmiféle dolog, ami a levegőben van, egy érzés, ami boldoggá és erőssé tesz. Boldog vagyok annak a gondolatától, hogy itt vannak ebben az ocsmány világban.


Voltak olyan konkrét tündérmesék és történetek, amelyek hatással voltak erre a koncepcióra?

A ’La Graine de Folie’ című képregénysorozat Civiellotól nagyban felelős ezért az egészért, az esztétikája miatt, amiatt, amik a tündérek ebben a képregényben. Évekkel a Nuit Noire megalapítása után olvastam Robert Holdstocktól a ’Mythago Wood’ című könyvet, abban egészen hasonlóak a tündérek, mint az enyémek. Nagyon jó könyv, egyébként.



A Nuit Noire egy olyan bandának tűnik, amelyik nem foglalkozik az underground metal zene készítésének szabályaival és sablonjaival. A tündéreket ritkán látják az emberek a metallal kompatibilisnek, a vokáljaid szentimentálisak, a szövegek helyenként humorosak, és még egy Lady Gaga-feldolgozást is csináltál. Ez egy tudatos provokáció a konzervatív metalrajongókkal szemben,vagy inkább a személyiséged mellékhatása?

Egyáltalán nem áll szándékomban felháborítani a metalosokat, de dalszerzés közben teljes mértékig tisztában vagyok azzal, hogy fel fogom háborítani őket. Ehhez képest mindenkit nem is háborít fel, nagyon sok különbség van az egyes metalosok között.

A zenéd két fő eleme a punk és a black metal. Mindkettő egy ideológiával átitatott műfaj, de úgy tűnik, neked megvan a saját elképzelésed a dolgokról. Mit gondolosz ezekről az ideológiákról, tudsz velük azonosulni? Mit tanultál ezekből?


1995 óta vagyok benne a black metalban, és 1996-ban már az első black metal zenekarommal, a Grimoriával játszottam, ekkoriban kb. tizen lehettünk a városban (ami a negyedik legnagyobb Franciaországban) azok, akik tudtak a Black Legions működéséről. Őrült, izgalmas, extrém emberekkel ismerkedtem meg és nem kevésbé érdekes dolgokat tapasztaltam meg. Ezek mély benyomásokat tettek rám. Mind a mai napig a black metalt tartom az egyik legizgalmasabb zenei színtérnek, de nem vagyok black metalos. Ami a punkot illeti, amikor Nicoblasttal koncertezni kezdtünk, az ő kapcsolatainak köszönhetően a Nuit Noire eléggé sokat szerepelt az alternatív/punk színtéren, és ez is egy rendkívül izgalmas közeg. Nagyon jól és elememben érzem magamat, amikor punk koncertekre megyek, szeretem a dolgot.

Az utolsó nagylemezed 2011-ben jelent meg, vannak már tervek a következőre?


Az új felvételeimet elvileg még ebben a hónapban be kellene tudnom fejezni, ez egy egyoldalas LP, A Beautiful Belief címmel, a Prison Tatt-nél fog megjelenni. Ha ez megvolt, amint lehet, nekilátok a 90%-ban már megírt új nagylemez felvételének is. 

Kösz a válaszokat és hogy időt szakítottál ránk!


Élmény volt, a budapesti koncertet pedig soha nem felejtem el. A tündérek legyenek veletek!

a' ördög

english version:

To tell the truth, I was a bit scared about Nuit Noire's "one-man show with live drums" visit, but I was pleasently surprised by the gig itself. We talked a lot throughout the day with Tenebras, and I think we had some interesting topics,

Why are you touring without a drummer?

Until last year I used to have a live drummer, Nicoblast, with whom I played together, but after a while it became too difficult for me to tour with him. I didn't have the time anymore to practice. My brother Akhron, the first drummer, left the band in 2003 and then moved to Paris. After him came two other drummers, and both of them wanted to practice the songs with me, rehearsing all the time over and over again, and I hate rehearsals. They keep telling me to „play that part again” and „repeat that”. I can’t stand that, and I also have a job, a wife, children, so I have no time for that. My brother wanted to make albums with me again by 2007, we tried to start a recording once but it didn't work out.


What is your job?

I work at an Airbus factory, on the logistics department. We receive plane parts, sort them, store them, and send them out to different departments. It is pure passion. (pauses) I was joking. But soon I have to find a new job, because we'll move away from France with my family. My wife is from the United States and she couldn't get used to France and learn French, so her life will be easier there. That is the reason I wanted to do this tour in Europe by all means: I won't have many possibilities for that in the future. 


And how came the idea to solve the drummer problem like this? Do you know any other bands/projects like yours?

A few years ago I saw a local band in Toulouse and their support band labelled itself a „one girl band”. She played slower, psychedelic music, but I was totally blown away by the experience, and to tell you the truth, I use exactly the same configuration. (He uses two bass drums with a snare installed in one of them, and no cymbals at all. - ed.) After that, I started to search for similar artists, and now I know about a few. Some of them are totally unbelievable. For instance, one handles cymbals with additional pedals, and plays bass guitar with one hand using tapping technique, while he plays on a keyboard with the other hand. But I don't wan't to do things like that, I focus on the raw power of fast playing, and that would be impossible for me with so many things to concentrate on. Previously, I never heard a similar band pIaying blast beats, but I was recently contacted by the unique member of Pandiscordian Necrogenesis. He plays a bestial old school black death all by himself, he improvises everything on stage, there are no records, just live shows, and he is the only other one i know who does blast beats as a one-man-band.

Do you play all instruments on the previous releases? I mean all the guitars, drums, keyboards?

Yes, I play everything, but there are no keyboards in my music.

Not at all? There were some tracks which reminded me of Summoning, and that band is massively keyboard-oriented.

No. There are some songs for which I used about twenty guitar tracks with different effects on them, and I managed to achieve a keyboard-like sound, but there are no keyboards. This fact is even written in the booklet. By the way, Summoning is one of my all-time favourite bands, I can’t wait to hear their new album. It wasn't the Norwegian bands that got me into black metal, it was the Austrians, Abigor, Summoning and the different projects of them. I heard these bands on a French radio station, and I was immediately blown away by their special atmosphere and sound.

Talking about atmosphere, you had no special requests about the stage. No lights, no smoke machine...


I’am used to play in rehearsal rooms and cellars, so I don’t care a lot. But such things can surely add to the atmosphere, like smoke. I will never forget seeing Immortal live back in 1997, when they were touring with the Blizzard Beasts album. There was this incredible fog in the room, you could see only shilouettes, and it was a fantastic experience. Incidentally, that album is something special for me. I know, everyone prefers Pure Holocaust, but that merciless speed and mood makes Blizzard Beasts the best Immortal album for me, a standout in their career.

You have an extremely varied taste, which is not that unusual for nowadays youngsters, but you are older. Were you always like that, listening to Cure, Ramones, Manowar, pop music and black metal at the same time or is this something that evolved with time?


I have to admit that when I got into the underground black metal I abandoned all the other things I was listening to, but after a while I included back all those other things, this „black metal only” break lasted for one year maybe, and I never stopped to add more and more things with the years, without abandoning anything ever.

Are there any musical styles which are totally unintresting to you?


I think every music, whatever it is, presents an interest, but if I was under a curse preventing me to hear rap or reggae, I wouldn't be sad, although those things can be interesting in a movie soundtrack for example... so really there is no music totally uninteresting to me, just some styles that I am not begging for listening to them.


You are not only a fan of a varied spectrum of music, you also made splits with some bands who are not that close to Nuit Noire’s style. One of them is His Electro Blue Voice, who will release their new album in a few weeks. How came that you made a split together?


One of the members of His Electro Blue Voice who is also the Avant! Records label owner had contacted me a very long time ago because he hit on my music and we did some trades. So naturally this split idea ended to come.


Nuit Noire’s conception is based on fairies. You've talked about this in many interviews already, but could you explain it to the Hungarian readers, too? Who or what are fairies in your interpretation?

It is a sort of something in the air, a feeling that brings me happiness and strength, I'm happy to think that they are here and there in this ugly world.


Are there any special fairy stories and tales which inspired this conception?


The comic book serie „La Graine De Folie” by Civiello was for a lot in all this, the aesthetics, what the fairies are in this comic. And years after the creation of Nuit Noire I got to read a book called „Mythago Wood” by Robert Holdstock, there are fairies in it, and they are almost like mine. Very good book by the way.

Nuit Noire is a band which seems to ignore any standards and rules of making undeground metal music. First of all, fairies are rarely seen compatible with metal, your vocals are sentimental, your lyrics are sometimes funny, and you also made a Lady Gaga cover. Is your attack on conservative metalheads on purpose, or is it more like a side effect of your personality?

I don't absolutely want to piss the metalheads off, but I'm totally conscious that it will piss them off when I create my songs, but not all of them are pissed, there are so many differences between each metalhead.

The two main elements of your music are punk and black metal. These are both ideologically filled styles, but you seem to have your own ideology. What do you think about these ideologies (black metal and punk), can you identify yourself with them? What did you learn from them?

I have been into black metal since 1995 and played in my first black metal band Grimoria in 1996, we were probably less than 10 people in my city (the fourth biggest one of France) to know about the Black Legions at this time. I have gone through crazy, exciting, extreme things and people through black metal, it left a deep mark in me and I still think that it is one of the most interesting musical scene, but I'm not a black metaller. About punk now, when the drummer Nicoblast started to play with me on stage, Nuit Noire got a lot into the punk/alternative scene thanks to his contacts, and for sure it is one of the most interesting musical scene as well, I feel very good and in my element when I go to a punk concert, I really love it.

Your last full length album was released in 2011, are there any plans for the next one already?

I should be able to finish the new recording this month, a one-sided LP called „A Beautiful Belief” to be released on „Prison Tatt”, and after this I will try to start the recording of the next full-length that is 90% written as soon as possible!


Thanks for your time and answers!

That was a pleasure, and I'll never forget this concert in Budapest! May the fairies be with you all!

 

Interjú: Sami Hynninen (Reverend Bizarre, Spiritus Mortis, The Puritan, Opium Warlords)
2009-12-25, Budapest, 2009. október 22.

A sokak által csak Sir Albert Witchfinderként ismert Sami Hynninennel (teljes nevén: Sami Albert Hynninen) a Pogo Loco-béli Spiritus Mortis koncert előtt beszélgettünk. (Koncertbeszámolónkat lásd itt.) Sami az idei (2009) év elején csatlakozott a '80-as évek vége óta létező, ám csak néhány éve igazán aktív csapathoz, melynek kész lemezanyagát ő énekelte fel.

Részt fogsz venni a következő Spiritus Mortis album dalszerzésében?

Azt hiszem, a szövegekre fogok fókuszálni. A többiek tudják, mi a dolguk, ami a dalszerzést illeti. Írhatnék pár dalt, de ezzel egyidejűleg a saját albumaimat is csinálni akarom. Merthogy a projectjeim továbbra is működnek, így nem látom értelmét, hogy belekeveredjek az ő dalszerzésükbe. Talán… van egy dalom, ami jó lenne a Spiritus Mortisnak, de valószínűleg azt is a saját dolgaimhoz használom majd fel.

A Spiritus Mortis dalai közvetlenebbek, mint a Reverend Bizarre vagy a The Puritan esetében, mondhatjuk, hogy kommerszebbek is?

Persze, azok!

Nem okoz neked gondot emiatt az előadásuk?

Nem, szó sincs erről! Ugyanis nagy rajongója vagyok az olyan bandáknak, mint mondjuk a Deep Purple, vagy az Iron Maiden. Ha viszont a saját zenémet csinálom, akkor az közvetlenül a lelkemből jön, ami pedig nem kompatibilis a mainstreammel. De nincs gondom azzal, hogy a Spiritus Mortis normálisabb, jut tér a személyiségemnek is. És amúgy is, a The God Behind the God sokkal abnormálisabb lemez lett, mint az elődjei - úgy értem, keményebb lett azoknál.

Említetted a mellékprojectjeidet, melyik bandát érzed a fő projectednek?

Minden, amit csinálok, az életem. Legyen szó az Azrael Risingról, az Armanenschaftról, a The Puritanról vagy az Opium Warlordsról. Csinálok borítókat is, finn nyelvű magazinokba írok. Mindenbe, amit csinálok, beleadok mindent, ami vagyok. Amit csinálok, azt igazán akarom is. 

                 

Tehát nincs főzenekarod.

Nincs, és a Reverend Bizarre sem volt az. Az inkább mellékproject érzetű volt, mivel én mindig durvábbra, kísérletezőbbre akartam venni a figurát, olyasmit akartam, mint ami a The Puritanban valósult meg. Ezért is született meg a The Puritan. Ezzel együtt imádom, amit a Reverend Bizarre-ral csináltunk, és az utolsó dolgaink már eléggé szokatlanok is voltak. Bár igazából ez mindegyikben megvolt. De nekem ez akkor is kommersz zene volt. 

A Reverend Bizarre??

Igen, bizony, kommersz zene. Vezettük a finn kislemez-listákat vele, voltunk másodikak, negyedikek, ötödikek, hatodikak is. Vicces dolog ez, semmi köze nem volt a valósághoz, egyszerűen csak annyira sokan vették meg a lemezünket annyira rövid idő alatt, hogy felkerültünk a listákra. De igazából soha nem tartoztunk oda. Ha valaki megkérdezte tőlem, hogy milyen érzés listavezetőnek lenni, akkor azt mondtam, hogy furcsa. Mert én nem vagyok része a társadalomnak, semmit nem kapok a finn társadalomtól. Egyedül vagyok, nem érdekel Finnország.


Amolyan igazi magányos harcos vagy?

Úgy mondanám, hogy az egyensúly magányos keresője vagyok. Értem, mire gondolsz, de nem vagyok harcos. Egy olyan helyet keresek, ahol kívül kerülhetek ebből a világból.

Volt egy kérdésünk, ami ezt a témát érintette volna. A szövegeidben sokféle világnézetet bemutatsz, ezek közül sokat egyértelműen negatív színben, az őrület formáiként; a művészneved – Witchfinder – pedig az inkvizícióra utal…


Igazából ez úgy alakult, hogy amikor kisgyerek voltam, az osztálytársaim kibaszott limonádé-diszkóslágereket mutogattak nekem, én meg akkoriban Kiss Animalize lemezét hallgattam, majd megtaláltam a W.A.S.P.-ot. Amikor először hallottam őket, megfordult körülöttem a világ. Az első W.A.S.P. lemez a mai napig.. itt van.
(a szívére mutat – a szerk.) Akkor értettem meg, hogy az emberek elé lehet vetni engem, és hogy ezt a világot el lehet pusztítani.

Később megtaláltam a Venomot, meg persze a Witchfinder Generalt, és onnan már nem volt visszaút. Számomra azóta is ez a dolog lényege, megtalálni olyan bandákat, mint a Black Widow, és egyre mélyebbre süllyedni a sötétségben.

Ugyanakkor, azt mondod, hogy az egyensúlyt keresed…

Úgy értem, a spirituális világban, ami jóval bonyolultabb, hmm, mondjuk úgy, hogy csend helyét keresem. Azt hiszem, már tudom, hol van. De várom a napját annak, hogy véget érjenek a dolgok a létezésemnek ezen a szintjén.

Úgy érted, az élet utáni létezésre vágysz? Olyasmire gondolsz, mint a Nirvana?


Nem a Nirvanáról vagy a Samsaráról, meg ezekről beszélek, ezek a dolgok már most jelen vannak, nem is a Mennyországról vagy a Shambhala-ról, meg többiről. Én egy kaput keresek a Föld belsejébe. Hiszek abban, hogy létezik egy alagútrendszer a Föld mélyén, és én ezt keresem. Azt hiszem, a Fekete Góbiban, a Góbi sivatag alatt lehet, Mongóliában. Ebben hiszek, és ezért is örültem annak, amikor meghallottam a magazinotok nevét.

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy őrültségnek hangzik mindez, de én annyi mindent olvastam erről, hatalmas könyvtáram van okkult művekből, Aleister Crowley, minden egyéb, hogy ebben hiszek. Például, hogy az UFO-k sem a világűrből érkeztek, hanem a Föld belsejéből. Igen, ez is őrültségnek hangzik, de ha olvasol a Védákról, ami több ezer éves, és vannak nekik ezek a kibaszott repülő-csészealj leírásaik… Erre azt szokták mondani, hogy „ez csak egy szimbólum”, de ugyanakkor arról is beszélnek, hogy a primitív korok emberei nem használtak összetett szimbólumokat, ennek így nincs értelme. Az orosz Nicholas Roerich több mint 100 évvel ezelőtt látott repülő csészealjakat, akkoriban, amikor még a Wright-fivérek sem készültek el a gépükkel.

Alapvetően gyűlölöm a nyugati világot, remélem hamarosan véget ér, és az egész világon a délkelet ázsiai, igazi kultúra veszi át az uralmat, itt most nem a kapitalista Japánra vagy a feudális Kínára gondolok, hanem az eredeti távol-keleti kultúrára. Mert az áll a legközelebb – legalábbis az elképzeléseim szerint - a földalatti emberiség kultúrájához.

                  

Tehát úgy gondolod, hogy a helyes életvezetés útja, ahogy a bandád neve is mondja, egy puritánabb út?

Igen. Ebben van persze némi gúny is a keresztény puritánok irányába, de számomra a puritán kifejezés a lélek, a szív, tehát a mágiához kötődő dolgok, valamint a test tisztaságát jelenti. Most például iszom, de ugyanakkor nagyon is összeszedett vagyok most is. Úgy értem, igazán elbaszott az elmém, de ebből születik művészet. De a művészet tiszta. Úgy, mint az alkímiában. Minden tiszta. A szar is tiszta. Ha egy lány rám vizel, az maga a tisztaság rituáléja. A létezés szeretetének, minden létező szeretetének a rituáléja.

Számomra nincsen sátán vagy isten, nincs jó és gonosz. A dolgok, amiket teszek, nem jók vagy rosszak. Mint személy, nem vagyok sem intelligens, sem unintelligens. Nem vagyok fekete, nem vagyok fehér, amúgy pedig rasszok sincsenek. A rasszisták amúgy minden létező dolog legalját jelentik, semmit nem értenek.


Úgy érted akkor, hogy te nem keresed a szélsőségeket, nincs fehér, nincs fekete, csak szürke létezik?

Nincs fekete, nincs fehér, és nincs szürke sem. Csak többszörösen sokféle, metafizikai fokozatai vannak a létezésnek.

Az a baj az emberekkel, hogy túlságosan fókuszáltak az olyan dolgokra, mint hogy „dolgoznom kell, ennem kell, ezt kell csinálnom, azt kell csinálnom, meg kell házasodnom, gyerekeket kell csinálnom, tanultnak kell lennem”, mindazokra, amikről azt mondták nekik, hogy meg kell valósítaniuk. Ha viszont arra koncentrálsz, hogy mi is az élet valójában, akkor… Engem ez most, ami itt van, inspirál. Hatással van rám ez a fal itt, hatással van az arcod, hatással lehet rám egy csöves, aki az árok szélén rókázik, és hatással van rám az is, ha egy olyan gyönyörű nőt látok, mint például ő
(a pultos csaj felé mutat - a szerk.).

Számomra minden fájdalom és öröm egyszerre, ugyanis nem létezik szépség és rútság, csak az igazság tiszta középpontja létezik. Tiszta létezés.

És elmondhatom, ezek az alagútrendszerek léteznek. Tudom, hogy léteznek. De a mesterséges alagútrendszerekről is olvasok amúgy, a New York és Párizs alatt levőkről például. Ismereteket akarok szerezni, mindenről, de főleg az iránt a kérdés iránt érdeklődöm, hogy miért van mind a Bibliában, mind a Koránban, mind a buddhista ideológiában arról szó, hogy valaki jött valahonnan, valami más helyről. Úgy értem, 10 évig hallgattam néprajzot a Turkui Egyetemen. Látom, hogy az összes mitológia kapcsolódik egymáshoz, és mindegyik tud a földalatti világról.

És én ebben a külső világban nem találok sok reményt. Itt most per pillanat jól érzem magamat, kedvellek benneteket. De ha két héttel ezelőtt találkozunk, most ébrednék fel és meglátnám az arcodat, azt mondanám „Istenem, egyedül akarok lenni, menj haza!” Nyugalomra van szükségem. Mondom, most ez így jó. De ha hazamegyek az otthonomba, a városomban csupa olyan embert látok, akiket kiirtanék. Gyűlölöm őket.


Ez eléggé mizantrópikusan hangzott. Az vagy?

A mai nap folyamán egyszer azt mondtam viccből, hogy nem gyűlölöm az embereket, csak nincs túlzottan sok belőlük errefelé. Azt hiszem, ha elmennék, mondjuk Jávára, ott talán boldog lehetnék, azok között az emberek között. Nem tudom, nem próbáltam még. De annyi biztos, hogy nem vagyok boldog a nyugati emberek között, akik csakis a kibaszott karrierükkel meg a kocsijukkal meg a hasonló szarságokkal képesek foglalkozni. Ez a világ engem nem tud érdekelni. Az én érdeklődésem egy másfajta, spirituális világ felé mutat. A délkelet-ázsiai kultúrák pedig még mindig spirituálisak. Kambodzsa, elmehetnék oda is. Angkor Wat, ott lennék, ahol egykoron az istenek voltak. A földalatti istenek.

              

Kik voltak azok a gondolkozók vagy művészek, akár festők, zeneszerzők, stb., akik nagy hatással voltak rád?

Werner Herzog. Alejandro Jodorowsky, egy Jouko Turkka nevezetű finn fazon..

Festők, szobrászok?

Igazából a művészetet általában szeretem, a régi korok összes nagy műalkotását. De szeretem a modern művészetet is, ami vicces kicsit, hisz nagyjából 100 éve létezik csak. De ami spirituális művészet, azt szeretem, főleg a minimalista fajtát. Így a zenében is, például Arvo Pärtet Észtországból. De nekem, és most nem viccelek, a Venom művészet, bár feltehetőleg fogalmuk sem volt arról, mit alkottak. A Burzum művészet. Az a fickó teljesen elbaszott, de amit létrehoz, színtiszta művészet a számomra.

Szeretem Edith Södergran műveit is, őt nem ismerhetitek, egy finn költőnő. Általában véve mindig inkább a… szóval nem szeretem ezt a magasművészet – alacsony művészet felosztást, de a szórakoztatóipart akkor sem bírom. Frank Sinatra jól csinálta a dolgot, de kb. itt vége is a sornak. Gyűlölöm a szórakoztató zenét, a művészetnek csak és kizárólag saját maga lehet a célja.

És én is így vagyok a saját dolgaimmal. Semmit nem azért csinálok, mert „na most csinálni akarok valamit”, hanem mert meg kell tennem. Boldogabb lennék a késztetés nélkül. Nem akarok zenélni, nem akarok csinálni semmit, szívesebben feküdnék csak valami sziklán a lakóhelyem közelében – a természethez közel élek – és csak hevernék ott.


Meditálni?

Akár meditálni, akár valakivel együtt lenni. Vagy magammal lenni. Akár a maszturbáció is magasrendű spirituális tapasztalat lehet. Magasabb rendű lehet, mint valakivel lenni. A közösülés nyugati szar! Gyűlölöm, amikor emberek olyanokat mondanak, hogy pinát akarok, meg hogy faszt akarok. Basszák meg magukat az ilyenek! Semmi közös nincs bennem ezekkel!

Én nem puncikat keresek, hanem szagokat, érzéseket... Nők segglyukát akarom szaglászni. Vagy a zoknijaikat. Mert ezek szimbólumok. Mélyre akarok merülni a szimbólumok világában. Azt akarom, hogy nejlonharisnyás nők üljenek az arcomra. Csak feküdni alattuk, anélkül, hogy hozzájuk nyúlnék. Ez például olyan, amit élvezek.

Úgy érted, hogy a szexuális közösülés számodra túlságosan evilági?

A szexuális közösülés politikai hazugság!

Mi benne a politika?

Az, hogy családot kell alapítani, férfinak és nőnek kell lenni. Én nem hiszek a nemekben, nem hiszek férfiban és nőben. Én nem vagyok férfi vagy nő. Farkam van, de akár le is vághatom. Ez az egész csak politika. Az emberek szét akarják választani a dolgokat. Mindennek fehérnek vagy feketének kell lennie, blablablabla. Ha valaki azt mondja nekem, hogy te igazából nő vagy, azt mondom neki, hogy OK, de ez ki a faszt érdekel? Több vonzódást érzek azok irányába, akiket nőnek szokás nevezni, de nem lesz akkor sem problémám, ha egyszer olyan iránt érzek vonzalmat, akit férfinek hívnak. 

                  

Előfordult már ilyen veled?

Sok mindent tettem életemben, de teszem azt, ha valaki elég bátor, hogy nemi átalakítást végezzen magán, akkor abban is van valamiféle kifejeződése az igazságnak. Amúgy pedig nem számít, addig, amíg te jól érzed magadat. Utálom, amikor az emberek lebuziznak valakit vagy lepózereznek, meg az ilyen-olyan ítélkezéseket. Ez semmit nem jelent.

Csak egy életed van. Úgy értem, nőkkel szoktam együtt lenni, de ez nem jelenti azt, hogy na most akkor én úgy vagyok itt, hogy HŰ, MOST FÖLSZEDEK EGY CSAJT, vagy hogy PUNCIT AKAROK. Nem azért csinálom a rock and rollt, mert pénzt, puncit, vagy ingyen italokat akarok magamnak. Igaz, ez az ital most nagyon jólesik. Érezni benne azt a kifinomult, összpontosított munkát, ami által létrejött. A sör is jól tud esni, de ez az ital majdhogynem művészet.


Az előbb úgy fogalmaztál, hogy a szexuális közösülés politikai hazugság. Hogy lehet hazugság az emberi természet egyik legalapvetőbb ösztöne?

Természetesen igazad van, nem a szexuális érzetre gondoltam, hanem szexre mint nemi szerepre, munkára.

Bipoláris zavarom van, mániákus depressziós vagyok, öngyilkossági hajlamom van, és egyebek. Csinálhatnék bizonyos dolgokat és mondhatnám a szeretteimnek, hogy „azért tettem ezt vagy azt, mert beteg vagyok”, de nem mondom, mivel a dolgok az irányításom alatt állnak. Ha pedig nem állnak, akkor abban az esetben a rendőröket kell kihívni.

Nagyon-nagyon nem érdekel a társadalom, nem hiszek az emberi fajban. Csak a pillanatok érdekelnek. Ezt a pillanatot szeretem, jól érzem magamat veletek itt és most. Csak a pillanatnak élek. Lehet, hogy 15 perc múlva halott leszek. És már sokszor voltam életemben közel a halálhoz, úgy értem, igaziból. Például egyszer valaki súlyosan megsebesített. De ha látok egy gyönyörű lányt, vagy olvasok egy szép verset…. Úgy értem, szeretem a nőket, szeretem a szépséget, az előbb azt mondtam, nem hiszek benne, és ez igaz is, mert senki nem jelentheti ki, hogy te vagy ő csúnya vagy szép, hiszen jöhet bárki más és mondhatja, hogy ez nem igaz szerinte. De nekem megvan a SAJÁT elképzelésem a szépségről, és a mai napon sok szépséget láttam errefelé. Remélem, nem veszítem el ezt a rálátásomat. Ez az, amiben reménykedem. Az egyensúlyban és a ráeszmélésekben.


És a szerelmet hogyan definiálnád? Ugyanis a szerelem és a szex nem ugyanaz.


Nem ugyanaz. Számomra a szerelem az, hogy van egy feleségem, akivel már elváltunk egymástól, de még mindig szerelemes vagyok belé, és van egy másik lány, aki segített az élet egy másik fázisába eljutni, de már szintén nem vagyunk együtt, és belé is szerelmes vagyok még mindig. Én egyszerűen… soha nem mondtam egyetlen nőre sem, hogy az enyém, ugyanis nem birtokolom őt, ahogy ő sem engem. És nem szívesen akarnám megbántani egyiküket sem.
Viszont a szívemben mégis ott vannak.

Nem akarom a baszás szót sem használni, mivel én nem baszni szoktam, hanem szeretkezni. Azt hiszem, életemben még egyszer sem basztam meg senkit. Talán csak a dobosunkat
(rámutat az épp erre sétáló dobosra, otromba röhögésben tör ki mindenki - a szerk.) de őt nem számítom bele ebbe. Ha valakit megbasznék, az afféle szívesség lenne a részemről. Tudod, én egy szívélyes ember vagyok, másfelől meg egy szadista. Néha szeretem feldobni az embereket, máskor meg inkább lehúzom őket.

Ha már megemlítetted a halált, neked is feltennénk ezt a hülye kérdést: hogyan képzeled el a halálodat?

Mindennap elképzelem a halálomat, azóta, hogy az apám 1985-ben megbetegedett, és valahogy megértettem, hogy nem lesz már sokáig velünk. Azóta folyamatosan elképzelem az apám halálát, a saját halálomat, az anyám halálát. Az utóbbi pár évben nagyon ki vagyok akadva, nem tudom, hogyan tovább, ha meghal az anyám. Olyan sokat szenvedett már, szeretném egy napon végre igazán boldognak látni. Olyan vagyok, amilyen, aligha teszem boldoggá ezzel az anyámat, de tudom, hogy tudja, hogy szeretem.

A saját halálomról is gondolkozom minden nap. Azt hiszem, egy árokban heverve végzem, agyonverve. Nagyon sokszor vertek már össze. Valami faszfejek vagy szkinheadek agyonvernek és vége lesz.  De a tökéletes halálról való elképzelésemet az Anywhere out of This World című Reverend Bizarre dalban foglaltam össze. Leheveredsz, egy nővel, vagy ha úgy alakulnak esetleg a dolgok, férfival, de a dalban mindenesetre nőről van szó, szóval leheveredni, bevenni egy kevés ópiumot, vagy morfiumot, vagy valami ilyesmit, felvágni az ereimet, és szépen lassan átszivárogni egy másik szintre. Talán a Mennyországba, talán Shambhalába. Az is lehet, hogy csak simán meghalok és kész.

                

Több híres művész és gondolkodó, amikor úgy érezte, hogy beteljesítette a munkáját, öngyilkosságot követett el…

Ezzel kapcsolatban el kell mondanom neked egy dolgot. Mielőtt elkezdtük ezt a turnét, azt gondoltam, hogy ezen a turnén fogok meghalni. Ezt most egy kicsit részletesebben kell kifejtenem. Ez az oka annak, hogy befejeztem az Opium Warlords albumot. Sok problémám volt, rengeteget szenvedtem azzal, hogy befejezzem. Többet szenvedtem, mint amennyi szenvedést bárki el tud képzelni.

És aztán jött ez a turné. Emlékszem arra a napra, amikor elhagytuk Finnországot. Most mondom, nekem nincsen problémám a pityergéssel, remélem, ha elkezdek sírni, nem azt gondoljátok, hogy ez valami színészkedés a részemről. Szóval kettő, nem, három ember jött oda hozzám aznap este az utolsó koncertünkre, mindnyájan hozzám nagyon közel állók, és ha nem is szó szerint, de ugyanazt mondták nekem: „Légy szíves, ne halj meg! Azt akarjuk, hogy visszatérj!” És ekkor elbőgtem magamat, mert tudtam, hogy lehet, hogy meghalok. Most már csak három vagy négy koncert van hátra a turnéból, és élek és meg vagyok lepődve. Két héttel ezelőtt még igencsak önpusztító állapotban voltam.


Az alkoholos problémáidról van szó?

Nem, 52 napon át tiszta voltam előzőleg. De tudtam, hogy most eljött az én időm. Egyik oka ennek, hogy 33 éves vagyok, krisztusi korba léptem. Amikor 20 éves voltam, még nem volt komoly esélyem erre, de azt gondoltam, 33 évesen fogok meghalni. Most pedig annyi lettem. Tudtam, hogy ez most tökéletes. Nem úgy értem, hogy meg akartam halni, nem akarok meghalni ezen a turnén. Igazán komolyan haza akarok jutni, de volt ez a gondolatom arról, hogy meg fogok halni, és erre még odajött ez a három ember is, akiknek nem mondtam semmit erről a megérzésről, mégis ezzel jöttek.

Ráadásul befejeztem a lemezemet, most a napokban jelent meg Finnországban, és általában mindent én intézek a kiadással kapcsolatban, a papírminőségtől kezdve az apró részletekig, de most instrukciókat adtam, és másokra bíztam, mindenki tudja, mi a dolga vele. Nem tudom, hogy jól is csinálták-e meg, de most itt vagyok. Tudtam, hogy ez így túlságosan is tökéletes. Meghalok, és megjelenik az utolsó albumom. Nekem annyi, és vége. A hattyúdalom, érted, befejezésképp. Aztán elkezdtem félni. Mivel egy csomó ember hiányzik, haza akarok jutni.


És még mindig úgy érzed, hogy meg fogsz halni?

Nem. Most nem foglalkozom ezzel annyira, haza akarok jutni, meg akarok ölelni pár embert, meg akarok csókolni pár embert, meg amit épp kezdeni akarok az életemmel. Most például épp rászoktam a konyakra… Igazából én egy afféle mókamester vagyok, szeretek viccelődni, szeretem zavarba hozni az embereket. Szóval konyakot kezdtem inni, mivel az áll a lehető legtávolabb attól, amilyen ember én vagyok. Úgy értem, majdnem olyan vagyok, mint egy hobó, egy csöves, a konyak pedig a létező legdrágább alkoholos ital. Az utóbbi négy napban ezt ittam. Előző éjjel vettünk egy benzinkútnál egy üveg Rémy Martint, és amikor mondtam az eladónak, hogy azt kérem ott, akkor valósággal összeszarta magát, hogy hozzá kellett nyúlnia az üveghez, mivel ez volt a létező legdrágább dolog, amijük volt. Aztán amikor elkezdtük inni, azt mondtam, hogy az egyedüli részem, ami ezt az undorító pocsék italt megissza, az a farkam, ezért abba kezdtem önteni. Ezzel a brandyvel viszont elégedett vagyok.

(nevet) Eléggé morbid dolgokat mondasz…

Morbid is vagyok. Tom G. Warrior azt kérdezi, hogy „Are You Morbid?” (a könyve címében, a szerk.), és én azt hiszem, viccel. Ha együtt volna velem három napig, könnyekben törne ki. Az én életem soha nem biztos. Minden pillanatban készen állok a halálra. Épp ezért akarok élvezni minden egyes pillanatot, és nem akarom, hogy úgy érezzétek, kényelmetlenül érzem magamat. Ezt a tapasztalatot is szeretném élvezni.

Bármelyik pillanatban meghalhatsz?

Akármikor. Kimegyek a vécére, elcsúszom, és meghalok. Ha meghalok, meghalok, ahogy a Virgin Prunes mondja.

Nem félsz a pokoltól?

Nem.

Úgy tudjuk, zenei nézeteltérések miatt oszlott fel a Reverend Bizarre…


Nem. Abszolút nem, szó sincs erről, épp az, hogy minden egyéb miatt, csak a zenei nézeteltérések miatt nem. Mindannyian imádtuk azt a zenét. Arról van szó, hogy… Vagyok aki vagyok, Void is olyan, amilyen, Peternek meg családja van, és valahogy nem bírtam már ezt tovább, nem tudtam tovább erőltetni, hogy abba az irányba jöjjenek, amerre én.

               

De hiszen jó barátok vagytok a Lord Vicarral!

Most már igen. Amikor elkezdtük zenélni Peterrel és Voiddal, nem voltunk barátok. Afféle vesztesek voltak, akik arra a kérdésre, hogy „Akartok együtt zenélni?” „Komolyan?”-nal válaszoltak. Amikor a Reverend Bizarre-t elkezdtük, Lohjában senki nem ismerte a doom metalt vagy a Saint Vitust. És tudom, ez most úgy hangzik, mintha valami faszfej lennék, aki különlegesnek érzi magát, de tényleg én voltam az egyetlen ember, akinek megvoltak ezek a lemezek.

Akartam csinálni egy doom metal zenekart, és megkérdeztem a város legsikertelenebb embereit, hogy nem akarnak-e beszállni. Mindannyian kívülállók voltunk. De… Void még mindig az. Én pedig már nem vagyok kívülálló sem, több vagyok annál is. Régen féltem a kísértetektől. Manapság, ha az erdőben sétálok, már nem félek többé tőlük, ugyanis már nem érzem magamat életben levőnek, úgy érzem, már én is inkább a szellemvilághoz tartozom.


Apropó, találkoztál már kísértetekkel?

Igen, volt már rá példa.

Komolyan?

Igen!

Mesélj erről!

Elmondok neked egy esetet, ami 2004-ben történt. Súlyos depresszió gyötört ekkoriban, közel álltam az öngyilkossághoz. A nővéreméknél laktam, a szülővárosomban, noha ekkor már Turkuba költöztem, ezen a nyáron viszont a nővérem gyerekeire vigyáztam. Minden éjjel kimászkáltam az erdőbe, mivel kibaszottul elegem volt a családi élet örömeiből, nem bírtam már ott lenni, gyűlöltem. Nem akarok családot, nem akarok szabványos életet élni, annak összes hülye követelményével. Úgy értem, tisztelem, ha valaki ezt az utat választja, jó nekik, tegyék. De én nem ezt akarom. Szóval, sétáltam, egy este éppen jöttem visszafelé az erdőből, amikor egy nagyon, de nagyon furcsa külsejű, furcsa öltözékű öregemberrel találkoztam. Odajött hozzám, és azt mondta: “Nézd meg ezeket a felhőket.” És én is felnéztem: “Valóban, gyönyörűek!” - feleltem “Bennük megtalálhatjuk a békességünket” – folytatta. Erre is helyeseltem, aztán mesélt egy viccet, amit egy korombeli aligha érthet, mivel Siiri Aitee Rantanenről szólt, aki a ’40-es vagy ’50-es években volt aktív sífutónő, de én értettem. Minden jót kívánt, majd elsétált. Én egészen feldobódtam, arra gondoltam, hogy eddig egészen nyomorultul éreztem magamat, de most valahogy sokkal jobb lett ettől a felhős dologtól.

Visszamentem a nővéremék házához, említettem a nővéremnek, aki tud a mentális zavaraimról, hogy jobban vagyok, mert beszélgettem egy különös öregúrral, elmondtam neki a sztorit, lefeküdtem aludni. A nővérem úgy tűnt, megkönnyebbült. Másnap reggel viszont, amikor felébredtem, a férje és ő egy rakás kérdést szegezett nekem. „Sami, te tényleg ezt az öregembert láttad?” - kérdezte a sógorom. Elmondatták velem újra a sztorit, egészen részletesen leírtam a férfi külsejét; a sapkáját, a cipőjét, a beszédstílusát, hogy olyasféle forma volt, mint egy lappföldi. (Mi Finnország déli részén lakunk.) Végül a sógorom azt mondta, „Igen, ismerem ezt a férfit, egy utcával arrébb lakott. Egyszer az erdőnkre vizelt (az erdő szélébe nyúlik bele a nővéremék telke) mivel egy alkoholista volt, de amúgy nagyon rendes volt. Egy héttel ezelőtt halt meg.”

Soha előtte, sem utána nem láttam ezt a férfit, a leírása pedig olyannyira egyezett, hogy azt kell gondolnom, ez az a férfi volt, egy héttel a halála után visszatért, és kigyógyított a depressziómból. Láttam egyéb dolgokat is, de ez az, amelyikre semmilyen racionális magyarázat nincsen.


Még egy kérdésünk maradt már csak, mik a terveid a projectjeiddel a közeljövőre? Lesznek koncertek valamelyikkel, új lemezek, stb.?

Hát, az Opium Warlords lemez az most jelent meg, várj, leírom a nevét.


Ez egy új banda?

Nem, ez csak én vagyok. Azokból a dalokból válogattam, amiket Reverend Bizarre-hoz illetve a The Puritan-hoz írtam, de végül nem kerültek felhasználásra. Lesz talán új Armanenschaft, lesz új Azrael Rising és egy új Orne is.

És a koncertek?

Egy biztosan lesz az Azrael Risinggal. Aztán nem tudom, annyira nem szeretem a koncertezést. De talán lesz több is. Tényleg nem tudom, mi várható.

- Vége.

yog & a ' ördög

Interjú: Adalbjörn Tryggvason (Sólstafir)
2009-12-25,

English Version

Ami "nagyban" az Ulver története, az "kicsiben" a Sólstafiré. Kultikus ismeretségben eltöltött hosszú évek, majd zenei irányváltás és koncertezés, Budapesten is. A különbség az, hogy az Ulverrel nem fogunk interjút csinálni, a Sólstafirral viszont csináltunk.

Miért nem játszottatok Európában létezésetek első 15 évében?

Nem igazán játszottunk élőben ’99-ig egyáltalán. Onnantól kezdve Izlandon már fellépegettünk, és tervbe volt véve egy németországi turné is, de a kiadó tönkrement, ezért ez nem valósulhatott meg. Azóta folyamatosan téma volt a turnézás, de mostanáig kellett várni a megvalósulásra. Tulajdonképpen ennek örülök is, ha 2003-ban jutottunk volna el a turnézásig, minden szar lett volna: buktunk volna egy rakás pénzt, szar helyeken léptünk volna fel, stb. Most viszont van egy jó lemezünk, amit szeretnek is az emberek, és hát tudod… Most jött el az ideje.

Szerinted hogyan alakultak volna a dolgok, ha már az első lemezeteket is a Spikefarm adta volna ki? Sikeres lett volna?

Hát, teljesen más az a zene, mint a mostani, noha még mindig szeretjük azokat a dalokat is. Fogalmam sincs, erre még nem is gondoltam soha így ebben a formában, talán ki sem adná a Spikefarm, annyira más, a kiadó is egészen más volt.

                 

Ahogy mondtad, mindenféle problémáitok voltak a kiadókkal, turnékkal. Mit gondolsz, ha gördülékenyebben mentek volna a dolgok, több anyagot adtatok volna ki? 

Ez nem hiszem, hogy a kiadókon múlott volna. Talán csináltunk volna még egy lemezt, de hát… Most 2009 októbere van, ezt a mostani lemezt pedig 2007 decemberében vettük fel. Két évbe telt, míg befejeztük, 8 hónapot késett csak a masterelés, és most vagyunk itt, két év után, és turnézunk a lemezzel. Egy csomó dolog történt, egy csomó dolog meg nem történt meg. Az első nagylemezünk 2000-ben készült el, és csak 2002-ben jelent meg, a második lemezre pedig 2005-ig kellett várni, tehát majdnem öt évet, ez egy nagyon hülye dolog. De hát az az igazság, hogy lassan dolgozunk. Csinálhatnánk azt is, hogy maholnap nekivágunk egy lemeznek, és két hónap múlva kiadjuk, de nem hinném, hogy jól sikerülne. Soha nem veszünk fel, vagy játszunk élőben egyetlen dalt sem, amíg azt nem gondoljuk, hogy az a legjobb dal az egész világon! Eléggé gáz, hogy sok metal zenekar úgy áll a dologhoz, hogy felvesznek valamit, odaadják a kiadónak, és mondják, hogy „tessék, adjátok ki, aztán meglátjuk, tetszik-e az embereknek”. Én ilyet sosem tennék. Nálunk ez úgy van, hogy ha a srácokkal egyetértésben arra a véleményre jutunk, hogy na ez egy kibaszott jó dal, csak akkor vesszük fel és próbáljuk meg kiadni.

Régi dalokat viszont mégsem vesztek elő a koncertjeiteken…

Tévedés! Tegnap Csehországban léptünk fel, és eljátszottuk az 1996-os keltezésű Til Valhallart a bemutatkozó kislemezünkről. Úgyhogy ez nem igaz. Noha általában nem teszünk ilyet. De általában azt sem hiszem, az embereket érdeklik a régi szarjaink. Van egy-egy, de ha mondjuk 200 fő a közönség, annak a 90%-a az új dalokra kíváncsi. Azt hiszem, ez egy jó dolog. Az összes régi zenekarnak muszáj játszani a régi dalait is. A mi közönségünk viszont az új szarokra kíváncsi. Tegnap sem hiszem, hogy öt embernél többen lettek volna azok, akik ismerték ezt a dalt. Én örülök ennek. Nincs rajtunk külső nyomás, azt játszunk, amit mi akarunk.

Én gondolkoztam rajta, hogy kiabálok pár régi dalcímet, majd legközelebb talán sort is kerítek rá. Az utolsó dalotokat a lemeztől eltérő formában adtátok elő, ez teljesen improvizált volt, vagy van egy standard élő változat belőle?

A Ritual of Fire élőben általában olyan 25 perc körüli szokott lenni, és mindig más egy kicsit. A bevezetésben improvizálunk, aztán a fő rész olyan, mint az albumon, aztán leteszem a gitárt, énekeltetem a közönséget, próbálom élvezetessé tenni a dolgot. A befejezés mindig másmilyen. Ezt szeretem, szeretek létrehozni valamit csak egy rövid időre. Ez az élő kreativitás. Nem szeretem a mechanikus zenekarokat. Csak bekapcsolják a motort, és mennek végig a dalokon.

Most, hogy először turnéztok külföldön, mik a benyomásaitok, mik a különbségek? Mennyiben más a közönség?

A legérdekesebb dolog az volt, hogy játszottunk egy dalt, aminek a szövege izlandi nyelvű. Otthon ismerik a szövegét, együtt éneklik velünk, amikor fiatal lányok is együtt éneklik velünk, az nagyon menő, különleges érzés. Pár nappal ezelőtt Stuttgartban játszottunk, és az első sorban állt egy pár lány, sírva énekeltek, ráadásul izlandiul! Nem is tudtam, mit gondoljak, csak ledöbbentem: „Mi az fasz, sírnak?? Mit lehet ezzel kezdeni?” És ráadásul mondom, izlandiul énekeltek! Na ez valami különös volt, roppant fura volt ezt látni. Amúgy természetesen a legjobb közönség a német, hisz Németország a metal fő piaca. Franciaországban, Csehországban, vagy itt, Magyarországon nem volt túlzottan jó a közönség, annyira nem ismernek minket, de hát azért vagyunk itt, hogy ezen változtassunk. Bízom benne, hogy megnyerünk magunknak pár embert, és a legközelebb is eljönnek. Ez még csak az első alkalom volt. Remélhetőleg legközelebb jobban meg tudom válaszolni ezt a kérdést. Ha tényleg sikerült a megfelelő hangot megütnünk, és tetszettünk nekik, újra eljönnek.

                    

Úgy tűnik számomra, hogy eléggé más a viselkedésed a színpadon, mint azon kívül. Természetes a színpadi viselkedésed vagy szándékolt, esetleg teszel érte valamit?

Hát a százalékarányokat nem fogom megmondani neked, mindenesetre, ha megszólal az intró, a színpadi ruháim felkerültek rám, füst borítja el a színpadot, minden készen áll, és elektromosság telíti meg a levegőt, mindig libabőrös leszek. Mindig ideges vagyok. De ha már fent vagyunk a színpadon, akkor minden okés lesz, otthon érzem magamat. És ahogy azt már mondtam, csak olyan dalokat játszunk, amiket tényleg szeretünk, szóval ez az egész tényleg nagyon jó érzés, főleg egy olyan menő helyen, mint amilyen ez. És miközben a színpadon vagy, olyan, mintha önmagad szelleme lennél, hiszen bármit megtehetsz, amit csak akarsz. És a zenélés nem az egyedüli dolog. headbangelhetsz, felmászhatsz ide-oda, a közönségnek pedig mondhatsz, amit csak akarsz – persze okosnak kell lenned, hülyeségeket nem mondhatsz. Szóval az egész olyan, mint valamiféle drog. Amúgy 1-2 sör belefér, de soha nem vagyok részeg a színpadon.

Ez a zenekar többi tagjára is igaz?

Jópár évvel ezelőtt gyakran részegen koncerteztünk, de nagyon szarok voltunk, úgyhogy elhatároztuk, hogy ilyen többet nem lesz, és azóta nem is volt. Úgyis a zene a legjobb drog, amit csak kaphatsz. Persze inni, miközben a színpadon vagy és be vagy gerjedve a zenére, az jó móka. Egyszer Hollandiában egy egész üveg Jack Daniels-t megittam a színpadon, és mire az utolsó dal következett, már rendesen kész voltam, de nem volt gáz, a végére már belefért. De gyakran azért ez sem fordul elő.

Visszatérve a különbségekre, mit tudnál mondani az izlandi színtérről és közönségről? Vannak olyan előadók, akikről illene tudnunk?

Úgy érted, a zenekarok között? Van egy Björk nevezetű énekesnő…


Ne legyél már ilyen!

Jó, hát van csomó zenekar, amit érdemes megismerni. Van egy igazán jó stoner zenekar, a Brain Police, aztán van a Momentum nevű banda, és van pár myspace-banda is. Van egy csomó zenekar, de ugyanaz a helyzet velük, mint velünk, nehéz megszabadulni a kötöttségektől, és átugrani Európába, nincs olyan, hogy bérelsz egy kisbuszt, és átugrassz Szlovéniába. Mi vagyunk a legrégebbi metal zenekar Izlandon, úgy értem, voltak előttünk is, de már mind feloszlottak, szóval van egy saját táborunk, és jó koncerteket csinálunk.

Mit gondolsz, az, hogy izlandiak vagytok, mennyiben determinálta a banda sorsának alakulását?

Izlandon nincsenek metal kiadók, és alig vannak klubok. Ez azt jelenti, hogy közönség sincsen nagyon, így a lemezt sem veszik meg sokan. Így hát nem könnyű egy album kiadása, mert nem fogják sokan megvenni sem. Ennek van pozitív oldala is. Bármit csinálhatunk, nincs rajtunk nyomás. 99 előtt a black metal is ismeretlen volt errefelé, szóval szabadon kalandozhattunk. A nyomás hiánya az alkotás és a zene szabadságát jelenti.

                    

Csináltatok egy videót a Love is the Devil című számhoz. Honnan jött ez az ötlet a buzi szerelmespárral?

A dobosunk, Gudmundur vetette fel az ötletet, és mi azonnal ráharaptunk. Nem szeretjük az olyan videókat, ahol valaki mondjuk a hegy tetején gitározik, és köd fed be mindent, meg erősítők látszódnak a háttérben. Úgy gondoltuk, megpróbálkozunk valami mással. Nem volt nagy rákészülés, csak mi négyen csináltuk, meg a filmes barátaink, akik ingyen, szívességből jöttek. Szerintem fasza lett.

És a metalosok reakcióitól nem féltetek?

Leszarom, nem érdekel. Utálom a szűklátókörűséget, én sokféle zenét szeretek egyformán, legyen szó a Darkthrone-ról, a Duran Duranról, a Motörheaedről, az Abbáról vagy a The Missionről. Nem érdekel, ha egy dagadt Nile-pólós amerikai vagy akár hong kong-i tininek nem tetszik a videónk. Nem érdekel az sem, ha egy 16 éves beírja egy fórumra, hogy szar a videónk, mert dagadt buzik vannak benne meztelenül. Egyszerűen nem érdekel.


Van egy érzékelhető amerikai behatás mind a zenétekben, mind a kiállásotokban, mint például a cowboy kalapok. Ez honnan ered? Túl sok Johnny Cash-t hallgatok?

Ez inkább Angliából származik. A brit gothic színtér nagy hatással volt ránk, olyanokra gondolok, mint például a Sisters of Mercy, a The Mission vagy a Fields of the Nephilim.

És a stoner rock hatás a zenében?


Ez pedig inkább a már említett Brain Policenak - akikre súlyos hatással volt a Kyuss - köszönhető. Azt megelőzően, hogy nagyjából 10 évvel ezelőtt velük koncerteztünk, nem hallgattunk stoner zenéket.

Mi a helyzet az I Blódi Og Anda újrakiadásával?


Hamarosan lesz belőle egy remaszterizált újrakiadás.


Elégedetlenek voltatok a hangzással?


Szeretem a dalokat, és nincs is rosszul keverve, összességében azonban mégis valahogy gyengén szól nekem.

És mi a helyzet a Black Death EP-vel? Számomra ez az egyik legjobb anyagotok!

Én is szeretem. Tervbe van véve mind az öt dalnak az újrafelvétele, és szerepelne ezzel együtt néhány újra felvett I Blódi Og Andá-s és Til Valhallaros dal is. Abban nem vagyok biztos, hogy elcsípjük az eredeti felvételek érzésvilágát, de meglátjuk, hogyan sikerül. 

Vége.

 

a' ördög & ANNA


 

Why didn’t you play live in Europe in the first 15 years of your existence?

We didn’t really become a live band until ’99. After that we played some gigs in Iceland and we were supposed to go on tour, a German tour in 2002, but that got fucked up, the label went bankrupt, so that didn’t happen. There have been tours always coming up, but they haven’t realized until now. In a way I’m glad about that, because if we had been going on a tour in 2003, everything would have been crappy... losing money, playing in shitty clubs. Now we have a good album, people like it, and you know... Now I just think it’s the right time right now.

What if your first album had also been released by Spikefarm? Would it have been as successful as the recent albums are?

Well, it’s totally different music, we are still into the music from the first album or the new ones, even though it’s totally different music. It’s a totally different label, I never thought about it that way… I don’t even think that Spikefarm would release the first album.

As you said, there was a lot of trouble with labels, tours and so on. Do you think that if things would have gone smoother, you would have released more albums?

I don’t think it was a matter of labels. Maybe we would have done another album, but well... It’s October 2009 right now, we recorded this album in December 2007. It took two years to finish it, there was an eight months delay for the mastering, and here we are almost two years later touring the album. So many things happened, and so many things did not happen. The first full-length album we started in 2000, and it came out in 2002. That’s really stupid. The next one didn’t come out until 2005, 5 years later. But we work slowly. We could go tomorrow and just write an album and release it in two months, but I don’t think it would be good. We never play a song live or record it unless we think it’s the best song in the world! I think it really sucks that some metal bands say to the label, here you go, here is the record, release it. And let’s see if people like it. I wouldn’t do it. If I and the guys as well think that we got an awesome fucking song, then we go and release it.

You don’t play any really old songs live. Why is that?

That’s wrong! Yesterday we played the Czech Republic and we played a song from 1996, Til Valhallar, the title track of our debut EP! So that’s wrong. Normally we don’t do it. But normally I think people don’t want to hear the old shit. There is one and one, but lets say, we have 200 people in the audience, and 90% of them want to hear the stuff from the latest album. I think it’s something good. All the big bands have to play the old stuff. Our audience wants to hear the new shit. Even yesterday, when we played the old stuff, I don’t think that there were more than 5 people who knew this song. I’m glad about that. We can play what we like, we hardly have any requests coming from outside to play the old shit.

Well, I was thinking about screaming some old song titles, maybe next time I will do that.  You played your last song in a kind of jammy way, does it have a standard live version in your shows, or is that always totally different?

The last song, Ritual of Fire is almost 25 minutes live, and it is always a bit different. The beginning part has some improvisations, the capital part is like on the album. Then I take my guitar off for a few minutes, get the crowd singing along and have fun. It’s always different, the ending is different. I like it, to create something for a short while of life. So it’s live creativity. I don’t like mechanical bands. They turn on the engines and that’s all.

You play the first time abroad. What are your experiences? What’s the difference? What about the audience?

The funny thing I think is that we played one song that is Icelandic. Back home people know the new album very well. We get people sing along with us, when young girls sing along, that’s very cool, strange. We played a Stuttgart gig last week and five girls in the front row were crying and singing along. I was like “What the fuck? Crying? What can you do about that?” That was strange… and they were singing along, in Icelandic! That’s something special. That’s pretty weird for me to see that. And of course that is the best audience, Germany is the main market for metal. In France, the Czech Republic, here in Hungary the audience is not that great, for us, maybe not as much into us, but here we are trying to change that. So I’m hoping people will come back, that we’ll win anyone over. This is only the first time. I think I will answer this question a lot better the next time, if we manage to pull it better.. If they really like it, people will come back

It seems to me that you come across very differently on the stage and in private. Is your stage behavior natural or are you doing something for that?

I’m not gonna tell you the percentages of how this goes, but when the intro goes on, I put on my better clothes, smoke comes on the stage, everything is set, it’s electricity in the air, I always get goose bumps. I’m always nervous. But once I come on the stage it’s gone, and I’m good. I feel like home. And, like I said before, because we write the songs that we love, we love the songs and love playing them, especially at a really cool venue like this. And while you play the song on stage, you’re kind of a ghost of yourself, because you can do whatever you want. Playing the song is not the only thing... climb over there, bang your head, and you can say whatever you want to the audience – you got to be clever, of course, you can’t say any bad things. So it’s like a drug. I have a beer or two on stage, but I’m never drunk on stage. ….


That applies to the other members of the band, too?

Yes. Many years ago we played drunk, and were really bad. So we said we don’t play drunk anymore. So we haven’t played drunk for years. Music is the best drug you can get. I mean, I like to drink on stage, if you are so high on the music, and drink, it’s fun. We played this gig once in Holland where I had a bottle of Jack Daniels on stage, and I drank the whole bottle in 45 minutes. By the time the last song came I was totally pissed. It was OK because it was only for the last song, so it was nice. But I don’t do that much.

What can you say about Icelandic music and your home audience? Are there any acts we should know about?

Bandwise? There is a singer called Björk...

Come on, don’t be like that!

Well, there are a lot of bands one should know. There is a really good stoner band called Brain Police, another band called Momentum, and some Myspace bands. Brain Police have been touring Europe. There are so many bands, but it’s like the same thing with us, it’s hard to break all the binds and go to Europe, you can’t just pick up a van, and drive to Slovenia. We are the oldest metal band in Iceland, of course there were bands that started before us, but they all quit. So we have our own audience, and have good gigs.

How do you think the fact that you come from Iceland determines the path of the band?

In Iceland there are hardly any metal labels, and there are only a few clubs, which also means there is not too much audience either. There won’t be too many people buying the album either. That means releasing an album isn’t too easy either, the selling is bad because of the lack of audience. That has a positive side, too. We can do whatever we want, there is no pressure. Before 1999 black metal was not known, so we were free to do whatever we wanted. No pressure means the freedom of music and composing.


You have made a videoclip for the song Love is the Devil. How did the idea come for the gay lovers’ story?

Our drummer Gudmundur came up with the idea, and we thought it’s cool. We are not fans of making videos of us playing somewhere up on a mountain, with fog coming out, big amplifiers in the background. We thought we’d make something different. There is no big props at all, just us, four guys, and the friends of us who were there for free. I think it’s kinda cool, I like it.

And weren’t you afraid of the reactions of the metalheads?

I don’t give a shit. I don’t care about it. I hate this narrow-minded stuff. We like all kinds of music, Darkthrone, Duran Duran, Motörhead or Abba, The Mission... I don’t care if some fat teenager in America or  Hong Kong wearing his Nile t-shirt dislikes our video. I couldn’t care less. And if a 16-year-old writes about our video that it sucks ‘cause there’s a naked fat guy in the video... I don’t care.

There is a visible American influence both musically and on your appearance. I mean like the thing with the cowboy-hats. Are you listening too much to Johnny Cash?

That comes rather from England. British Goth music from the 80's had a big effect on us, like Sisters of Mercy, The Mission and Fields of the Nephilim, for example.

What about the stoner rock influence?

I already mentioned the Icelandic band Brain Police – who are heavily influenced by Kyuss – introduced us to that genre, we didn’t listen to stoner rock before gigging with them 10 years ago…

What about a reissue of I Blódi Og Anda?

It will have a remastered re-release in the near future.


Weren’t you satisfied with the sound?

I like the songs, and the mixing is also good, but overall it sounds weak to me.

And what about the Black Death EP? For me that one is the best stuff you’ve ever made.

I like that, too. There is a plan to re-record all the five songs with some songs from I Blódi... and Til Valhallar. I’m not sure it will have the same feeling, but we’ll just try it.

End.

Interjú: Erik Wunder (Cobalt)
2009-06-19,

English version.

Az alábbi beszélgetésre Jarboe budapesti fellépése után került sor Erik Wunderrel, a Cobalt zenei agyával, aki Jarboe zenekarában a dobos posztot töltötte be ezen a turnén.

Az élet és a szükség úgy hozta, hogy ezt az interjút egy Unleashed-kazettára vesszük fel. Sajnálod?

(nevet) Hát az igazság az, hogy szeretem az Unleashed-et. Nem hallgatom persze minden nap, de elismerem, jó kis oldschool zene.

És mit gondolsz, a Cobalt lemezekre, mondjuk a Ginre, fognak-e egyszer úgy tekinteni, mint ahogy ma tisztelik például a 20 évvel ezelőtti norvég lemezeket? Magyarán: lesz-e oldschool a Cobalt?


Nos, úgy látom, hogy a mai zenék nagy része műanyag, túl steril. Ezért megpróbálunk visszanyúlni azokhoz a régi lemezekhez, amik hatással voltak ránk. Mint a Led Zeppelin például, vagy a Tool. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy a dalaink állandóan mozgásban legyenek, az egyik pillanatban meglepetést okozzanak, a másikban ess tőlük valami transzféleségbe. Több különböző hangulatot próbálunk belerakni a zenébe. Van egy rakás olyan banda akinek fogalmuk sincs ezekről, tehát magáról a zenéről.

Mit hiányolsz ezekben a bandákban?

Egyszerűen nem érzek bennük semmit, nem érintenek meg. A jó bandákat keresni kell, nehéz csak úgy rájuk bukkanni. Mi megpróbálunk új ritmikai és koncepcionális ötleteket vinni a zenébe. Úgy gondolom, hogy a zenélésben a zenélés indítéka a legfontosabb. Ha azért zenélsz, hogy csajokat szerezz, vagy hogy népszerű legyél, vagy valami hasonló, valószínüleg azok, akiket a zene igazán érdekel, nem fogják igazán érdekesnek találni a zenédet.

Mi a te indítékod?

Ez egy szervezett módja annak, hogy kiereszd az energiáidat. Ha tele vagy dühvel, akkor sokkal jobb dalt írni erről, mint nekiállni harcolni mondjuk.

Ehhez képest a Cobalt énekese, Phil McSorely katona.

Ez a foglalkozása. Tele van előnyökkel, az igaz, de nem akarja, hogy ez az életforma teljesen átvegye felette az irányítást. Ezért a Cobalt neki inkább olyan, mint egy kapocs az otthonunkhoz. Akárhol is van, megnézi az weboldalunkat, válaszol a levelekre, ilyesmi.


Térjünk vissza mi is, és szapuljuk még kicsit a mai zenéket, ha lehet. Úgy tűnik, hogy mostanában az igazán jó és jelentős bandák még csak nem is az undergroundban vannak, hanem annál is lejjebb, mint ti is. Motivál benneteket az, hogy felszínre, vagy legalábbis feljebb törjetek?

Engem már az is meglep, hogy a zenénket egyáltalán ennyien ismerik. Pedig nem játszunk élőben, és általában két év kell ahhoz, hogy előálljak egy új lemezanyaggal, ami elég sok idő. Elég fura, tekintve, hogy főleg azokat a bandákat nyomatja a média, akik turnéznak is, mi pedig nem is játszunk élőben, szóval a zenénknek kell magáért beszélnie. És természetesen az underground pártján állunk, ismerek egy társaságot, akik 15 éve játszanak mindenféle kiadó nélkül Wyoming közepén, csak mert szeretik ezt csinálni. Ez a fajta motiváció közelebb áll hozzánk.

Pedig korábban, amikor úgy nézett ki, hogy Phil leszerel a seregből, volt szó róla, hogy lesznek Cobalt-koncertek. Csalódott vagy emiatt?

Nem. Na jó, kicsit, jó lett volna élőben játszani a Cobalttal. De hát, Phil nagyon jó katona, aki megtalálta a számítását a hadseregben. Most léptették elő őrmesterré, nem lett volna fair azt követelnem tőle, hogy adja fel ezt. Ez az egyetlen akadálya a koncerteknek, de túl nagy árat kellene fizetnie, mert nagyon nehezen találna másik állást. Nem igen tudna kizökkenni abból, hogy egyik nap – ezt épp tegnap írta meg nekem egy e-mailben – azt látja, hogy egy nő felgyújtja magát Bagdad közepén, mert letartóztatták a fiát, aztán másnap elkezd valami civil melót.

Pontosan mit is csinál?

Felderítő. Van 5-6 embere, akikkel átfésülik a terepet, mielőtt megérkezne teljes létszámban a hadsereg.

Van valami jó oldala is annak, hogy nem játszotok élőben?

Van, így megmarad körülöttünk ez a misztikus aura. De nem kizárt, hogy egyszer valamikor fellépünk valami fesztiválon. Évente kb. kétszer találkozunk Phillel, amikor szabadságon van és visszajön Denverbe, olyankor együtt lógunk. Van a koncertezésre elméleti lehetőség, de nem tudom. Az is biztos, hogy ahhoz meg kellene találni a megfelelő társakat, mert egy szar koncert miatt nem érdemes szervezkedni.

Megjelennek a zenében valamilyen formában az olyan élmények, mint amilyen például ez a bagdadi nő?


Hogyne. Ha nem is konkrétan, szóról szóra elbeszélve, inkább egy furcsa érzelmi töltet formájában. Ez természetes, az ilyen élményektől nem is lehet nagyon másképp megszabadulni. Amikor például a Gint írtam, úgy képzeltem el, hogy egy pszichedelikus, trip-szerű végeredmény születik majd. Van egy demó CD-m éneksávok nélkül, az ilyen is. De aztán megjött Phil, és a hangjának köszönhetően sokkal rockosabb, punkosabb lett az anyag. Ez sem csoda, igazi punk volt régen, nagy tarajjal, piercingekkel. Ő egy igazi különc, nagyon összpontosított személyiség, sok könyvet olvas, és nagyon rendezett. Egy másfajta lüktetést ad a zenének.

Elég messzire kerültetek attól, amit a War Metallal elkezdtetek. Gondolod, ha Phil ma is írna dalokat, akkor is valami ilyesmit játszanátok?

Igazság szerint szerzett néhány gitártémát, és azok olyasfélék, mint a Ritual Use of Fire, az Eater of Birds lemezen hallható többrészes dal. Phil nem egy Malmsteen, de három hangba is képes érzelmeket vinni. Kihallani belőle, hogy ezt valaki szívvel-lélekkel játssza. Ez igaz a War Metalra is, amin ő írta a dalok nagy részét, én csak ezután vettem át tőle a dalszerzési feladatokat, ekkor léptünk az új irányvonalba. Ami igazából nem is új irányvonal, inkább csak egy új fázis.

Ma is war metal az, amit játszotok?

Nem tudom. Amikor az ember fiatal, hajlamos kijelenteni, hogy „War metal, basszátok meg!”, minden más meg le van szarva. Ma inkább szimplán csak emberek vagyunk, akik zenélnek.


Említetted most a Ritual Use of Fire-t, és most látom az indián tetoválásodat is, és még több ilyen pogány és indián utalás is van a zenétekben. Minek köszönhető ez?

Mindketten sokat olvasó, állandóan kételkedő nihilisták vagyunk. Nem feltétlenül vallásellenesek, de mindenképpen megrögzött individualisták, akik inkább az okokhoz, önálló elképzelésekhez, ötletekhez fordulnak, mint a valláshoz, vagy a normákhoz. Ezek a dolgok az egyén erejéről szólnak, és arról, hogy minden másra tenni kell. Persze szeretjük a rituálékat is a magunk módján: néha felmegyünk begombázva a hegyekbe, nagy tüzeket rakunk és nézzük, ahogy megőrülnek a felhők. (nevet) Egyébként a Gin borítójában lévő tüzes képek is így készültek, visszakaptunk egy csomó Landfill Breastmilk Beast CD-t a kiadótól, és felgyújtottuk őket a kertemben. Elpusztítottuk a régit, és felhasználtuk az újhoz.

Az alkohol és a drogok hozzáadnak, vagy elvesznek a zenéből?

Mindkettő. Ahhoz, hogy megírjak egy jó számot, másfajta állapotban kell lennem. Ez nem úgy megy, hogy na, most akkor leülök és írok egy fasza dalt. Az alkohol megteszi a dolgát. Lehet, hogy idővel ez változni fog, és akkor nem is tudok majd ilyen zenét írni. Végül is mindenki arra panaszkodik, még a kedvenc bandája kapcsán is, hogy a régi lemezeik voltak az igaziak. Szóval, ha leállok ezzel az életformával, akkor lehet, hogy a zenéléssel is leállok. Nem akarom lerombolni, amit korábban felépítettünk.

Ez egy másik olyan téma, amire rá szerettem volna kérdezni. Az olvastam egy interjúban, hogy valaki azt mondta, hogy a jó bandák 1, 2 vagy 3 lemez után kimerítik a kreativitásukat, a saját stílusukban rejlő lehetőségeket. Egyetértesz ezzel?

Én soha nem szeretnék olyan lemezt készíteni, ami nem olyan jó, mint az előző. Nem arról van szó, hogy újra kéne írni az előzőt, csak annál gyengébbet nem akarok. Másfelől, a külső vélemények mindig eltérőek, mint a sajátod. Amikor vettük fel a Gint, úgy éreztem: “ember, ez igen!” (nevet) Azt viszont már persze nem tudthattam, hogy most akkor utálni fognak minket miatta, fanyalogni, vagy mi lesz a hatás. Ilyesmiken nem is szabad gondolkozni. Elsősorban magának ír zenét az ember, és ha elégedett a végeredménnyel, akkor már elmondhatja, hogy jó munkát végzett. Persze, lehet a következő lemeznél hirtelen átkapcsol a sajtó, és olyanokat írnak majd, hogy “ugyanolyan, mint az előző, picsába velük” és repülünk az újságokból, dehát… ez van. Baszni rá.


Van olyan zenekar szerinted, amelyik régóta ad ki lemezeket és nem silányult el?

Hmm, lássuk csak, a Tool legutóbbi lemeze, a 10000 Days nagyon tetszik. Ugyan eléggé kiakasztott, amikor a lemez turnéján láttam őket, és Maynard egy cowboy-kalapban vonaglott, mint valami seggfej. De zeneileg továbbra is azt gondolom, hogy nagyon jó. Mint ahogy az új Darkthrone is. Tetszik az új black ’n’ roll irányvonaluk. De igen amúgy, eléggé általános jelenség, hogy a régi kedvencek elszaródnak, nyilvánvalóan az.


Mastodon? Néha úgy tűnik, mintha lenne némi hasonlóság a hozzáállásotokban.

Nagyon szeretem őket is, az új lemezük is nagyszerű. Őket is egy olyan bandának tartom, akik próbálják előrevinni a dolgokat. De ők közvetlen hatással nincsenek a Cobaltra. Valószínűnek tartom viszont, hogy ugyanazoknak a zenekaroknak a hatása érződik rajtuk, mint a Cobalton. Például a Today Is the Day-é, ahol ketten közülük zenéltek is, méghozzá az In the Eyes of God című kiváló lemezen is. Állítólag Steve Austin egy igazi seggfej, és rémálom együtt dolgozni vele, de valahol érthető az állhatatossága, úgy szeretné a dolgokat megvalósítani, ahogyan elképzelte azokat.  A Today Is the Day is egyike a fent említett, továbbra is minőségi zenét előállító bandáknak.

A másik téma, ami gyakran felbukkan nálatok, az apokalipszis. Ebben része van az olvasmányoknak, mint például a Jarboe által is éppen megzenésített Kali Yuga időszakról szóló ősi feljegyzéseknek, vagy inkább csak egy egyszerű érzés?

Inkább az utóbbi. Szeretjük ugyan tanulmányozni a régi indo-európai cuccokat, Phil pedig – ír lévén – különösen sokat olvas a kelta mitológiáról, és rúnákról. Viszont ez nem kerül közvetlenül bele a zenébe. Például, a buddhizmus is érdekel, vonz, de nem része a zenének. Arról van inkább szó, amit látunk, amit akarunk, miközben itt vagyunk, és remélhetőleg hátrahagyunk valami olyasmit, amit mások figyelemmel kísérnek, amiből erőt meríthetnek. Nincsen közvetlen pogány vagy buddhista téma a lemezeken. Csak mi vagyunk, akikre mindezek a dolgok hatással vannak, és eszerint szólunk a világhoz.

Visszatérve Jarboe-ra: hogy kerültél a zenekarába?

A Metal Maniacs és Terrorizer újságírója, Nathan Burk, aki a kezdetektől fogva lelkesedik a Cobalt íránt, csinált velünk egy interjút, nem sokkal később pedig Jarboe-val beszélgetett. Jarboe az interjú végén mondta, hogy mostanában Bestial Warlustot, Deströyer 666-et és ilyesmiket hallgat. Megjegyzem, kicsit őrült egy nő, de bírom ezt benne. (nevet) Régi Swans-rajongóként olvastam is ezt a cikket, úgyhogy küldtem neki egy példányt a War Metalból. Erre visszaírt, hogy szívesen énekelne nálunk, ami kapóra jött, mert épp az Eater of Birds-ön dolgoztam. Így lettünk barátok, havonta 1-2 alkalommal szoktunk telefonon beszélgetni. Egyik alkalommal megkérdezte: „Mit fogsz csinálni májusban?” Én meg azt válaszoltam: „Nem is tudom, csak nem a Jarboe-turnén fogok dobolni?” (nevet) 

Elképzelhetőnek tartod, hogy a jövőben közösen csináljatok zenét?

Hát, nem valószínű. Esetleg. De annyi rengeteg dolgot csinál egyszerre, lemezek, turnézás, vendégeskedés, stb... Túlságosan elfoglalt lenne ehhez. Azt már inkább el tudom képzelni, hogy meghív az egyik lemezére, hogy vegyek részt a létrehozásában. De hogy egy komplett lemezt együtt megírni, hát, az nem valószínű.

Visszatérve az apokalipszis témájára: hogyan képzeled el, egy hirtelen dologként, aminek során minden elpusztul, vagy inkább egy lassú folyamatként?

Inkább lassú folyamatként. A világ populációja elképesztő mértékben növekszik, már most óriási, és ha eléri a bolygó végső kapacitását, akkor a dolgok elkezdenek széthullani. Azt nem tudom, hogy mindez hirtelen és brutálisan fog bekövetkezni, vagy sem. De annyi biztos, hogy amikor főiskolára jártam, a Föld lakossága épp 6 milliárd körül volt, most, pár évvel később már majdnem 7 milliárd. Ez egyszerűen túl sok. Nincs az a kormányzat, ami ennyi emberről gondoskodni tudna.
 
Szándékosan nem foglalkoztok politikai témákkal a szövegeitekben?

Igen. Van ugyan néhány ilyen banda akiket szeretek, a Rage Against the Machine, az egy fasza banda, de nekem akkor is másról szól a zenélés. Arról, hogy elvisz arról a helyről, ahol épp vagyok. Tehát, hazaérsz egy stresszes nap után, lazítasz, kibontasz egy sört, beteszel egy lemezt - én ilyenkor nem politizálásra vágyódom. Így hát, inkább érzéseket próbálunk elkapni, semmint politikai üzeneteket közvetíteni. Phil is, bár a hadseregnél van, nincs annyira Amerika mellett, vagy akár ellen, egyszerűen csak a hivatását végzi. 

Az új lemez Hunter S. Thompsonnak és Ernest Hemingwaynek van dedikálva, akik a borítón is szerepelnek. Ez honnan jött? Úgy értem, kiváló írókról van szó, nem kérdés, de hogyan találtátok meg őket magatoknak, mint példaképeket? 

Mindketten megszállott individualisták voltak, akárcsak Phil és én. Volt bátorságuk ahhoz, hogy önmaguk legyenek és minden másra magasról tegyenek. Hunter is, akár volt pénze, akár nem, önmaga volt. Például a hatvanas években a Hells Angelsszel furikázott, laza arc volt. A könyvei nagy hatással voltak rám abban, hogy önmagam legyek, ahelyett hogy megpróbálnék valaki másnak látszódni. Ugyanez igaz Hemingwayre. Önbizalmat ad az önálló cselekvésekhez való akaraterejük és magabiztosságuk példája.

Hemingwaynek és Thompsonnak további közös vonásai is akadtak, például mindaketten alkoholisták voltak és öngyilkosok lettek. Azt is tudjuk, hogy ti sem vetitek meg az italt, úgyhogy, bár talán hülyén hangzik a kérdés, de hogyan képzeled el a saját halálodat?

Nem is tudom. Eléggé szertelen alkat vagyok a hétköznapokban… Amit biztosan tudok, az az, hogy túlélni valamit csak akkor lehet, ha ennek van értelme. Hemingway és Thompson nem fiatalon haltak meg, akkor ölték meg magukat, amikor már végeztek a munkájukkal. Hemingway 61 évesen halt meg – ezért van 61 számra bontva a Gin. Thompson 67 évesen lőtte le magát, tolószékhez volt kötve, ami az ő nyüzsgő, partizós életformájának nem felelt meg. Szóval nem igazán látta értelmét a folytatásnak. De ami az én halálomat illeti, hát hmm… erre nem tudok válaszolni. Faszba.


És mi igaz abból, hogy a Cobalt white metal zenekarként indult, meg hogy Philnek volt egy Nachtwald nevű white metal projectje is?

(nevet) Ó, ez pletyka. Ezt a Cobalt rosszakarói terjesztették rólunk, még amikor indultunk. Egy szó sem igaz belőle. Maga a Nachtwald létezett, de black metalt játszott.

Ha leírhatnád a zenéteket a történelem egyik háborújával, melyik lenne az?


Az első világháború.


Miért?

Egyrészt ugye Hemingway miatt, másrészt meg azért, mert ez a világháború még talán kegyetlenebb volt, mint a második. Úgy értem, a második is szörnyűséges volt, de az elsőben például ott volt a mustárgáz, ami egy igazán mocsok dolog lehetett és hasonlók. Igen, az első világháborút mondom.


Azt nem mondanám így, hogy szerintem az első világháború “unalmas” volt, de mégiscsak, az egy ilyen lövészárok-támadás-gáz-lövészárok-támadás-gáz forgatókönyvre volt felhúzva. Úgyhogy, azt hittem, a másodikat mondod, mert mégiscsak, változatosabb volt, ami a zenéteknek is jobban megfelel.

Van persze „kapcsolatunk” a második világháborúval is, a nagyapám ugyanis egy bombázó lövésze volt Németország felett. De, hmm… jut eszembe, mondhatnám Vietnamot is, hiszen egy csomó katona bedrogozva harcolt ott.

Vége.

 

The following interview was made with Erik Wunder right after Jarboes Budapest date. Erik was playing as the drummer of Jarboe on this tour.

It came so, that we are recording this interview on an Unleashed casette, how do you feel about that? Are you sorry for it?


(laughs) I like Unleashed. I really don’t listen to them all the time, but yeah, good old school stuff.

Speaking of old school stuff… we think that Gin is similar to some old school classic albums, like, for example, certain 20-year-old norwegian stuff. Do you think people will think the same of your music in, say, 20 years?


Our opinion is that music is getting kind of plastic these days. Everyone sounds like everyone else, so we try to reach back to albums that really influenced us, and listen to the sound structures of bands like old Led Zeppelin or something like Tool too. We try to put together songs that move, surprise you one time and another time put you in a trance. So we try to put a lot of different moods into the music. I think that there are a lot of bands out there who just don’t even have an idea about music…

What do you miss in these bands?

I just don’t feel it. I’m not moved, and so… you really have to search for good music to find it, it’s not regulary avaible. We’ve been trying to implement new ideas rythmically and conceptually. My philosophy is that it’s all about reason you create in music. That makes the music good. So if you’re making music just to be popular or to get girls or anything else, the music might not be as good to people who really care about music.

What is your reason to create music?

It’s a focused way to unleash energy that could be used in battles. It’s better to write music than to get in a fight.

But as a professional soldier, your partner Phil McSorely, he does fight acctually. Does that create tensions in him?

I don’t think so. He really likes doing it. It’s a great outlet for him. And I think it keeps him kind of back at home while he is away. He can always check the Cobalt website and answer the e-mails.  It keeps him from beeing just a soldier. It’s his job but it’s not all of him. There’s lots of positive things in it for him, but he doesn’t want to get consumed by it.

Let us go back to the previous topic and keep on mocking today’s music scene. I think that most of the meaningful bands nowadays have gone under the underground. Is it a motivation for you to break through this wall and gain popularity in the underground?

I’m really surprised that our music has been doing as well as it has because we don’t play live, it takes about two years to come up with all the music, so I’ve been playing my drums for a while and then I come up with some guitar parts and I record an album basically every two years. Yeah, I mean it is weird, most bands that get a lot of coverage are the ones that are playing live and we don’t play live, so we just kind of let the music speak for itself. And we definitely try to support underground music because those are the bands who do it because that’s what they want. There is a band I know from Wyoming, and they’ve been playing together fifteen years and they don’t have a record label, they don’t have a CD out internationally but they still make music ’cause they like it. That’s the kind of motivation I like.

You don’t play live beacuse of McSorely’s profession, but when you released Eater of Birds it seemed he was going to leave the army, but later that plan changed. Was it a disappointment for you?

No… Well, in some ways, because it would be cool to play live with Cobalt. But he is a very good soldier and he has found his niche. I don’t want him to leave that, because he is moving up in the military, you know he is very marked…

What’s his rank?

He is a sergeant. And he is a cavalry scout. Which means he acts almost like a speciality unit where he goes out with 5 or 6 people before everyone else and hunts. He has been doing very good in the army, so if he would leave the army, we could do Cobalt live, but what would he do otherwise? You know, he couldn’t have a dayjob, because how can you go back from the middle of Iraq to there? He is in Baghdad right now, he sent me an e-mail two days ago, and he saw that a woman set herself on fire and burned to death in protest to her son being arrested. He can’t really go from seeing all that to just having a regular job. That’s why he stayed in the military.

Do you think that there is something good in that you don’t play live?

Yeah, kind of. We like to keep that mysterious aura about us. But it’s possible that we might do a festival gig at some point. I see him maybe twice a year when he comes back to Denver and we hang out. There is a possibility of doing it live but I don’t know… We have to have the perfect people ‘cause we wouldn’t set off for a shitty show.

Can those experiences like you said before, like with the woman who burned herself, be found in the music or the lyrics of Cobalt? Does this give a special motivation?

Yes, I mean, he can’t really help but to use the emotion that he has. So when I was writing Gin I thought that it would be more experimental and sound even more trippy and psychedelic than Eater of Birds, but it turned out it sounds a little bit more rock. I wasn’t expecting that, and lot of that has to do with the vocals. So I had all the music on a CD of Gin without vocals, and it sounded a lot different. It got more straightforward and more punk rock. Phil used to have a big mohawk when he grew up and piercings everywhere – we started up playing in a punk band. So he brings a lot of energy. He is very eccentric and very focused, and he reads a lot of books. He is very organized, I guess. So, he brings a different vibe.

You got very far away from what you started with War Metal. Do you think you would sound similar if McSorely still wrote music too?

Actually, he has written a few guitar parts on his own, and it sounds a lot like the Ritual Use of Fire stuff, the parts in between the songs on Eater of Birds. He is not really great technically, he can’t play like Yngwie Malmsteen, but there is just a lot of feelings. He can write a guitar part with just three notes but it feels good, you know? You can tell there is a man with a heart playing the guitar. The same can be said about War Metal, he wrote the guitars on most of the songs. I started to play the guitars on Eater of Birds, I’ve played everything since then because he left. And that was when we took the new direction. Or better said, it’s not a new direction, it’s just a new stage.

Would you still call it war metal?

I don’t know. When you are younger you are much keener on being in one scene and saying you know “fuck you, I am war metal” and now we are just people. Guys who make music.

You just mentioned the song Ritual Use of Fire and I can see that you have an Indian tattoo, and you have pagan motives and Indian rituals in the lyrics. What does all this stand for?

I guess it has a lot to do with nihilism. We are both readers and intellectuals, and it’s not necessarly anti-religion but it’s anti-common thought. We just try to be total individuals to ourselves and use thought, reason and ideas instead of relying on religion or normality. So I guess it’s just a thing of being strong as yourself and saying “fuck off” to everything else. But yeah, we are kind of ritualistic, and we like to go into the mountains and take mushrooms and see the clouds go crazy and light fires. (Laughs.) You know the pictures for Gin, the inserts where you see the fire. Our record label Profound Lore sent us a big box of Landfill Breastmilk Beast EP CDs when they were released. So we set a bunch of those CDs up in my backyard and set them on fire. And that’s what we used for the new stuff. Tearing down but moving on.

Another topic which seems to have a central role in your music is the apocalpyse. Do you conceptualize it according to the ancient scriptures like Jarboe does with Kali Yuga, or is it simply just a feeling?

I think it’s more of the latter of what you said. We like to study old Indo-European stuff, and Phil, of course, is Irish, so he studies a lot of ancient Celtic things and runes. But for example I like Buddhism, but it’s not really part of our music. But I guess we just have this thing about us that we’ll say what we want while we’re here and hopefully it leaves something behind that someone else will pay attention to or gain strength from. There’s not really a direct pagan thing or a direct Buddhist thing. It’s just kind of us being influenced by all those things and saying what we think about them.

How did you get to Jarboe’s band?

The journalist who really helped Cobalt a lot, his name is Nathan Burk, and he writes for Metal Maniacs and Terrorizer and a few other magazines, so he heard our first EP, Hammerfight, and he was asking for an interview in Metal Maniacs. He did the interview and right after that we recorded War Metal, and he did this interview with Jarboe in Terrorizer magazine and at the end of the interview she was saying ”I’ve been listening to like Bestial Warlust and Deströyer 666 and…

That was one of the things that I wanted to ask, if she really listens to this kind of music...

She is cool, man! (Laughs.) I mean she is kind of crazy, but that’s what I like about her. So as an old Swans fan I was reading that, and wondered that if she was into metal, so I thought, I’d send her a Cobalt CD, and she said that she really liked it and said that “I’ll do vocals on any of your stuff if you want”. At that time I was working on Eater of Birds so I said perfect, I have a new album on the way. So we became friends that way. I talk to her on the phone maybe once or twice a month, we are having conversations and it came up that she needs a drummer for this tour and she said “What are you doing in May?” I said, “playing drums for you?” (Laughs.)

Do you think that maybe you will write music together some time in the future?


Well, probably not. Maybe. But she has so many things going on that I don’t know, she really doesn’t… like she is doing these one-off shows, and she is doing a lot of guest appaerances and such, so it’s possible if she is doing an album and asks me to be a part of it, then. But as far as doing a full record together, probably not. Because she is busy all the time…

Back to the topic of the apocalypse: how do you imagine it, is it a moment when everything turns off, or rather a slow motion?

More a slow motion I think. The world population is emerging, huge, and it is gonna reach the maximum capacity and then things will just start falling apart. I don’t know if that will be in the sense of apocalypse, I don’t know if, like everything will be wiped out or if…  But you know, when I was in college, the world population was just above 6 billion, and a few years later it’s 6.8 billion, so… there is too many people. No goverment can have enough resources to take care of everybody. Unfortunately.

It’s on purpose that you don’t focus on politics in your music and lyrics?

Yes. I like some bands, I like Rage Against the Machine, cool band, but you know, music for me is kinda going somewhere else than you are all day long. It takes you away from normality. So you had a stressful day, you go home and chill out, drink some beer, and listen to some music, and I don’t want to hear about politics when I just chill out. So we try to catch some feelings, instead of saying some weird political things. Even though Phil is in the army, he is not for or against America, he has just found a job he is good at.

The new record is dedicated to Hunter Thompson and Ernest Hemingway, who are on the cover. How did this come, I mean, surely they are great writers, but how did you find them for yourself as heros?

They are extreme individualists and both Phil and I are also. And I like the way that they had the courage to just be themselves and say “fuck you” to everything else. For example, for Thompson it didn’t matter if he was poor or he had money, he was still himself. Yeah, I mean he rode around with the Hell’s Angels in the late ’60-s, you know. He was a cool dude, and his books really influenced me to be myself and do what I want instead of trying to be someone else. And the same goes for Hemingway. We just like the powerful self-motivation and confidence of those two guys.

And both Hemingway and Thompson liked drinking. And both committed suicide. So we know that both Phil and you like drinking, so maybe this is a profane question, but how do you imagine your death? Have you got nightmares about that?

I don’t know… I am pretty excessive, on a daily basis… What I found is you survive if you have a reason to survive. And what I like about both Thompson and Hemingway is that they didn’t die at a young age. They died after their work was done. Hemingway was 61 when he killed himself – 61 tracks on Gin – and Thompson was 67, that’s a long life. And he killed himself because his writing was already done and his body was getting old. For the last month of his life he was in a wheelchair. And that just wasn’t his personality, he had to be walking around, he had to be the life of the party. And so he didn’t have any purpose. But I really don’t know about my own death… fuck.

And do mushrooms and alcohol give something to, or take something from, your music?

I think probably both. To me to write a really good song I got to have to be in a lot of different moods. I can’t just feel like regular, be like “ok I’m gonna write a really cool song right now”. I have to be in a different state. The drinking does it, but… maybe that will change as I get older. But then again, everyone always criticizes their favorite bands because “their old stuff is good”. I don’t know, maybe… in order to survive if I have to get out of that lifestyle and might not write music anymore, just because I don’t want to ruin what we have already made.

That’s another thing we wanted to ask. I’ve read somewhere that someone said that after 1, 2 or 3 albums good bands exhaust their creativity and their possibilities in their own style. Do you agree with that?

Yeah, I mean, I don’t ever want to make a record that is not as good as the last one. And it’s not the case of trying to replicate the last one, but I don’t ever want to release music that is weaker. But then again, public perception is always different than your own. When we recorded Gin I was like “oh, man!” (Laughs.) This is pretty good stuff but I didn’t know if people might hate us or might not like it, you can’t think about things like that. You write music that moves yourself, so if you write music that you like, then I think you’ve done a good job. Maybe we’ll record another Cobalt album and all of sudden the press is like “this one sounds like the last one, fuck these guys!”, and we are not in magazines any more, but you know… fuck it.

Do you know any band who have had a really long career and still play the same quality music? Which are these bands?

Yes, well, When it came out, I thought that the new Tool record was really good, 10000 Days. And then I saw them live, and Maynard was wearing that cowboy hat and acting like a Jackass on stage. It pissed me off, but I still think the record is good musically. I also like the new Darkthrone stuff. I like that black ’n’ roll direction they went. But yes, it’s a very common thing when favorite bands get old and make bad music, for sure.

We also thought that you like Mastodon, sometimes there are similarities in your approach.

Yes, I do like them very much, their new record is pretty good. But I don’t really take a musical influence from them. They are also kind of a progressive band, and they probably listen to the same bands as we listen to, like Today Is the Day, I do love them. Two guys from Mastodon play on In the Eyes of God, which is a great record. Steve Austin is so good, man. I heard that he is an asshole to work with, but I can see his point, he wants things the way he thinks. Today Is the Day is another band which is still doing good music.

We read it somewhere on the Internet that McSorely had a white metal project called Nachtwald. Is that true?

(Laughs.) That’s a misconception. That was a rumour started about us in the early days by some people in Colorado who did not like us. People who are probably sucking dicks. (Laughs.) Nachtwald truly existed, but played black metal.

If you should describe your music with one particular war of human history, which war would it be?

World War One.

Why?

I say that because Phil is in the army and he idolises Ernest Hemingway that much. And it was a really vicious, more primal war, even more than WW2. I mean, Jesus, WW2 was terrible, but in WW1 you had mustard gas and really brutal things going on. And of course, Hemingway fighting for the Italians. Yes, I would say WW1.

I wouldn’t say that WW1 was “boring” but it was like “fight, gas, fight,” and so on, so I thought you’d say WW2, because there were a lot more instruments used, and that fits more your musical style…

My grandfather was in the army in WW2, for America, in Germany – my family is German – he was on a bomber and he ran the communications and was also a gunner. We definitely have connections to WW2… and maybe also Vietnam! I love The Doors, and that was a weird war, because there were a lot of soldiers on drugs.

End.

 

a' ördög & nubain
pictures by ws

written down with the helpful assistance of Maqus

Interjú: Miranda Lehman (Korouva)
2006-12-21,

Pár hónappal ezelőtt arról kaptunk híreket, hogy a Velvet Cacoon utóbbi, nem kiadón, hanem neten keresztül terjedő kiadványain nem a saját zenéjük hallható. Az egyik igazi előadóról azonban csak alig-alig találtunk információkat, ezért magunk jártunk utána. Mint kiderült, az általunk egekig magasztalt anyagot

 

, pontosabban annak teljes albumnyi hosszúságú eredetijét (Shipwrecks and Russian Roulette) egy 21 éves oregoni lány készítette egymagában, Korouva néven. Tudomásunk szerint ez az első interjú melyet zenéjével kapcsolatosan adott. Kérésére az interjú eredeti angol szövegét is publikáltuk.

1. A lemezed néhány részét ellopta a Velvet Cacoon és más címen (How the Last Day Came and Stayed Then Faded Into Simulated Rain) elterjesztette az interneten. Van valamilyen kapcsolat a Velvet Cacoon tagjai és közted? Mi a véleményed az eljárásukról? Hallottad ezt a megcsonkított változatot? Mi a véleményed róla? A borítója nagyon szép, és hasonló stílusú, mint az igazi lemezé. Van köze hozzád?

Valójában nincs igazi problémám a Velvet Cacoon-nal, és nem tekintettem volna lopásnak, amit tettek, ha valami valóban újat hoztak volna létre a Shipwrecks-en található zenékből. Lényegében lenyúltak néhány albumot másoktól, itt-ott hozzátettek egy-két apróságot és elnevezték a sajátjuknak. Elég ironikus, de úgy gondolom, hogy a kreativitásuk uralma alá kerültek. Nem hiszem, hogy bárkivel is meg akarták osztani a Velvet Cacoon alkotó folyamatát, még más művészekkel sem. Azt akarták, hogy a project maradjon az irányításuk alatt, legyen tiszta, tartózkodjon a külvilágtól. Ez az egész sajnálatos. Mikor túlságosan, szinte megszállott módjára birtokolni akarod az általad létrehozott dolgokat, kockára teszed, hogy a birtoklás váljon a művészeted kifejező formájává.

Ha létezik művészet a Velvet Cacoon munkáin belül, akkor az - azt hiszem - az magához a zenekarhoz, mint önálló létezőhöz köthető. Valójában a Velvet Cacoon teljes arculata nagyon szép és csábító. Úgy értem - teljesen banális dolgok közepette - Josh (a Velvet Cacoon egyik állítólagos tagja- a szerk.) létrehozott egy misztikus fantáziavilágot, ahol a művészi géniusz többé nem volt elavult. Olyan ez, mintha hirtelen mindenki úgy tenne, hogy az abszint fénykorában él Franciaországban, ahol a hedonizmus még felforgatásnak minősült. Azt hiszem, a múlt iránt vágyakozó emberek manipulálása az egyik legerőteljesebb és legszörnyűbb tett, amire egy művész képes lehet, mert a nosztalgia belül, a középpontban mindig üres. Az emberek felháborodnak, megrémülnek, becsapva érzik magukat, mikor hirtelen megcsapja őket a valóság szele.

Igazából semmi bajom Josh-sal. Engem egy nagypapára emlékeztet, aki szépen kidolgozott meséket ad be az unokáinak és kicsit rosszul érzem magamat amiatt, hogy ez az egész dolog ilyen szomorú véget ért. Nem sokkal ezelőtt egyébként kontaktusba kerültem vele, de ennek a története unalmas és nevetséges, így hát inkább nem részletezem. A Velvet Cacoon rajongók elég, ha azt tudják, hogy soha nem volt semmilyen kapcsolat a Korouva és a VC között. Először augusztus közepén láttam a Velvet Cacoon nevet, mikor tudomást szereztem a lopott dalokról és a lopott artwork-ről. Akkor még azt sem tudtam, hogy Josh érintett az egészben.

Miranda Lehman

2. Utánajártál annak, hogy kicsodák ők? Hallottad a saját zenéiket? Van véleményed róluk?

Jobban szeretem a zenéjük leírásait olvasni, mint hallgatni azt.

 

3. Kétségkívül egy bizonyos szubkultúrában jó páran megismerték a Velvetnek köszönhetően a munkásságodat. Örülsz ennek, vagy félsz attól, hogy netán becsúszol ebbe a skatulyába? Mi a véleményed erről a körről, ismersz, hallgatsz ide kötődő zenekarokat, előadókat?

Mindenhol megtalálhatóak azok, akik élvezetből hallgatnak zenéket és azok, akik azért hallgatnak bizonyos zenéket, mert úgy érzik, hogy ezzel tekintélyt szereznek maguknak (társaságilag, intellektuálisan, metafizikai szinten…). A zenehallgatók 90%-a utóbbi kategóriába tartozik, ezért én szerencsésnek érzem magam amiatt, hogy egyáltalán találkozom őszinteséggel. Biztos vagyok benne, hogy az őszinteség hiánya miatt aggódnak a zenészek és a művészek attól, hogy bekategorizálják őket. Az olyan emberek mindig zavarba ejtenek, akik bizonyos bizarr, fetisizált kritériumok alapján utasítanak el zenéket. Nem érdekel, hogy mit mondanak rólam az emberek, amíg meghallgatják a zenémet.

 

4. Bár ilyet általában a rajongók kérdeznek, de a te zenéd valóban kifejezetten egyedi, van benne elég ódonság, ódivatú dallamok, nem figyelsz görcsösen a tökéletes megszólalásra, nincs benne általános zenészbetegség, egyáltalán zenészként tekintesz magadra?

Azt hiszem, sok tekintetben találok szépséget a tökéletlenségben. Élvezem a befejezetlen, a hibás dolgokat és különösen az önfeledést. Szeretem azt képzelni, hogy ezeket a dalokat magamban hordozom kislány korom óta, és az idők során karcosak és szakadtak lettek, mint egy kedvenc könyv. Sohasem szerettem volna elérni a tökéletességet a lemezzel, csak valami őszinte dolgot akartam létrehozni; valamit, ami olyan közel kerülhetne az igazsághoz, amennyire csak képes vagyok rá. A tökéletesség sokkal büszkébb cél, mint az őszinteség, de utóbbit legalább annyira lehetetlen elérni. Miranda LehmanDallamokat hozok létre, hangokat rendszerezek, együttműködöm az emlékeimmel és a természettel, ezért nem tudom, mi vagyok én valójában. Nem mondhatnám, hogy zenész vagyok, talán csak zenéket alkotok filmekhez, amelyeket még nem készítettem el. Nem tudom.

 

5. A szövegeket nem találtuk meg sehol, fontos volna egyébként a számodra, hogy megismerjék azokat a hallgatók? Van valami koncepció amúgy bennük, vagy inkább csak szórványos impressziókról beszélhetünk?

A Shipwrecks & Russian Roulette albumnak sohasem voltak írott szövegei. A dalok többnyire improvizáltak és ösztönösek, noha számos téma van, ami ismétlődik. 17 éves koromban kezdtem el dolgozni az albumon, mikor igencsak mélyponton voltam, így a szövegek főként a menekülés és az óceán témakörét járják körül. Úgy gondolom, hogy ez a zene egyszerre megnyugtató és nyomasztó. A felvételek készítése közben sokat sétáltam egyedül a parton, és emlékszem, hogy egy nap az egész óceánt a legsúlyosabb, legáthatolhatatlanabb köd borította be, amit csak el tudsz képzelni. Akkor szembe találtam magam egy halászhajó roncsával, és azt hiszem, úgy éreztem sok a közös bennem és a roncsban, ezért ott maradtam egy darabig. Ez egy nagyon magányos élmény volt, szerintem sok tekintetben befolyásolta az albumot.

 

 

6. Jelent számodra inspirációt a dalszerzésben a testiség, legyen szó szexualitásról, vagy akár alkoholról, finom ételekről, bármi egyéb élvezetről?

A hedonizmust jobb, ha érintetlenül hagyja a kreativitás. Szeretem tisztán tartani a bűneimet. Úgy érzem, az élet maga annyira ellentmondásos: érdekes, gyönyörű, valamint rémisztő egyszerre, hogy a bűneim elhalványulnak mellette. Sokkal inkább inspirálnak a villámok, az erdők, az állatok sötét odúi, mint bármilyen más testi, anyagi dolog. Van valami nagyon titokzatos és nyugtalanító a nem tapasztalható, elvadult világban. Absztrakt, mégis ismerős. Ezt az ellentmondásos kombinációt jóformán kimeríthetetlennek tartom.

 

 

7. Hol és kikkel zenéltél korábban, zenéltél egyáltalán? Az összes hangszeren te játszol a lemezen?

Hegedültem egy nagyzenekarban, fiatalabb koromban. Készítettem egy-két felvételt telefonon keresztül egy másik művésszel, aki nagyon messze él tőlem, még mielőtt elkezdtem volna dolgozni a Shipwrecks-en. Én hegedültem és zongoráztam a felvételeken, minden más csak hangminta és sample.

 

 

8. Rendelkezel egy Myspace oldallal

is. Nem gondolod hogy a Myspace egy buziság és egy jó honlap sokkal pofásabb, praktikusabb lenne, mint a ronda és korlátolt Myspace?

Haha, a Myspace egy szar, kizárólag a Velvet Cacoon miatt regisztráltam oda. Egy másik honlapon is megtalálható vagyok, egy kollektíváén, amely zenészeket gyűjt össze. Ennek Fjord Records a neve. Azonban ez az oldal állandóan fejlesztés alatt áll, és nem tudom, mikor lesz megint elérhető.

 

 

9. Miért nem normális kiadón keresztül és normális példányszámban adtad ki a Shipwrecks and Russian Roulette-et? Ha jönne egy kiadó azzal, hogy azonnal újra kiadja az egészet „normális” terjesztéssel, elfogadnád? Mik az elvárásaid egy kiadóval szemben?

Őszintén szólva, sokkal jobban érdekelt az, hogy egyáltalán megjelenjenek a zenéim, minthogy a kiadóknak való házalással töltsem az időmet. Nem akartam kompromisszumot kötni, sem azt, hogy elutasítsanak, azt akartam, hogy mindig enyém legyen az utolsó szó. Ez azt eredményezte, hogy mindössze 100 példány készült el a cd-mből és mindent magamnak kellett csinálni (a kiadással kapcsolatban). Naiv voltam abban az értelemben, hogy azt gondoltam, egy kiadó teljesen kezében tartaná az irányítást, és ezért elidegenednék a végterméktől. Nem bánnám, ha újra kiadnák az albumot, valójában szeretném, ha megvolna otthon bakeliten. Nagyszerű lenne, ha több ember juthatna hozzá.

 

 

10. Oldalad tanulsága szerint hamarosan új albummal jelentkezel. Mit várhatunk tőle, mennyiben lesz más, mint a Shipwrecks and Russian Roulette?

Vettem egy kisebb xilofont és egy gyermekharmonikát, amin alig lehet játszani. A mostani zongorám egy egész telén keresztül gyűjtötte magába a mohát és a pókhálót egy nyaraló verandáján, így a hangja gyönyörűen kiszámíthatatlan, de sajnos nincs összehangolva a xilofonnal. Szeretnék valamikor írni egy teljes „szimfóniát” avítt gyermekhangszerekre, amelyeken talán egy rémes börleszket lehetne játszani - bár ez inkább életcél. A következő album munkacíme A farkasok álma (Dream of The Wolves), és ez az album sokkal inkább havas, mint esős, sokkal inkább a hegyekről szól, mint az óceánokról. Ennyit tudok róla elmondani jelen pillanatban.

 

11. Végül egy klasszikus: minden idők 5 legjobb albuma?

Sohasem tudnám kiválasztani a legjobb ötöt, de elmondom, hogy miket hallgatok mostanság: Wild at Heart, Nino Rota, Noi, Elgar e-moll concertója csellóra, Jacqueline Dupre által előadva, valamint Ennio Morricone is nagyszerű.

 

 

Vége.

[size=1">Akit érdekel a lemez, keresse Soulseeken.[/size">

english version:

1. Some parts of your album have been stolen and spread around the web by Velvet Cacoon with another title (How the Last Day Came, Stayed, then Faded into Simulated Rain). Is there any connection between the members of Velvet Cacoon and you? What do you think about their conduct? Have you heard this maimed version? What do you think about it? It’s cover-painting is really beautiful and its style is quite similar to the original one. Do you have anything to do with that?

 

I dont actually have any big problems with Velvet Cacoon, and I wouldn’t have considered their action theft if they had created something honestly new with the music from Shipwrecks... In essence they chopped down some albums from other people, added a few things here and there and then called it their own. Ironically enough, I think they were being possessive of their creativity! I dont think they wanted to share the construction of Velvet Cacoon with anyone, not even other artists. They wanted the project to remain controlled, contained, and untainted by the outside world. Its unfortunate, because when you become too obsessed with owning the things you create, you run the risk of letting the act of possesion be your art form.

If art does exist within Velvet Cacoon I think it’s in their creation. Actually, the whole facade of Velvet Cacoon is very seductive and beautiful...I mean, in the midst of total banality, Josh created a mysterious fantasy world where the "genius artist" was no longer obsolete; it was like suddenly everyone could pretend they were living in absinthe drinking france, and that hedonism was still subversive. I think manipulating people’s longing for the past is one of the most powerful and horrible things an artist can do because the very core of that nostalgia is nonexistant. When the air of that world suddenly becomes contaminated with reality, it leaves people feeling upset, bewildered, and cheated.

I actually don’t dislike josh. He reminds me of a grandfather telling elaborate tales to his grandchildren and i feel badly that things have ended up as bitterly as they have. Josh and I interacted a while ago, but the story is dull and ridiculous so i prefer not to elaborate. Velvet Cacoon fans need only know that there has never been any connection between VC and Korouva. The first time I ever read the name Velvet Cacoon was in mid August when I learned about the stolen songs/artowork...at that point I didn’t even know that Josh was involved.

 

 

2. Have you checked who they are? Have you heard their own music? What do you think about it?

I like reading descriptions of the music more than I like listening to it.

 

3. It seems obvious that this whole thing has made you known in a certain subculture. Are you happy about that, or are you afraid of getting labeled with this genre? What do you think about these circles? Do you know or listen to any bands coming from there?

I think in every circle there are those who listen to music because they enjoy it, and those who listen to music because they feel it affords them a certain level of prestige (social, intellectual, metaphysical...). I would say 90% of the music appreciating world belongs to the latter, so I feel lucky to encounter sincerity at all, anywhere. I mean really, it’s the insincere that make musicians and artists worry about being categorized in a certain way. People who reject music based on some set of bizarre, fetishized criteria will always baffle me. I dont care what people say about me so long as they listen to my music.

 

4. (This next one could be a question of some fans.) Your music is truly original, it has a sort of archaic atmosphere and tunes - you are immune to the general musician-illness: you don’t insist on having a ’perfect sound’. So do you think of yourself as a musician at all?

I suppose I find a lot of beauty in imperfection, I enjoy the incomplete and the scarred, and especially the self effacing. I like to imagine that I have been carrying these songs around with me since I was a little girl and that they have become scratched and torn like a favourite book. I never wanted to achieve perfection with the album, I just wanted to make something honest......something that would be as close to the truth as I could get. I think perfection is a much more lofty goal than honesty, but honesty is just as impossible to achieve. I compose melodies, I arrange sounds, I collaborate with memory and nature.....so I dont know where that leaves me, but i wouldn’t say that i am musician. Maybe I am just composing music for movies I havn’t made yet...I really can’t say.

 

5. We couldn’t find the textbook; anyway, do you think it would be important for your listeners to get hold of the lyrics? Is there any concept in the themes, or are there only sporadic impressions?

Shipwrecks & Russian Roulette never had written lyrics, the songs were mostly improvised and intuitive, though there were many themes that were repeated. I started working on the album at a very low point when I was about 17, so the lyrics mainly circulated around escape, and the ocean, and of course i think the music is kind of comforting and oppressive at the same time. Actually during the recording of the album, I took a lot of walks alone on the beach and I remember one day the entire ocean was completeley enveloped by the thickest, most oppressive fog imageinable. I encountered a shipwrecked fishing boat on the shore during my walk and I guess I felt we had a lot in common so I stayed for a while. It was a really lonely experience, and I guess it probably had a lot to do with the album.

 

6. Do you get any inspiration from corporeality for songwriting? For example, from sexuality, or drinking alcohol, or eating fine food or any other pleasures of the flesh?

Hedonism, I think, is best left untainted by creativity. I like to keep the vices i have pure. I feel that life itself is so contradictory and interesting, beautiful and horrific all at once, that my vices pale in comparison. I am more inspired by thunderstorms and forests and dark animal dens than by anything that could ever be described as corporeal. There is something so mysterious and intriguing about the unexperienced feral world, it is abstract yet so familiar, and I find this contradictory combination to be virtually inexhaustible.

 

7. Where and with whom did you play music before Korouva, if ever? Do you play all the instruments on the recording?

I played violin in an orchestra when I was younger. I also made one or two recording over the telephone with another artist who lives very far away from me, before I started working on Shipwrecks... I played the instruments on the recording, violin and piano....everything else was just sound and texture.

 

8. You also have a Myspace page

. Don’t you think Myspace is crap and a normal website would be much more interesting and useful than this ugly and limited Myspace one?

haha, myspace is garbage and the only reason I made one at all was because of Velvet Cacoon. I am on another website, a kind of musician collective called Fjord Records...but the website has been under construction forever and I dont know when it is going to be back up.

 

9. Why didn’t you release Shipwrecks... under a normal label in a decent number of copies? If a label came and offered to re-release it, would you accept it? What are your expectations towards a record label?

Honestly, I was more interested in getting my music out there than in spending time peddling it to labels. I didn’t want to compromise, I didn’t want to be rejected, I wanted to have the final say over everything......all of this resulted in a tiny 100 cd run and doing everything myself. I was naive in that I thought a label would take control of the process and i would feel alienated from the outcome. I wouldn’t mind re-releasing the album, in fact i would love to have it rereleased on vinyl...It would be great for more people to get a hold of it.

 

10. According to your website, you are currently working on a new album. What can we expect, how is this album going to be different from the first one?

Well, I bought a tiny xylophone and also an almost unplayable child’s accordion. The piano I have now spent a whole winter collecting moss and cobwebs on some easterners porch, so the sound is wonderfully inconsistent but also unfortunately not in tune with the xylophone. I would like to have a whole symphony of decrepit children’s instruments at some point, that maybe could play some sort of lurid burlesque, though that’s more of a life goal. The working title for the next album is Dream of The Wolves and it’s more snowy than rainy, and more about mountains than oceans...that’s all I can say at this point.

 

11. And for the last one, a classic: The five best albums ever made are?

I could never choose the best five, but I’ll say what I have been listening to recently:

Wild at Heart, Nino Rota, Noi, Jacqueline DuPre playing Elgar’s Cello Concerto in E minor, also Ennio Morricone is very good.

 

 

Interjú: Niklas Kvarforth (Shining)
2006-06-19,

Milyen volt a koncert?

 

(Kvarforth) Már jó ideje nem léptünk fel… Volt egy fellépésünk itt Magyarországon kb. 2 hónapja, de az nagyon elbaszódott… Vicces. Ma este viszont fasza volt a buli, elég komolyan megsebeztem a basszerosunkat is. hehe

 

Szeretsz amúgy koncertezni, élvezed a fellépéseket?

Minden fellépés maga a fájdalom. Nem azért csináljuk, mert annyira élvezzük. Azt akarjuk, hogy az emberek megnézzenek minket, és utána azt mondják magukban, hogy „Ohh, de fasza, én is felvagdosom magam, rögtön hazamegyek, és felvagdosom az ereimet!”. Azt akarjuk, hogy a gyerekek, a tinédzserek elkúrják az életüket.

 

Mikor kezdted ezt az önpusztító életmódot?

Ezt hogyan érted? Hétéves koromtól baszom magamat mindenféle tárggyal.

 

És miért is?

Mert az apám megbaszott gyerekkoromban. Ez használt nekem, felnyitotta a szememet, és egy gyönyörű világ tárult ki előttem.

 

Nem félsz attól, hogy egyszer a színpadon döglesz meg?

Nem akarok meghalni még, először minél több embert akarok megölni. De ha megtörténik, megtörténik, tudod, ez van.

Shining 2005

Milyen típusú embereket szeretnél megölni?

Mindenkit. Nézz csak rám, nézz magadra! Ez csak hús és vér. Semmi több. Meg akarom baszni Magyarországot. Itt vannak a legszebb lányok.

 

És a magyar férfiak hogy tetszenek?

Félreértettél valamit. Én nagyon szeretnék buzi lenni, de az elég kemény munka. Nem szeretem a faszt. Ez gáz. Ha szeretném, nem kéne a nőkkel foglalkoznom, mert ők képviselik a legalacsonyabb rendű létformát a világon.

 

Szerinted az emberek komolyan veszik, amit a színpadon csinálsz?

Te mit gondolsz?

 

Szerintem kamu.

Ez azért van, mert kibaszott paprikajancsikhoz vagytok szokva. A buzi hullafestésükkel, „Nézzetek rám, én olyan geci gonosz vagyok!” De mondok nektek valamit. A gonosz az az, ami most itt van, ami ebben a pillanatban történik. Felakarom baszni egy csomó ember agyát. Nagyon sokan ezt nem veszik komolyan. De leszarom, ha csak ketten vagy hárman vannak, akik azt gondolják magukban, hogy „Mi a picsa?! Ezek komolyan gondolják, amit mondanak!” - már az is elég.

 

Az első sorban nyomuló emberekre gondolsz?

Ők is csak kibaszott emberek, nem?! Amint mondtam, elég koncertenként 1-2 arc, aki komolyan vesz minket, aztán hazamennek, és megsebzik magukat, Hallander & Kvarforthképenverik a barátnőjüket vagy szüleiket.

 

Ebben mi az üzenet?

Egyszerű, vágd tönkre az életed az ördög nevében. Ilyen egyszerű. A Shining megtestesíti az összes negatív jelenséget, ami a mai modern társadalmunkban megmutatkozik. Mindenkinek joga és lehetősége van elkúrni ezt a világot. Annyira egyértelmű… Itt ültök, isszátok a piátokat, szívjátok a cigiteket, mint a jógyerekek, aztán meg megbasz titeket egy buzi AIDS-es nigger. És ez jó! Meg vagyok elégedve, ha az emberek szenvednek. Mindenki szenved, te is szenvedsz. Fekszel a kibaszott ágyadban esténként, és azon gondolkodsz, hogy uramisten, lehet, hogy valami rosszat tettem a családommal? Ezt a fajta fájdalmat akarom az emberekben kelteni. Mindenkinek van valamilyen jellegű fájdalma. Ez lehet, hogy a családoddal, barátnőddel vagy a barátoddal kapcsolatos, leszarom, ez természetes, ti is csak mocskos húsból vagytok. Amit mondani szerettem volna ezzel az az, hogy a Shining igazi érzelmekről szól, ezt látjátok a színpadon, nincs semmi buzi hullafestés vagy idétlen pózolás.

 

Nem gondolod, hogy az emberek túl önzőek?

Még jó hogy. Remélem mindenki az. Kielégítik a saját vágyaikat. Drogoznak, nőket erőszakolnak meg, gyerekeket ölnek, vagy a faszom tudja.

 

A többi tag hogy vélekedik erről?

Ők az eszközeim. Én uralkodom fölöttük. Vizuális elemként használom őket, egyértelmű, nézz rá

(Hallanderre mutat), arról szól a Shining, ahogy majd érezni fogja magát 10 év múlva. Majd azt mondja a kislányának, hogy hát igen, akkor csak játszottunk, nem volt semmi több. Ne röhögj ezen, ez a valóság! Itt van ez a sok fos black metal banda, és azt sem tudják, mi az a gonosz.

 

Mi a gonosz?

Ami itt van most. Hogy ennyire rá vagytok izgulva, hogy ilyen seggfejekkel csináljatok interjút. Mindenki seggfej, mindannyian hús-vér emberek vagyunk. Van 3 lyukad, és másra nem is vagy jó.

 

Hallander, mit érzel, amikor megsebesítenek színpadon?

Fájdalmat, óriási agressziót, és gyönyört.

 

Miért nem ütsz vissza?

Mert mazochista vagyok, élvezem. A probléma az, hogy szexuálisan stimuláló számomra a fájdalom.

 

Ez miért baj?

(Kvarforth) Mert nem akarom, hogy jól érezze magát!

 

Miért?

Mert utálok minden emberit. De ha ezzel néhány embert gondolkodóba tudok ejteni, és meggyőzöm őket róla, hogy ez egy fasza dolog, akkor rendben van.

 

Én élveztem az előadást.

Jó, de hidd el nekem, volt egy-két ember, akik nem élvezték, és hazamennek, és felvagdossák az ereiket, és bántják a családtagjaikat. Ez a lényeg.

 

Látsz valami párhuzamot a magyar és svéd emberek között?

Leszámítva, hogy a magyar nők szebbek?

 

Most ez te komolyan gondolod? Ez egy elcsépelt duma, amit minden külföldi elmond.

Nagyon szeretnék vizeletet szürcsölni egy magyar lány cipőjéből. Ezt egyszer mindenképp meg kell tennem. Mindegy. Szóval a kérdésre válaszolva: nincs különbség, mindkét ország elbaszott.

Shining live @ Undead 2006

Miért ment el Hellhammer a bandából?

Gayhammer? Mr. Homohammer? Nem volt ideje játszani, ott van neki a Mayhem. Mondtam neki, hogy koncertezni is kéne majd. De ő nem ért volna rá. Szóval bassza meg! A Shining volt az első és egyetlen banda, ahonnan kirúgták Hellhammert, ez két éve történt. Aztán felvettük a Spiritual Beggars dobosát. Sokkal jobban megfelel a Shiningnak, mint Hellhammer, aki csak aprítani tud. Én rokkenrollos zenét akarok csinálni.

 

Mi a helyzet az új albummal?

Pár hét múlva készen leszünk vele. De valószínűleg ezzel el is vesztjük a trú black metal közönségünket. Szuicid popnak vagy szuicid gonoszságnak tudnám hívni igazából az új irányt. Vannak benne drum and bass és jazzes elemek is. Nem akarunk egész életünkben kibaszott black metalt játszani. Az buziság.

 

Techno elemek is lesznek benne?

Nem hiszem. Azért lesz egy kis black metalos beütése, de más jellegű zenére fogunk fókuszálni. Az atmoszféra viszont marad a régi. Teljesen mindegy mit játszunk, a Shining-fíling megmarad, játszhatunk akár drum and basst, jazzt vagy szaros buzi nigger rapfost is. De ez az album nem úgy készült, hogy leültünk, és megegyeztünk, hogy akkor most mindenféle zenét beleveszünk, hogy jól fogyjon. Csináltunk már 4 black metal lemezt. Ebből 2 a legjobb svéd black metal albumok között van. Mi a fasznak kéne állandóan másolnunk magunkat?! Le van szarva, ha a sok black metalos kisköcsög azt mondja majd, hogy „bejött nekem a Shining I.,II.,III.,IV., de az új album nem tetszik” Hát ne vegye meg, idióta szarfaszúak! Tudod, újfajta közönséget szeretnénk megnyerni magunknak. Fiatal lányokat, akik vagdossák magukat, és Marilyn Mansont hallgatnak.

 

Ti milyen zenéket hallgattok mostanában?

Nekem tetszik az új Muse, és imádom Michael Jacksont.

 

Miért pont Michael Jacksont?

Hallgattad te már a zenéjét? Hihetetlen nagy zenész, és hihetetlen énekes! Én csak a rendes zenét szeretem. Jobban szeretem a Billy Jeant, mint bármelyik Carpathian Forest számot. Élvezem a zenét, és utálom a szemetet.

 

Ezek szerint nem szereted a Carpathian Forestet?

Nattefrost az egyik legjobb haverom.

 

Melyik bandától is volt a feldolgozás amit játszottatok?

Az egy Spiritual Beggars szám volt, de én csak Spiritual Faggotsnak hívtam őket. Valahogy így volt a szöveg, hogy „I’ don’t understand you, you are all fools.” Nagyon tetszik a dal, de nem a Shiningtól van.

 

Csak azért mert egy ’70-es évekbeli rock dalra emlékeztetett. Egy pillanatra még Jim Morrison képe is bevillant rólad, ahogy mozogtál, gesztikuláltál.

Jim Morrison egy isten volt. Talán azért érezhetted ezt, mert a szívem mélyéről jött a zene. Köszönöm, köszönöm szépen, ez az egyik legszebb bók, amit valaha kaptam.

 

Vége.

kapcsolódó galéria:

Undead Festival 2006 - Shining

 

Interjú: Kátai Tamás (Thy Catafalque, Gire)
2006-02-21,

Kátai aggodalommal vegyes zavartsággal nyugtázza a két oldalnyi kérdést és a diktafont, majd érces, de elfojtott hangon nevet.

 

Nem olyan húzós ám, amilyennek látszik - próbálom az alapjaiban megroggyanni látszó beszélgetést életben tartani. Az első Gire lemezzel kapcsolatban szeretnénk, ha mondanál néhány szót. Ez lesz az első teljes album. Szintúgy letölthető lesz majd a hivatalos honlapotokról, esetleg alkalmaztok valami megszorítást, vagy úgy érzitek, hogy ideje már profitálni a dologból, így egy nehezebben elérhető anyagot kívántok a hallgatók elé tárni?

Most derült ki ezen a szerdán, hogy valószínűleg Negative Art kiadvány lesz, és hát majd Balázzsal kell megbeszélni, hogy mi a teendő, hogy felrakhatjuk-e az egészet, vagy csak részleteket. Szívem szerint az egészet letölthetővé tenném, mert különösebb hátrányát nem látom ennek, de mivel ez kiadós dolog, így őket is meg kell kérdezni.

A Gire

Amikor megfogant az ötlet, hogy minden anyagotokat ingyenesen elérhetővé teszitek, ez egy közös elhatározás volt, vagy csak te gondoltad ezt helyesnek, netán a többiek részéről volt-e valami ellenérzés, hogy a nehéz munka gyümölcse mindenki számára elérhető lesz?

Úgy emlékszem, hogy ezt nem nagyon beszéltük meg, egyszer csak feltettem a honlapra, de ez azért nem probléma, mert a felvétel maga tulajdonképpen nem került semmibe, mert eddig is mindet otthon készítettünk el, így semmilyen "kár" nem érhetett minket emiatt. Én is letöltöm másnak a zenéjét, tehát...

 

Az eddigi interjúid, nyilatkozataid alapján igazán demokratikus, hadd ne mondjam, szinte ráhagyóan előzékeny, szelíd személy vázolódott fel a magyar hallgatótáborban rólad, ennek ellenére az interjúk veled készülnek, és a csapatvezér szerepe is köréd fonódik. Ez valami megtévesztő csel a részedről, vagy a zenésztársaiba még kevesebb autokratizmus szorult, és rád hagyják ezeket a kellemetlenebb feladatokat?

Hát, ti is pont engem kérdeztek.

 

Igen.

Ez azért lehet szerintem, mert én szoktam foglalkozni a zenekar dolgaival a neten, és ez vált elsődlegessé, tehát ami a világhálón történik, - a többieknek nincs is hozzáférésük. Azaz Zolcsinak már van, de nekem kell intézkedni, így engem is szoktak kérdezni. A többiek is válaszolnának, de őket nem kérdezi senki...

 

Arra lennék kíváncsi, hogy a Gire lemez megszólalása miben változott meg a demokéhoz képest? Van azoknak egy jellegzetes száraz, steril hangzása, viszont az utolsó Thy Catalfaque annak ellenére, hogy ugyanazzal a BC Rich gitárral lett rögzítve, mégis zsírosabban, organikusabban szól. Ez a demós hangzás mennyire lesz jelen az új albumon?

Pont ott tartunk a keverésben, hogy a gitárhangzást próbáljuk összerakni. Én nagyjából megcsináltam az előkeverést, minden arányban van, csak a gitárt kellene rendbe rakni. Szóval csak most fog kiderülni, hogy ez pontosan miként fog szólni.

 

Ez a rendberakás szó szerint mit jelent? Olyan a hathúros soundja mint eddig?

Nem. Nagyon sok a változás. Sok újdonság, olyan próbálkozások, amelyek eddig nem voltak. Sőt, most megjöttünk a stúdióból, és én azóta raktam fel pár szintitémát, amelyek a stúdiós verzión még nem is szerepelnek, de a munka folyamán találtam még egy-két lyukat, amiket be lehetett tömni. Tulajdonképpen minden kész van, de a gitárhangzást még korrigálni kell.

 

Nem lehet alkalmazni esetleg a Tűnő idő tárlat receptjét, vagy abban az esetben Juhász János volt a potik tekergetője?

Nem, Jancsin ez nem igazán múlt, Zolcsi állította be azt a hangzást is, az ő cuccát használtuk a felvételekhez, tulajdonképpen mi ketten hoztuk össze azt a megszólalást, viszont azt én sem tudom, hogy miért lett olyan, amilyen, erre nincs recept.

 

Pedig azt hittem elcsenhetünk tőled pár műhelytitkot...

TC

Nem, nem, fogalmam sincs, hogy csináltuk, valahogy ez lett a vége...

 

Egyéb szempontok tekintetében is törekedtetek arra, hogy egy másmilyen arcát mutassa a zenekar, például, hogy más szerkezetű dalok legyenek-e, vagy a kiadvány a már sokak által régóta várt demos dalok összessége?

A lemezen lesz 7 régi szám, 2 olyan, amit eddig még nem vettünk fel, és egy feldolgozás, tehát 70%-ban egy összegzésről van szó. Erre szükség volt, tulajdonképpen én is akartam, hogy rendesen megszólaljon az, amit egyszer már felvettünk.

 

Mi lesz a feldolgozás a lemezen?

A Necropsiától a Transexpress. Most is úgy volt, hogy játsszuk, de valószínű nem fog összejönni, mert Zolcsi nem bírja. Nem gyakoroltuk eleget, és így nem akarjuk szarul eljátszani. Az ének-gitár együtt itt gondot okoz még. Az eredetiben nem így ment ugye, és ezt elég cifra nekünk kivitelezni. Ha hamarabb kezdünk próbálni erre a koncertre (mert azért mi nagyon lusták vagyunk), akkor menne, de úgy néz ki, nem fogjuk most erőltetni. Balázs szerint játsszuk el, de abból káosz lenne, majd meglátjuk, hogy alakul...

 

Ha minden aktuális munkálat befejeződik a Gire-al kapcsolatban, van valami konkrét elképzelésed, amit a jövőben megvalósítani tervezel? Lesz-e esetleg új Thy Catafalque lemez? Szerintem az is többeket érdekel, hogy szólólemezt fogunk-e még hallani tőled, mármint egy újabb névvel ellátott gitárpróbálgatáson (lásd Towards Rusted Soil) kívül?

Van egy csomó témám most, ami a Gire-ban nincsen benne, és majd kiderül, hogy ez a Thy Catafalque-ben lesz-e, vagy szólólemezen lehet majd hallani, fogalmam sincs, hogy milyenre szeretném a TC-t, vagy a szólólemezt. Ezekből még akármi lehet. Téma tehát van, csak formába kell önteni őket idővel, de ez még odébb van. Ha van az embernek egy halom motívuma, az még önmagában nem jelent semmit sem, kell ezekhez is egy koncepció, igazából a nehézséget ez jelenti. Kitalálni egy témát, az nem nehéz. Végül majd csak kiderül, mi lesz.

 

Sok jó kritikát kaptál mindenkitől, már amiket én olvastam; ez külföldi oldalakra is jellemző. Találkoztál már egyáltalán elmarasztaló bírálattal?

Egy olasz webzinen láttam, hogy 4 pontot kapott a 10-ből, úgyhogy gondolom, nem annyira jöhetett be nekik.

 

Mik voltak az indokaik?

Elolvasnám, ha nem olaszul lenne. Annyit tudok, hogy minden második sorban a Dimmu Borgir-t emlegették, hehe...

 

Elmondásod szerint a Tűnő idő tárlat minden borítóval ellátott példánya elfogyott, ez mennyit jelent?

130 darab borító készült, mind gazdára talált, de ezeket nagyrészt szétosztogattam, körülbelül 30-40-et vettek meg, a többit olyanoknak adtam, akikről úgy gondoltam, hogy fontos, hogy hallják - tulajdonképpen így fogyott el.

 

Igazából többre gondoltam, mivel sokaktól hallottam, hogy nekik megvan, és még többen említették, hogy szerettek volna belőle; biztos vagyok benne, hogy még egyszer ennyi is megtalálná a helyét...

Igen, sokan írtak, hogy kellene nekik, most is kérték, hogy ha van, akkor hozzak, de azért van meg sok embernek, mert letöltötték mp3-ban. Hozzátok is és a Shock-hoz is azért lett feltöltve, hogy minél többen meg tudják szerezni. Innentől kezdve felesleges nekem elküldeni ugyanazt írott cd-n, mert hát mégse...

 

Nem ugyanaz, most akárhogy is...

Igen, annak van borítója.

 

A borító sokat számít.

Jogos.

 

Akkor most jönnek a gonosz kérdések. Azt mondják, hogy nincs jelenleg olyan black, illetve black eredetű csapat, akire közvetett, vagy közvetlen módon ne hatott volna a Darkthrone. Amikor a Héja-nász az avaron-t meghallgattuk Ricsivel (a’ ördög), ő egyből rávágta, hogy Panzerfaust.

Más Katatoniát mondott, a Brave Murder Day-t.

 

Akkor te semmiféle rokonságot nem látsz a Panzerfausttal?

Nekem nem tetszik az a lemez. Egyáltalán nem. Az egyetlen Darkthrone, ami nem.

 

És miért nem tetszik?!

Nem tudom, nekem az A Blaze in the Northern Sky tetszik nagyon.

 

De miért nem tetszik a Panzerfaust?!

Azért mert száraz, nekem nagyon száraz, olyan egyhangú.

 

De pont, hogy a Héja Nászban is van egyfajta szárazság, ami ilyen... karcos.

Előfordulhat, de a Panzerfaust párhuzamot pont azért nem látom, mert egészen egyszerűen azt nem szoktam hallgatni, de lehet, hogy így van, majd még megvizsgálom.

 

Lehet, hogy egyszer meghallgattad, és a legjobb részei akkor rakódtak le benned.

Pont Jancsikánál hallgattuk, emlékszem rá, neki tetszett, nekem meg nem. Ő írta azt a riffet, úgyhogy az ő sara.

szintifájgter

Folklór, népi és a klasszikusnak elismert hazai költészet, - ezeken belül is legerősebben a szerelemi vonatkozású témák bukkannak fel munkáidban. A Csillagkohó szigorúan az elméleti fizikára alapuló soraiba is beleszőtted, hogy "...álmomban azt kívántam, hogy te legyél a Hold...", mesélhetnél erről az álmodról, vagy ennek nincsen ilyen háttere, pusztán illett a sorok közé, és leírtad? Mert ugye az Erő, az Anyag, tulajdonképpen tényeken alapulnak, de mégis van egy ilyen vonatkozásuk.

Nem, nem. Ez nem alapul a tényeken, nagy kamu az egész szöveg, nincs értelme... Ehhez én nem értek, ez nem ilyen fizikás dolog.

 

Én nem olvastam egy olyan sort sem, ami hülyeség lenne ezzel kapcsolatban, feltételeztük azt, hogy otthon bújod az ilyen témájú könyveket, vagy érdekel a csillagászat.

Nem, nem, fizikából hármas voltam mindig.

 

Én meg megbuktam, ez nem szempont.

Nade ez nem is érdekelt egyáltalán, engem az a része csábított, hogy szembeállíthatom ezt a teljesen materiális aspektusát a dolgoknak, meg azt a részt, ami a nem leírható lelki folyamatokról szól, és emiatt van benne pont az a négy sor a közepe fele, ami szemben áll a fizikával.

 

Egyébként annyira nem is, mert ugye azt már megállapították, hogy pár hidrogénatomon kívül minden egyes atomunk már volt egyszer egy csillagnak a része, mivel a magasabb rendszámú elemek a csillagok belsejében alakultak ki, mint például a szén, ami a DNS-ünk alapja. Tehát lehet, hogy akivel érzünk valami lelki rokonságot az innen ered, lehet, hogy ugyanonnan származunk, persze ez csak egy túlidealizált gondolat...

Hát ez tök jó... haha, ez teljesen jó szerintem. Ennek nagyon örülök. Ez szép... tényleg.

basszer

Egy kicsit visszatérve arra, hogy "...álmomban azt kívántam...": a hétköznapjaidat mennyire határozzák meg az álmaid? Hatással vannak a pillanatnyi látásmódodra, befolyásolják a napi rutinodat? Felhasználod az álmaid elemeit szövegekben, esetleg zenében?

Nem igazán, nagyon ritkán álmodom.

 

Mindenki álmodik, minden éjjel.

Igen, csak én nem emlékszem rá. Régen csináltam olyat, hogy az órát beállítottam hajnali háromra, felébredtem, lenyomtam, mert ha az ember megszakítja az álmodást, akkor emlékszik rá, egy kis ideig. Nekem nem jött össze ez se, csak nagyon fáradt lettem reggelre.

 

Ezt azért is kérdeztem, mert pl. anno a VHK-ban Grandpierre Attila is azt üvöltötte, hogy: "Én zenéről álmodom!" Csak arra lettem volna kíváncsi, hogy kapsz-e innen inspirációt, de ezek szerint nem.

Talán tudat alatt igen, mert tényleg nagyon kevésre emlékszem, amire pedig igen, az botrányos.

 

Perverziók? Aberrált szex?

Hülyeségeket álmodom...

 

Csonkolás?

Hehe, nem. Logikátlan sorrendű történések, nem azok a "klasszikus" álmok.

 

Nem is próbáltad őket megfejteni?

Nem.

 

Van még egy sor Radnótitól, ezt is a Tűnő idő tárlaton idézed: "...ez a zápor sem mossa le rólam a vágyat utánad". Patetikus sorok a költőtől, olyan kijelentések, amit később a férfiember könnyen megbán. Értem ezalatt, hogy sokszor azt érzi az ember, hogy valami végzetessel találkozik, egy soha nem feledhető dologgal, és ennek hangot is ad, aztán rájön, hogy minden feledhető, így a szavak feleslegesek voltak. Vagy ez is csak a pillanatnak szól?

Nem, ezt nem bántam meg most sem. Patetikus alkat vagyok... néha.

 

Ez nem is baj, de nem fordult meg a fejedben, hogy néha jobb, ha az ember ezekről az érzésekről nem mondd semmit?

Nem. Ezt azért mondom, mert így gondoltam és most is így gondolom. Jó ez most elég... Na, az szokott lenni, hogy akit én megszeretek, az úgy marad. Nem szoktam elfelejteni dolgokat. Ami ott van, az úgy is marad.

 

Utólagos, önmagaddal való konfrontációk? Vannak, akik emiatt önmagukra szoktak haragudni.

Sokat kínlódtam ezzel, de ha visszagondolok, teljesen jó érzéssel tölt el most is.

 

Akkor most leszakadok erről a témáról, pedig azt hittem, hogy ennél a résznél majd jól bele fogunk lendülni... Tehát, úgy gondolom, hogy egy vérbeli zenefanatikus világnézete maga a zene, és semmi nem lehet annyira fontos, mint a katarzis, amit általa átél. Szerinted miért van annyi ideológiával átitatott, magyarázatokkal alátámasztott alkotás manapság?

Ezeket én nem tartom fontosnak, csak annyit, hogy azokat az érzéseket, amiket átélek, dokumentáljam.

 

Értem, de vajon sokak miért gondolják ezt másképp?

Mert túl fontosnak tartják a zenét.

 

Mint közvetítőeszközt?

Igen. Pedig a zene önmagáért van, amit már hozzákapcsolnak az már egy-egy zenész személyiségének része, önkifejezés és kész, van, akinek ez fontos... Nekem mások az igényeim, talán kicsik, egyeseknek biztos nagyobb. Ehhez nem tudok érdemben hozzászólni, mivel egyáltalán nem érdekel, lakonikus vagyok a politikai vonatkozású témákkal is, amennyire lehet, elkerülöm ezt az egészet.

zolcsi

Hogyan értékeled a 2005-ös évedet? Jó évjárat volt? Minek a jegyében telt el?

Teljesen jó, a legjobb volt idáig. Minden sikerült, amit szerettem volna, jól vagyok, kezem, lábam megmaradt.

 

Elégedettséget érzel?

Ja. Teljesen. Most minden jó.

 

Mennyit változott az évek alatt a zenei ízlésed, teszem azt, ha 10 évvel ezelőttre visszatekintesz, miket hallgatsz meg most, amiket akkor el nem tudtál volna képzelni?

Sokkal több fajta zenét hallgatok most, mint régebben. Amiket régen, azokat még mindig nagyon kedvelem, de rengeteg sok új dolog jött be. A legrosszabb popzenéket képes vagyok meghallgatni, meg ki tudom szűrni belőle azt... vagyis ez rossz kifejezés, úgy értem, hogy a kommersz zenékből is ki tudom választani azt, ami nekem fontos belőle.

 

Ezt, hogy popzene, olyan félszegen mondják ki, ettől függetlenül én is ott voltam Pet Shop Boys koncerten, és azon kívül, hogy béna volt, én élveztem, nem tudom, te láttad őket a Szigeten?

Én akkor pont mást néztem, de megnéztem volna, mivel amikor kicsi voltam, a Pet Shop Boys sokat ment a tv-ben, és azt akkor én... ismertem. Nosztalgikus alkat vagyok nagyon, ezért meg szoktam hallgatni, ha teszem azt, megy a rádióban. De a Go West-et nagyon utálom.

 

Azt pont én is. Nem gyűjtögeted ezeket? Nálam több száz ilyen szám van, ami gyerekkoromban hatott rám.

Ó, igen. Videókat gyűjtök. Klipeket. Régi klipeket. Azokból van egy rakat, ezekből a nagyon old school témákból.

 

Valami nagy kedvenc?

Ezen el kell, hogy gondolkodjak, de pl.: a Sabrinának, a Boys, Boys, Boys klipje az így... igen, az meghatározó volt gyermekkoromban.

 

Nekem a 90-es évek legelején voltak abszolút erotikus élmények a Prince klipek, például a Get Off-ban is pőrén öltözött csinos hölgyek szenvedtek...

Az nem jött be, egyáltalán nem, Samantha Fox-ot sokkal jobban bírtam.

 

(Nevetgélés innen-onnan...)

De komolyan!

 

Azt még áruld el nekem, hogy lenne-e olyan magyar zenész, akivel szívesen együtt dolgoznál?

Azokkal, akikkel most is.

 

De, nincs ilyen vágyad, hogy bárcsak? Lehet fantáziálni, ezt sokan megtettük.

Talán 10 évvel ezelőtt mondtam volna ilyeneket, de most már nem gondolkodom ilyesmin. Vannak Magyarországon olyan zenekarok, akiket nagyon szeretek, és sokra tartom őket, de úgy jók, ahogy vannak. Velem nem lennének olyanok már... Szeretem a Watch My Dyingot, az IHM-et, vagy az Aebsence-t, de nem tudnám elképzelni magam velük.

 

Nem így értettem, hogy legyél zenekartag, csak, hogy van-e olyan kvalitású személy, akivel közös nevezőre tudnál jutni?

Akkor Lajkó Félixel szeretnék egy lemezen szerepelni, csak éppen háromszázszor jobb zenész nálam, így ez lehetetlen.

 

Igen, ő mindenképpen meghatározó számomra is, amikor az első lemezét hallottam egy ének-zene óra keretében, hangosan kinyögtem, hogy bazmeg ez metál! Dzsi-dzsi és satöbbi...

Igen, igen, akkor főleg, most már finomabb, más miatt jó, de régen meg olyan lendület volt benne... Én láttam koncerten, egy vizsga után mentünk el Szegeden a Malomba még 96-ban, de hát akkor én nagyon meglepődtem, hogy egyáltalán ilyen van. Rajta nagyon látszik, hogy nem viccel. Többször is, egy éve Szegeden a színházban, egy szót sem szólt a közönséghez, csak kijöttek hárman, egy szék volt színpadon, valamelyik születésnapja volt éppen, lejátszott egy órát, egy nyikkot sem mondott a mikrofonba, de nem is kellett. Ahogy volt, mindent elhittél neki, amit csinált. És nem is kell... ez szó nélkül is... a zenéjével és jelenlétével megmutatta, hogyan is kéne muzsikálni. Nekem legalábbis.

visítAzt még áruld el, hogy más zenei közegben kipróbálnád-e magad, ami távol áll a metáltól és rokonaitól?

Annyiféle zenét hallgatok, hogy..., meg amiket én csinálok azokban is megjelent ez, pl. az Erikában, olyan kísérletek, amiket eddig sehol nem voltak kipróbálva...

 

Teszem azt, mondok egy ágazatot; trip-hop, ilyesmin még nem gondolkodtál?

A trip-hop-ot szeretem. Fogalmam sincs, hogy tudnék-e olyat csinálni, de néha volna hozzá hangulatom. Erre a Portishead, Massive Attack vonalra gondolok elsősorban. Nagyon szeretem őket.

 

Mondjuk a Massive Attack az a csapat, akiknek vannak nagyon jó dalaik, meg talán még több felejthető, ez tipikus trip-hop sajátosság.

Igen, de ott is van egy permanens hangulat, amit el tudnak érni egy lemezen keresztül. Bááár... A Portishead kiadványai végig jók, azokon nincs üresjárat. A Massive-ot nem annyira ismerem.

 

Több ízben is felemlegették itt-ott, igaz főleg korábban, hogy egy élő dobos jót tenne mind a Gire-nak, mind a TC-nek, de ezt te mindig határozottan elutasítottad. Mi ez az erőteljes ellenszenv a dobosokkal szemben?

Sok a baj velük.

 

Ugye?

Igen. Nekünk volt dobosunk, igaz vele annyi gond volt, hogy kilépett. De nézd, most is hárman jöttünk, befértünk egy autóba, nem kellett hozni semmit sem, minidisc-en van az egész, praktikusabb. Igazándiból ennek a dobos kérdésnek, dobgépnek megvan az előnye és a hátránya. A stúdióban főleg ez számít. Vannak olyan zenék, amelyek akusztikus dobbal jobban megoldhatóak, meg vannak olyanok is, aminek a ridegsége és pontossága az, ami meghatározza az alapvető hangulatát, és a Gire-nak szerintem, és a Thy Catafalque-nak is ez sarkalatos pontja, stílusjegye. Most már. Régen úgy próbáltuk ezt használni, hogy teljesen le akartuk venni azokat a témákat, amiket a dobosunk játszott a régi számokban. "Élő" dalokat akartunk írni. Most szándékosan ötvözzük a mechanikus, kattogó dolgokkal a zenét, kihasználni a gép adottságait.

 

Milyen balszerencsék értek téged a lemezfelvétel folyamán?

Mikor itt játszottunk legutoljára, még októberben, már másnap mentünk a stúdióba, de még mindig nincs kész. És hát azért, mert ott sem úgy alakultak a dolgok, ahogy vártuk. Az utolsó keverés még mindig nem elég jó. De majd Zolcsival összeülünk még és pontosítunk.

 

Mindig ezek a terelő válaszok, közben meg biztos történt pár kisebb katasztrófa...

Nem, nem, nem történt katasztrófa. Kiadhattuk volna, ahogy kijött a stúdióból három hét után. Kész volt minden, van 3 verzióm is, ilyen masterrel, olyan gitárokkal, amolyan keveréssel, és nem tetszett a vége. És azt gondoltuk, ha már van egy albumunk, akkor csináljuk meg úgy, hogy nekünk is tetsszen. Hiába lett volna rá sok jó kritika, nem az a lényeg, hanem, hogy mi is végig tudjuk hallgatni.

 

De amikor benne vagy a munka közepében, ezt annyira nehéz megítélni a saját füleddel.

Amikor benne voltunk, tetszett is, viszont amire hazaértünk, utána kilógott keze-lába.

 

Megéri ezt a sok izgalmat? A zenecsinálás több tud lenni, mint stresszes folyamat. Átitat ez a feszültség a munka heteiben?

Át. Ezekkel fekszem és kelek. De jó móka, simán megéri. Néha nagyon nem tudom élvezni, vannak amiket egyszerűen meg kell tenni. A tisztogatás, rakosgatás, eq és ezek. A végén úgyis jó lesz, és ez egy nagyon-nagy dolog, mert 10 év múltán is ezt fogom hallgatni, és ezért nem akarok bakikat beletenni.

 

Idővel azok is megszépülnek talán.

Igen. De még nem tartunk ott...

 

vonatkozó linkek:

Gire

Thy Catafalque

Kátai Tamás Official

 

vonatkozó cikkek:

Gire - Nádak, erek

Kátai Tamás - Erika szobája

Thy Catafalque - Tűnő idő tárlat

 

Interjú: Korog
2005-03-05,

Majdnem pontosan két évvel ezelőtt zajlott le ez a beszélgetés, mégis, aktualitásából alig veszített, hiszen az akkoriban felvétel előtt álló Korog lemez csak nemrégiben került a boltok polcaira. Időközben ugyan távozott Csihar Attila énekes (mint az okokról utóbb a Korog beszámolt, a Mayhemes pletyka nem igaz, valójában nagyon elegük lett Csiharból, és felhívták Hellhammert, nem lehetne-e, hogy bevegyék. Helyére már a régóta kiszemelt - ezt az interjú is bizonyítja - Neural Boosteres Molnár Kolos érkezett), de végeredményben talán soha jobbkor nem vehettük volna elő ezt, a néhai, halvaszületett Vertigo Magazin

 

számára készült interjút.

Menjünk vissza az előző lemezhez, mennyire vagytok elégedettek a fogadtatásával?

Keszei Krisztián: Maximálisan elégedettek vagyunk, mert semmit sem tudunk róla.

Ágoston Péter (Eki): Fogalmunk sincs a fogadtatásról.

KK: Megtippelni sem tudjuk.

Eki: Ennyi idő alatt egy számadatot nem mondott a kiadó.

KK: Egyik kiadó sem, ez az összes lemezre vonatkozik.

Eki: Viszont nem kell ilyen siránkozósra venni, ez van. Tulajdonképpen semmit nem láttunk, egyiktől sem, soha, de még azt sem, hogy �három darab ment el, szarok vagytok�, tehát még ezt sem, semmi.

Sebestény Balázs (Sebi): Ráadásul az előző EP-nek a célja sem ez volt.

KK: Most melyikre gondolsz, az Álmodj Makkal-ra, vagy a...

 

Igen.

KK: Mert utána volt még egy.

Sebi: Konkrétan van egy lemezünk.

Eki: Van egy nagylemezünk, meg van egy resztli. Annál a resztli lemeznél tényleg nem az számított, hogy mi lesz, a Bahia, aki meg az Álmodj Makkal-t adta ki, hát... Rajta vagyunk a honlapon, meg kategorizálja, de információ, az nincs...

KK: Elméletileg még létezik, most más terjesztője van, a Stereo, erről sem tudtunk, a neten láttuk meg.

Sebi: Mondjuk annyira nem is pörgünk.

KK: Azért Eki rendszeresen fel szokta őket hívni.

Eki: Hétfőn kell hívni: "Te, figyelj, most nem tudom, megnézem jövő hétre, majd visszahívlak."

 

A kritikák és a közönség szempontjából milyen volt a visszajelzés?

Eki: A kritikák jók voltak, azokkal nem volt semmi gond.

KK: Az én különvéleményem szerint nem igazán értik a kritikák írói, hogy mit hallgatnak, de egyébként jó.

Sebi: (nevetve) De ennek ellenére bejön nekik, akkor meg pláne jó.

KK: Múltkor beszélgettem valakivel, arról, hogy jó dolog-e, hogy tele van ilyen érdekes utalásokkal minden kritika. Tehát az le szokott jönni egy kritikában, hogy ez nem egy hagyományos zene, és egy csomó ember aki nem ismeri, és egyébként bejönne neki, az esetleg nem hallgatja meg azért, mert a kritikában olyan felhangok vannak, amik szerintem abszolút nincsenek meg a zenénkben, vagy nem oda köthető az egész. Azért mondjuk már mondtak olyat is rá, hogy modern metal, vagy micsoda volt... nem ez... hanem... mindegy. Azért egy-két butaságot leírtak vele kapcsolatban.

Sebi: Azért ahhoz képest, hogy ez az EP meg sem jelent, ennek volt a legnagyobb visszhangja.

Eki: Azért azóta sokat fejlődtek a dolgok, mikor megjelent a nagylemez, ilyen netzine pl. nem nagyon volt még magyar, egy kettő, de főleg papíron. A hírterjedés is más volt. Írt róla valamit a Metal Hammer, ennyi. Berakták a rendes lemezkritikák közé, nem száműztek minket, ilyen szempontból nem volt ezzel gáz. Aztán akkor kiment a Dávid, az volt a gáz, mi döcögtünk. Nem a lemez elkészítésével volt gond, elégedettek is vagyunk vele, jók is voltak a kritikák, csak aztán jött az, hogy: először a Krisztián kilépett, aztán Dávid lelépett egy évre Franciaországba.

KK: Akkor jött egy dobgép.

Eki: Annak volt az eredménye, hogy csináltunk ilyen remixeket.

KK: Na annak volt rossz kritikája, vagy furcsa kritikája, vagy nem furcsa, de arról azt írták, hogy mit írtak az a... Sziget fellépéssel kapcsolatban? Hogy lepukkant vagy nemtommicsoda?

 

A szigeten már élő dobos volt?

Eki: A tavalyelőttin még játszottunk dobgéppel, ami elég furcsa volt, hárman, az Attilával. Tehát időrendi sorrendben visszamenve: A Dávid akkor kinn volt Párizsban, akkor csináltuk ezeket a dobgépes, azt még Gáborral,

Sebi: Ja egy egész "komoly" dobgépes turnét lenyomtunk a Neural Boosterral.

Eki: A dobgép az szar volt, mindig kellett hozzá vinni azt a böhöm nagy cuccot.

KK: Ezt a komplettet ami a hátad mögött van. - mutatott egy szekrényre Krisztián -

Eki: Mert meg kell szólalni valahogy, mert egy klubban mi van? Semmi nincs.

KK: Attilával két koncert volt dobgéppel.

Eki: Na várjál. Előbb megcsináltuk a remix lemezt (Próbáld Újra - a szerk.). Mire végeztünk, megjött a Dávid, akkor elkezdtünk rádolgozni - MÁR AKKOR - az új lemezre - pedig ez jó régen volt -, majd robbantottuk a bandát, kicsit bepunnyadás volt a hangulat, kicsit megült az egész, egyszerre megváltunk a Gábortól meg a Dávidtól, majd a Dávid visszacsordogált.

Sebi: Nem igaz hogy nem lehet dobost, énekest szerezni! De dobost azt tényleg nem lehet szerezni.

Eki: Az énekes kérdést azt szerintem elég jól megoldottuk,

Sebi: Azzal mákunk volt.

 

Miért váltatok meg Gábortól elsősorban?

Eki: Leült a dolog, semmi másért, leputtyant, nem pörgött, na.

 

Visszatérve még a fogadtatásra, külfölddel kapcsolatban történt valami?

Eki: Nem is küldtük sehova. Jó tulajdonságunk, hogy nem promotálunk.

Sebi: Persze ennek alapvető oka, hogy menedzsment, mint olyan, nincsen abszolút. A kiadó nem vállalta fel, akkor mi sem.

Eki: Azok gyakorlatilag nem mentek sehova. Ez az EP az egyetlen, ami ki lett küldözgetve. Ezt sem vittük túlzásba, mert vagy 20 címre elküldtük.

KK: És ebből négyen válaszoltak. Azok kinn vannak a falon. - mutatott Krisztián a próbaterem különböző pontjain a falra tűzött papírok felé. -

 

Gábor szövegei magyar nyelvűek voltak, most angol nyelvűek a dalaitok, ez egyfajta nyitás külföld felé?

KK: Attila általában nem énekel magyarul.

Sebi: Habár mostanság felmerült.

KK: De csak sorokat. Tehát az elképzelhető, hogy egy-két sor lesz magyarul, az volt a Tormentorban, is meg most az Aborymban is. De konkrétan teljesen magyar szöveg biztosan nem lesz.

 

Ő írja a szövegeket?

KK: Igen. A Korogban az énekes írja a szövegeket.

Eki: Igen, nálunk nem szokott ilyen keveredés történni. A gitárosok a gitárokat, a dobot pedig közösen izzadjuk ki.

 

Tehát nálatok nincs ilyen, hogy fő dalszerző?

Eki: De van, a fő dalszerző az a Sebi. Fő strukturista inkább.

 

Kiadókkal még nem tárgyaltatok az új lemezzel kapcsolatban?

Eki: Nem. Vegyük fel a lemezt, most azon vagyunk, mindenki itthon van, most csak ezzel tudunk foglalkozni..

KK: Nagyobb esélyünk van szerintem a lemezzel, a visszajelzések alapján demokkal mindenkit bombáznak, de lehet, hogy egy komplett lemezanyagra mást mondanak.

Eki: Kurva régen volt lemezünk, ezt most fel kell venni, aztán majd megjelenik valahogy.

KK: És utána évente fogunk lemezt megjelentetni.

Eki: Aztán majd jön a dupla koncertalbumunk, a Járó Kelés.

KK: És utána a második remixalbum.

Eki: És utána a válogatás a kislemez B-oldalokból, a Sátán Kukája.

KK: És díszdobozos box-set is lesz DVD-vel.

 

Attila mikor, és hogyan került a képbe?

KK: 2001 Májusban. Május hetedike környékén.

Eki: Úgy volt, hogy én mondtam először a Mike Pattont, aztán Sebi a Bruce Dickinsont, ez nem jött össze, és akkor jött a Csihar.

Sebi: Megpróbáltunk eljutni hozzá.

Eki: Ő volt az első, akire gondoltunk, hogy hú basszus, de kurva jó lenne. Megkerestük és bejött.

 

Mennyire vagytok otthon a black metal undergroundban, mennyire hallgatjátok ezeket a zenéket?

Eki: Én hallgatom sokat.

KK: Hallgatni hallgatjuk.

Sebi: Igen?

KK: Sebi a death metalosunk. Meg a grindcore� vagy minek nevezzem.

Sebi: Hentes.

KK: Igen, hentes zenés.

 

Úgy vettem észre, hogy a Liveinstudio-n a zenétek valamivel fogósabb lett. És a kritikákban is az érezhető, hogy jobban bejön az embereknek. Minek köszönhető ez? Mennyire köszönhető ez Attila belépésének? Mennyire volt tudatos ez a változás?

KK: Szerintem abszolút tudatos volt, de mondjuk nincs zenei váltás.

Sebi: Igen, ezt akartam én is mondani. Ha az mondjuk az éneket leveszed róla, akkor nem nagyon változott.

KK: Mondjuk egy gitárral lett felvéve.

Eki: Mondjuk, arra törekedtünk, hogy Rock&Rollos legyen.

KK: Nade ez az előző anyagainkban is törekvés volt.

Eki: Az már régóta célunk, hogy fogós legyen a zenénk.

Sebi: Ez hozzáállás, nem számírás.

KK: Szerintem egy zenekar amúgy is attitűd, tényleg csak a hozzáállás, ami egy zenekart zenekarrá tesz. Az meg a Korogban nem változik.

Eki: Az meg régóta megy már folyamatosan, hogy azért próbáljuk valamilyen szinten közérthetőbbé tenni a dolgokat, ha már mást nem, akkor a dobkíséretet csinál olyat hozzá az ember.

KK: De nem szándékosan. Semmiképp sem a popularizáció a lényeg.

Eki: És ehhez képest még mindig azt írják, hogy bazi bonyolult a zenénk, ez majdnem minden kritikánkban megjelenik, ez viszont nem igaz. Az, hogy valami nem négy negyed� de ettől még bazi egyszerű.

KK: Feleannyi témánk nincs, mint az istenített, és ismert kultikus zenekaroknak, akiket elfogadnak, és hallgatnak, ők ötvenszer annyi témát használnak.

Eki: És nekünk meg négy téma van egy számban, és még mindig azt írják, hogy bonyolult a zenénk.

KK: Nálunk nincs senki a teljesítés határán technikailag, mert az elvesz a mentalitásból, szóval nem lehet zúzni, sem próbahelyen, sem koncerten.Itt most nem arról van szó, hogy halálra gyakoroljuk magunkat, a zenekarnak a fele nem gyakorolt soha, vagy évek óta. Van, aki csak itt fog hangszert a kezébe, a Sebi például.

Eki: Meg a Dávid, én.

Sebi: A Krisztián gyakorol a zenekarból.

KK: De nem Korogot. Ja és a másik ilyen alapvető félreértés, amit egyszer-kétszer előfordult véleményekben, hogy abszolút semmi szándékoltság nincsen abban, hogy kiakasztóan bonyolult legyen a zenénk.

Eki: Az első demonkról meg EP-nkról azt írták, hogy bonyolult, abban még voltak dolgok, amikben igen, túlvállaltuk magunkat, olyan témák, amiket nem bírtunk úgy eljátszani, - KK: fiatal zenekar voltunk, a lassú témákban nem ütöttek akkorát a dolgok - úgy, és akkor arra azt hozták ki, hogy bonyolultak vagyunk.

Sebi: Az egészben az a legröhelyesebb, ha meghallgatsz mondjuk ma egy grindcore zenekart, vagy egy hörgősebb death metal zenekart, és mind a téma bonyolultságban, mind a számszerkezet bonyolultságában nagyságrendekkel durvább, mint amit mi produkálunk.

KK: Csak végig megy alatta egy kétlábgép, és akkor kész, aki arra utazik, hogy legyen neki sebesség, meg nyomás legyen benne, az azt mondja, hogy az egy egyszerűbb zene. Ami nem igaz.

Sebi: Ha az egyenes headbang, a tak-tak-tak az megvan, akkor jó, lehet rá rázni.

KK: Egyébként a koncerten is általában, az olyan riffeket, ahol negyedekre visszaforog a zenekar, jobban élvezik, mert hiába páratlan esetleg, akkor is keresztül lehet bólogatni.

Sebi: Össze lehetne vágni videóra az első sorban headbangelők tanácstalan leállásait.

Eki: De hát a Meshuggah ennyit tudott elérni, ennyi év után, ennyi lemezzel, hogy azt gondolják arról a zenei világról, amit képviselnek, hogy kurva bonyolultság� csak egy hozzáállás.

Sebi: Szakmai elismerést vívtak ki maguknak, holott... bazmeg, ácsok. Van abban a zenekarban egy ember, aki tud zenélni.

KK: Kettő. A dobos is tud.

Eki: A dobos és a Thordendal, igen.

Sebi: Azért az a szólólemezes dobos...

KK: Az súlyosabb. Dehát az jazzdobos.

 

A Szigetes koncerteteknek elég nagy visszhangja volt,

KK: Hol??

 

Pl. a Népszabadságban is.

Korog: Röhög

KK: Jaa, hát U.P., a vezérrajongó, nem kompetens az ügyben. Ő a kevés mohikán egyike, aki számontartja a Korog zenekart.

 

Ti ezt a koncertet mennyire éltétek meg élményként?

Eki: Jó volt, az biztos. Ez nem úgy megy, hogy hány ember jön oda, hogy fasza volt, meg minden, mert úgyis az ember haverjai odajönnek, más nem meg nem jön oda,

Sebi: Volt már olyan, hogy többen jöttek oda.

Eki: de az a színpadon érződik, hogy ez most fasza volt, vagy nem volt fasza. Az fasza volt. Éreztük benn, hogy az volt.

Sebi: Az a koncert egy kicsit így össze lett projectelve, kicsit meg is lepődtünk, hogy minden összejött, amit kigondoltunk.

KK: Látványban is, megszólalásban is összejött volna, az első két számban össze is jött, amíg le nem halkítottak minket,

Eki: De az átlagos Sziget-megszólaláshoz képest gyönyörűen szóltunk.

KK: Én a pult mögött álltam, és láttam az SMS-háborút, amit ők nem, az mondjuk nevetséges volt. Aki azt kitalálta, hogy koncert közben a SMS-en lehet egymásnak üzengetni a zenével kapcsolatban, az egy oltári nagy barom. Ott mindkét oldal elég erősen küldte a baromságait.

 

Nézőként volt valami a Szigeten, ami különösen tetszett, vagy megfogott?

KK: Nekem kurvára bejött a Borlai dobolása a Tátraival.

Sebi: A Boom-Boom

KK: A Boom-Boom!

Sebi: Az jó koncert volt, leizzadtam, mint a ló, pedig nem csináltam semmit.

KK: Más nem igazán... a Kaada nekem nagyon tetszett.

Eki: Láttam az Amorphist, - voltam metal koncerten is ... láttam a Blind Myselfet, a Blind Myself sokkal jobb volt, mint a Slayer előtt, nem volt izgulás, hasítottak.

KK: Meg a jazz színpadon volt egykét súlyos free project, ami nekem tetszett.

 

Úgy tűnik, ennek a zenének Magyarországon nincs létjogosultsága. Az underground számára túlságosan modern, a nagyobb kiadóknak pedig nem alkalmas profittermelésre. Külföldön vannak zenekarok akik ilyen progresszívebb hozzáállással eredményeket tudnak elérni, szerintetek ez miért van?

KK: Ha kapsz egy lemezkiadótól egy válaszlevelet, abból sok minden kiderülhet; tehát mindenképpen küldjél magadról fotót is mert, ha a kiadó turnéztatni akarja az is fontos, hogy hogyan néz ki a zenekar, ez is hozzátartozik. Tehát amikor tucatjával hallgatják az ilyen zenéket, akkor kint sem fogják észrevenni, hogy mi ebben az, ami kevés helyen van benne a metálban. Mert ők ugyanúgy a megszólalást figyelik, meghallanak egy tempót, megfogja őket a riff, vagy ez, meg az, vagy amaz. Kaptunk olyan levelet, ahol valaki azt írta, hogy tucatszám bombázzák őket ilyen demókkal, amit erősen kétlek. Lehetséges, hogy demókkal tucatszám bombázzák őket, de én nem hallok metal zenében sok ilyen kísérletit. A modernséget tagadom! Tehát AZT a fajta modernséget azt tagadjuk.

Eki: Igen, az, ami elválaszt minket az undergroundtól, hogy mi egy rockzenekar vagyunk. Az undergroundban - a metal undergroundban - nem vagyunk elég extrémek egyszerűen. Nem vagyunk black metal, nem vagyunk death metal, nem vagyunk grindcore, ez a metal underground. Ez meg rockzene ahhoz képest. Tehát tényleg nem durva, én tudom, ugye én hallgatom ezeket a zenéket, és aki ilyet hallgat, annak egész egyszerűen nem elég durva a Korog.

KK: Én azt veszem észre nagyon sok embernél, aki bizonyos elvárások szerint hallgat zenét, a Korogban megvan egy ilyen... nemtudom, melegség� ami nagyon sok... hehh... ilyen metalrajongót egyszerűen nem érdekel.

Sebi: Jajaja, rock.

KK. Igen, tehát nekem mindig, mind játék közben, mind a Korog hallgatása közben - mert én elég rendszeresen hallgatom az anyagainkat, egyszerűen szeretem - nem ez a szikár hideg kegyetlenség jön le, tehát ha hallgatom, ha játszom, akkor is, nem egy hideg világba visz el, hanem mindig azt jut eszembe, hogy ez egy ilyen belülről jövő, iszonyatosan meleg, intenzív kirobbanó energia. A metal undergroundban meg általában kurva sok helyen gyilkos és hideg dolgok vannak. Ahol megvan a melegség, arra máris ráfogják, hogy populáris.

Sebi: Most ez egy picit változott egyébként az Atillával, hogy mondjam, melegebb rokk volt - hehh vagy nem tudom, hogy mondjam - még így Gáborral, de semmiképp sem ez a hideg.

KK: Igen, aberráltabb lett most, az tény. Egyébként sokan kérdezték is, hogy hogyan passzol össze Attila és a Korog zeneisége.

Sebi: De ez megint egy olyan dolog, hogy valakit nem a képességei, hanem a munkássága alapján próbálnak megítélni.

KK: Mindenhol az volt az első visszajelzés, hogy ez nem olyan, mint amit az Attila eddig csinált, ami szerintem kurva jó, hát végre mi is kaptunk egy lehetőséget, meg ő is kapott egy olyan lehetőséget, hogy egy olyan helyen próbálja ki magát, ahol egyelőre még nem járt. És ennek ellenére is Korogos maradt, tehát az mondjuk kiderült, hogy a megközelítés - egyébként ez az ösztönös megközelítés, mert mondom, hogy nem tudatos, ahogy kimunkálódik egy riff.

Sebi: Amúgy pedig a kérdésedre válaszolva, ez csakis az arányoktól függ: Tehát külföldön normális felvevőpiacnál, ha bizonyos százalék meghallgatja a zenét, az már elegendő ahhoz, hogy eltartson egy ilyen zenekart, itthon nem. Hogyha itthon meghallgatja az egy százalék, az�

Eki: Ott se tartja el. Hát nézd meg, mindenkit melózik, melózik, melózik..

Sebi: Ha nem is tartja el,

Eki: lemezük meg tud jelenni, a stúdiót ki tudja termelni. Ez már egy hatalmas eredmény volna,, szeretnénk ezt elérni.

KK: Meg ráadásul nézd meg, a metal underground mikor volt utoljára egységes? A mi tinédzserkorunkban, amikor elkezdtünk zenélni, akkor volt a metal underground egységes, akkor nem volt gáz, hogy valaki hallgatott speed metalt, meg black metal, meg thrash metalt, mert ez volt, ami extrém volt. Azóta már van olyan ember aki a black metalon belül sem hajlandó semmi mást meghallgatni. Amikor megjelentek az első thrash meg black lemezek, egyszerűen nem volt más, csak azt hallgatod, mert volt belőle öt darab, tehát az első ötöt mindenki ismeri minden műfajban, mert műfajteremtőek, és nem volt ez hogy csak azt hallgatod, hallgattál mindent, mai füllel visszahallgatva szart is hallgatunk.

Sebi: Sokat.

KK: Hehh, sokat igen, de mondjuk a Korog az szerintem 15 múlva is hallgatható lesz saját magam számára.

 

A korai hatásaitokról mondanátok valamit?

KK: Hát ebbe szerintem nem tudunk belemenni, mert annyi van, hogy...

 

Tehát mindnyájan fanatikus lemezgyűjtögetők vagytok?

Sebi: Én nem.

KK: Az Eki az nagyon, nekem ilyen fellángolás szinten már háromszor...

Eki: Te már háromszor elpasszoltad a lemezgyűjteményedet...

KK: Meg kidobtam, meg mikor hogy.. de amióta van net, azóta faljuk a zenéket abszolút.

 

A ti lemezetek is fent van a weboldalatokon, mármint az első...

KK: Most már az összes!

(Most éppen egyik sem, már közben - a szerk.)

Az újat is fel fogjátok tenni?

KK: Ez kiadói kérdés valószínűleg.

 

Tehát titeket nem zavar, hogy ha emiatt anyagilag...�

KK: Eddig, ezt halál komolyan mondom, egyetlen egy forintot nem kaptunk tehát, a koncertekért megkapott pénz a benzinköltségeket se fedezi.

Eki: Mechanikai jogdíjat egyszer kaptunk a Nephilim-től.

KK, Sebi: Ja tényleg!

Eki: A gyártás után járó kötelező izét, darabonként 50 Fillért, vagy nem tudom mennyit.

KK: Az Álmodj Makkal!-ért egy fillért sem fogunk kapni, mert ha szerzői kiadásban jön ki egy lemez, akkor nem jár utána egy bizonyos jogdíj.

Eki Hát ezt a kiadónak kellene fizetni, de hát a kiadó�

KK: Ráadásul hülye fejjel mi ragaszkodtunk, hogy rajta legyen a lemezen, hogy szerzői kiadás, mert úgy éreztük, hogy az valami olyasmit jelent, hogy.. pfff

Eki: Most már mindegy, már mindegy..

Sebi: HÖHÖ... mondjuk ugyanannyi lezserséget szerintem mi is tanúsíthatunk a kiadók irányába amit ők tanúsítanak a mi irányunkba, úgyhogy.

Eki: Most lehetne itt jönni szerződésekkel, mindegyiknek megírhattam volna már, hogy egyik negyedéveként vállalta, hogy pénzügyi jelentést tesz, a másik meg havonta. Most akkor, ha úgy veszem, akkor egyik szerződésünk sem él, be kellett volna már jelentenem, hogy mittudomén gyári előállítási áron felvásároljuk a kazettakészletet.

KK: Nem az a probléma, hanem az, hogy Magyarországon egy csomó zenekar tud dobálózni olyan adatokkal, amivel mi igazán nem akarunk, de esetleg tudnánk dobálózni. Tehát nincs számszerűsíthető adat, nem az érdekel minket, hogy ezzel mennyit kereshettünk volna, de nem tudjuk miből mennyi ment el, megtippelni sem lehet. Most ugye amióta fent van a weboldalon, azt lehet tudni, hányan töltögetik le az anyagokat.

KK: Arról sem tudunk, miből mennyi lett legyártva.

Eki: Tehát a kazetta a Corpus Kriszti olyan gyalázatos minőségben került be a boltokba, hogy...

KK: ...hogy nem lehet meghallgatni.

Sebi: ...hogy kiadtuk cédén remasterelve

Eki: Höhö, ez az egyik és a másik, hogy az akkori kiadó nem hajlandó egy fillért sem fizetni és nem hajlandó a gyártását sem abbahagyni.

KK: Dolgoztam egy lemezboltban, ahol egyébként lehetett kapni a Corpus Krisztit és egyszer bejött egy külföldi figura és - nem nekem hálaistennek - feltette a kérdést, hogy milyen olyan érdekes magyar zenekarok vannak, amik valamilyen sajátos ízt hordoznak és akkor ott a másik eladó, aki egyébként a tulaj is volt egyben, elkezdte mutogatni neki ezeket a magyar underground kazettákat. És többek között a Korogot is, és a fickónak tetszett a zene de mondta, hogy nem veszi meg, mert egyszerűen elszomorító volt, valami a gyártásnál el lett rontva és nem lehetett hallgatni.

 

A hazai undergroundban kiket tartotok rokon szellemiségűnek?

KK: Rokon szellemiségűnek nem hiszem, hogy lehetne valakit itt tartani, de vannak ismerős zenekarok.

Sebi: Ismerős zenekarok vannak, haverok. Neural Boosterékkal pl. nagyon jól elvoltunk.

Eki: Innen látom, hogy mennyire túrhatnánk együtt, meg koncertezhetnénk, de nem tudom, hogy... én annyira nem. Tényleg akik egy picit, semmi közünk egymáshoz pl. a Neural Booster grindcore zenekar, haverok meg izé, tök jól elvoltunk velük, összejött.

KK: Na, mellesleg én örülök annak, vagy örülnék annak, hogyha olyan koncertek lennének, ahol különböző stílusú zenekarok játszanának, tehát én nem vagyok híve egy black metal fesztiválnak, meg egy death metal fesztiválnak, vagy bármilyen fesztiválnak, ahol csupa ugyanolyan stílusú zenekart hallani.

 

És kik azok, a fiatalabb zenekarok közül akiket tehetségnek tartotok?

Korog hallgat.

Eki: Most biztos köpni kéne a neveket...

KK: Nem ismerjük őket.

 

Attila belépése komoly hír, még egy nyugati metal újságban is. Nem gondoljátok, hogy ezt ki lehetne használni? Megpróbálkoztok majd valami nyugati kiadóval?

KK: Hát ráhajtani nem fogunk, de...

Sebi: Annál jobban nem lehet megpróbálni ezt, mint hogy énekel a lemezen, és kiküldözgetjük...

Eki: Szeretnénk persze, természetesen, ha egy külföldi kiadó kifizetné végre a stúdióköltségünket egyszer, meg megjelenne a lemez, lehetne kapni...

KK: Attilával csinálhatnál egy külön interjút, mert biztos elég érdekes dolgokat tudna mondani ezzel kapcsolatban, szóval ő és a kiadói kapcsolata, ezzel kapcsolatban mi nem fogunk/tudunk mit mondani. Inkább arról van szó, hogy van tényleg működő underground, mondjuk Európában, ahol ismerik őt. Pl. chateltem már olyan emberrel, letöltés közben, aki kifejezetten gyűjti a lemezeket, amin énekel, mindenféle stílusban, tehát az nem érdekeli, hogy a techno projektje, vagy a Tormentor...

Sebi: ...eredeti a hangja, meg amit csinál vele.

KK: Igen, azonnal felismerhető. Nagyon reméljük, hogy a stúdióban rá fogjuk tudni venni olyan dolgokra, amit egyébként máshol még nem csinált. Más alatta a zenei közeg egy kicsit, őt is másfele viszi, neki is feladat ez.

Eki: Az az igazság, hogy ez úgy működik, hogy egy "rendes" független kiadó már csak halászik a kisebbekre. Megjelenik egy kisebbnek zenekar két három lemeze...Nézd meg, pl.a Nuclear Blast nem tudom mikor szerződtetett utoljára elsőlemezes zenekart.

KK: Meg is mondták, hogy nem foglalkoznak ezzel.

Eki: Friss zenekarokat nem szerződtetnek...

KK: És ilyen szempontból a Korog egy friss zenekar, hiába van már egy lemeze, meg kettő egyéb kiadványa.

Eki: Igen, az undergroundban, hiába független lemezkiadás, van egy jégcsúcs, a jéghegy csúcsa, ami mittudomén, Dimmu Borgir, a Nuclear Blastnál ugye.

KK: Satyricon!

Eki: Az már nagykiadós, de ennyi nagyjából, tehát olyan 100-150 ezer lemez az látható, van egy nagyon vékony csúcs, a nagy tömeg kitermeli magát és úgy kerülnek be a zenekarok, hogy pár évig önfenntartók. Egyszerűen befizetik magukat a turnékra. Mert nem úgy hívják ám meg a kisbetűvel írt zenekarokat, hogy dejóvagy, dejóvagy haver...

KK: Mellesleg ez magyarországon is így működik..

Eki: Mindenhol így működik.

KK: A Koroggal kivételt tettek már, ilyen szempontból...

 

Hol?

Eki: Nem sokszor, mi nem játszunk így, azért játszunk keveset például.

KK: Pedig játszanánk...

Sebi: A klubkoncertezés ez már igazából nem működik itthon magyarországon, a fesztiválok működnek.

Eki: Az, hogy a benzinpénzünk ne jöjjön ki, az lehet, hogy mi undorító izé, nem az underground része vagyunk, de akkor nem vagyunk a része, ha a kurva benzinpénz nem tud kijönni egy koncertből...

KK: Úgy, hogy saját zsebből készül a nemtudom hanyadik stúdiófelvétel, saját zsebből ment a...

Sebi: Siránkozunk fiúk bazmeg...

Eki és KK: Nem, nem siránkozás.

Eki: Siránkozás ne legyen, de így működik. Kint is így működik, ha látsz Bécsben egy fesztivált, arra öt zenekar be van fizetve. Azt nem fogja a porbafingó kiadója befizetni, a főzenekart befizeti, meg aki alatta van eggyel, tudod, azt esetleg berakja a kiadója.

KK: Maximum ha a kiadó el akar adni egy zenekart, akkor előtte megfutatja egy ismertebb zenekar turnéján, és aztán jó pénzért továbbadja máshova. Vagy esetleg belékapaszkodik és...

Eki: Vagy kifizetnek kis kiadónál egy-két lemezt, amit a kis kiadó megjelentet, és akkor ha kurvára keményen dolgoznak, egy csomó évig, végigtúrnak nem tudom hány száz koncertet, akkor talán szerencséje van, akkor feljebb léphet.

KK: Ráadásul metalban ez a hierarchia nagyon benne van.

Eki és Sebi: Be van betonozva!

KK: Megnézel egy ilyen fesztivált, nagyobb fellépőkkel, mondjuk kimész Bécsbe, ahol néha összefut hat-nyolc zenekar is, és akkor pusztán az, hogy hogyan viselkedik egy zenész, abból is látszik, hogy ott sajnos, hiába underground, kőkemény hierarchia van, hány lemez, mióta vagy benne, ki...Saját lábon állva nem lehet semmit csinálni ilyen szempontból. Mégha adott esetben XY-nak tetszik is a zenéd, akkor sem tudja megcsinálni, hogy betúrjon téged egy koncertre, kiadóhoz, bárhova.

Eki: Egyébként nekem a legnagyobb vicc az egészben az, amikor tőlünk kérdezgeti, egy olyan ismerősöm, hogy miért játszunk olyan kurva keveset, akinek mondjuk a kedvenc zenekarai életében nem léptek színpadra.

Sebi: ...szó sincs róla, hogy nem játszanánk szívesen. Én például szívem szerint imádok, tehát...

Mindenki: JAJA!

KK: Félnek tőlünk az ismerős zenekarok is, tehát ez is hozzátartozik, hogy akikkel fiatalkorunk óta együtt pörögtünk, ők másfajta zenét csinálnak, általában kicsit könnyedebb stílus...

Sebi: Mégha a zene nem is olyan nagyon más, de a hozzáállás a dolgokhoz...

KK: Igen, más hozzáállás.

Sebi: Nem kell sok egyébként, egy bő gatya, egy lánc, egy kulcstartó, tudod itt az oldaladon és máris eladhatóbb a dolog.

KK: Ráadásul nem is szegecsekben játszunk...

Eki: Lóhajunk sincsen...

KK: Az főleg az Álmodj makkal készülése, meg kiadása környékén volt hihetetlenül jó élmény, mikor már ismergették a zenekart és megjelentünk vidéki helyeken, az tényleg...

Felállt a helyi metál közösség és méregették a beállás előtt a zenekart, és akkor a beállás alatt elkezdtek bólógatni, elég volt annyi, hogy megszólalt az alap, nem ehhez voltak szokva, mert mi kurva hangosan játszunk, és akkor egyből �NA�, �HÖ�, de kinézetre akkoriban abszolút kilógtunk, főleg a Gáborral...

Általános jókedv

KK: A kis szemüvegével, sapkájával, sörlocsolásával és seggreülésével.

 

Attilának voltak kisebb összeütközései a törvénnyel, amibe inkább nem mennék bele, viszont mennyire tudtok így előre tervezni?

KK: Annyira... Hogy nem tudunk semmit. A lemezt mindenképp felvesszük, most úgy néz ki, hogy fel fogja tudni énekelni.

Sebi: Az az egésznek az alapja, hogy mi most nem egy cél érdekében csináljuk ezt az egészet, hogy befussunk, hogy elismert legyen a zenekar, hanem mert élvezzük, és ilyen szempontból...

KK: És hogy dokumentáljuk a dolgainkat...

Eki: És tudjunk egy lemezt felvenni végre, ebben a felállásban. Itthon van, itthon vagyunk, stúdiót le tudtuk kötni...

KK: Ki tudja, mikor bolondulok meg megint, és akkor...

Jókedv

Eki: Fel tudjuk venni a lemezt reményeink szerint, most már szervezgetünk koncerteket...

KK: Legalább egy másfél lemeznyi szám van, ami egyébként elment a semmibe a Korog zenekar működése során. Ezek semmivel nem voltak rosszabb dalok, de ha az ember egy éve játszik valamit, megunja, hiába kurva jó szám. Szóval nálunk nem az van, mint egy befutott zenekarnál, akinek kénytelen-kelletlen műsoron kell tartani -mert szeretik- a számait.

Nálunk nem követelik, bár szokták...Néha felismerik...

Mindenki nevet.

KK: És idegesítő, hogy mindenki talál otthon a fiókjában olyan kazettákat, amin hallgathatatlan és kiadhatatlan minőségben vannak kurva jó számok, amiket elfelejtettünk játszani.

Sebi: Vagy van ilyen szöveg, emlékszem a számra, mármint a fejemben van, eljátszani nem tudnám, és aztán az nincs.

KK: Nem áll össze. Pl. "Visszafelé lendülő lánc végén nyögés lélegzete tombol." És ennyi...

 

Live in studiónak az anyagáról fognak felkerülni a lemezre?

KK: Mind a négy szám.

Eki: Följátszuk újra mind a négyet.

KK: Átdolgozva.

Sebi: Kápásból ugye most eggyel több gitár van. A Live in studio egy gitárral készült.

Tényleg, ez a kilépés miért történt?

KK: Bonyolult dolgok ezek...

 

Kuncogás.

KK: Mondhatnám azt is, hogy nem emlékszem, konkrét okait nem tudom megmondani.

Sebi: Volt egy kis serteperte Krisztián és a zenekar között. Most, hogy bent éppen, vagy kint, az így változik.

Eki: Tehát egyetlen biztos jele van, hogy lemez lesz, a Krisztián ismét tagja a zenekarnak, ami lemezfelvételekkor elő szokott fordulni, mindig így volt eddig.

KK: Általában elkezdek leszokni dolgokról, akkor egy idő után leszokok a Korog zenekarról is, aztán mindig látom, hogy a Korog zenekarról nem lehet leszokni, és akkor bizonyos dolgokra visszaszokok, egyre kevesebb dologra...

Sebi: Ez is egy olyan dolog, hogy pl.Viktor, egy lemezünkön sem játszik.

KK: Egy demó van, amin.

Sebi: Egy próbatermi felvétel.

KK: Majd egyszer az is felkerül az oldalra. Majd alákeverünk közönségzajokat és eladjuk mint koncertet, hogy de kibaszott jól játszik a zenekar.

Eki: Végülis a Live in studiót azért csináltuk ilyenre, tehát nem polírozztuk túl, ne csináltunk egy tökéletes felvételt, mert ha ebből valaki nem hallja, hogy mi van benne és mit kéne a lemezre fölvenni, akkor teljesen mindegy. Most lemezre kerül és megcsináljuk teljesre, nem demósra. És ez nagy különbség lesz, ez nem azt jelenti, hogy majd cinceg még egy gitár...

Sebi: A címe annak az Ep-nek nem azért Live in studio, mert mittudomén, hanem mert azt egy nap alatt játszottul föl, énekestül, mindenestül...

Eki: Ja, nem is egy nap alatt, négy-öt óra alatt föl lett véve a négy szám. Attila együtt énekel velünk, tehát nem ráéneklés van.

Sebi: Beálltunk egy helyre és...

Eki: Egy helyiségben fel van játszva csont egyben az egész.

KK: A Corpus Kriszti ugyanígy készült, utána az ének fel lett énekeltetve mégegyszer.

Eki: Az is egy nap alatt készült.

Sebi: Dávidot kizártuk külön szobába, ő most is elvolt valahogy paravánozva.

Eki: Volt üvegfal.

 

A Live in studio borítóján érdekes szalonnából készült...

Eki: Na, te megfejtetted, vagy...

 

Nem, másodkézből hallottam a történetet, hogy is volt pontosan, vagy ez titok?

Eki: Nem. Ez iparművészeti főiskolásnak a munkája, valami iskolai feladat volt az önarckép, és erre ez a szerencsétlen ezt az önarcképet csinálta, disznóhúsból.

KK és Sebi: Zseniális...

Eki: Hát azért került Korogra, azért ez valami.

KK: Eddig ez a legmetalosabb borító, valamilyen szempontból.

Sebi: Meg a legsötétebb is. Most tekintsünk el a Próbáld újrától, mert az remix, tehát az eleve...

Eki: Azon egyébként Gábor szerepel, egy gyerekkori fotója.

KK: Következőn meg rajzolt kardozós-sárkányos borítónk lesz. Meg meteoriteső, én ahhoz ragaszkodom.

Nevetés

Eki: De látod, előbb beszéltünk a Vendetta lemezről, hogy a semmibe vivő út, és a sziklaszív, de a Korn lemez nem ezt koppintotta?

KK: Ott legalább nem hírók mentek, hanem csúzlis kisgyerekek.

Sebi: Jó de legalább azelőtt az volt, hogy "milyen metál csávó vagyok", most meg ez a "jaj, a kutyám alkoholista volt"... Nyivákolok kettőt...

KK: Én bírom a Kornt is, nem hallgatom, de bírom.

Sebi: Én sikítófrászt kapok az énekestől. Amint ilyen töredékek, villanások vannak, hogy mi lehetne a zenéből, akkor ő mindig előjön ezzel a témával. Legrosszabb, ilyen grunge hagyományok. Ekiközbevet: Sírás, rívás.Sebi: Nyivákol, nyafog... AA, de rossz neked, hú de rossz a kurva anyád.

 

Aktuális zenekarok közül kiket kedveltek?

Eki: Milyen stílusban, vagy miben?

 

Hát A METÁL!

Eki: Pl. a Slipknot ugyanolyan nu-metal, mint aaa...

Sebi: Az is nyihog...

Eki: Kétlábdobot jobban alárakják, jobban le van hangolva a gitár, ez az összes különbség.

Sebi: Felveszi a disznó álarcot a ragyás�

Eki: Sőt, szerintem még az Amen nevü zenekar is ebbe a vonulatba tartozik, csak ők meg punkosabb elemeket kevernek bele, ők a legjobbak az egész nu-metálból. Az összes többi meg ugyanaz. Nekem a Slipknot is ez, de a System of a Down, tehát hiába ügyeskedik, trükközik, a lüktetése, a zenének a lényege az ugyanaz. Azok mondjuk kibaszott jó zenészek...

KK közbekiállt: De az nem, na igen!

Eki: És ügyesek is. Nagyon jól hangszerelnek, nagyon jó ötleteik vannak, ami kiemeli őket ebből a nu-metal izéből, de stílusilag nekem ugyanaz.

KK: De ők sem találtak fel semmit, mert a Dead Kennedysben megtalálható minden...

Eki: Ja, ügyes Kennedys nyúlás...

KK: Ami újító jellegű zene, és kurva jó, szerintem az az Arcturus, a Dillinger Escape Plan a Mike Pattonnal zseniális, Fantômas...

Sebi: Mondjuk a Patton összes. Csípem Pattont.

KK: Igen. Én death metalba sorolom a Fantomasnak a izé lemezét is...

Sebi: Director�s Cut?

KK: Director�s Cut-ot.

Eki: Én meg egy ideje a Motörhead, Ac/Dc vonalra kattanok. (nevetés)

KK: Satyricon nagyon jó, (Sebi háttérből: Red Harvest.) Red Harvest. Szerintem zseniális mind a két Red Hot Chili, az utolsó kettő. Azt nem szokták szeretni...

 

Tool?

Eki: Nem szeressük, mi vagyunk a zenekar, aki nem szereti a Toolt...

Sebi: Nem vagyok benne biztos, hogy hallottam...

Eki: A Sebi nem is ismeri, várjá...

Nevetés.

KK: Viszont én nagyon szeretem a King Crimsont, &ea

Interjú: Nattefrost (Carpathian Forest)
2005-02-07,

No, hogy tetszett a koncert?

 

Jó volt.

 

Csak mert nagyon fáradtnak látszol.

Nem, nem vagyok az. Kibaszott... Mindig kibaszott fáradt vagyok. Kibaszott szarul voltam. De általában rendben szoktam lenni.

 

Megkóstoltad a magyar kaját? Mondjuk a halászlét?

Ma azt kaptunk. Túl sok hal volt benne, de szeretem a halat. Próbáltam még valamilyen tejszínes pulykát is. Finom volt.

 

Jaja, én is szeretem a magyar konyhát. Kérdeznék néhány számomra érdekes dolgot. Milyen volt a koppenhágai koncert? Milyen az arcok arrafelé?

Szarfaszúak. Szar koncertet adtunk. Tudod... Nem sok drogot konzumálok mostanában, de most kaptam... Úgyhogy eléggé...

 

Hmmm, megjegyzem diszkréten, hogy vannak fiatalkorú olvasóink is...

Nem érdekel. Kibaszottul nem érdekel. Mindegy.

 

Van ilyen. Mi van az új Carpathian Forest albummal? Vannak már tervek?

 

Igen, a dobokat már felvettük. Nagyon brutális lesz, meg agresszív, inkább thrashesre vesszük a fazont. De az új Nattefrost album, ami áprilisban jön ki, sokkal jobb lesz.

 

A Terrorist?

Igen, a Terrorist. Sokkal jobb, mint a Carpathian Forest.

 

No, kielégítették a francia kapcsolataim igényeit ezekkel a válasszal. Megkért még, hogy kérdezzem meg, mi van a két csajjal a tavalyi Partisan fesztről. Állítólag volt valamilyen kellemes leszbi show.

Óóó, igen, a két csaj. Öööööö. Mindegy. Ha jól emlékszem 1988-ban vagy 89-ben születtek. Valami újjal próbálkoztam. Sokan félreértenek minket, de engem nem érdekel.

 

(Tölt magának egy borzalmas kinézetű italt, természetesen borospohárba, stílusosan egy műanyag fecskendőből.)

Mit iszol?

Valami vodkás szar. Megkóstolod? Nem hiszem, hogy ízlene.

 

Nagyon édes.

Jaja.

 

A Through Chasms Caves and Titan Woods borítója pontosan megegyezik Wongraven Fjelltronenjével.

Igen, igen.

 

Ez hogy lehet?

Mi jöttünk ki előbb az albumunkkal. Ez a rossz abban, ha az ember nem törődik a körítéssel, csak úgy kiadja a cuccot.

 

Különleges valamiért az a kép?

 

Igen, talán az egyik leges-legnagyobb norvég festőtől van, Kittelsentől. A Burzum használta a képeit. Na meg mások is használták. Talán a következő Nattefrost albumon meztelenül pózolok keresztre feszítve.

 

Magyarországon ez nem újdonság. Talán egy magyar punkbanda is csinált már hasonlót. Mi a helyzet a következő turnédátumokkal?

3 vagy 4 turnét csinálunk. Ez még ugye csak az első. Aztán megyünk Kelet-Európába, majd Dél-Amerikába. (A Tsjuder énekese kérdez valamit. Nattefrost: Ja, tak.. paa bussen) aztán pihenünk.

 

Nyárra már vannak tervek? Néhány fesztivál esetleg?

Még nem tudom. Talán lesz valami nagy buli Norvégiában. Idén lesz 15 éves a Carpathian Forest... Csinálunk egy DVD-t is. Az Inferno fesztiválon is kellett volna játszanunk. De ott mindenki buzi. Én meg nem... Nem játszunk ott.

 

Azt mondtad, hogy ha kapsz egy nagyon jó ajánlatot akkor csinálsz egy Nattefrost bulit is.

Már kaptam egyet. Ilyen punk-rock zenészekkel. Kibaszott jól szólt. Nagyon jó volt. Csinálok majd egy lemezbemutató koncertet egy nagyon elbaszott bandával. A doboknál majd a Gorgoroth dobos lesz, a vokál Tolkien/Tokyo/Tokien lesz (fingom sincs miről beszél, azt hittem magyarul próbálkozik) Igen, kibaszott nagy lesz. Amúgy meg nem fogok sok koncertet adni.

 

Tudsz már néhány magyar szót? Vagy valami különlegeset Magyarországról?

Az egyetlen szó, amit megtanultam az a "farkas".

 

Azt tudtad, hogy a Kárpátok anno Magyarországhoz tartoztak?

Igen, persze, tudom. Ismerem a magyar történelmet.

 

Csak azért kérdeztem ,mert az interjúkban végig Romániát emlegetted...

Vissszajövök Magyarországra... Visszajövök Magyarországra áprilisban. Visszajövök Budapestre.

 

Óó, tényleg?

Igen meg szeretnék nézni sokmindent, majd elmegyek, megnézem Erdélyt is. Maradok is egy kicsit. Tudod annyit keresek, ezen a turnén. Apropó, (mutogatja a backstagepassen a csaj seggét nekem) ez a volt barátnőm segge.

 

Hmm, igazából megpróbáltam hasonlítani rá egy kicsit.

 

Óóó. Imádom. Nagyon tetszik a ruhád. Meg a cipőd. Be kell, hogy valljam, hogy én csak az ilyen fajta cipőket szeretem. Mindegy. Szóval márciusban vagy áprilisban jövök vissza, és 2-3 hétig maradok.

Mit szólsz a magyar előbandához, a Ravenshadeshez? Milyen magyar bandákat ismersz?

Nem láttam őket. Vagyis nem tudtam megnézni őket. Amúgy meg csak a Tormentort és a Sear Blisst ismerem. Kérsz valamit inni?

 

Nem köszönöm, még jelenésem van egy másik bulin, nem kéne részegen beállítani oda. Eléggé fontos esemény.

Oh, rendben. Biztos? Rajtad múlik. Ha végeztünk itt, megyünk tovább egy Night Clubba.

 

(És ahogy fény vetül az arcára fosul néz ki). Biztos nem vagy fáradt?

Nem, nem, fáradtnak nézek ki, egy kicsit fáradt is vagyok. Egyszerűen csak kibaszottul...

 

Hallottam volt egy-két nézeteltérésed a németekkel.

Szeretem Németországot. Nagyon nagy metálarcok. (ezt a fülembe súgja) Valójában utálom a németeket. Kibaszott nácik! Oké, rendben, azért van néhány jó német város is.

 

Mint például?

Mint őőőőő... Szeretem Berlint, szeretem Hamburgot. A münsteri buli rendben volt. Sok barátom van ott. Bassza meg. Csináltunk egy... Nem tudom, hogyan mondjam. Megcsináltuk a csöcsös bulinkat. Az egy csöcs-város.

 

Csöcs-város? Én is szeretem a nagy melleket! Amíg el nem felejtem, odaadom a kolesztársaim ajándékait. Petárda.

Óhhhóóhhhhóó!

 

Ukrajnából becsempészett, biztosan balesetveszélyes petárda.

Mekkorát robban?

 

Nem tudom pontosan, még nem próbáltam. Állítólag nagyon veszélyesek, úgyhogy nyugodtan elajándékozhatod valamelyik gyűlölt személynek.

Holnap Szerbiába megyünk, és megállítanak minket a határnál.

 

Nem fognak ebből gondot csinálni...

Rendben. Meghívhatlak valamire? Csak behozom a tárcámat a buszból. Nagyon sietsz? Menned kell?

 

Tudod, a barátaim már kint várnak rám az autóban. De tényleg kedves tőled.

Igen, persze, rajtad múlik. Mindegy.

 

Kár, hogy a koliban felejtettem a Haribót!

Bassza meg! Imádom a Haribót. Kérdezhetek én is valamit?

 

Persze, mondjad csak. De várjál. (Megkínálom egy sminkeltávolító törlőkendővel, mert úgy néz ki, mint egy riadt mosómedve, elbaszta az arcmosást.)

 

Magas az öngyilkossági ráta Magyarországon?

 

Óhh, Magyarország szerintem az élenjár az öngyilkosságot elkövetett emberek számában. Főleg 30-50 évközötti nők.

Ja, ja, az szar. Melyik magazintól is jöttél?

 

Subterra.

Fiataloknak írtok?

 

Biztos van néhány fiatal olvasónk is.

Tetszik nagyon a harisnyád. Csak ilyeneket hordanék. Nagyon szexis lány vagy. Tetszenek a melleid. Tetszik a harisnyád, és kibaszott jó a cipőd.

 

Anyukám választotta nekem.

Tetszenek. Nagyon tetszenek. Tudod, néhány csaj úgy öltözködik, mint egy ribanc, néhány pedig ízlésesen. Nagy különbség van a kettő között. Te ízlésesen öltöztél fel.

 

Tényleg? Köszönöm.

Tetszik, és ezt most ne értsd félre.

 

Miért nem nőnek öltözve léptél színpadra, ahogy ígérted?

Vettem magamnak egy pár mellet egy szex shopban, de elhagytam őket szerintem. Van egy ruhám, amin vágtam lyukakat a melleknek, és bekentem vérrel. Szeretném megmutani neked a ruhám. Idehozom őket. Van már egy-két darabom. Azt hordtam volna, csak kaptuk ezt a hungarian black metal clubbos pólót, de ugye ezt a pólót csak igazi férfiak hordhatják. No, itt van egy. (gyönyörű műanyagotthonka, barna és kék csíkos rettenet, mellrésznél két lyuk a műmelleinek, amiket elhagyott)

 

Nem akarlak megbántani, de randa egy darab. Öreg nők hordanak ilyeneket, mint például a nagymamám.

Nem találom a másikat. Barna, és hosszú ujjúm, szép virágmintás. A hetvenes évekből való. Az én nagymamám is ilyeneket hord.

 

Hogy ha szükséged lenne néhány jó kis ruhára akkor szerezhetek be párat a nagymamámtól.

Nem köszönöm. Ezek jók. Tudod, hogy ha lánynak öltözve mész ki a színpadra, akkor a szexualitásodban nagyon biztosnak kell lenned. Szerintem. Nem merülök el azért túl mélyen ezekben a dolgokban. Számomra rendben van a dolog, csak elég részegnek kell hozzá lenned.

 

Mindig részeg vagy, vagy?

Igen, tudod amíg gitároztam meg énekeltem... őőőő. Szóval igen, néha.

 

Ez a csapat sokáig marad melletted?

A csapat vagy a banda?

 

A banda.

Igen, a legtöbbjük, már 1998 óta a bandában van. Hogyan tudsz ebben a cipőben ilyen hóban menni?

 

Eléggé nehéz. Mit szólsz a hóhoz?

Pont olyan, mint Oslóban. Őőőő, Szerbiában. Nem, Szlovákiában és Csehországban hidegebb volt. Holnap állítólag havazni fog Szerbiában.

 

Voltak gondok az úton idefelé?

Gumit kellett cserélnünk. Volt néhány vicces történeteünk. Megkérdeztünk néhány embert, hogy "Where is the little girl? Where is the little children? I want to buy little girl." Megpróbáltunk őőőő... megpróbáltunk nagyon rossz angollal... Őőőő. "How much for the little girls?" Közel kerülni a németekhez.

 

Hát, igen a németek már csak ilyen álszentek.

Igen, igen, Sátán...

 

Köszi a nagyszerű műsort, a beszélgetést, de tényleg mennem kell már. Üzensz valamit a magyar arcoknak?

Nem tudok pozitív üzenetet kitalálni... De hozok neked egy fehérbort.

 

kapcsolódó cikkek:

kritika: Nattefrost - Blood & Vomit