Valdur - Blast Beast
2013-02-14,

Bár a két és fél éve megjelent második Valdur nagylemez nem hagyott mély nyomokat bennünk, nem felejtettük el a csapatot. Nemrég egy új, zajos és kaotikus dallal jelentkeztek, amely méltó folytatása  a régebbi, még a Lightning Swords of Death-el közös spliten hallható daloknak. Ellentétben az azóta simább utakat járó LSoD-el, a Valdur a hangzás pofozgatása helyett megmaradt a régi szellemiségnél, csak remélni tudjuk, hogy a jelenleg felvételi fázisban levő új lemezen több hasonlóan átütő erejű szerzeménnyel is előrukkolnak még. 

                  

In-Graved - Too Late for an Early Grave
2013-02-12,

Victor Griffin neve bizonyára ismerősen cseng a doom metal kedvelői számára, a Pentagramból tavaly távozó gitáros In-Graved néven alapított új zenekart. Mivel a tagok között - Griffin Place of Skulls-béli zenésztársán, Pete Campbellen kívül - megtaláhatjuk a Trouble klasszikus felállásának dobosát, Jeff "Oly" Olsont, a basszusgitárt pedig Guy Pinhas (The Obsessed) pengeti, akár afféle szupergroupnak is lehetne nevezni őket, de ez nem az a műfaj, maradjunk inkább annyiban: összejött egy pár veterán doomster, és valami komolyra készül. A lemezt a Svart Records fogja kiadni, egy dal pedig kikerült ízelítőnek a Roadburn oldalára.

                           

Wolfsgrey - Szeklerland, Pure Transylvanian Style
2013-02-12,

A Wolfsgrey első demójától nem ájultunk el 2008-ban, helyette inkább kitartást és fejlődést kívántunk a bandának. Előbbi bizonyosan megvolt, hiszen itt vannak azóta is, hogy utóbbival kapcsolatosan jutottak-e valamire, azt megtudhatjuk a hamarosan érkező nagylemezből, illetve két promóciós célokból előzetesen feldemózott számból. Utóbbiakat ajánlanánk most olvasóink figyelmébe:

               

               

 

Darkthrone - Leave No Cross Unturned (FULL VERSION)
2013-02-04,

Bár a dal korábbi, rövidített verziója meglepően sok fikázó kommentet kapott, és még a mi stábunkat is megosztotta, jelen sorok szerzője szerint nem hogy gond nincs ezzel az Agent Steellel felturbózott Darkthrone-nal, de még felül is múlja a várakozásokat. Főleg azoknak ajánlható, akik szeretik a Ravishing Grimness albumot, amit eléggé konkrétan megidéz a szerzemény, ami így, teljes formájában végre elszakad a kicsit már kiszámíthatóvá vált punkosan rövid, slágeres felfogástól.

                   

Uncle Acid & the Deadbeats - Poison Apple
2013-02-03,

A nálunk csak nemrégiben bemutatásra került brit okkult doomszterek áprilisban adják ki első Rise Above-kiadós nagylemezüket, a Mind Controlt, mely tulajdonképpen már a harmadik a sorban. Elsőként az alábbi dalt tárták a nyilvánosság elé:

                    

Powervice - Behold the Hand of Glory (demó, 2005)
2013-01-25,

Öngyilkosság helyett The Devil's Blood rajongóknak a Powervice demóját ajánljuk. Hogy miért segíthet ez? A 2005-ben feloszlott holland zenekar az old school/retró heavy metal nagy reménysége volt, és már le is szerződtette őket az Earache Records, de mégsem készült el soha a bemutatkozó lemezük, inkább feloszlottak. Amiért ez vígasztaló lehet, az egyrészt az, hogy a csapat gitárosai Selim Lemouchi, valamint Willem Verbuyst voltak. Előbbi a The Devil's Bloodot alapította meg, utóbbi a Vanderbuyst-öt, és amellett hogy S.L. markáns gitárjátékát már ezeknek a daloknak a hallatán is simán fel lehet ismerni, példázzák azt is, hogy vég nem mindig mindennek a vége.

Csak a címadó dalt ágyaztuk be ide, a másik kettőhöz klikkelj a dalok címére: NightstalkerThe End is Calling.

                

Enforcer - Mesmerized by Fire
2013-01-09,

A nyolcvanas évek minden pozitívumát és negatívumát esszenciális formában felidéző svéd Enforcer hamarosan új lemezzel jelentkezik. Egy új dala kint is van már pár hete a neten - nekünk csak most jutott eszünkbe utánanézni. A Death By Fire című új album február 2-án érkezik, a zenekar 10 nappal később Bécsben lép fel a Grand Magus és az Angel Witch társaságában. 

             

Ghost - Secular Haze
2012-12-16,

Az okkult rock-kal világsztári státusz szélére jutó Ghost, kiknek bemutatkozó lemezét mi is dícsértük - talán egy fokkal érdemei felett is - új dallal jelentkezett. Elborult rajongók sávonként is meghallgathatják a dalt a secularhaze.com oldalon, akiket pedig az érdekel, hogy hogy nézhet ki mindez élőben, megnézhetik a dal friss koncertfelvételét is. Az új lemez jövő év elején érkezik.

                 

Attic - Ghost of the Orphanage
2012-11-19,

Újabb dalt tett közzé az Attic első nagylemezéről, a The Invocationről. Bennünk is felmerült már a kérdés, mikor fogjuk megunni a dolgot, mármint a Mercyful Fate reinkarnációkat, de az valószínű, hogy nem most. 

                 

Opium Warlords - This Wind Is a Gift From a Distant Friend
2012-11-16,

Jókora kihagyás után újra hírek érkeztek kedvenc finn őrültünktől, Sami Hynninentől. A 2011-re ígért nagylemezből és EP-ből semmi nem lett, de 2012-re csak meglesz a Live at Colonia Dignidad folytatása: a We Meditate Under The Pussy In The Sky címet viselő nagylemez november 30-án jelenik meg a Svart Records gondozásában, és már elő is lehet rendelni. Borító is van - némi Monty Python beütéssel, lásd alább -, a This Wind is a Gift from a Distant Friend című dal pedig meghallgatható itt. Egy friss interjúból további érdekességekről és várható eseményekről is tudomást szerezhetünk, azt pedig a Spiritus Mortis facebook-oldaláról lehet már tudni, hogy az ő új lemezanyaguk felvétele is megkezdődik még az idei év végén.

 

 

Attic - Join the Coven, Devourer of Souls, The Headless Horseman
2012-11-10,

Szemfülesebb olvasóink már bizonyára olvastak az Attic-ről a The Devil's Blood bécsi koncertjének ajánlójában, most azonban külön is felhívnánk a figyelmet a ruhr-vidéki heavy metal alakulatra. Idei évben megjelent bemutatkozó EP-jük két dala (Devourer of Souls, The Headless Horseman) meghallgatható a youtube-on, és ezek bizony nem, vagy nem sokkal maradnak el a Portrait bemutatkozó lemezének Mercyful Fate-idézésétől, mely a műfajban eddig a legjobb volt (már a Mercyful Fate-en kívül).

A kiadvány természetesen már réges-rég sold out, hasonlóan a Walpurgis Night-tal közös split 7"-hez, mely szintén 2012-ben jelent meg. Nincs más tennivaló, vagy kutassunk obskúrus mailordereket, hátha van még valahol valami, vagy várjuk meg, míg valami gonosztevő fel nem rakja az internetre az egészet. Ja, amúgy a Ván Records (lásd: The Ruins of Beverast, Urfaust, Vanderbuyst, The Devil's Blood, stb.) már le is szerződtette őket, december 7-én pedig már érkezik is az első nagylemez, címe The Invocation lesz. Erről is meghallgatható már egy dal, a Join the Coven.

 

                   

facebook.com/atticfuneral

VHK - Az élet ünnepe
2012-11-08,

Ezúttal a Lángoló Gitárok soundcloudjára került ki egy újabb VHK dal Az élet ünnepe címmel. Míg a múltkori Szerelembe zuhanás képében egy vérbeli VHK-szerzeménynek örvendtünk, addig most már inkább igazoltak előzetes félelmeink: Grandpierre Attila jóleső üvöltését és a punkos lendületet leszámítva annyira sok dolog nem emlékeztet a felvételben a banda korábbi énjére, énjeire. Ha nem is a Dalriada kell, hogy beugrorjon róla, mint azt egynémely rosszindulató személyek bizonyosan el fogják sütni, de a Napra zenekar említése mindenképp indokolt, és ez nem mindenkinek pozitív fejlemény.

 

VHK - Szerelembe zuhanás
2012-11-05,

A Vágtázó Csodaszarvas névre hallgató VHK-következmény határozottan rossz emlékeket idézett fel bennünk, ezért nem siettünk az újraaktivizálódott VHK új dalának meghallgatásával, pedig ez egy vérbeli VHK-szerzemény lett. Ezúton javítanánk hibánkat, és ajánljuk olvasóink figyelmébe a Szerelembe zuhanást:

                    

A Veled haraptat csillagot! címre hallgató visszatérő album lemezbemutató koncertje december 21-én lesz a Petőfi Csarnokban, az F.O. System és a Kollaps társaságában.

kapcsolódó cikkek:

VHK - A halál móresre tanítása (kritika)

Kolp - The Outside (teljes album)
2012-10-02,

Meghallgatható a Kolp második nagylemeze, a The Outside, mely november 12-től vásárolható meg fizikai formában is. Kiadó ezúttal is a Temple of Torturous, mely időközben Sanghajból Göteborgba települt át. A budapesti alakulat első lemezéről, a The Covered Pure Permanence-ről itt írtunk. Borító:

                                    

Voivod - Mechanical Mind
2012-09-28,

Ugyan alábbi ajánló szerzőjének munkahelyén nincsen megfelelő audióberendezés az ajánlott dal meghallgatásához, de mivel egy új Voivod studiófelvételről van szó, ami az első a néhai Piggyt helyettesítő Daniel Mongrainnel, egy szimpla ajánláshoz erre nincs is szükség. Ha jó, akkor azért érdekes, ha nem, akkor meg azért. Apropó érdekesség: ez lesz az első frissen kiadott zeneszerzemény jó másfél hónapja, amit a szerző hallójáratain legurít - már ha a Dalriada fenomenális friss official videoclipjét nem számítjuk. Jó korai első fecske egyébként ez a Mechanical Mind, mert a Target Earth című új nagylemez csak január 11-án érkezik.

 

        

Woods of Infinity - Moonlight Shadow
2012-06-14,

Nem új, nem saját, de mégiscsak idekívánkozó alkotás a nem is oly régen feloszlott Woods of Infinity pincéjéből. Viszlát!

                

Deathspell Omega - Abrasive Swirling Murk
2012-06-12,

Utólag belátom, hogy a Paracletus volt az eddigi legjobb DSO lemez, sőt immár 2010 legjobbjává avanzsálódott a szívemben. Tömörebb, lényegretörőbb dalok, emlékezetes témák, ezzel együtt mégsem adta könnyen magát, és semmit nem veszített emberfeletti kisugárzásából. A június 22. megjelenő Drought EP érezhetően ezen az  ösvényen halad tovább, így mondhatjuk azt, hogy reményteli várakozással állunk a kiadás napja előtt. Az Abrasive Swirling Murk témái ugyan elsőre gyanúsan könnyen megragadnak, de hagyjuk az ítélkezést későbbre!

                 

 

Dawnbringer - III.
2012-04-07,

Sajnálatos módon nem született kritika még egyetlen Dawnbringer lemezről sem az oldalon, pedig érdemes lett volna írni mindegyikről. Talán az újról sikerül majd részletesebben is beszámolni, de ha ez nem is fog megtörténni, arra azért felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy május 29-én jelenik meg a Profound Lore-nál, címe pedig Into the Lair of the Sun God lesz. Egy konceptalbumról van szó, melyben a harcias főhős azért indul útnak, hogy eltegye láb alól a Napot, aki azt parancsolta neki előzőleg, hogy maradjon nyugton. A borító megtekinthető alább, itt pedig meghallgatható az egyik dal, melynek címe: III.

                   

 

Accept - Stalingrad
2012-02-28,

Nem sokat vacakolt az Accept visszatérő albumának, a Blood of the Nations-nek a folytatásával, a hamarosan érkező Stalingrad címadó dala meghallgatható:

               

kapcsolódó cikkek:

Accept, Steelwing - 2011.02.02., Budapest, Club 202 (koncertbeszámoló)
Accept - Blood of the Nations (kritika)

Overkill - Electric Rattlesnake
2012-02-28,

Bár már jópár napja kiszivárgott a netre, mi még csak most vettük észre: új Overkill dal a hamarosan érkező új albumról (The Electric Age).

                

kapcsolódó cikkek:

Overkill, Destruction, Heathen (2011.03.11. Budapest, PeCsa) (koncertbeszámoló)

Angel Witch - Dead Sea Scrolls
2012-02-21,

As Above, So Below címmel jelenik meg az Angel Witch új lemeze március 20-án, a változatosság kedvéért a Metal Blade-nél. A NWOBHM mozgalom részeként indult, de később sötétebb hangulatok felé forduló csapat utoljára 1986-ban adott ki lemezt, az idei mindösszesen a negyedik lesz a sorban. Főleg teljesen új számok lesznek rajta hallhatóak, de akad néhány kiadatlan régi szám is, természetesen újrafelvéve. Ezek egyike meg is hallgatható:

                   

Emigráns olvasóink figyelmébe ajánljuk, hogy a banda március 17-én lemezbemutató koncertet ad Londonban az In Solitude és a Grand Magus társaságában.

Astra - Quake Meat
2012-02-10,

A Metal Blade a jelek szerint nem csak a heavy metalban intézett egész pályás letámadást a minőségi bandák monopolizálására, de az Angliában és Európában a Rise Above kiadó égisze alá tartozó progresszív rock Astrát is befűzte magához. A legfőképp a King Crimson örökségét ápoló banda új lemeze márciusban érkezik, egy dal meghallgatható:

                  

Christian Mistress - Haunted Hunted
2012-01-14,

Demóik és 2010-es debütalbumuk (Agony Opium, kritika itt) alapján sejthető volt, hogy a Christian Mistress sem kerüli el a nagyobb metalkiadók figyelmét, így a Possession című új lemez már a Relapse kiadó révén jelenik február 28-án. Aki megrendeli a lemezt, letöltheti, aki nem, az itt hallgathatja meg a Haunted Hunted című dalt. A megrendelők a megjelenés dátumával egyidejűleg kapnak egy linket is a lemezhez.

                        

 

Corrosion of Conformity - The Doom, Time of Trials
2012-01-11,

Február 28-án, hétéves szünet után jelenik meg az új, cím nélküli Corrosion of Conformity album. A lemezt az Animosity album hármas felállásában készítették, úgy, ahogy Budapesten is felléptek néhány hónappal ezelőtt (beszámoló itt). Két dal meghallgatható:

              

tracklist:

1. Psychic Vampire
2. River Of Stone
3. Leeches
4. El Lamento De Las Cabras
5. Your Tomorrow
6. The Doom
7. The Moneychangers
8. Come Not Here
9. What We Become
10. Rat City
11. Time Of Trials
12. Canyon Man (deluxe/vinyl only)
13. The Same Way (deluxe/vinyl only)

Archgoat - Blessed Vulva
2011-10-18,

Akiknek sosem elég a Kecskebaszó Fekete Kultusz imádatából, nyilván hatalmas örömmel veszik a szenzációs hírt, hogy új  EP-vel jelentkezett a Kecskebaszó Fekete Kultusz legfennsőbb orákuluma, a finn Archgoat. Hogy ezúttal mi a menü? 18 perc Kecskebaszó Fekete Kultusz, minden eddiginél Kecskebaszóbb, Feketébb és Kultuszabb formában. Blessed Vulva. 

       

kapcsolódó cikkek:

Archgoat - Whore of Bethlehem (kritika)
Archgoat - The Light-Devouring Darkness (kritika)

Uncreation's Dawn (ex-Uncelestial) - Holy Empire of Rats
2011-10-13,

Az Uncreation's Dawn érdemeit most nem méltatnánk, a legutóbbi lemezét Uncelestial néven kiadó finn zenekarról előbb-utóbb bővebben is lehet majd olvasni az elmúlt évtized eddig kihagyott fontosabb megjelenéseit méltató rovatunkban. Most csak röviden a friss fejleményekről: az ősz folyamán,de legkésőbb télen kiadásra kerül az új lemez, Holy Empire of Rats címmel. A csapatnak immáron van hivatalos youtube- és facebook-oldala is, előbbin meghallgatható a friss lemezanyag nagyobbik része.

                 

Vektor - Dying World; Dark Creations, Dark Creators
2011-10-06,

November 22-én megérkezik az új Vektor lemez is, címe Outer Isolation lesz, a banda súlyos Voivod-mániájának újabb jeleként. Két dal meghallgatható a kiadó honlapján, hangerőszabályozó sajnos nincs, borító viszont van:

                          

Aki esetleg a két fenti viszonylag rövidebb dal alapján megijedne, hogy oda a progresszív vonulat, annak a dalok hosszával megspékelt tracklist nyújthat gyors vígaszt:

1. Cosmic Cortex - 10:23
2. Echoless Chamber - 5:15
3. Dying World - 5:19
4. Tetrastructural Minds - 5:21
5. Venus Project - 6:47
6. Dark Creations, Dead Creators - 3:25
7. Fast Paced Society - 6:45
8. Outer Isolation - 8:28

kapcsolódó cikkek:

Vektor - Black Future (kritika)

Thy Catafalque - Fekete mezők
2011-10-05,

 A november 11-én megjelenő új Thy Catafalque lemez nyitó dala, a Fekete mezők letölthető a kiadó holnapjáról.  

         


Vanderbuyst - K.G.B.
2011-10-05,

Az idei nyári Metalfest keretein belül nálunk is fellépett holland retró rockerek új lemezzel jelentkeznek november negyedikén. Címe In Dutch lesz, a K.G.B. című dal meghallgatható, vagy akár le is tölthető a VÁN Records Soundcloud-oldalának révén. (letöltéshez klikk a lefelé mutató nyílra)

 

 

  

                     

 

van-records.de

Sólstafir - Fjara
2011-09-19,

Köze nincs a metalhoz, de legalább nem is tipikus posztratyi - meghallgatható a Sólstafir új dupla-lemezét (Svartir Sandar) felvezető friss szerzemény, a Fjara.
 

 

           

kapcsolódó cikkek:

Sólstafir - Í Blódi Og Anda (kritika)
Sólstafir - Masterpiece of Bitterness (kritika)
Sólstafir - Köld (kritika)
Sólstafir - interjú Adalbjörn Tryggvasonnal

Blackdeath - Die Stimme des Nebels
2011-09-12,

A legzordonabb hangulatú metalzenék egyikét játszó orosz Blackdeath néhány héttel ezelőtt új kislemezt adott ki Jesus Wept címmel. A netre még nem szivárgott ki, ami arra utal, hogy a Dominick Fernow kiadója általi támogatás ellenére sem lettek egyik napról a másikra a nép elsőszámú kedvencei. Ez az EP most egyébként nem is a Hospital Productionsnál jött ki, hanem a Wohrt Recordsnál, az ő oldalukon meg is hallgatható a Die Stimme des Nebels című szám (megfelelően frissített Flash-lejátszóval, a baloldali zenedoboz tetején).

            

kapcsolódó cikkek:

Blackdeath - Katharsis - Kalte Lieder aus der Hölle (kritika)

Leviathan - Her Circle Is the Noose
2011-09-09,

Leviathan interjú olvasható a Pitchforkon - a kérdező próbálja Wrestet az őt hirhdetté tevő rendőrségi ügyről faggatni, ám a pillanatnyilag óvadék ellenében szabadlábon levő zenész erről inkább az új dalokban beszél: hamarosan True Traitor, True Whore címmel jelenik meg egy friss Leviathan album. A korábban nyers és zajos hangzás jólfésültté alakításáról Sanford Parker gondoskodott. Egy szám - Her Circle Is the Noose - az interjú szövegébe ágyazva meghallgatható.

        

kapcsolódó cikkek:

Leviathan - A Silhouette in Splinters (kritika)
Leviathan - Massive Conspiracy Against All Life (kritika)

The Devil's Blood - The Thousandfold Epicentre
2011-09-05,

Meghallgatható a címadó dal a The Devil's Blood hamarosan (november 11-én) érkező új lemezéről:

kapcsolódó cikkek:

The Devil's Blood - Come, Reap EP (kritika)
The Devil's Blood - The Time of No Time Evermore (kritika)

Nocternity - Titan; River of Woe
2011-07-12,

A Crafthoz hasonlóan a Nocternityről sem lehetett hallani már évek óta, pedig a görög zenekar épp mindezidáig utolsó nagylemezére, a 2003-as Onyxra kezdte megtalálni saját hangját.

Azóta a zenekarvezető Khal Drogo körül futballcsapatnyi zenész fordult meg, a mostani felállás pedig nem akárkiket mutat fel: minden norvég zenekarok legkultikusabbja, a régesrég feloszlott Strid egykori gitárosa, Ravn Harjar Raumr aktivizálta magát újra Drogo oldalán, a vokálokat pedig a Limbonic Artból ismert Daemon vette át. A nevek persze nem jelentenek sokat, hisz már rengetegszer koppantunk hasonlóan beharangozott formációk hallatán, de a két új dal hallatán most mégis van bizakodnivalója azoknak, akik 2011-ben is kíváncsiak egy ambientes hatású, egyéni atmoszférájú black metal zenekarra.

                  

                  

Craft - Succumb To Sin
2011-07-09,

Egy évtizeddel ezelőtt a black metal underground egyik titkos reménysége volt a svéd Craft, 2005-ben megjelent harmadik lemezükkel azonban felemás eredményeket értek el. Egyrészt sikerült egy a korábbiakhoz képest új, szélesebb közönségréteget megszólítani, másfelől viszont azok, akik hallották az első két lemezt is, szinte egyöntetűen minősítették a vízválasztónak tekintett harmadikat unalmasnak. Hogy maga a zenekar mennyire lehettek elégedett, azt nem tudhatjuk, mindenesetre egészen mostanáig kellett várni a folytatásra. Az előzetesen meghallgatható új dal alapján a műfaj szinte semmit nem változott, maradt a Darkthrone-os gyökerű, belassulásokkal sűrűn tarkított groove-os black metal. A teljes lemezanyagra nem vonnánk le következtetéseket mindebből, ez a dal mindenesetre így önmagában rendben van.

                 

Premonition 13 - B.E.A.U.T.Y.
2011-06-27,

Aki rendes volt, és már megrendelte Wino új bandájának, a Premonition 13-nek a napokban megjelenő lemezét, az bizonyára már élt a grátisz letöltés lehetőségével is, és hallotta a teljes albumot. Azoknak viszont, akiknek ez nem állt módjukban, minden bizonnyal újdonságot jelent a B.E.A.U.T.Y. című dal, amely meghallgatható az Altered Zones weboldalon.

         

Kitchie Kitchie Ki Me O - Forgotten, Next
2011-06-10,

A Kitchie Kitchie Ki Me O név ismerős lehet a My Midnight Creeps rajongóinak, a dolog pedig nem véletlen, hiszen Robert Burås egykori zenésztársai alapítottak e néven új bandát. A tagok listája a következő:

Alex Kloster-Jensen (Ricochets, ex-My Midnight Creeps) - ének, gitár
Frode Jacobsen (ex-Madrugada) - basszusgitár
Behzad Farazollahi (ex-My Midnight Creeps) - dobok
Dag Stiberg (ex-My Midnight Creeps) - szaxofon
Anders Møller (ex-My Midnight Creeps) - egyéb ütősök
Rikke Norman és Marianne Pentha - háttérvokálok

A címnélküli bemutatkozó lemez már megvásárolható, a Next című dal pedig meghallgatható a zenekar facebook-oldalán. Az alábbi youtube-videót elindítva pedig a Forgotten címűt lehet meghallgatni.

             

kapcsolódó cikkek:

Madrugada - The Deep End (kritika)
Madrugada - Madrugada (kritika)
My Midnight Creeps - Histamin (kritika)

Lord Vicar - The Fear of Being Crushed; Funeral Circle - The Hexenhammer
2011-06-08,

Az új Lord Vicar lemez továbbra is várat magára, megint egy split kiadvány érkezett, ezúttal viszont - a múltkorival ellentétben - legalább egy saját dalról van szó, nem pedig holmi Cardigans-feldolgozásról.

               

A split CD másik zenekara a Funeral Circle nevű, 2007-ben alapított kanadai doom metal banda, akik ezidáig két demót és egy EP-t jegyeztek. Ezen a kiadványon ők két dallal szerepelnek, egy Witchfinder General feldolgozás (Burning a Sinner) mellett a The Hexenhammer című saját szerzeménnyel, amit szintén meg lehet hallgatni.

               

kapcsolódó cikkek:

Lord Vicar - Fear No Pain (kritika)

Gallhammer - The End
2011-05-17,

A barátságtalan black/crust/punk zenéjéről ismert tokiói Gallhammer új albuma május 31-én érkezik a Peaceville-től. A korábban trióként működő lányzenekar a gitáros Mika Penetrator kilépése után nem nézett új tag után, a The End-en mindössze Vivian Slaughter (basszusgitár, ének, szaxofon; mellékesen Maniac felesége) és Risa Reaper (dob, ének) játéka lesz hallható. Az előzetes alapján úgy tűnik, a létszámcsökkenés inkább javára vált a Gallhammer-nek, legalábbis a minimumra vett, kietlen irányzat nagyon ígéretes.

http://www.peaceville.com/gallhammer/theend

        

Marduk - Warschau 2 - Headhunter Halfmoon
2011-05-12,

Május harmincadikán új EP-vel jelentkezik a fénykorát a '90-es évek végén élő, de igazán vállalhatatlanná sosem váló svéd black metal zászlóshajó, a Marduk. Címe Iron Dawn lesz, mind a borító, mind az előzetesen meghallgathatóvá tett dal a Panzer Division Marduk korszakot idézi. Ez pedig mondani sem kell, igen komoly pozitívum.

                

Raate - Taival (rough mix)
2011-05-06,

A finn Raate utoljára 2007-ben jelentkezett nagylemezzel, de igazából az azt megelőző 2004-es demoval lopta be magát szerkesztőségünk tagjainak szívébe. A banda egyértelműen a Burzum által kitapsott ösvényen indult el, mégsem csak egy üres utánzat lett belőlük, a Vikernes által lefektetett alapokból saját megszólalású, egyedi atmoszférájú zenét sikerült alkotniuk, bizonyos értelemben túlszárnyalva a hírhedt elődöt. Most letölthetővé tették egy új dalukat nyers keverésű verzióban - egy meglehetősen egyszerű, de igazán hangulatos darabbal van dolgunk. (update: a lemez címe Menetyksen tie lesz, és még az idei év során meg fog jelenni.)

 


Hebosagil - Ovet Auki
2011-05-01,

A Hebosagil 2003-ban alakult a finnországi Ouluban, hogy metalt játsszon - nem ideológizálja túl magát a csapat, amely ezidáig egy ep-t és egy nagylemezt adott ki. Új daluk alapján zenéjük is pont ennyire lényegretörő - metal életerős riffekkel és egészséges megszólalással. Nem retró, poszt és core hatások nincsenek, maximum némi noise rockos kíméletlenség tűnik fel, a vokál meglehetősen agresszív üvöltés. Nem ismerjük a banda korábbi anyagait, de ez az egy dal így önmagában hibátlannak tűnik. Az Ura címet viselő új album megrendelhető CD-n és kazettán.

                          

Morbid Angel - Existo Vulgoré
2011-04-20,

A zenekar történetének leghosszabb, 8 éves (!) vajúdása után elkészült új lemezével a Morbid Angel. A felejthető Heretic után mi sokat nem vártunk ettől a David Vincentes reuniontól, pláne Pete Sandoval nélkül, de ez az új dal teljesen korrektnek tűnik. Az Illud Divinum Insanus című új album június elején jelenik meg.

             

Burzum - Részletek a Fallen című új lemezről
2011-01-27,

A tavalyi Belushoz képest kísérletezősebb hangvételű a Burzum új lemeze Varg Vikernes szerint. A Fallen című anyag március hetedikén jelenik meg, a felvételek a Grieghallen studióban készültek, mindösszesen két hét alatt. A dalokból, akárcsak a legutóbbi alkalommal, most is rövid részleteket kapunk ízelítőnek:

youtube.com/watch?v=_P-eYlDq8FE

      

Clandestine Blaze - Call of the Warrior
2011-01-01,

December 26-án megjelent a Clandestine Blaze új lemeze, a Falling Monuments, mely négy év kihagyással követi a Church of Atrocity-t. Az előd szerintünk nem volt akkora telitalálat, mint a korábbi CB anyagok. Hogy mégis bizakodunk, annak az az oka, hogy Mikko Aspa 2010-ben a Deathspell Omegával is visszajött a szakadék széléről, a Stabat Mater 2009-es lemezével meg egyenesen klasszikust alkotott. Igaz, azt is meg kell jegyezni, hogy a promószöveg a Church of Atrocity nyersebb, zajosabb hangzású folytatásáról beszél. Ami a nyersességet illeti, az az alábbi dal hallatán tény:
 

               

cfprod.com/nh

Opium Warlords - Lament for the Builders of Khara Koto
2010-12-21,

A nyughatatlan Sami Hynninen életének talán első lemezmegjelenés nélküli éve után jövőre többszörösen is hallatni fog magáról. A progresszív rock Orne műsodik albumának (címe: The Tree of Life) keverése jelenleg végső fázisában halad, a főprojektté avanzsált Opium Warlords pedig nem csak új lemezzel, de egy új EP-vel is jelentkezni fog. Hogy a Lament for the Builders of Khara Koto című új dal melyiken fog szerepelni, egyelőre nem világos, az mindenesetre biztos, hogy Sami érdeklődésének középpontjában továbbra is Belső-Mongólia titkai állnak.

Akinek pedig ez sem elég belőle, annak figyelmébe ajánljuk ezt a videót, ahol hősünk a Nightsatan nevezetű elektro-trió turkui fellépését zavarja meg.

kapcsolódó cikkek:

Interjú Sami Hynninennel
Opium Warlords - Live at Colonia Dignidad (kritika)
Reverend Bizarre - In the Rectory of the Bizarre Reverend (kritika)

Blackdeath - Licht ist mein Tod
2010-11-14,

Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük, az orosz Blackdeath népszerűsége meredeken emelkedni fog az elkövetkező hónapokban, ugyanis az eddig jórészt a mélyebb földalatti rétegekben tevékenykedő black metal zenekar új munkája Dominick Fernow kiadója, a New York-i Hospital Productios kinálatát fogja gazdagítani. A Blackdeath kellően független jelenség: nem kapcsolódik a Blazebirth Hall csoport által elterjesztett hipnotikus, drone-jellegű black metálhoz, a német nyelv kitartó használata ellenére nem NSBM, és természetesen a pogány-nacionalista folkos vonulatnak sem híve. Kidolgozott riffek, világos kompozíciók, intoleráns sátáni kívülállás, távol a szenzációkeltés és az állandó korszerűsítés tévútjaitól. A Licht ist mein Tod alapján a Blackdeath-nél semmi sem változott.

                       

 

Spiritus Mortis - Albert (kiadatlan dal)
2010-11-13,

Újrakiadásra került a Spiritus Mortis 2004-es, cím nélküli bemutatkozó lemeze. Az albumot nem vették fel újra, tehát továbbra is Vesa Lampi éneke hallható az anyagon, viszont előkerültek kiadatlan dalok, és egy remaszterizálás is végbement, sőt, a borítót is kicserélték. A felújított Forever és a kiadatlan Albert meghallgatható a zenekar myspace-oldalán.

                     

kapcsolódó cikkek:

Spiritus Mortis - The God behind the God (kritika)
Spiritus Mortis, Korog, Nadir, Torn From Earth (2009.10.22.) (koncertbeszámoló)

Acid Witch - Stoned to the Grave
2010-11-02,

A rövid és tömör Stoned címet viseli az Acid Witch második nagylemeze, melyet természetesen halloweenre időzített a detroiti horror-doomster brigád. A majdnem-címadó Stoned to the Grave meghallgatható a zenekar myspace-oldalán.

              

kapcsolódó cikkek:

Acid Witch - Witchtanic Hellucinations (kritika)

Deathspell Omega - Devouring Famine
2010-10-15,

Még nem tudjuk biztosan, hogy a szokásos történet lesz, de nagyon jó esély van arra, hogy kreatív kimerülésével egyidejűleg a Deathspell Omega is befutott. Utóbbi már biztos, hisz a Season of Mist kiadóhoz szerződtek. Előbbi, tehát a kimerülés a letölthető dal alapján még nem végleges tény, de sok érdekeset vagy újat egyelőre nem hallunk a Paracletus című új album (megjelenés: november 9.) letölthetővé tett dalában, a Devouring Famine-ben. A borító viszont jól néz ki :

        

Tyrant Goatgaldrakona - Sign of Moloch, Lords of Catharsis
2010-09-28,

A Blasphemy, Beherit, Archgoat nevek által fémjelzett ős-black/death/war metal vonulat nem rendelkezett mindezidáig honi képviselővel, szóval akár hiánypótlónak is nevezhető a most bemutatkozó Tyrant Goatgaldrakona. Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy a jelek, illetve a myspace-oldalon meghallgatható dalok alapján jó zenekarnak is nevezhető a kéttagú, rutinos arcokból álló csapat. Az ötszámos bemutatkozó anyag címe Sign of Moloch, a borító alant megtekinthető.

A nyolcoldalas booklettel társított, gyári kiállítású CD 1500 Ft plusz pkg. ellenében rendelhető meg a kiadó Stygian Shadowsál ( stygian@t-online.hu ) illetve a bandánál ( oldflame@freemail.hu ).

Dawnbringer - Like an Earthquake
2010-09-12,

A Dawnbringer 1995 óta létezik, először két hagyományosabb, death metalos jellegű nagylemezt adtak ki, aztán Chris Black zenekarvezető/gitáros belépett a Nachtmystiumba, közreműködött az Eulogy IV-nak a felvételében, majd távozott onnan, és In Sickness and in Dreams címmel elkészítette az elmúlt évtized egyik legfurább metal lemezét. Ez, noha a Dawnbringer neve alatt jelent meg, nem kapcsolódott annak korábbi felvételeihez. Az In Sickness and in Dreams-en az Eulogy IV-on hallható, végtelenül fogós, ám kompromisszummentesen metalos dalszerzési metódus nyilvánult meg 14 darab 1 és 2 perc közötti hosszúságú tételben, melyeket dalnak nem lehet nevezni, hiszen nem bonatkoznak ki, nem fejeződnek be.

Bár a művet gyakran elővesszük, azóta sem tudjuk, mire véljük pontosan, mindenesetre most itt a folytatás, ami annyira nem igazán ígéretes, de az előzmények miatt mindenképp meg fogjuk hallgatni a teljes hosszában. Címe Nucleus, szeptember 21-én adja ki a Profound Lore. Egy dal meghallgatható a Stereogumon. 

Satanic Warmaster - Warmaster Returns, Vampires, One Shining Star
2010-08-18,

A finn egyszemélyes banda legutóbbi lemeze, a Carelian Satanist Madness óta sok értékelhetőt nem produkált, pedig annak megjelenése óta már öt év telt el. Nem mintha nem lettek volna kiadványok, csak szarok voltak. Ennek ellenére rajta vagyunk a folytatáson, ami a mai napon jelent meg Nachzehrer címmel a Werewold Recors kiadásában. A bakelit változat szeptember elsején érkezik a Nortern Heritage gondozásában. Három dal hallgatható meg a zenekar myspace-oldalán.

Swans - Eden Prison
2010-07-31,

Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, az újjáalakult Swans új lemez kiadására készül. Időközben konkrétumok is vannak már: a visszatérő album címe My Father Will Guide Me Up A Rope To The Sky lesz, és szeptember 23-án jelenik meg. Van egy meghallgatható dal is, címe Eden Prison. Meghallgatni ugyanott lehet, ahol bővebbeket megtudni az új lemezről: a Quietus interjújában.

borító:

   

Grinderman - Heathen Child
2010-07-28,

Nick Cave Grinderman névre hallgató bandája új lemezt fog kiadni szeptember 13-án, Grinderman 2 címen. Egy előzetes single (Heathen Child) egy héttel korábban érkezik, de ennek címadóját már most meg lehet hallgatni a zenekar myspace-oldalán. A kislemezen ezen kívül lesz még egy dal, valamint a Heathen Child Rober Frippel (King Crimson) felturbósított változata, Super Heathen Child címen.

                       

 

Man's Gin - Smiling Dogs
2010-07-22,

Azok után, hogy feldobolt egy, valamint megírt és feljátszott két komplett Cobalt nagylemezt, a metalon kívül is kipróbálja magát Erik Wunder. A Man's Gin név alatt, amit 2005 óta használ szólóprojektjére (melyben egy Scott Edwards nevű gitáros is közreműködik) a klasszikus singer-songwriter hagyományok ösvényére lép. A nagy neveken (Johnny Cash, Bruce Springsteen, Nick Cave) kívül hatással volt a projektre a Woven Hand, az egykori Acid Bath frontember Dax Riggs és annak bandái, és persze ahogy az a Cobalt hatásaiból is sejthető, az Alice in Chains, a Soundgarden és a Swans lágyabb pillanatai is. A hamarosan érkező lemez címadóját, a Smiling Dogs-ot innen lehet letölteni.

          

kapcsolódó cikkek:

Cobalt - interjú Erik Wunderrel
Cobalt - Eater of Birds (kritika)
Cobalt - Landfill Breastmilk (kritika)
Cobalt - Gin (kritika)

Blood Revolt - Dead City Stare, Year Zero
2010-07-22,

Szögezzük le: mind magával A.A. Nemtheanga Primordial-énekessel, mind főbandájával kapcsolatban van min vitatkozni: közönségbe köpködő részeg disznó hősünk, vagy karizmatikus, magával ragadó frontember? Minőségi albumok sorát készíti a Primordial, vagy fokozatosan hanyatlik az önismétlő lemezek gyengülő szériájában?

Egy dolog azonban biztos, Alan igazi metal rajongó, aki a folkmetal bizniszben való elsüllyedés helyett az underground mélyebb régióit vizslatja. És van ízlése is, interjúkban és weboldalain közzétett ajnálásai régóta bizonyítják ezt. A néhai Axis of Advance tagjaival - J. Reid dobossal és Chris Ross gitárossal - való együttműködése ennek fényében nem meglepő, de ettől még izgalmasnak izgalmas. A Blood Revolt névre hallgató projekt bemutatkozó lemeze a napokban jelenik meg a Profound Lore kiadó gondozásában Indoctrine címmel. A fenti dalok a Steregum magazin oldaláról tölthetők le, a címadó pedig a Brooklyn Vegannál van fent.

borító:

kapcsolódó cikkek:

Axis of Advance - Purify (EP) (kritika)
Primordial - The Gathering Wilderness (kritika)
Kerasphorus - Cloven Hooves of the Holocaust Dawn (kislemezek)

Madrugada - Hush Sleep Tonight
2010-07-16,

A néhány évvel ezelőtt tragikus véget ért norvég zenekar öröksége, mely öt nagylemezt tesz ki, szomorúan kicsi, ha azt nézzük, hogy egy jó fél életet kell leélnünk új dalok nélkül, ám csodálatosan nagy, ha arra koncentrálunk, mennyire kevés számaik között az olyan, ami nem zseniális. Mintha erről nem is tudtak volna, gyakran kislemezek B-oldalaira szórt néhányat a zenekar, ideje volt összegyűjteni ezeket. Ez most történt meg (első?) részben, a bemutatkozó Industrial Silence dupla CD-s újrakiadásának keretein belül, melyet Norvégiában július 8. óta lehet megvásárolni, a világ többi része számára pedig ősszel válik majd elérhetővé. Kislemezes dalokon kívül előkerült néhány kiadatlan demó is a rend kedvéért, számszerint négy, egy pedig - Hush Sleep Tonight - meg is hallgatható az EMI Norway weboldalán.  Vagy akár itt is:

                  

kapcsolódó cikkek:

Madrugada - The Deep End (kritika)
Madrugada - Madrugada (kritika)
My Midnight Creeps - Histamin (kritika)
Sivert Höyem & the Volunteers – Exiles (kritika)

Triptykon - Shatter (japán bónusz)
2010-07-08,

A Triptykon bemutatkozó lemeze, ami szerintünk igazából már a második, nemrégiben jelent meg Japánban, a hozzá dukáló bónuszdal pedig a múlt héten került fel a világhálóra.

                      

Acid Witch - To Magic, Sex and Gore
2010-06-14,

Kedvenc doom / death metal zenekarunk hamarosan új kiadványokkal jelenetkezik. Az egyik a  Midnight Mass című EP, mely heteken belül megvásárolható lesz. Erről hallgatható meg a a zenekar myspace-oldalán a zenekar érdeklődési körét tökéletesen összefoglaló című To Magic, Sex and Gore. A másik kiadvány a zenekar második nagylemeze lesz, mely azonban még a keverés fázisában van. Mindkét anyagot a Hell's Headbangers jelenteti meg, a keverést pedig a Tony Hamera, a '80-as években aktív detroiti Fatal gitárosa végzi.

kapcsolódó cikkek:

Acid Witch - Witchtanic Hellucinations (kritika)

Christian Mistress - Home in the Sun
2010-06-11,

Beth Ditto metalzenekart alapított. Ez persze nem igaz, de ez volt az első gondolatunk azok után, hogy meghallgatuk Fenriz legújabb tippjét, a Christian Mistresst, pontosabban meghallgattuk azt az egy számot, ami elérhető tőlük. A norvég underground metal pápa kinyilatkoztatása szerint a fiatal csapat vérbeli, tökös heavy metalt játszik, az egykorvolt belga Acid stílusához hasonlatos énekkel, erősebb riffekkel. A Wolves in the Throne Room által a metalzene térképére felrajzolt Washington állam-béli Olympiából származó társulat mindezidáig egy négyszámos demót és egy kétszámos single-t prezentált, a neten ezeket fellelni nem lehet, úgyhogy nem marad más, mint várni az augusztusban megjelenő Agony and Opiumot - erről származik a fenti dal is.

update:

még egy dal - Mother of Mercy - meghallgatható itt

Danzig - On a Wicked Night
2010-05-29,

Danzig hat év után megjelenő új lemeze, a Deth Red Sabaoth, mely a kilencedik a sorban, június 22-én kerül a boltokba. A veterán zenész ígérete szerint az új lemez legjobb dalai a Danzig életmű csúcsát fogják ostromolni. Erre mérget nem vennénk, de az elsőként meghallgatható On a Wicked Night mindenesetre kellemes.

               

kapcsolódó cikkek:

Danzig - Circle of Snakes (kritika)

Truppensturm - Amongst 10.000
2010-05-29,

Majdnem teljesen elkéstünk a hírrel, de még épp nem: a hétfői napon, azaz május 31-én jelenik meg a Truppensturm második nagylemeze, Salute to the Iron Emperors címmel. A holland határ melletti német kisvárosból, Übach-Palenbergből származó zenekar 2006-ban mutatkozott be cím nélküli kislemezével, mellyel teljes mértékben meggyőzött bennünket, az egy évvel később megjelent nagylemez - Fields of Devastation - viszont már korántsem volt ekkora hatással ránk. A letölthető új dal alapján ezúttal mégis bizakodunk: a hangzás újra szimpatikus, az ultraprimitív war metal riffelés pedig tarol.

borító:

van-records.de

kapcsolódó cikkek:

Truppensturm - Truppensturm (kritika)

Grand Magus - Hammer of the North
2010-05-20,

Itt meghallgatható még egy dal az új Grand Magus lemezről. Elvileg ez egy videóklip, de nem véletlenül nem azt írtuk, hogy "megnézhető". Nem az. És nem, nem technikai okokból.

Grand Magus - I, the Jury
2010-05-15,

Mint arról korábban beszámoltunk, a Roadrunner Recordshoz igazolt svéd heavy / doom metal zenekar új album kiadására készült. A Hammer of the North első hozzáférhető dala a I, the Jury címet viseli, és bár mindenféle idióta kérdések megválaszolása után a kiadó oldaláról is le lehetne tölteni, mi inkább a youtube-ot ajánljuk:

                 

kapcsolódó cikkek:

Grand Magus - Iron Will (kritika)

N.I.L. - I
2010-05-13,

Kicsit későn került a kezünk ügyébe ez az új N.I.L. szerzemény, amit Imperial a közelgő Ep-re ígér egy novemberi myspace-bejegyzésben. Az ilyen fél éves csöndek körül mindig elég penetráns a dögszag, mindenesetre az „I” nem egy rossz dal, még markánsabb a dark rock hatás mint eddig, és ilyen csapkodás sem rémlik a nagylemezről.

myspace.com/nihilismisliberation
 

kapcsolódó cikkek:

N.I.L. - N.I.L. (kritika)

Anathema - Thin Air
2010-04-25,

Nehezünkre esik, hogy quart.hu-s csúfondározás nélkül adjunk hírt az Anathema új daláról, úgyhogy inkább frontálisan támadunk. A valamivel több mint fél évtizede csöves/hippi életmódot/ból élő, Magyarországon egykoron elképesztő népszerűségnek örvendő brit exmetal zenekar hosszú ígérgetés után beváltotta fenyegetését, és elkészült új lemezével, melynek címe tényleg az lett, hogy We Are Here because We Are Here. Fűre tehát kelet-európai kisvárosok művházainak körbeturnézásából is telik, de Steven Wilson producerkedése is belefért a költségvetésbe, aki szerint a lemez egyike a legjobbaknak, amin valaha dolgozni volt szerencséje. Bizonyosan igaza van, mi egyelőre nem hallgattuk meg az e-mail címért cserébe letölthető Thin Airt, ettől a társaságtól ugyanis még az is kitellik, hogy viagra-hirdetőknek adják el elérhetőségeinket, "kell a pénz a turnéra" alibivel. Majd azért meghallgatjuk a lemezt. Vagy nem.

update

        

kapcsolódó cikkek:

Danny & Vincent Cavanagh akusztikus estje (2004.12.16.) Zalaegerszeg, MMIK  (koncertbeszámoló)

Nadir - Poacher Bashers
2010-03-16,

Egy dal meghallgatható a március végére esedékes új Nadir albumról, mely a tervek szerint az utóbbi kiadványokhoz hasonlóan koncerteken terjesztett CD-R, ill. ingyenesen letölthető mp3 formátumban lesz beszerezhető.

The Howling Wind - Teeth of Frost
2010-03-12,

Ryan Lipynsky nevét a legtöbben valószínűleg az Unearthly Trance-ből ismerik, ahol ő tölti be az énekes/gitáros posztot, noha első bandája a black metal Thralldom volt (nem összekeverendő a Gaahl-féle Trelldommal), mely 1997 és 2006 között három negylemezt is megjelentetett. Ezek, noha sajátjuk volt egy markáns hangzásvilág, igazából nem tudták beteljesíteni az abban rejlő potencinált. A feloszlást követően új szólóprojectet hozott létre Lipynsky, mely Drifting Collision névre hallgatott, ez változtatta meg nevét egy demó és egy új dobos beszállása után The Howling Wind-re. A 2007-es bemutatkozó lemez hasonlóra sikeredett a Thralldom legtöbb anyagához, eredeti ötletek és az azokat elrontó buta sablonok váltakoztak rajta. Idén érkezik a folytatás, az előzetesen letölthető dal alapján talán most majd végre megkapjuk, amit már régóta várunk Lipynskytől. Az album Into The Cryosphere címmel áprilisban fog megjelenni a Profound Lore Recordsnál.

            

myspace.com/thehowlingwind
sincontinuum.blogspot.com

kapcsolódó cikkek:

Unearthly Trance - The Trident (kritika)

Darkthrone - Eyes Burst at Dawn
2010-02-20,

Ha a Darkthrone poénnak szánta volna a 2007-es F.O.A.D.-dal megkezdett utat, úgy, ahogy sokan ezt értelmezni próbálták, akkor most, a harmadik ebben a vonalban készülő lemeztől - Circle the Wagons - mindenképp el kellene kezdenünk lassan hányni. Hogy erről nincs, és nem is volt szó, azt jól példázza az e-mail címért cserébe letölthető új dal, mely talán egyenesen a legjobb tőlük az elmúlt 15 évből. Szóval, mi a részünkről Fenrizzel és a többi indiánnal tartunk,  aki pedig nem, az előlünk is meneküljön inkább a hamismetalosok szekérvára mögé. Bár ott is csak ideig-óráig maradhat biztonságban.

      

Blood Cult - Cult of the Plains
2010-01-23,

Nem tudjuk, miért késik hónapok óta a Blood Cult új albuma (Cult of the Plains), de miközben ezt próbáltuk kinyomozni, megtaláltuk a címnadó szám nyers keverésű változatát. Itt hallgatható meg. Ezenkívül a borító is megvan már:

kapcsolódó cikkek:

Blood Cult - We Who Walk behind the Rows (200X top 100 kritika)

Warhammer - Warriors of the Cross; Total Maniac
2010-01-13,

Váratlanul újra az árnyékvilág félhomályba kúszott a túlvilág sötétjéből az egyik legfőbb germán zenerém, a Warhammer. A ruhr-vidéki Hellhammer-fanatikusok megújult felállással, új erőket mozgosítva már el is készültek egy friss lemezzel, mely a No Beast So Fierce... címre hallgat. Két dal meghallgatható a zenekar myspace-oldalán.

Seraphim Slaughter - Scum Terror 2010; I.T.U.M.F.M
2010-01-09,

Épp fél évvel feloszlása után visszatért a Seraphim Slaughter, legalábbis a név és a tagság fele. Első új "kiadványuk" az I.T.U.M.F.M címt viseli, és két újrafelvett dalról van szó alatta. Ezúttal kivételesen nem csiszolásról van szó, ellenkezőleg, teljesen amatőr módon szól mindkét újrafelvétel, viszont jelentős mértékben átdolgozták a számokat. Ahogyan kritikánkban javallottuk, punk irányba vitték el a dolgokat, ám igazán elégedettek mégsem lettünk, ugyanis elég ízetlenre és ötlettelenre sikerültek az új változatok. Az anyag meghallgatható a zenekar myspace-oldalán.

Ludicra - A Larger Silence
2009-12-13,

Amerikai indie/popmagazinok felfedezettjének lenni nem éppen hiteles befutási mód egy black metal zenekar számára, a san francisco-i Ludicra márpedig így került be a köztudatba. Erős előítéleteink és rossz tapasztalataink vannak, ráadásul amit eddig hallottunk, finoman szólva nem győzte meg stábunk összes tagját, de a március 3-án megjelenő új lemez (The Tenant) elsőként letölthetővé tett dala, az A Larger Silence annyira nem is rossz. Egyébként, a zenekar agya nem más, mint John Cobbett a Hammers of Misfortune-ból. 

           

Triptykon - Abyss Within My Soul; A Thousand Lies
2009-12-12,

Évek óta tartó pofázás és vad ígérgetés után végre bizonyít is valamit Tom G. Warrior: két új dalt pakolt fel a Triptykon myspace-oldalára. Ezek alapján a Monotheist egyenes folytatására számíthatunk a Celtic Frost utódzenekarától, kifejezetten gyors tempókkal kiegészítve. A debütalbum - Eparistera Daimones - jövő év elejére várható - most már van is miért várni.

        

kapcsolódó cikkek:

Celtic Frost - Monotheist (kritika)

Nadir - Lotus Eaters EP
2009-12-07,

A nemrégiben beharangozott Nadir - Dim Vision split lemez Nadir-dalai meghallgathatóak a zenekar myspace-oldalán. A címadó, csak itt szereplő Lotus Eaters meleltt két Dark Clouds korszakos dal újrafelvett verziója hallható, valamint egy új dal a jövőre megjelenő nagylemezről.

Drastus - Resonance of Naught
2009-11-18,

Új MCD-vel (illetve, MLP-vel) jelentkezett a francia Drastus, a Darkspace-féle kozmikus sikálás-típusú black metal egyik legtehetségesebb művelője. Az End All Life kiadó promószövege szerint a 23 perces Serpent's Chalice - Materia Prima az emberi tudat korrumpálódott mélységeibe enged betekintést, a világot széttépő erők növekvő materializációját jeleníti meg. Az anyag november 13-án jelent meg, a kiadó oldalán meghallgatható a Resonance of Naught című dal.

kapcsolódó cikkek:

Drastus - Taphos (kritika)

Them Crooked Vultures - Them Crooked Vultures (a komplett lemez)
2009-11-10,

Josh Homme-ék kedvenc internetes médiamegosztója a jelek szerint az utóbbi időkben szintén sokat támadott Youtube lehet, erre került fel ugyanis hivatalos forrásból a komplett Them Crooked Vultures bemutatkozó album. Ide tessék klikkelni a lemezt nyitó No One Loves Me & Neither Do I elindításához.

        

Furia - Zmierzch Za Zmierzchem
2009-10-06,

Jövő hét csütörtökén, azaz október 12-én jelenik meg a Furia második nagylemeze, Grudzien Za Grudniem címmel. A zenekar szerint a dátum tisztelgés a Semmi előtt, ugyanis ez annak a napnak a 427. évfordulója, ami soha nem jött el, ugyanis helyette világszerte naptárpontosítást hajtottak végre, és kihagyták. Részünkről abban egészen (100%-ig) biztosak vagyunk, hogy mindezt előre kigondolták, és nem csak a wikipedián találták a nyomda szállítási határidejeként megadott dátum mellett. Abban már kevésbé, hogy a lemez fogja hozni a Płoń című kislemez töretlenül magas nívóját, de meglátjuk. A Massemord és a Furia közös honlapján meghallgatható egy új dal, vigyázni a hangerővel.

                  

Omega Massif - Brachland
2009-09-30,

Az egyik legjobb drone/doom csapat meglehetősen kevéssé ismert mifelénk. Omega Massif névre hallgatnak, németek, és most szeptemberben fejezték be harmadik lemezük felvételét. Egy dal már meghallgatható, aki pedig kedvet kap hozzájuk, az a Doom Over Vienna fesztiválon megtekintheti őket élőben is. Erre november hetedikén kerül sor az Escape-ben, olyan zenekarok társaságában, mint a Shever, az Obiat, vagy a klasszikus doom klasszikus Count Raven.

 

Slayer - World Painted Blood
2009-09-28,

A harmadik előzetesen meghallgatható dal az új Slayer lemezről, ezúttal a címadó. Myspace.

    

kapcsolódó cikkek:

Slayer - Christ Illusion (kritika)

Skitliv - Densetsu
2009-09-19,

Kevés új zenekar kap annyi szart a nyakába induláskor, mint a Maniac-Kvarforth duó vezette Skitliv, a metalosok még évekkel azok után is, hogy az "igényesség" fogalma kikerült a gondolkodó emberek nyelvhasználatából, csak nehezen bocsátják meg a direkt, kendőzetlen nihilizmust. Ehhez képest a Densetsu című új dal, mely a zenekar első teljes nagylemezén, az október 19-én érkező Skandinavisk Misantropin lesz hallható, addig is pedig innen letölthető, egyáltalán nem egy értelmezhetetlen primitívség, leginkább a Grand Declaration of War korszakos Mayhemet idézi kissé steril, de hangulatosságot sem nélkülöző riffelésével. A lemezen egyébként vendégszerepel David Tibet, Csihar Attila és az ex-Gorgoroth frontember Gaahl is.

tracklist, borító:

01. Luciferon (intro)
02. Slow Pain Coming
03. Hollow Devotion
04. Skandinavisk Misantropi
05. Towards the Shores of Loss
06. A Valley Below
07. Densetsu
08. ScumDrug

kapcsolódó cikkek:

Skitliv - Amfetamin (kritika)

Griftegård - The Mire
2009-09-17,

A Ván Records szeptember 11-én a The Devil's Blood és a The Ruins of Beverast új kiadványai mellett a számunkra eddig ismeretlen Griftegård első nagylemezét is megjelentette. Utánajártunk, és myspac-oldalukon találtunk is egy meghallgatható számot, amely első pillanataiban ugyan riasztó funeral doom témákat tartalmaz, de hamar letisztulnak a dolgok és egy modern megszólalású, de hatásaiban erős Candlemass, Solitude Aeturnus jegyeket tartalmazó muzsikává növi ki magát. A The Mire címre keresztelt dal - ahogy a műfaj megköveteli - epikus, magával ragadó, ennek tetejében egy igen erős torkú énekes is tudása javát adja hozzá.

Krallice - Dimensional Bleedthrough
2009-09-02,

Október 11-én érkezik a második Krallice lemez, melynek címadója itt már meg is hallgatható. A Mick Barr-Colin Marston duó időközben két taggal, a Bloody Pandás Lev Weinsteinnel, valamint Nick McMasterrel bővült, akik már a korábbi koncerteken is kisegítették az alapítókat. Borító:

           

kapcsolódó cikkek:

Krallice - Krallice (kritika)

Magma Rise - Risen
2009-09-02,

Holdampf Gábor nemrégiben elhagyta a Wall of Sleepet, és korábbi Moodos kollégájával, a Stereochristos Hegyi Kolossal, valamint Bánfalvi Sándorral (ex- Neck Sprain) és Janó Mihállyal (Neck Sprain) kezdett új zenekarba. A Magma Rise első felvétele meghallgatható a zenekar myspace-oldalán.

    

Worm Ouroboros - Riverbed
2009-08-28,

Lorraine Rath-t a The Gault és az Amber Asylum zenekarból ismerhetik olvasóink, illetve mostantól a Worm Ouroborosból, ahol a World Eater zenekar két tagjával, Jessica Way-jel és Justin Greennel zenél együtt. Mivel Lorraine a The Gault egyetlen lemezén is társszerző volt - a Weaklinges John Gossard mellett - , nem meglepő, hogy a Worm Ouroboros-szal sem jár messze a kísérteties hangulatú, darkos doom zenétől. A zenekar cím nélküli bemutatkozó lemeze október környékére várható, a Riverbed című dal letölthető a Profound Lore kiadó oldaláról, vagy meghallgatható a zenekar myspace-oldalán is. Borító, tracklist alább:

1.    Through Glass
2.    A Birth A Death
3.    Winter
4.    Goldeneye
5.    Failing Moon
6.    Riverbed
7.    Brittle Heart
8.    Pearls
9.    A Death A Birth

The Ruins of Beverast - Blood Vaults 2
2009-08-24,

Sokat nem vártunk már a The Ruins of Beverasttól, de ezek után még annyit sem fogunk. Szeptember 11-én ( :I ) érkezik a "Foulest Semen of a Sheltered Elite" címet viselő harmadik lemez, borítója alább megtekinthető.

kapcsolódó cikkek:

The Ruins of Beverast - Unlock the Shrine (kritika)
The Ruins of Beverast - Rain upon the Impure (kritika)

Converge - Dark Horse
2009-08-18,

A Dark Horse című új dal meglepő módon nem csak arra ad lehetséges választ, hogy milyen irányba indult el új lemezén a bostoni négyes, de arra is, hogy milyen lenne a Mastodon, ha kemény zenét játszana. Az Axe to Fall megjelenési dátuma október huszadika, borítója és tracklistje megtekinthető alább:

                    

01. Dark Horse
02. Reap What You Sow
03. Axe To Fall
04. Effigy
05. Worms Will Feed
06. Wishing Well
07. Damages
08. Losing Battle
09. Dead Beat
10. Cutter
11. Slave Driver
12. Cruel Bloom
13. Wretched World

kapcsolódó cikkek:

Converge, Integrity, Coliseum - Budapest, A38, 2008.07.28. (koncertbeszámoló)

Subvertio Deus - Psalms of Perdition (részletek)
2009-08-18,

                                                      
Kritikák készülgetnek most is, ám pillanatnyilag elfogytak, érdekes hírek tekintetében pedig teljes a zárlat. Az uborkaszezont feldobandó egy érdekességet mutatnánk be: a brit Subvertio Deus bemutatkozó nagylemeze - Psalms of Perdition - tavaly jelent meg, és jól példázza, milyen az, ha egy zenekar túlságosan is közel kerül a Deathspell Omega bűvköréhez. Tanulságos. myspace

Slayer - Hate Worldwide
2009-07-27,

Ezen a címen meghallgatható a Slayer - a jelek szerint csak ősszel - megjelenő új lemezének (World Painted Blood) egyik dala, mely a Hate Worldwide címet viseli. Hogy is írtuk a múltkor? Mint az AC/DC és a Motörhead? Igen. Mostantól: "mint az AC/DC, a Motörhead és a Slayer".

              

Valdur - Berzerrker
2009-06-30,

A közelmúltban kritikában is méltatott Valdur új dalt rakott fel myspace-oldalára. A Berzerrker című szerzemény a csapat év végén, vagy jövő év elején megjelenő nagylemezét vezeti fel, és külön is megvásárolható lesz single CD formában. Ezen kívül készül még egy split 7" is egy egyelőre meg nem nevezett zenekarral. Ez, akárcsak a single, legkésőbb júliusban kiadásra fog kerülni.

                              

Aluk Todolo - Deuxième Contact
2009-06-06,

Krautrockos dobolás, zajos kísérletezés, black metalos atmoszféra - nem csoda, hogy az Aluk Todolo a feketeszívű hipszterek egyik obskúrus kedvence. Idén új lemezt jelentetnek meg, címe: Finsternis. Ennek egyik száma, a Deuxième Contact meghallgatható a zenekar myspace-oldalán, bár nekünk 1:27-nél átugrik a következő, előző albumról ismert számra.

                  

Jarboe - Durga 8
2009-06-03,

A jövő hét hétfőjén Budapestre érekező legendás énekesnő felpakolt myspace-oldalára egy újnak mondható dalt, mely egy speciális CD-R kiadványon (Durga & Her Smile of Radiant Vengeance) szerepel. Mint azt a thelivingjarboe.com oldalt böngészve megtudtuk, a tavalyi MahaKali album koncepciójának bővebb kibontásaként több kiegészítő-anyag is készült, melyek kizárólag a fent említettel megegyező formátumban kerültek kiadásra. Bár ezek koncerten való beszerezhetőségéről nem tájékozódtunk, ritkaságokra specializálódott gyújtőknek feltehetően érdemes lesz a merch-pultot böngészniük.

             

Asphyx - Scorbutics
2009-05-24,

Június 22-én jelenik meg az Asphyx régóta várt visszatérő lemeze, melyet nem túlzottan kreatív módon ugyanarra a címre kereszteltek, mint a fél évvel ezelőtt megjelenő visszatérő kislemezt:: Death... The Brutal Way. Az persze nem lehet kérdés, hogy a címadó dal van olyan jó, hogy ennyiszer is emlegetve legyen, de hogy az egész lemez tartani fogja a szintet, abban még nem vagyunk biztosak, pedig most már a Scorbutics címet viselő nyitódal is meghallgatható a zenekar myspace-oldalán. Az album keverését Dan Swanö végezte, mégis, mintha valami nem stimmelne. De lehet, hogy az új borító látványa ölte ki belőlünk a túlzó lelkesedést. Ez a photoshop-giccs különösen fájdalmas egy olyan zenekartól, melynek korábbi anyagait egytől-egyig elsőosztályú halálfém-festmények díszítettek.

tracklist:

1.    Scorbutics   
2.    The Herald   
3.    Bloodswamp
4.    Death The Brutal Way
5.    Asphyx II (They Died As They Marched)
6.    Eisenbahnmörser
7.    Black Hole Storm   
8.    Riflegun Redeemer
9.    Cape Horn
10.    The Saw, The Torture, The Pain

Voivod - Earthache, Global Warning
2009-05-11,

A Bravewords.com oldalán meghallgatható két dal a június 23-án megjelenő új Voivod lemezről, az Infiniről, mely az utolsó lesz a sorban. Hasonlóan elődjéhez, a Katorzhoz, ezen is a néhai Piggy által demónak rögzített gitársávok szerepelnek, melyekhez utólag, a basszusgitáros Jason Newsted közreműködésével keverték hozzá a többi hangszert, és az éneket. Mint arról már korábban beszámoltunk, a nyár folyamán Budapestre is eljut a Dan Mongrain gitárossal és Blackyvel felálló zenekar, mely a csapat első tíz évének terméséből fog szemezgetni. Ez nagy valószínűséggel az utolsó Voivod koncertek egyike lesz. Borító, tracklist:

01. God Phones
02. From The Cave
03. Earthache
04. Global Warning
05. A Room With A V.U.
06. Destroy After Reading
07. Treasure Chase
08. Krap Radio
09. In Orbit
10. Deathproof
11. Pyramidome
12. Morpheus
13. Volcano

Acherontas - Velvet Aurora, Kornugia
2009-05-02,

A korábban Stutthof néven tevékenykedő görög Acherontas split lemez kiadására készül az általunk gyakorta emlegetett Leviathannal. A Sic Luceat Lux című kiadványról két dalt lehet meghallgatni, a görögök első és harmadik szerzeményét. Mi főleg utóbbit, a 10 perces Kornugiát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

       

kapcsolódó cikkek:

Leviathan - Massive Conspiracy Against All Life (kritika)
Leviathan - A Silhouette in Splinters (kritika)

Shining - Vilseledda Barnasjälars Hemvist; Plågoande O'helga Plågoande
2009-05-01,

Hosszabb ideje ígérgetődik már a Shining hatodik albuma, a Klagopsalmer, elvileg már tavaly ősszel meg kellett volna jelennie. Pontos dátummal most sem tudunk szolgálni, de az, hogy a zenekar feltett két új dalt myspace-oldalára, bíztatóan hangzik. Az agyonhasznált borító és a tracklist már régebbóta ismeretes.

1. Vilseledda Barnasjälars Hemvist
2. Plågoande O'helga Plågoande
3. Krossade Drömmar Och Brutna Löften
4. Fullständigt Jävla Död Inuti
5. Ohm - Skoj Att Leva
6. Total Utfrysning

Kapcsolódó hír, hogy a zenekar augusztus 19-én a szegedi Garaboncziásban lép fel (egy nappal korábban a nagybányai Alcatraz Pubban). Ajánló.

kapcsolódó cikkek:

Shining (interjú)
Shining - V. - Halmstad (kritika)

Nattefrost - Nekronaut II Nekro Spirituals
2009-04-26,

Nattefrost ígéretesen induló szólópályafutását a második album óta mérsékelt érdeklődéssel figyeljük, így az azóta megjelent két anyagról nem tudunk sokat, azt leszámítva, hogy nem rendes sorlemezek voltak. Új nagylemezről továbbra sem csiripelnek a madarak (tudtunkkal), de hamarosan megjelenik egy speciális split lemez Fenrizzel, akinek "alkalmi projektje" itt Fenriz' Red Planet néven szerepel. A kiadvány a vicces hangzású Engangsgrill címet viseli (tracklist és borító alább), egyelőre a Nekronaut II Nekro Spirituals című tétel hallgatható meg róla Nattefrost myspace-oldalán.

Side Nebulah – FENRIZ' RED PLANET

01. My Ship Sailed Without Me
02. Jon Carter, Man On Mars
03. Temple Of The Red Dawn Rising

Side Lustmord - NATTEFROST

04. Nekronaut II Nekro Spirituals
05. Uskyldighet
06. Sin Goddammit
07. Lustmord
08. Humiliated And Pissed Upon

Nachtmystium - Pitch Black Cadence, Bones
2009-04-21,

Az amerikai black metal csapat május 15-én új EP-vel jelentkezik, melyet állítólag még idén követni fog egy nagylemez is. A kislemez címe Doomsday Derelicts, és az alábbi dalokat tartalmazza:

1. Bones
2. Life of Fire
3. Hellish Overdose
4. Pitch Black Cadence

Az első és az utolsó dal meghallgatható a zenekar myspace-oldalán.

         

kapcsolódó cikkek:

Nachtmystium - Eulogy IV (kritika)
Nachtmystium - Instinct: Decay (kritika)
Nachtmystium - Assassins - Black Meddle Part 1. (kritika)

(V.E.G.A.) - meghallgatható az új lemez
2009-04-19,

A Vacuum Era Gelid Atmosphere névre hallgató olasz formáció elkészült új lemezével, címe: Far From You. Nem csak tőled áll azonban távol az anyag, hanem attól a black metalt már amúgy is elég liberálisan értelmező felfogástól is, amiben a csapat korábbi felvételei készültek. Leginkább a zenetörténetnek azt a fázisát idézi az új lemez amikor a progresszív rockból elektronikus zene lett (lásd még Tangerine Dream). Torzított gitárok, riffek azért akadnak így is, dehát ez nem lemezkritika, úgyhogy inkább jöjjön a link (a diszkográfiánál levő lejátszón hallgatható meg a Far From You) és a borító (lásd alább). Az anyag egyelőre csak mp3 formátumban szerezhető be, ha valaki érdekelt a fizikai kiadásában, keresse meg a zenekart.

kapcsolódó cikkek:

(V.E.G.A). - Alienforest - A Sick Mind's Hologram (kritika)