A sokéves vajúdás után megjelent Mutterrel sikerült még egy kicsit tágítani az amúgy nagyon szűk korlátaikat, igaz, töltelékeknek sajnos elődjéhez hasonlóan ez sem volt híján. Kisebb különbségegek ide vagy oda, ez a lemez sem különbözött nagyon a többitől, mondhatni ugyanazokat az albumokat írták meg más dalokkal. Ezt sajnos nem lehet örökké játszani, és nálam most telt be a pohár. Már a nyitó, címadó dal az előző lemez nyitó címadójával olyan mértékű hasonlóságokat mutat fel, hogy szinte rá lehet énekelni a magasztos, komolyzenés bombasztos alapokra a magasztos, komolyzenés bombasztos alapkora épülő refrént.
Pedig a következő dal, az első kislemezes Mein Teil egész izgalmasnak ígérte az albumot. Tömény, a Rammsteintől szokatlanul mély gitársound, a dal témájához illő aberrált hanglejtésű ének, kiváló refrén. A szöveg amúgy azt a közelmúltbeli gyilkossági esetet járja körül, melynek során egy középkorú úr interneten keresett „egészséges férfit levágásra”, és a hirdetésre jelentkezett is egy delikvens, majd miután annak péniszét együtt elfogyasztották, megtörtént az esemény. Hát igen, ezzel nem is lehetett volna hibázni. De aztán megint csak jönnek az utánérzések, és a középszer. A Dalai Lama verzéje megegyezik a Links 2,3,4 –ével, a refrén pedig a Spieluhrral rokon, csak éppenséggel nem annyira jó.
Ilyen hasonlítgatásokkal végig lehetne menni a lemez jó részén, de ennél érdekesebb dolgok is akadnak. Az amúgy a jobban sikerült dalok közé tartozó Moskauban orosz nyelvű női ének hallható. Érdekes, mi? Értelme ugyan nincs, (egy-két-há……nézd meg, ott úttörők mennek, dalt énekelnek Leninnek, stb.) de hát idézném Sickratmant a refrénekkel kapcsolatban:
[d">"Hát nesze hülye paraszt, itt egy sor, mondjad velem, és jól szórakozol,
Hát nesze hülye paraszt, itt egy sor, mondjad velem, és jól szórakozol,
Hát nesze hülye paraszt, itt egy sor, mondjad velem, és jól szórakozol…" [/d">
Aztán. Az Amerika ugyan csak egy dal a 11 közül, de mivel kislemez is készült hozzá (váratlanul, a Mein Teil után alig egy-két héttel adták ki, nyilván megijedtek, hogy annak kissé extrémre sikeredett, pórázos-szopatásos klipjét nem fogják eleget játszani), nyilvánvaló hogy ezzel akarják a lemezt eladni, ezért érdemes alaposabban megnézni.
Azt már a Rage Against the Machine hatalmas sikere bebizonyította, hogy a kapitalizmus egyik legjobban fogyó terméke a kapitalizmus elleni lázadás. A RAtM esetében még a rapes éneket is hajlandóak voltak megbocsátani a rockerek, csak hogy egy kis roppantul árnyalt, és rendkívül átgondolt „rendszerkritikát” (értsd amerikaellenes hőbörgést, vöröscsillagos pózolást) kaphassanak. Persze nem akarom Morelloék vitathatatlan zenei érdemeit háttérbe szorítani, de nyilvánvaló, hogy mitől lettek ők a 90-es évek egyik legnépszerűbb rockbandája. A Rammstein piacpolitikailag tökéletes húzással tartózkodik az önkényuralmi szimbólumoktól, és képes arra, amire senki más, egységbe hozza a kelet-európai lúzertársadalmakat, (és nem csak azokat) konzervatívok, liberálisok, szocialisták, fasiszták, kommunisták kórusban üvölthetik: „Amerika, te gonosz!” Teljes az eufória, csak néhány megkeseredett, cinikus faszkalap fintorog, akiknek amúgy se jó semmi.
Fúj Amerika, hurrá Rammstein! Jó étvágyat!
6.5/10
a’ ördög
