A Roncsipar hatásként csupa olyan zenekart jelöl meg, amikben az a közös, hogy a rocknak és metalnak az itthon széles néprétegek által elfogadott hagyományához képest valamiféle alternatívát jelentenek. Legyen szó a stílusteremtő, és a skatulyázási kísérleteknek már 20 éve rendületlenül ellenálló Neurosisról; annak nem metal őséről, a Swansról; vagy a ’90-es évek elei brit indusztriál bandákról, (Pitch Shifter, Scorn); és az utóbbi évek post-rock hullámának egyes képviselőiről (erről a vonalról szigorúan csak a Pelican egyik lemezét jelölték meg). Ez önmagában nem erény, de jelzésértékű: megmutatja, hogy a duó tagjai (Vajsz Kornél és Illés Dávid) figyelnek, és nem csak arra harapnak rá, amit eléjük tesznek.

Annál kevésbé örömteli, hogy igazából csak rövid-, sőt, a lemez hosszához képest csak nagyon rövid távon tud meggyőzni zenéjük. Nem várakoztatnék meg senkit az általam észrevenni vélt fő problémák megnevezésével: a túlságosan csupasz és semmitmondó riffekről; az ezeket kompenzálni nem tudó, nem kellőképp ötletes dalszerkezetekről, illetve a játékhossz nagy részében visszafogottan suttogó, és emiatt gyorsan unalmassá váló énekről van szó. Mindennel bajom van? Azt azért nem mondanám. A produkció, bár eredetileg demónak tervezték, élvezhetően szólal meg, sőt, az apró zajok, effektusok kimunkált használata egészen magas színvonalon zajlik, sajnálatos, hogy - és ismét kihangsúlyoznám, hogy hosszú távon, tehát az album egyvégtében való hallgatásakor – nem tudják ellensúlyozni az alapvető problémákat. A Roncsipar zenéje csak akkor emelkedik ki a hazai mocsárból, ha egy vagy esetleg két dalt hallgatunk meg: még mielőtt kézhez kaptam volna a lemezt, a zenekar myspace oldalát meglátogatva egészen fellelkesültem a várható élménytől, sajnálom, hogy csalódnom kellett. (Igaz, a jelenleg ott hallható dalok itt nem szereplő, újabb felvételek.)

Roncsipar

A magyar nyelven íródott dalszövegekre nem tértem még ki: őszintén szólva igazán acélosnak ezeket sem érzem, de ebben lehet, hogy szerepe van a már említett, nem igazán lebilincselő előadásmódnak is, úgyhogy inkább áttérnék a lemezborítóra. Annál is inkább, mert ez esetben könnyen megy a lelkesedés: Farmasi Lilla rajzaira egyszerűen jó ránézni, és bár hasonló motívumokat a Neurosis is felhasznált már kinyilatkoztatásainak vizuális megerősítésére, a párhuzam nem zavaró. Kukacoskodás, de a hátlap sarkára bevágott zenekari fotó viszont jobban elfért volna valahol a belső részeken.

Végezetül két dolgot szögeznék még le: egyrészt egyáltalán nem zárom ki, hogy sokak tetszését meg fogja nyerni az album, másrészt azt azért valószínűsítem, hogy ezek gerincét a hazai hallgatók fogják adni: ebben fontos szerepe lesz a magyar nyelvű szövegeknek. Külföldön pedig jobb zenei alapokkal is nehéz lenne a magyar nyelvű zenét elfogadtatni, de mégis, ez nem lehet ok arra, hogy a jövőben ne dolgozzák ki jobban zenéjük gerincét, hogy ne erőltessenek több kreativitást magukra.

5/10

a’ ördög

roncsipar.uw.hu

myspace.com/roncsipar