Mitől jó a jó metalzene? Természetesen hosszan sorolhatnánk, hogy melyek azok a tényezők, melyek a középszer mocsarából kiemelik a zenét, sőt biztos van megmagyarázhatatlan faktora a definíciónak, talán nem is kell feszegetni ezt a kérdéskört. Nekem, mint eme kritika írójának viszont feladatom, hogy átadjam a leszűrt információkat, ezért részben válaszolnom kell.

Tehát: a legfontosabb, hogy a metalban jó riffek legyenek. Ez a prózai megállapítás talán nem egyértelmű mindenki számára, de elég ha a mai dömpingre gondolunk, ahol középszerű, elcsépelt témákat próbálnak az "igényesség, változatosság, hangszeres tudás" álöltözete alatt megetetni a tisztelt hallgatóközönséggel. "...ápol és eltakar" filozófia. Akár a rossz alapanyagokból készült leves, amit sózással és fűszerezéssel akarunk élvezhetővé tenni. Talán még nem tartunk ott, hogy a "zenei éhenhalás" fenyegetne minket, a választás luxusában dúskálva elvárhatjuk, hogy minőségi fogyasztanivalót tárjanak elénk.

Manapság már nem kell százezreket kifizetni annak érdekében, hogy a műfajhoz méltó megszólalást kreáljunk, senki ne hozza fel érvként a gazdasági hátteret egy-egy enyhébb ítélet indoklásaként. Magyarországon viszont egyéb tényezők is hozzájárulnak ahhoz, hogy bűnrossz bandákat "ígéretesnek" aposztrofáljanak, néha egyesek odáig merészkednek, hogy meghazudtolva minden érzékszervüket olyan hazai kiadványokat ajnározzanak, melyeket egyszerűen forgalomba hozni is a jóízlés ellen elkövetett merénylet. Nem vádolhatok meg mindenkit a hallgatók átverésével, talán valami "szülői" jóindulat dolgozik ezen kritikusokban, mégis, ha szeretnénk megtalálni a gyöngyöt a sárban, ha nem akarjuk, hogy elvesszenek az igazi értékek, akkor el kell felejtenünk a "...nem is olyan rossz ez..." mértékegység használatát.

A makói Thy Catalfaque főnök Kátai Tamás eddigi munkái nem fogtak meg, hiába hallottam csupa jót róluk. Ezt túlnyomórészt a metalos részek számomra élvezhetetlen megszólalása okozta. Ezt a hibát az új anyagon viszont olyan szinten javították ki, hogy csakis felsőfokú jelzőket használhatok. Olyan arcbamászóan markáns, durva a gitársound, hogy már első hallgatáskor zsigereim legmélyére hatolt. Az albumot nyitó Csillagkohó már csak azért is zseniális, mert nem egy szerzemény mellé toldottak valami frappáns számcímet, hanem pontosan azt az érzést közvetíti a zene, amit elmond a cím. Az a tömény energia, tűz, és pusztítás, amit a több mint 9 perces szám közvetít, példaértékű lehet az olyan, mára igencsak leeresztett bandáknak, pl.: a Samael, akik ugyanezt az "űrhangulatot" próbálták meg a legutóbbi albumukon dalokba önteni, bár mérföldekkel kevesebb sikerrel.

Érzéseim szerint a Tűnő Idő Tárlat egy tér és időbeli utazás elbeszélése. A makrokozmoszból a mikrokozmoszig, az ember fölött állótól, a belső kifürkészhetetlenig tart ez a kezdetben száguldó, örvénylő, a fénysebesség határait próbálgató időtlen kirándulás, minek során az utazó eljut bolygónk nyirkos valóságáig, és tévelyegve mereng a lét apró homokóráján, melyben kis szilánkdarabokként pottyannak át az emlékek. Szó nincs, mi elmondhatná azokat az érzéseket amelyek mindannyiunkban ott lappanganak, mégis, az a zenei összhatás, mely nehezen hasonlítható az eddig általam megismert bármelyik előadóhoz, a gondosan eltemetett tudatalatti-relikviákat aktivizálja. Minden egyes hangulat egyben egy kép is, visszaadhatatlan színekkel és változó formákkal, életünkből egy olyan darab, amely kívül helyezkedik a hétköznapi idő érzékelésének határain, ahol talán bepillanthatunk múltunk akkor még megmagyarázhatatlan részleteibe, vagy jövőnk hullámzó végkifejletébe, megerősítve egyéni utunk jelentőségét, helyünket egy látszólag értelem nélkül való létezésben.

Juhász János gitáros vitán felül ötletes, grandiózus játéka és Kátai Tamás metalban soha ilyen módon nem alkalmazott szintetizátorhasználata adja meg az alapízt, melyek mellett a dark és folk jegyek is szembeötlő mértékben fedezhetőek fel. A sok helyen wave-es gitárokat, egy dalban magyar nyelven előadott női ének kísér, melyeket szomorkás hegedűszólók tesznek még érzelemdúsabbá. A nyers énekhang pont úgy, a háttérből szól, ahogy szeretem, éppen, hogy felsejlik a gitárok mögül, mégis kellően érzékletesen hat.

A dobokért ugyan gép a felelős, de nem törekszik az élő megszólalás erőltetett utánzására, elvétve kifejezetten drum ’n’ bass-es ritmusokat hoz, szintetikus hangja ellenére organikusan illeszkedik a zenébe. Nem mondom, hogy tökéletlenségek nélküli a közel 70 perces anyag, mert akad olyan rész is, melyet nem erőltettem volna (Az ősanya szól ivadékaihoz záró percei nekem nem tetszenek), és néhol a ritmusszekció lehetne erőteljesebb, azonban az összhatás igen közel van az "eszményi metallemez" címkéhez.

A szövegek egy részét nagy magyar költők versei adják (Ady, Weöres, Radnóti), máshol Kátai saját rigmusai felelősek a mondanivalóért, ami központi részét képezi eme összetett mű vitathatatlan értékeinek.

Egy szó, mint száz. Az underground metalzene berkein belül a Tormentor - Anno Domini-je óta nem született ilyen fontos hazai alkotás.

9.5/10

rtp

A lemez megrendelhető a gire@freemail.hu címen.