Ypres erdeje… lehet, hogy van kanadai Ypres is, mindenesetre a hozzám hasonló enyhén, de egészségesen militarista fiataloknak az első világháború legendásan kegyetlen és véres ütközete ugrik be. Szóval black metal? Nos, nem ilyen egyszerű a válasz, ne menjünk túlságosan előre.

A kanadai zenekar emlékeimben, csakugyan, mint reménykeltő black metal zenekar élt, tavalyelőtt adták ki Against the Seasons című ígéretes ep-jüket, és most itt a teljes nagylemez. Sajnos azt sikerült háttérbe szorítaniuk, ami jól állt nekik (gyors, sikálós-riffelős részek), és ráfeküdtek arra, ami már akkor sem volt az igazi. Vegyük a dallamos éneket. Inkább ne, felejtsük el, ez csak kifogás lenne. Nem ezen múlik. Hanem azon, hogy egyszerűen semmi, de semmi nincs az albumon, ami akármilyen hatással lenne rám. Oké, az ének nagyon rossz, de az album egésze nem az, csak folyik, folyik, szétfolyik, hatvanakárhány perc, csodálatos akusztikus témák, váratlan, de mégis teljesen egyértelmű váltások, Opeth, erdős fényképek, Green Carnation-ös album és dalcímek, erőltetett, nyálas érzelgősség, üresség. Egyéniség? Karizma? Egy-két helyen hírmondónak maradtak jó riffek, (The Sun Was in My Eyes Part I.) ötletek, de ezeket is elsodorja a feltartóztathatatlanul hömpölygő unalom. Főleg az album végére fokozódik elviselhetetlenné a dolog, a Shedding the Deadwood című förmedvény miatt már majdnem levontam még egy pontot, de aztán megkegyelmeztem. (érdekes, hogy pont ezt és a másik említett dalt lehet letölteni, mindenki maga győződhet meg az album erényeiről és gyengéiről)

Az említett bandák rajongói új kedvencet avathatnak, mindenki más pedig nyugodt szívvel és lélekkel hagyhatja ki. Esetleg az emlegetett elődöt be lehet szerezni, azt érdemes, de ennél a lemeznél sokkal jobbakat is találni az underground mélyén.

5/10

a’ ördög