Meg fogok halni. Mondták egyszer, olvastam egy könyvet, ugyanott üresen, félelembe öltözve kinyitottam az ajtót, semmi rémület, csak az őrlő mozdulatlanság - tényleg csendes odakinn a mozdulatlan fenyőfák árnyéka. Vártam az arcot az ablakokban, és azon gondolkodtam, mihez kezdhetnék vele. Kézenfekvő: elmenekülnék. Vagy inkább elé térdelek, hogy bekebelezzen, esetleg megfogom kezét, házamba vezetem, hogy részt vegyen hátralévő időmben, de legszívesebben megmártóznék vérében, csak hát legyőzni - úgymond - nem lehetséges.

Mikor felébredtem, négy magas fal között feküdtem, kicsavart pózban, törött nyakkal, és amennyit láttam, csak azt tudtam észrevenni, hogy valami fémfalú dögkút alján heverek, alattam még néhány test, és nem messze tőlem az egyik tetem szájából egy apró sötétkék színű virág nyújtózott a tiszta szívűek napfénye felé. Kedves örök emlék.

9/10

rtp

bohrenundderclubofgore

black earth

sunset mission