Isist a mágia, a védelem istennőjeként tartjuk számon az egyiptomi mitológiában. Eme misztikus alakról kapta nevét ez az 1997-ben megalakult bostoni zenekar. A banda kétségkívül a hardcore színtérről indult, ám manapság stílusuk teljességgel meghatározhatatlan. Bemutatkozó EP-jük, a The Mosquito Control rendkívül súlyos, nyersen brutális, felkavaró zenét rejtett magában. Kevésbé muzikális, mint inkább hangulati értelemben fedezhetünk fel hasonlóságot nevezett zenekar és a Neurosis között. Azonban, hogy ne legyen ilyen egyszerű a dolog, természetesen nüansznyi, ám jelentőségteljes vonásokban mégis eltérnek egymástól. Mindkét zenekar palettája rendkívül sokszínű, széles spektrumot átfogó- a Neurosis inkább szürkével, barnával, vörössel dolgozik; az Isis szintén a sötét tónusok megszállottja, rá azonban a zöld és kék használata jellemző. Emellett külön-külön mindketten sajátos hangzással, megszólalással bírnak.

A debüt EP óta zenéjük folyamatosan finomodott, csiszolódott a banda malomkövei között, ennek eredményeképp a Panopticon is jól elkülöníthető új vonásokat hordoz magában az őt megelőző Oceanickel szemben. Vokális téren sokkal több a finomság; a reszelős hangú ordítások sem maradhatnak el, ám a hangsúly egyre inkább a tiszta ének felé billen el. Mindez a változás egy lineáris folyamat eredménye, része, mely régóta szemmel (füllel) követhető. Önmagában azonban radikális változás nincs az aktuális és az őt megelőző korong között, tehát akinek tetszett az Oceanic, nem fog csalódni a Panopticonban sem, és fordítva. Zenéjükre máig jellemző a kísérletező kedv, az experimentalitás, de sokkal letisztultabb formában, mint azelőtt. Ez az artisztikusnak is nevezhető hozzáállás igen tetszetős számomra, főleg, hogy egyetlen pillanatig sem öncélú faszverést szolgál.

Az új lemezre két évet kellett várni, de nyugodt szívvel állíthatom, nagyon is megérte. Mint már említettem, az Oceanic ismeretében senkit nem érhet csalódás. Ismételten a megszokottnál hosszabb (kb. 8 perc átlaghosszúságú) dalokat találunk a korongon- az Isis zsenialitása abban (is) rejlik, hogy szerzeményeit úgy képes elővezetni, hogy egy percre sem válnak unalmassá, lapossá- a lemez mindvégig kellően izgalmas marad. Mély, borús, súlyos anyag a Panopticon, azonban ahogy ezt az újvonalas Isistől megszokhattuk, ’progos’ témák is akadnak rajta- e két látszólag egymásnak ellentmondó zene ötvözetéből keletkezik az a hangulati szintézis, amiért nagyon tudom szeretni őket. A zenészek hatásai rendkívül változatosak, ez a zenéből is simán leszűrhető: az elektronikus cuccok kísérletező jellege mellett őszinte, kissé jam-jellegű muzsikájuk miatt kissé abszurd módon nekem a Led Zeppelin neve is beugrott. Érzésvilágukban olyan bandákkal érzék hasonlóságot, mint az említett Neurosis, a Mogwai vagy akár az Eliott.

A lemez producere Matt Byles (Pearl Jam, Mastodon) volt aki már a Celestial idején is dolgozott a zenekarral. Klip is készül, egyelőre még nem tudható melyik dalból, a rendezője viszont Josh Graham lesz. Az Altered Course című tételben pedig Justin Chancellor, a Tool basszusgitárosa vendégzenészkedik jól.

"Évlemeze"-gyanús.

10

haska