Tudomásom szerint ez a görög független kiadónál megjelent, kissé ijesztő borító-festményű dupla lemez a Dead Can Dance második hivatalos tribute albuma. Annak a fényében, hogy az ír-ausztrál duó a kortárs zene egyik legmeghatározóbb, legnagyobb hatású párosa volt a néhány évvel ezelőtti feloszlásáig (és azon is túl), ez a két tisztelgő lemez elég kevésnek tűnik… (Ugyanakkor a két tribute-lemezen kívül rengeteg egyedi Dead Can Dance feldolgozás került már rögzítésre a Bauhaustól a Paradise Lostig.)


Megfoghatatlan, előzmény nélküli, ám egyben különféle népi hagyományokból merítő, súlyos és mély zenéjük rengeteg zenekarra volt hatással, elsősorban a mélabús, elgondolkodtató zenét játszó színtérről. Míg a korábbi „The Cardinal Within” tribute lemezen számomra szinte csupa ismeretlen dark / gothic zenekar szerepelt, itt az előadók kétharmada ismerős, sőt, néhány, elsőre ismeretlen név mögött is ismerős zenészek bújnak meg. A kiadó ismertetője szerint rengeteg bandát kerestek meg abban a hiszemben, hogy sorra kapják majd a visszautasításokat. Attól féltek, hogy a felkért zenekarok majd „megijednek” a feladattól, de szerintem ez hülyeség, egy ilyen válogatáson szerepelni csak elismerés lehet. Így is lett, állítólag alig tudták kiválogatni a sok jelentkezőből a válogatáson szereplő 26 zeneszámot. Így is csak egyetlen, eddig már megjelent dal került fel, méghozzá a Gatheringtől (a kislemezes „In Power We Entrust the Love Advocated”), a többi mind exkluzív felvétel. És olyanok maradtak le, mint például a Green Carnation az eddig talán a legtöbbek által feldolgozott Cantara-val…

A „The Lotuseaters” válogatáson a legutolsó, „Spiritchaser” c. album kivételével a Dead Can Dance mindegyik lemezéről került fel dal. Emellett vannak itt nagylemezen nem megjelent számok is. Legtöbben a talán legnyomasztóbb hangulatú albumot, a „Within the Realm of a Dying Sun”-t idézték meg. Ugyanakkor egyik legkedvesebb lemezemről, a „The Serpent’s Egg”-ről mindössze egy Ulver-átirat került fel.

A színvonal majdnem végig egységesen magasnak mondható. Tulajdonképpen senki nem mert mélyen belenyúlni a számokba, inkább csak a felszínen (pl. énekhang, hangszerek) bolygatták meg az eredeti remekműveket. Egyik szám meghallgatása sem volt kínos, ugyanakkor a lemez végén a Secrets of the Moon / Nostalgia kettős („The Protagonist”), a Monumentum („Windfall”) és a Subterranean Masquerade („Summoning of the Muse”) feldolgozásait elég nehéz volt beazonosítanom. De míg a Monumentum így is nagyon jó lett (ez az egyik legbátrabb feldolgozás az albumon), addig a SM egészen felejthető és bosszantó lezárása az albumnak. Az igazán jól sikerültek – vagy inkább a nekem leginkább tetszők – között említhető a már érintett Gathering és Monumentum feldolgozások, továbbá az Arcana („In the Wake of Adversity”), a Faith and the Muse („Mesmerism”), a Danny Cavanagh („How Fortunate the Man with None”), az Ulver („In the Kingdom of the Blind the One-Eyed are Kings”) és a Noekk (ex-Empyrium) („How Fortunate the Man with None”) átiratok.

Ennél mélyebb elemzésbe nem célszerű belemenni egy feldolgozás-lemez kapcsán. A Black Lotus kiadó mindenesetre minőségi válogatást készített. Ám aki szereti a Dead Can Dance zenéjét és rendelkezik az eredeti albumokkal, az úgyis az ott hallható feneketlen mélységű muzsikától fog lúdbőrözni, ez a válogatás pedig megmarad érdekességnek a gyűjteményben.

8.5/10

VD