Nem akarom bizonygatni, de eddig még minden általam pontozott lemezt minimum egyszer elejétől a végéig rendesen meghallgattam, még az Opeth Ghost Reveriesét is. (Azt egyébként többször is.) Ezúttal azonban más a helyzet, ezt előre leszögezem, aki az "objektivitásnak" ezt a minimumát nem tudja nélkülözni, az ne is olvasson tovább.

Dissection

Rengeteg helyről hallottam olyan véleményeket a Dissection-epizód legutóbbi fejezetével, a Maha Kali single

-el kapcsolatban, hogy "az a dal nem is rossz”, meg, hogy „hát igen, nem olyan kegyetlen black metal, mint volt, de azért heavy metalnak nagyon is jó”. A Reinkaosnál jobb igazolást nem igényel az én álláspontom, tessék meghallgatni, itt negyevenakárhány percben van jelen az a fajta semmitmondó és tolerálhatatlanul középutas, kicsit göteborgi ízű, kicsit thrashes, de leginkább szimpla tucat heavy metal, melynek értékelhető elemeit kizárólag néhány, korábbi Dissection dalból kiszedett riff- vagy motívumrészlet jelenti. Összefoglalva: unalmas, közhelyes, kiszámított és kiszámítható alapok, percekig tartó teljesen felesleges gitárhősködések, hangulat sehol. A hangzás problémáit persze kijavították, izmosan és tisztára polírozottan szólnak a gitárok, dübörög a lábgép, koncerten a headbang gond nélkül mehet majd a kettőnégyre. A Maha Kali komikus jellege persze így, profi produkcióba csomagolva elveszett, de ez csak annyit jelent, hogy már karikatúrának sem jó az Újjászületett Dissection. A szövegeket sem fogom akár csak egyszer is figyelmesebben átolvasni, de mintha szó esett volna valamiféle mighty dragonforce-ról is néhol, ezek után a további ismerkedésnek azonban, fájdalom, véget vetettem.

Rendkívül tanulságos élmény volt.

Köszönöm a figyelmet.

4/10

a’ ördög

dissection.nu