Egészen elmebeteg introval indul a Lucifer Incestus, majd a húrok közé csapnak. Már első hallgatásnál feltűnt, hogy a hangzás minden szempontból tökéletes. A gitárok vastagon szólnak, az énekes mély hörgése és fülrepesztő károgása is remekül illik a hihetetlenül intenzív zenéhez. 
Torturer, mint ahogyan ezt a budapesti koncerten is bizonyította, minden bizonnyal a jelenkor legjobb black metal-dobosai közé tartozik, hihetetlen, amit ezen a lemezen produkál. Szélsebes és változatos dobtémák, villámgyors blastbeatek jellemzik játékát.
Az intro után a The Goatchrist, majd a véleményem szerint a lemez legjobb dala, a Diaboli Birtus Et Lumbar Est következik. A hallgató szinte akaratán kívül is headbangelni kezd. A Demonic Staccato Erection némileg szexuális töltetű bevezetése után kezdődik a megszokott darálás, tempó- és témaváltásokkal. Annak ellenére, hogy az album színtiszta black metal, nem vegyítették más stílusokkal, mint ahogy arra napjainkban olyan sok példát láthatunk, egy pillanatra sem válik unalmassá. Az ember azt hinné, hogy ebben a műfajban már nem lehet olyat alkotni, ami a Mayhem, az Emperor és a Dark Funeral után is megfogná az embert, de ebben a lemezben annyi energia van, hogy hallgatás után úgy fogod magad érezni, mintha rákötöttek volna egy áramfejlesztőre.
A Belphegor egy sátánista zenekar. Ennek megfelelően a szövegek erőteljesen blaszfémikusak, minden szentséget gyengeséggel és perverzióval kapcsolnak össze. Ha elgondolkodtató sorokat akarsz olvasni, ne egy Belphegor-album borítójának belső részén keresd, viszont vannak más, füllel érzékelhető értékei. Az osztrákok szövegei annyira antiklerikálisak, az album borítója pedig annyira botrányosra sikerült, hogy Németországban indexre tették a lemezt, és hamarosan beszűntetik az árusítását. Ez az ingyenreklámon kívül remek bizonyíték arra, hogy mennyire célt értek a Lucifer Incestussal a Belphegoros srácok.
Ráadásul mindazt, ami a lemezen hallható, tökéletesen el tudják játszani élőben, nem hittem a fülemnek, amikor a Vörös Lyukban hallottam Torturert dobolni, koncert után meg is jegyeztem, hogy csak Hellhammer játéka fogott meg jobban azon ütősök közül, akiket élőben láttam. A válasz az volt, hogy „ok, give me two years, and i’ll be better” (azaz: adj két évet, és én leszek a jobb). Én hiszek neki. (cöcöcö… – a szerk.) Mindenkinek ajánlom ezt a lemezt, aki szereti a nem túl kísérletezgetős, de energiától majd’ szétrobbanó, kompromisszummentes black metalt. Nem hiszem, hogy ebben a műfajban lehet a Lucifer Incestusnál sokkal jobb lemezt csinálni, de jövő márciusban meglátjuk, akkorra ígérték a következő sorlemezt.
9.5/10
Suicider
