Mi jön még? Kettes track első 10 szegmens: a Project Pitchfork egyik lemezén, ezt mintha hallottam volna. A közepe felé, juj, ez meg Nine Inch Nails, főleg a dühös kiáltások terén egy az egyben Trent a hang, plusz nem is beszélve magáról a zenéről. Feltűnik továbbá az előző The Smell of Rain lemezzel megismert jó értelemben vett „wc-tartályból kiszűrődő villanygitár” hangzás, amelyet menetelős dobgép alapok szigorítanak.
A harmadik tételben, The Grudge-ban már finomodik (vagy csak időben távolodik?) ez a direkt kopírozás, viszont itt sem állhatom meg a 80-as években toppon lévő New Order legjobb pillanatainak erősen szembeötlő beépítését Mortiis saját muzikális kotyvalékába.
Aztán még ott a Prodigy rögtön a szomszédos dalban (Decade and Desperate). Hogy mire nem képes az ember (troll, manó, zombi) egy kis kokóval az agyában!
Ez most rosszindulatú megjegyzés volt tőlem, de nézzünk szembe a tényekkel! A kokacserje kivonatának áldásos és áldatlan hatásait már Freud is behatóan tanulmányozta és érezte. Ezek ismeretében nem csodálkozom, hogy a szóban forgó művész kicsit el van szállva a kísérletező kedvtől, és abban is biztos vagyok, hogy ő maga nagyon élvezi ezt az egész világot (ahogy a’ ördög mondta: biztos becuccolva berángatták valami gothic-diszkóba és a sok fekete feszülős ruciban kígyótáncot lejtő leányzó, valamint a zajos-hangos zene hatására elhatározta, hogy mától ő is ezt szeretné csinálni).
Miért van az, hogy a The Smell of Rain bizarr, beteg pop-rock elegye tetszett? Hallgatása közben szinte éreztem bőrömön a pókhálókat, facsarta orromat világának különös szaga, hangja pedig gyermekkori rémálmaimat hozta felszínre. Egynéhány sci-fi/fantasy ponyva olvasása közben pedig tökéletes hangulati alapot adott. Itt ennek az érzésnek nem sok nyoma található meg. Csak szimpla a kopizás és az ásításig fárasztó részek váltakoznak. Oké, néha felkapom a fejem, hogy: ezt a témát, ha továbbvinné és nem szaggatna bele teljesen öncélú felesleges váltással, nem lenne panaszom – de ennyi. A Loneliest Thing példának okáért elég vállalható darab, néhány pillanatot leszámítva.
A norvég Mortiis nagy múltra visszatekintő munkásságát (kezdve az Emperortól, a saját minimálzenéjén keresztül) érdemes áttekinteni annak, aki most ismerkedik vele, tanulságos hallgatnivaló lehet számukra a The Grudge.
5.5/10
r.t.p.
