Az Emperor reunion kapcsán lett igazán elgondolkodtató tényező Lengyelhon kiváló zenekara, a Kataxu. Az Anthems To The Welkin at Dusk után bármennyire jók is voltak, azt a speciális atmoszférát már nem sikerült Ihsanéknak (legalábbis nem olyan formával és taralommal jelentkeztek, mit a közönségük többsége elvárt volna tőlük) visszaadni utolsó két lemezükön, amit a változó zenei megoldásaikkal együtt is mindig magukénak tudhattak.

Itt jön a képbe az ominózus csapat, akik viszont a járt ösvényhez méltó alkotással jelentkeztek, és ha az idei csalódási ráta továbbra is a papírformát hozza, akkor a nagy öreg elbukik, és az ifjú reménységek mutatják meg, mi a mérce.

kataxuvarriA közel negyedórás In My Dungeon! garantáltan megmelengeti majd a himnikus black metal kedvelőinek keblét, nagyívű dallamosság, sodró tempó, valamint kiváló hangulati fokozások dominálnak, mindezeket pedig a változatosságra törekedve adják elő. A hosszú dal így nem lesz fárasztó, többször egymás után hallgatva is élvezetes darab, nem is győztem az ismerkedés alkalmával eleget lelkendezni magamban, hogy ebben az igen kényes zenei közegben végre maradandó produktummal találkozhatok. Igen, kényes, a monumentális - romantikus komolyzene bombasztjához hasonló hatásoknak a black metalal való életképes elegyítése a sok próbálkozás ellenére elenyésző. Jelen esetben sem beszélhetünk teljes sikerről, viszont a Hunger of Elements erényeit egyben az is jelenti, hogy az egyszerű és sablonos szintetizátorjátékot rendszerint ízlésesen, kellően organikusan dolgozták bele a komplex gitártémák közé, mely ezzel együtt a nagy elődhöz való egyik erős hasonlóságot is hordozza. Megemlítendő még a dobmunka, szintén az Emperorral való döbbenetes rokonsága, mind megszólalás mind teljesítmény terén egyaránt.

Az alapvető különbséget a két banda között talán azzal lehetne érzékeltetni, hogy míg az Emperor emelkedettsége tartalmazta az "emberi oldalt", a mély és gyarló érzelmeket, a drámát, addig a Kataxu felfokozottsága direktebb, egyértelműbb oldalt testesít meg. Ez abban is keresendő, hogy az egyre szaporodó NSBM tábor egyik gyermekével állunk szemben, lehet fintorogni, esetleg örvendezni, nem tehetünk mást, mint elfogadjuk a tényeket.

Mielőtt a negatívumokra térek, fejet hajtok a vokalista teljesítménye előtt, a markáns férfihang tulajdonosa szinte megszakítás nélkül végig üvölt, sorait, mondatait egymásba szőve, példátlan szenvedéllyel, és bár elég egyoldalúan valósítja meg, de egy pillanatra sem kívántam azt, hogy bárcsak ne tenné.

A hat tételből három 10 perc feletti black metal szerzemény található, melyekhez toldottak egy-egy pusztán szimfonikusokat utánzó szintetizátor-darabot. Ezeket önmagukban egyáltalán nem találom elég színvonalasnak, hangulat ide, hangulat oda, rontanak az összhatáson. Egy-két helyen a leves sűrűjében is rezeg a léc az utóbb említett hangszer kapcsán, néhány faszonrúgás biztosan elősegítené a még kedvezőbb irányvonalat a billentyűs számára a jövőben, de nem leszek ünneprontó, fátylat rá, szeretem őket, na.

kataxulogo

Izzadok a pontszám miatt, nem lehet olyat írni, hogy 5 - 10, ezért most a 48 perces hosszból a lényegi 36-ot veszem, ami így talán több is mint:

9/10

rtp