A Nurse with Wound nevet körülölelő (megalapozott) tisztelet nehéz helyzetbe hozza az egyszeri kritikust, mert hogy jön ő ahhoz, hogy erről bármit is. És mi lesz ha hazudni kell, vagy még rosszabb: meg kell írni az igazságot? Aztán meghallgatja a lemezt és ráébred, kár volt félnie, 25 év után sem kell feltétlenül kiégni, pedig sokak bizonyítják ennek ellenkezőjét.

nww1Chris Stapleton és Colin Potter szerencsére nem tartozik közéjük, itt van az Echo Poeme: Sequence No. 2 című alkotás, ami ismét valami teljesen új, fülledt nyári reggeleken, a lemezt behelyezve könnyed szellő csapja meg elgyötört arcunk, ami meglehetősen szokatlan eddigi munkásságuk ismeretében, írhatnám, hogy elkészült a Nurse with Wound pop lemeze, ami persze nem fedné teljesen a valóságot, ezért inkább lássuk azt, ahol az ördög is. Részletek.

Leszögezhetjük, hogy az Echo Poeme: Sequence No. 2 különbözik mindentől, ami eddig NWW néven megjelent. Mégsem, The Little Dipper Minus Two: Echo Poeme Sequence No.1. című elődjével nyilván mutat némi rokonságot. Ez utóbbi egy rendkívül korlátozott példányszámban terjesztett anyag, csak az a pár szerencsés tudhatja magáénak, aki ellátogatott a nemrégiben lezajlott bécsi koncertre és megvásárolta. Már ott is nagy szerepet kapott az emberi hang, mint hangforrás, most pedig nincs más csak Amantine Dahan Steiner és Isabelle Gaborit éneke, valamint minden egyes hang, mi ajkukat elhagyta a felvételek során.

nww2Dallamok, suttogás, sóhajok, beszéd, néha egy füstös sanzon, máskor altató, nevetés, sírás nem, de szomorúság is akad, és minden egyes hang mögött észrevétlenül, ugyanakkor nagyon is észrevehetően ott áll Stapleton és Potter. Hiányzik az erőszakosság a lemezből (nem úgy hiányzik, egyszerűen csak nincs jelen), sehol egy megkínzott, felismerhetetlenségig torzított hang, sokkal inkább az egyes minták, foszlányok egymásra és egymás mellé helyezése van középpontban, mindez meglehetősen magas szinten. Mesteri, ahogy a térben mozgatják a hangot, leheletfinom megoldásokat fültanúi lehetünk, a már önmagukban szép hangok még inkább megszépülnek kezük alatt. Néha megöregszenek, majd hirtelen "visszafiatalodnak", ezt már tényleg nem érti senki, de attól még öröm hallgatni, sokszor nem is kell figyelni rá, elég ha a háttérben szól, betölti a szobát, nincs kezdete vagy vége, maga a tökéletes egész.

A lemez anyagát még tavasszal rögzítették, és a sajtóanyag szerint Az Utolsó év Marienbadban

című film inspirálta az alkotókat, ennek tudható be tehát, hogy a két hölgy mindvégig franciául énekel/beszél. A hanganyag élvezetéhez persze nem szükséges a film ismerete, ahogy az előző lemezé sem, az Echo Poeme: Sequence No. 2 megáll a saját lábán, NWW-dal ismerkedőknek akár kiindulási pont is lehet, bár könnyen érheti őket később meglepetés, ha valamelyik korábbi anyagtól is ezt a könnyed, kecses szépséget várják.

9

ktibi

nww3

nurse with wound