Mivel mi egy olyan újság vagyunk, ami nem szereti a skatulyákat, és ezt a patront nem kevésszer ellőttük már, szóval ezért szeretjük az olyan együtteseket, akik úgy, mint ez az újság nem szeretik a skatulyákat, mert azokat ugye, mi (az újságot írók) sem szeretjük. Ebből egyenesen levezethető az, ha figyelt a kedves olvasó, az utalás mögé semmi körmönfontságot nem gondolva, helyesen, hogy az Orthrelm sem szereti a skatulyákat, ezért mi szeretjük Orthrelmet. Orthrelmt. Nem tudom hogy írják.

orth2 Egyenes emberek vagyunk és ezért az olyan egyenes embereket, mint mi, szeretjük, similis simili gaudet, tehát akik nem mellébeszélnek (mert ugye azt mi sem szoktunk), hanem megmondják az igazságot. Mick Barr, ő az Orthrelm fele (a másik fele Josh Blair), aki igen tiszteletreméltó azért amit mondott, de ezt majd csak utána jegyezném meg, azt mondta, hogy ő bizony nem hallgatná meg ezt a lemezt ha nem ő (Mick Barr) lenne az Orthrelm fele, aki írta félig. Ezen a hozzá hasonló, szálfaderekú emberek úgy meghatódtak (igen, mi), hogy gyorsan meghallgatták a lemezt, Mick Barr lemezét, amit ő sem hallgatna meg, ha ő nem ő volna, de ő ő.

Nos, Mick Barrnak lehetett valami igazsága, de az egy igazság nem minden, veritas duplex, sőt triplex, multiplex, nekünk is lehet igazságunk, mindenkinek lehet, de ebben az újságban a miénk az egyetlen, mert mi írjuk. És itt csak nekünk lehet igazunk ezért. A mi igazságunk, illetve az enyém, mert ezt a cikket én írom, hogy az Orthrelm lemezét minden egészséges, jól szituált ember lesöpörné az terítőről, mint a kenyérmorzsát, vagy a döglött legyet. De mivel ez egy lemez, nem légyhulla vagy kenyérmorzsa, ezt amúgy képletesen is értettem és az is képletes, hogy az Orthrelmet vörösborfoltként képzeljük el az abroszon, amit, ha nem olvastuk a Házi praktikák, vagy más efféle könyvet, akkor nem tudjuk, hogy nagyon gyorsan be kell sózni, vagy mert képletesen beszéltem most, a stopgombot lenyomni és fellélegezni, ha nem tesszük, akkor a folt marad, az Orthrelm alkotta fekete lyuk, muzikális vákuum beszippant minket, mint régen a legóemberkéimet a porszívó, ami most már olyan kis dolgokat is beszív, mint az atkák, amik egészen kicsik, nagyon, és mégis beszippantja őket, de ez nem nagy kunszt, mert az Orthrelm minket embereket, akik nagyok vagyunk, hatvan-hetven kilók, százhatvan-százhetven centik átlagban, szív be.

orth1 Andy Warhol mondta, akit úgy mindenki ismer, nagyjából, tehát Andy Warhol mondta, még nem tudom mikor, ’87 előtt bármikor mondhatta, mert Andy Warhol akkor halt meg, na ő mondta, hogy az igazán unalmas dolgokat szereti. Ismerjük mi ezt a Warhol fazont, értjük a tréfát, ezért idéztük is őt, ez a lemez, aminek a címe rövid, két betűs, de ezt ugye látható, szóval a címénél, amit egy másodperc kimondani és tojásra utal latin előtagként, (ovális, ovuláció), hosszabb a beltartalma, negyvenöt perc, mi emberek, átlagban százhatvan-százhetven centik, milyen nagynak hisszük magunkat, aztán a beleink, tele mindenféle undorító dologgal, igen, a szarra gondolok, több méter hosszúak. A modern zenében, most megint hasonlítgatni fogok, ezt szeretem, na nem is a modern zenéről akarok beszélni, ismeritek John Cage-t?

John Cage már nem él, ebben hasonlít Andy Warholra, de talán mégsem, mert Warhol 18 éve, Cage csak 13 éve halott, ha értitek mire gondolok. Cage zeneszerző, de ezt sokmillió ember nem így gondolja, egyrészt nem is ismerik, másrészt nem is ismernék el, ha hallanák a zenéit, velük nem foglalkozunk, de Cage-nek azzal a szerzeményével, hogy 4’33" igen, mert az csend, nem csinál semmit a zeneszerző, nem is ő szerezte, mert csend van négyperc harminchárommásodpercig. Az Orthrelm zenéje, róluk beszélek, csak kicsit elkalandoztam, kábé ennyire sokatmondó, mint ez a négyperc harminchárommásodperc csend, ami nem is csend, mert alatta a hallgatók finganak és tüsszögnek, és ezek az olyan alkalmilag sziszifuszi és szőrszálhasogató faszkalapoknak, mint amilyen én vagyok, a cikkíró, kardinális dolgoknak tűnnek. Bolhából elefánt, statikából dinamika, dinamikából statika, aztán mindkettő egyszerre és hordhatok még össze más efféle baromságokat is, jelentős tényezők, egyszer csak éjszaka lesz, aztán véget ér a lemez is, aminek két dimenziója, na erről még nem is beszéltem, legalább annyira izgalmas, mint a csend. Az Orthrelm egy kétoldalú síkidom, paradox és fiktív és kézzelfogható, kiegyenesített Möbius-szalag, letisztult és komplex minimalizmus, gitár és dob, semmi, semmi, valami, valami.

mrtn

A képek Barnett Newman és Jean Paul Riopelle alkotásai.