Sufjan Stevens nem mindennapi poptörténeti vállalkozásba fogott. 50 év leforgása alatt az USA minden tagállamának lemezt szeretne szentelni- ha úgy tetszik, megzenésíteni őket, Alaszkától Floridáig. Elgondolása, mely első blikkre ugyan mosolyt keltő lehetett, de annál komolyabbnak indult. A sorozat nyitó darabjaként elkészült Michigan, the Great Lake State című lemezen Stevens szülőföldjét vette górcső alá. Megjelenése után biztosított minket arról, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa. Kijelentését inkább a mennyiségre, mintsem a minőségre értsük, hiszen a rögösnek ígérkező út első ötvenedrészét rendkívüli magabiztossággal gyűrte le.

 

Másodikként a szintén középnyugati Illinois államról jelent meg lemez, vélhetően azért, mert a többi, emellett párhuzamosan zajló felvétel közül ez a koncepció ért meg a leghamarabb. Stevens alapos, tudatos munkáját jól példázza, hogy 2004 telén négy hónapig olvasott, kutakodott. Nemcsak útikönyveket vett alapul, hanem szépirodalmi munkákat is bújt, leginkább Carl Sandburg és Saul Bellow műveit. Emelett illinois-i barátait meséltette, blogokat olvasott, csetszobákat látogatott.

Ennek eredményeképp az Illinois széles spektrumot átfogó lemez lett, ami az objektivitás helyett sokkal inkább Stevens személyes reflexióira helyezte a hangsúlyt- szubjektív, zenés narráció képzeletbeli utazáshoz, egy, a konkrétság álcájával felruházott helyszínen. A szerző a cím mögé bújik, mágikussággal fűszerezett köznapi meséi legalább annyira szólnak önmagáról, mint Illinois állam milliőjéről, annak élő és élettelen lakóiról.

Stevens úgy hozza felszínre a hely jellegzetességeit, hogy a legkevésbé sem érezzük, hogy olcsóságokkal akarná kiszúrni a szemünket. És nem is akarja. Végletesen különböző, Illinoishoz így, vagy úgy kötődő emblematikus alakokat jelenít meg eltérő kontextusokban pl.: Abraham Lincolnt, John Wayne Gacyt (az Egyesült Államok egyik leghírhedtebb tömeggyilkosát), Casimir Pulaskit (függetlenségi háborús hőst), Frank Lloyd Wrightot (neves építészt), Jane Addamst (Nobel-díjas polgárjogi aktivistát), Robert Wadlow-t (a világ legmagasabb emberét) és Supermant. A kriptonitfób, pirosbugyis hős később gondokat is okozott, mert rátették a Michiganénél is igénytelenebbre és viccesebbre sikerült lemezborítóra, ezt pedig a figura jogtulajdonosai nem nézték jó szemmel, ezért le kellett venni (így a megjelenés is csúszott). Al Capone viszont rajta maradt. A helyszínek ábrázolása a figurákéhoz hasonló: a "prériállam" vidéke mellett kihagyhatatlan a központ, a szélesvállúak lakta Chicago, az 1973-ig a világ legmagasabb épületeként funkcionáló Sears Toronnyal.

Stevens nem csupán verbalitásban érzékletes: a lemezen 30 hangszer szólal meg, egy részüket ő kezeli. Autodidakta zenész, egy komolytalan Casio szintetizátorral kezdődött minden, gyerekkorában- Mozart szonátákat prüntyögött rajta. Később megtanult zongorázni, bendzsózni és dobolni. Oboaórákra is járt, zeneiskolába, éppen ezért ez a hangszer nem tartozik a kedvencei közé. Dalai esztétikusak, organikus hangzásukhoz remekül illik Sufjan szenzitív hangja, melyet gyakran kísér gyerek-, vagy lánykórus (az Illinoisemaker Choir).

Ha sorozatát nem szakítja meg ismét (mint tette azt a Michigan után, a Sevens Swans című korong erejéig), akkor a legközelebbi lemeze Rhode Island vagy Oregon címmel lát majd napvilágot. Reméljük, nem fogy el addigra a svung.

10

mrtn

Sufjan Stevens

Asthmatic Kitty