Shoko Orikawa szintetizátor-játéka a legmarkánsabb Experimental Dental School vonás, kétség sem férhet hozzá. Orikawa Kukori és Kotkoda hatásai és merész hangszínválasztása miatt válik igazán érdekessé a produkció. Az EDS zenéje pedig, mint a nevében benne foglaltatik, az ilyesfajta határok nélküli kísérletezésről óhajt szólni. Mindent megtehetnek és mindent meg is tesznek. Könnyfagyi, cápaeledel-fókák, bármi lehet hiteles.
A stíluselemek a 2003-as Hideous Dance Attack!!! óta nem nagyon változtak: kifacsart progresszív rock, free jazz, szteppelő tintahalak, húsfán bóbiskoló verebek. Mielőtt meglepődnénk, bár ez manapság nem szokás, elárulom, hogy a zenekar deklarált célkitűzései közt szerepel a fém műpénisszel való gitározás és a tubagyújtogatás, stb. is.
Végighallgatva a lemezt, nem nagyon tudunk szabadulni a Disneyland-, akármilyen búcsú- vagy éppen vidámpark-érzéstől. Mindebben van valami groteszk is, az integető Donald Kacsát gyomorszájon rúgjuk, hahotázva szaladunk, a gyanútlan bohócnak felgyújtjuk a cipőjét. Eztán vattacukrot veszünk, a ringlispílen felszállunk a Fidel Castro mögötti hupikék törpikére. A körhinta kapcsolóit a zenekar kezeli: csavargatnak, húzógatnak, tekergetnek. Gátlástalanul. Pinocchio szamárrá változik, mi pedig felébredünk.
Az Experimental Dental School tagjai előző életükben minden bizonnyal majmok voltak: cirkuszban parádéztak, vagy a kintornás mellett ugrabugráltak, de még azt is el tudom képzelni, hogy Oskar Dirlewanger vállán csücsültek. Most piros seggüket mutogatják, mi meg élvezzük ezt.
8
mrtn