Peter Steele munkásságának ismerői és elismerői minden bizonnyal nem az Októberi Rozsdát választották volna alapműnek, de nem is szándékozom mérceként felhasználni a közvélemény „kötelező álláspontját”. Legyen indoklásul annyi elég, hogy a korongra az évszak aktualitása miatt esett a választásom.

Andy Kaufmann szellemiségében próbál szivatni a Brooklyn-i csapat az első trackban (Bad Ground), majd egy jópofa bemutatkozás után az első billentyűhangoktól kezdve a záróakkordig megtudhatjuk, hogy miért is érdemes a nyár elmúltával házon kívül tartózkodni.

Ezt az őszi utat viszont elsősorban az emberi kapcsolatokban kell keresni, önmagunkban és a hozzánk közelállókban. Ha jobban átgondoljuk ezt az elsőre talán értelmetlennek tűnő mondatot, felfedezhetjük, hogy a Type O Negative dalainak java a viszonyokról szól.

Halottuk a gyűlölettől fröcsögő Slow, Deep and Hard-ot, melyben egyetlen személy tettei és annak következményei inspirálták Peter-t a lemez megírására. Féltékenység, öngyilkossági kísérlet, az alkohol okozta depresszív-mámor kombináció rombolása a bensőben, és mindezt csupán egy kurválkodó nőszemély miatt.

A csupán a saját mértékeikkel mérve „könnyedebb” Bloody Kisses, a fülledt de vérszagú erotika, és a szerelem legperzselőbb kínjai koncepciója köré épült, két dal kivételével, ahol viszont cinikus és provokatív társadalomkritika a fő motívum

Az October Rust viszont egy színes, élveteg de egyben dekadens alkotás. Nincs még egy általam ismert album, ami ennyire ízlésesen adja elő a magánélet és maga a testiség örömeit és nyomorát. Szinte sehol egy konkrétum, de hemzsegnek a dalok a szeretkezés legkülönbözőbb válfajainak szimbólumaival. A „Love You to Death”-ről ki gondolná elsőre, hogy, szabadosan fogalmazva: „a nő” ájulásig való dugása a téma . A szövegekből könnyen kiderül, hogy Peter-nek 93 és 96 között enyhén szólva nem kevés partnere volt, akikhez hol szorosabb, hol igencsak felszabadult viszony fűzte. Hallhatunk csalódásról, visszautasításról, kísértésről, könnyű kalandokról és misztikus egyesülésekről. Mindezt több mint 70 percben, felhasználva az ősz széles spektrumú palettája által nyújtott lehetőségeket, értve ezen az atmoszféra és a zenei hatások változatosságának felhasználását. A St. Vitus, a Black Sabbath nyomai ugyanúgy megtalálhatóak, mint a The Beatles vagy Neil Young.

A lemez megszólalása egyeseknek zavaró lehet, ha nem kedveli az agyoneffektezett dobokat és gitárokat. Kóruspedál, visszhang és még ezer nüansznyi megszólalás és hangszer teszi még pazarrabbá az October Rust-ot. Nem mondom, hogy könnyen meg lehet szeretni, de ha egyszer valaki ráérzett dohos és fűszeres illatára, nagyon hosszú ideig hatással lesz a hallgatóra.

Az ezt követő World Coming Down, a sok személyes tragédia hatásának szülöttje belefulladt ugyan a depresszióba, de a Life is Killing Me önironikus humora, „egészségesebb” hangulata miatt szintén sokat forgott a lejátszómban. Még sok ilyet kívánok magamnak.


10/10

r.t.p.