Míg aznap a Sportarénában a Queen (találóbb lenne a ”we want your money band” név) hullagyalázott, addig a Liszt Ferenc tér 5. szám alatt különleges előadás készülődött, igaz kicsit sokáig, de megérte várni. A Pesti Est Café egyébként is jó hely, nem úgy mint a Wigwam, ahová ne menjetek.

Pár perccel kilenc után a koncertterem felé vettem az irányt, aztán még egy óra laza faltámasztás, de közben legalább jó zene szólt. És ami a lényeg: utána is.

A kísérleti elektronika jeles magyar képviselője, Prell és Halmos András dobos duója tíz óra magasságában látott neki a fültágításnak. A formáció viszonylag friss lehet, az elején kisebb kommunikációs nehézségek akadtak, valamint technikai malőrök, de magában a zenében nem találtam kivetnivalót. Prell masszív hangokkal operált, erre érkezett Halmos effektezett, főleg jazz hatásokat mutató dobolása. Voltak igazán jóleső, intenzív-zajos részek, a hangzásra sem lehetett panasz. Hallhatóan mindkét zenészt új dolgokra inspirálja a közös munka, kreativitásban sem szenvednek hiányt, remélhetőleg hamarosan valamiféle hangzóanyag is beszerezhető lesz tőlük, elviselném.


Rövid átszerelés és máris színpadon termett a Xiu Xiu, szintén ketten. Bizony, ezt is megértük, ezentúl tán nem kell megvárni míg egy zenész/zenekar kiöregszik/kegyvesztetté válik külföldön, ahhoz, hogy Magyarországra látogasson. Az elmúlt pár hónap örvendetes eseményeinek, immár egyre hosszabb sorát gyarapítja ez a koncert is, kezdjetek megbarátkozni a gondolattal, hogy szép lassan kis hazánk felkerül Európa zenei térképére.

Oly sok zenekarra sütötték rá azokat a jelzőket, melyeket általában a Xiu Xiu-val kapcsolatban szokás emlegetni, hogy már-már a beskatulyázhatatlanság is skatulyává aljasul, ennek ellenére én sem írhatok mást, a náluk tetten érhető alkotói szabadság, a különböző zenei elemek/formák keveredése lehetetlenné teszi a behatárolást. Jamie Stewart személyében pedig igazi dalszerző zsenit tisztelhetünk, aki előadói kvalitásokban sem szenved hiányt. Mondhatni ő maga a Xiu Xiu egyszemélyben, igaz a lemezfelvételek során vannak segítői, a koncertekre pedig Caralee McElroy kíséri el. Annak ellenére, hogy csak ketten léptek színpadra, sikerült a dalokat reprodukálni, sőt, több volt ez egyszerű reprodukciónál. Az előre programozott alapoktól sem vált statikussá az előadás. Stewart az első dalt elektromos lanton játszotta, majd gitárt ragadott. Caralee előtt különböző ütőhangszerek, effektek és egy harmónium állt, tehát a hangszerpark sem volt átlagos. Élőben még hatásosabbak voltak a dinamikai váltások, a Stewart torkából felszakadó kiáltások és az egészen halk suttogások váltakozása, a szokatlan dalszerkezetek és az a sokszor zavarba ejtő érzelmi többlet, ami összetéveszhetetlenül a Xiu Xiu sajátja. Bámulatos az is, ahogy a zajt használják dalaikban, mintegy kanonizálva azt, ahogy zenéjük szerves részévé teszik a nem zenei hangokat.


A koncert egyik legmegkapóbb pillanata, a Fabulous Muscles című dal egy szál gitárral, valamint Caralee vokáljával előadott verziója, elképesztően bájos volt, ahogy azt énekelték: „cremate me after you cum on my lips/honey boy place my ashes in a vase/beneath your work out bench”. A júliusban megjelenő ”La Foret” lemezből is kaptunk ízelítőt, Stewart néha dobolt is, oly intenzíven, hogy egy alkalommal a szervező Pándi úrnak kellett vetődnie az állványról lerepülő cintányér után.

A hangulat végig jó volt, majd az ”I Luv the Valley”-nél tetőfokára hágott, egy utolsó dal és már el is köszöntek, nem volt ráadás, pedig bírtuk volna még. Bár az mindenképpen ráadásnak tekinthető, hogy a koncert után vásárolt cd-ket személyesen Caraleetől vehettem át, egy kedves mosoly, és egy tenkju kiséretében. Én köszönöm.


A képekért köszönet Rónai Andrásnak.

xiu xiu

fucktothemusic

ultrahang