Lehet fintorogni. Jazz. Igen, valóban, ez már mindennek a teteje. Elönt itt mindent a gennytenger, kivillantjuk a fogunk fehérjét.

Viszont Erik Truffaz példaértékű. Mint oly sok másik egyszerű zenész, akinek egyetlen bűne, hogy amit csinál, az zseniális. Imázs nélkül, önmagában való nagybetűs zene, a könnyedebb, talán hatékonyabb oldala a világunknak. Az örökös feszes görcsölés leépíti a testet, minden kemény sportolónak szüksége van masszázsra, és hasonló oldásokra, ha formában akar maradni. És a Saloua izomlazító krém gyanánt szivárog belénk, minden gócot, csomót elsimít, és végül teljes erőnk tudatában indulhatunk újra a szigorú harcoknak.

Svájci trombitásunk (több más zenészkollégájával egyetemben, bármely stílusról legyen szó), pályája elején a tradicionális iskola felől közelítette meg (jelen esetben) a jazz kérdéskörét. Korai albumai kellemesek, változatosnak ugyan nem mondhatóak, de mindegyikben megtalálható a mostanira is jellemző játéka, melyben nem kell a virtuozitás kellemetlen szurkálódásaitól szenvednünk, fő cél az adott dal minél teljesebbé tétele.

A Bending New Corners idején volt megfigyelhető az újítás néhány mozzanata, a 2001-es Mantis album már némi rockzene hatást mutatott, talajvesztett elborulások, vadabb ritmusok ütötték fel fejüket, egyúttal erős múltba nyúlások, előtérbe helyezett gitár szólómunka is hallható, mindenestre merőben eltért elődjétől.

A legutóbbi The Walk of the Giant Turtle már egy jammelős, lazulós, chill-out-os benyomásokat magába olvasztó mű, amelyet néhány dalban húzós rockzene alapokkal variálnak. Dörmögő-fröcsögő basszusgitár, torzított zongora, a pergő is keményebben odateszi magát, a gitárjáték is rendesen zörög. Erik Truffaz pedig megveszekedetten küzd hangszerével.

Mindenesetre hűvös pofa lehet, koncertfelvételeken láthatólag úgy koncentrál, mint a pár csavaros kifli elfogyasztása után műszakba érkezett melósarc, hogy a főnökkel tudjon váltani pár értelmesnek tűnő szót. Viszont ha lekerül képéről a rézfúvós, szerényen mosolyogva int a népnek, mintha csak azt mondaná: „Nyugalom emberek, nem olyan bonyolult ez, mint amilyennek látszik!”

A Saloua minden eddigi próbálkozásnál messzebbre ment, és mint azt sokszor szoktam fejtegetni, csak akkor lehet hibázni ilyen esetben, ha nem dalokat próbálunk létrehozni, hanem mindenféle hatásosnak, kifacsartnak, ötletesnek tűnő baromságot dobálunk egymásra. Reggae, dub, és egy jókora arabos hatás, az eddig megismertekhez keverve. Némileg lassúbb, természet közelibb, kalandozós, a füstös bár és koncerttermekből a napsütötte tájakra lép. Köves tengerpartokra, szél barázdálta sivatagokra, mediterrán és közel-keleti városokba kalauzol. Kevesebb szilárd dalszerkezet, nincsenek szigorú határok. Ami viszont egyből szembeötlik, hogy míg az előző lemez teljesen instrumentális volt, a Saloua-n több nótában énekelnek. A Big Wheel elsőre a Bending New Corners-es Sigfried-et sejteti ezen irányú megoldásában. A ritmikus szavalás mellett a dub minden stílusjegye jelen van, beleolvasztva minden jót amit csak a jazz-tól kaphat, hogy hatását fokozza.

A Yabous, Gedech, Ines (többnyire) arab nyelven, arab szívvel előadott dalok, bennük ennek az ismeretlen tájnak minden tüzével, és izgalmával. Ezek a jellegzetességek egy lassan és módszeresen részint saját maguk által, részint az ismert körülmények miatt sárba tiport népnek karnyújtásai azon milliók felé, akiknek többet jelent egy hátborzongatóan gyönyörű dallam a világ minden kincsénél is. Érdemes ezen dalok angol fordításait a hivatalos honlapon

tanulmányozni. Egy ószövetségi vonatkozású "elbeszélés" (Yabous), és egy komor vers (Gedech) idézi azok hangját, és minden előttük ott élt ősükét, akik most a világ lángban égő felén élnek.

A Ghost Drummer, valamint a Spirale már-már a káosz határait feszegetik. Az előbbiben eksztatikus gitárjáték dominál, a korai Pink Floyd hatás háborgó feszültsége stimulálja idegeinket az utóbbiban.

Lezárásként a Big Wheel instrumentális folytatása utal ez első félben mondogatott szövegre: „The big wheel keeps on turning and turning, always turning into something new”.

Életünk kereke egy grandiózus, önmagába visszatérő spirál, ismétlődik minden, ha tetszik, ha nem… csak teljesen másképp. Kérem a pofont!


rtp

10/10