Ahogy halad előre az idő, és a különböző bevált fogalmak foglalttá válnak, úgy jönnek új, alternatív tárgykörök a zenekarok névválasztására az undergroundban. Ezek egyike a földrajzinév-csoport, és azon belül egy még specifikusabb csoport a poszt-szovjet földrajzinevek klubja, mint pl. Minsk, Radio Moscow, Kamchatka, vagy épp a magyar vonatkozású Vorkuta. Ebben a kategóriában a legmagasabb labda és egyben a legnagyobb elvárást támasztó választás a hírhedt Norilszktól kölcsönözni. A foglyok ezreit felemésztő egykori kommunista lágerváros, a világ legészakibb 100 000 feletti lakosságú panel-lakótelepe, a világ legszennyezettebb és legszennyezőbb iparvárosa, melynek kéményei 50 kilométeres körzetben olyan savas esőt garantálnak, hogy növény nem marad életben, de az ember sem sokáig, a külföldiek ki is vannak tiltva a környékről. Norilszk az evilági Mordor, egy megvalósult disztópikus sci-fi mérhetetlenül nyomasztó színtere, mely a világ egyik legnagyobb vasérclelőhelyére épült. Ehhez felnőni, hát az bátorságot igényel.
Ez a Québec-i duó azonban nem vall egyértelmű kudarcot. Rögtön már az első benyomásom pozitív volt, a borító grafikája kicsit a voivodos honfitárs Away stílusát idézi a mutáns tövises növényekkel és a természetellenes színekkel. A nyitó Japetus indusztriális, Godflesh-hatású nyekergő gitárjai ugyancsak lenyűgözőek és stílszerűek. A későbbiekben posztmetal hatások is előkerülnek ugyan, de a dalcentrikusság végig megmarad. A legjobb dal talán a La Liberte aux ailes brisees című végig egy tempóban, feszes középlassúsággal menetelő szerzemény. Kicsit megint egy honfitárs, az Akitsa Sang Nordique-ja ugrott be róla, persze emez sokkal sokkal színesebb. Ha már namedroppingolunk, a Godfleshen kívül a Neurosis is fontos hatás, aztán a doom, doom-death, sludge metal műfajok mindegyikével vannak kapcsolódások, és a lemez végén vannak olyan gitártémák, amelyek blastbeattel simán elemmének valami nordikus vagy keleti szláv black metal zenekar lemezén is. (namedropping elmaradt)
A lemez legnagyobb erénye a változatosság és a homogenitás együttállása, az, hogy mindegyik dal rendelkezik sajátos arculattal, mindegyik kerek egész, és mégis kapcsolódik a többihez hangulatban. A legnagyobb hiba pedig az, hogy mindezeknek a megvalósulása során összességében semmi olyasmi nem történik, ami bármilyen szempontból is újszerű, meglepő, vagy komolyabb emésztgetést, tanulást, fejlődést igényelne a hallgatótól. Ez súlyos hiba, és visszatérve a bevezetéshez: ha valami, akkor ez nem méltó a névhez. Mindazonáltal, nagyon kevesen vannak jelenleg, nem csak a rock/metal színtéren, hanem egyébként is, akikre mindez ne lenne elmondható. Akik kifejezett izgalmakat keresnek, feleslegesen pazarolnák rá az időt (tehát 1 pont), azok viszont, akik még nem ábrándultak ki a hagyományos dalcentrikusság koncepciójából, és értékelik a jól összerakott középutas zenéket, nem tévedhetnek nagyot vele. (Nekik ajánlott, tehát 3 pont. jól kitaláltuk ezt az egyszerűsített pontozást, mi?).
3/4
a’ ördög
