Köztudott, hogy 2000-es években a norvég színtéren pont annyira kevés életképes új versenyező bukkant fel a black metal versenyszámban, mint amennyire sok egy évtizeddel korábban. Az egy kézen is megszámolható érdemleges későn érkezők egyike a stavangeri Ljaa volt, de ők is inkább csak Vedderbaug című, később lemezen is megjelent demójukkal tudtak megfogni, első hivatalos albumuk már csak kicsivel volt az átlag felett. Zenei újítások nem jellemzik a banda működését, a tipikus skandináv sikálás annál inkább, és ugyanez mondható el a Djevelről is, melyet a Ljaa-ból 2012-ben kilépett gitáros, Trond Ciekals és a Ljaahoz hasonló (annál egy fokkal gyengébb és két fokkal ismertebb) „late-comer” Koldbrann énekes-gitárosa, Mannevond alapított 2009-ben (ő basszusgitározik). Hogy az énekes Erlend Hjelvik is képben volt-e már ekkor, azt nem tudom, de kétlem, mindenesetre ő a crust-punk/black ’n’ roll Kvelertak tagjaként a Djevel énekeseként és elsőszámú reklámfigurájaként szolgál. Az sem csökkenti persze a projekt marketingfaktorát, hogy a dobos a korábbi Gehenna- és Enslaved-ütős Dirge Rep – de ő csak most, az új lemez előtt csatlakozott, az első, 2011-es albumon még egy vendégzenész szerepelt. Az ilyen relatíve ismert arcok bevonása miatt talán kezd az olvasó kicsit szkeptikussá válni, én is az voltam a bandával való ismerkedésem kezdetén, mondván: a híres figurákkal megerősítve majd idegurítanak egy kliséhalmazt, aztán a sok hibbantagyú norvégbuzi meg majd lelkendezik, hogy „végre valami jó!”.



Az első meghallgatás után ennek megfelelően pfujjogtam is egy keveset, hogy „hát ez már mind megvolt, megint csak a klisék”, ugyanakkor már sokszor megállapítottuk, hogy ez messze nem tartozik a legrosszabb dolgok közé, ami egy zenekarral törénhet. Stílusgyakorlat a Besatt av Maane og Natt természetesen. Egészen pontosan a korai Darkthrone, a korai Gorgoroth, a Nattens Madrigal-os Ulver és végül, de nem utolsósorban, (mivel hasonlóan erős a folkos beütés a dallamvilágban) a Windir egy mixtúrájaként kell elképzelni az itt hallható dolgokat. Nem kell hozzá sok fantázia. Megkockáztatom, nem csak az elképzeléshez, de a megalkotásához sem kell zseninek lenni. De ha elfüggetlenítünk ezektől és a fenti értelmezési keretektől, és csak magára az anyagra koncentrálunk, meghallgatjuk párszor, akkor azért be kell vallani, élvezetes perceket nyerhetünk magunknak vele.

Lopások nincsenek, a témák pedig egységesen jók, dalt a sokadik hallgatás után sem tudok kiemelni, sem pozitív, sem negatív értelemben. Kvelertak-pfújolás ide vagy oda, el kell ismerni azt is, hogy Hjelvik is jól nyomja a károgást, amikor kicsit inkább rekeszt, az is jó, mert nem viszi túlzásba, csak helyenként él ezzel. Majdnem kereken 45 perc fagyos, minőségi nosztalgia. Hangulattól függően lehetne akár 8, de akár 5 is a pontszám.

7/10

a’ ördög