Ha meghallgatok egy valamirevaló ’80-as évekbeli thrash metal lemezt, úgy érzem, hogy nem volt érdemes továbbfejlődnie a metalnak, a thrash a lényeg, az esszencia. Ha pedig meghallgatok egy valamirevalónak mondott mai thrash metalt lemezt, (kevés kivétellel, pl. Deathstorm) úgy érzem, hogy ez a létező legfeleslegesebb zenei irányzat, nem csak a metalon belül, hanem a komplett zenei univerzumban.

              

A Futur Skullzt csak és kizárólag azért hallgattam, meg, mert az a Josh Smith játszik benne, aki anno a Weaklingben John Gossard oldalán pengetett. Az évek során sokszor nyomoztunk már utána, mi van az ex-tagokkal, és gyakran kincsekre leltünk, igaz, főleg a Gossardhoz köthető formációk képében (The Gault, Asunder, Dispirit), a többiek még nem nagyon találtak be. A Futur Skullz viszont egész érdekes. A gitárhangzás a Metallica sokat kritizált, de igazából nagyon is markáns ...and Justice for All-ját idézi a leginkább, a dob viszont nem úgy szól, a vokál pedig tucat hardcore üvöltés, a már majdnem károgó fajtából. A dalszerzésben távolról sincsenek olyen nagyratörő terveik, mint Hetfieldéknek voltak, nincs epikus megközelítés, felvezetések, levezetések, átkötések, semmi. Riffek jönnek egymás után, maximum néha jön egy-egy szóló, vagy leállás, melyek alatt a d-beat/torzított basszus crustos párosa szól csak, aztán jön újra a ritmusgitár, ami viszont annyira penge és feszes, hogy annak nincs sok köze utóbbi műfajhoz, az színtiszta thrash. Sőt: néha olyan hipergyors témák kerülnek elő, hogy arról már az Aura Noir ugrik be.

                    

Ezek nagyjából ugyanazok a részek, amik utalnak arra, hogy a fickónak köze volt minden idők egyik legnagyszerűbb black metal albumához, de mint az az eddigiekből kiderülhetett, természetesen nem ezek dominálnak. Azt hiszem, oda is csak egy-két ultra-darálós témát szállíthatott, mert iszonyúan laza csuklója van, de riffek gyártásán kívül máshoz nem ért. Hobbizenekarnak tűnik ez, ahol a tagok néha zúznak egy kicsit, és nincsen több céljuk ezzel. Pontosabban: zúztak. Két éves a lemez, nemhogy aktivitásuk, vagy jövőbeni terveik nincsnek, még a facebookon sincsenek fent, egy évek óta nem frissített myspace-oldal a teljes média-repertoár. Valahogy mégis, pont így szimpatikus, hogy nem akarják fontosabbnak láttatni ezt az egészet annál, mint ami ma a thrash, és itt a zenei hozzáállásra is gondolok. Van egy nagyon gitárosuk, aki nagyon érzi a műfajt, és két korrekt zenész mellé, akik becsülettel aládolgoznak, és a végeredmény az ilyen alapszituációban születő várakozásokat felülmúlóan szórakoztató.

Aki fontos dolgokat keres, keressen máshol. Akinek valamiért valami ilyesmire van szüksége, nem fog csalódni.

7.5/10

a’ ördög