Sosem voltam a világ legnagyobb grindcore rajongója, a műfajon belüli minőségi és a gagyi előadókat is maximum élőben tudtam szétválasztani egymástól, de inkább ott sem. A Carcass korai időszaka tehát nem érdekelt soha, amikor viszont még a ’90-es években megláttam a néhai Viva 2 tévé metalzenei műsorában a Heartwork klipjét, már másnap bebékávéztam a néhai MCD-be és megvettem a hasonló című albumot kazettán. Sokat hallgattam, de igazán nagy kedvenc azért nem lett belőle. A legfőbb értelme a megismerésnek ugyanaz volt a számomra így utólag, mint az At the Gates esetében: a metalcore trend idején már bele sem kellett másznom abba a szartengerbe, az első lábujjhegy-belenyújtás (Killswitch Engage) elég volt ahhoz, hogy tudjam, mi rontotta el a metal- (és HC-)zenészek tömegeinek gyomrát. A Carcass-újjáalakulás miatt tehát nem rágtam le a körmeimet, a szigetes bulira sem mentem el – itt kell abbahagynia rajongóknak a cikk olvasását.

      

A Surgical Steel végighallgatásától némi bűnös élvezetet vártam, semmi többet. Ez inkább csak kisebbrészt valósult meg, de tulajdonképpen megértem, hogy a rajongótábor nagy része teljesen elégedett. Itt van Jeff Walker markáns „acsarkodó” károgása, Bill Steer meg nagy vonalakban hozza azt, amit mindenki várt tőle, megvan a death metal témák és klasszikus metalos gitárszólamok, harmóniák folyamatos váltogatása. Néha becsúszik egy kis metalcore-os, tetkóhuszáros íz, néha ismerős egy-egy téma ilyen-olyan metal albumokról (a legviccesebb, bár ez biztos csak a véletlen műve: a The Granulating Dark Satanic Mills-ben felbukkan a HIM-féle Your Sweet Six Six Six fő témája, de méghozza egy az egyben - ha már a Viva2-nél tartottunk, HA-HA!), néha a power metalos rifftelen riffelés szaga is megcsaphatja érzékeny orrunk, de ez a pár apróság önmagában keveseknél fogja kicsapni a biztosítékot. Van jó sok brutálos dzsi-dzsi, meg jó sok virga, megvalósul a grind tempós shredfest, ez a lényeg, és tényleg profin csinálják. Nekem viszont a Necroticism és Heartwork albumok, annak ellenére, hogy annyira azért nem szeretem őket, ennél egy kicsivel többet jelentenek, és ha nagy különbség nincs is, azt hiszem, ez nem is csak a nosztalgia miatt van. Ott ugyanis volt a számoknak hangulati felépítése, eljutottak ’A’ pontból ’B’ pontba, hordoztak valami többlettartalmat, amit bele is karcoltak az ember agyába. Hiába sebészi az acél, ilyet a Surgical Steel nem tud. Aki ezen nem akad fenn, és nem zavarják az ismerős, meg részben ismerős témák, no és persze nincs jobb ötlete arra, hogy mit hallgasson, annak bátran tudom ajánlani.

6.5/10

a’ ördög