A Vérzivatar 2006-os bemutatkozó demójának képében egy tisztességes szuicid black metal anyagot ismerhettünk meg, és a négy évvel későbbi nagylemezen sem változott alapvetően az arculat, de már hangsúlyosabban jelentek meg a Carmina Nocte Mages-en már jellegzetesnek mondható groove-ok. A kiinduló stílus ugyan még mindig érezhető, de azért ez már nem (csak) arról szól.

Az elmúlt néhány évben nem hallgattam túl sok hasonló zenét, érdeklődésemet a zenekar SoundCloud-oldalára feltett új dala, az Under Domination keltette fel: ebben első hallgatásra már többet éreztem hétköznapi hagyományőrzésnél. Masszív, engem elsőre a Blackdeath Jesus Weinte számára emlékeztető szaggató témával nyit, amelyet egy agresszív punk riff követ, ezt a számban hallható vendégénekes, Jim Jones morgó–acsargó vokalizálása színezi. Nem konkrét áthallás, inkább csak attitüdbeli hasonlóság tűnt fel. Később hol baljóslatú, hol gúnyosnak ható dallamokkal fokozzák a szadista, frusztrációból dühös gátlástalansággá fokozódó légkört. A nyitó Intoxicated kezdését nem egy crust-punk banda magáénak vallhatná, az ének jellege is megváltozott egy kicsit, az eredeti hisztérikus, sikolyokkal tarkított vokálozást gyakran váltja fel nihilista kiabálás, szövegmondás, ami illik a felvétel életuntságot, fásultságot tehetetlen dühvel keverő hangulatához. Igaz, helyenként jobban is oda lehetett volna figyelni az artikulációra.


Különösebb fejtegetnivalót nem nagyon lehet párosítani a Carmina Nocte Mageshez, ha nem is egységesen izgalmas az egész, minden dal szerethető, mindegyikben találhatóak kiemelkedő részletek, dallamok, a Vinum Daemonium egyes verzéi, vagy a Behind Coloress Veils első harmadában a basszusgitár/gitár kettősének témái is megkapóak, és még sorolhatnám. Mivelhogy soha nem állom meg hasonlítgatás nélkül, így muszáj hozzátennem: a már említett Blackdeath mellett hasonlóságot véltem felfedezni az Ash Pool-lal is. Természetesen nem a féktelen blastbeatekre és a bombasztra gondolok - a dallamosabb részeket tudnám párhuzamba hozni, hasonlóan kicsavart, az emberi lélek rút anomáliáinak disszonáns, primitív tónusokkal való ábrázolását tessék elképzelni.

Az összhatást azonban néhány dolog lerontja, ennek pedig első számú bűnöse a dob. Valószínűleg csak ízlésbeli kérdés, azonban ezt az erőtlen, műanyag doboz csapkodására hasonlító pergősoundot ezekre a vaskos alapokra kár volt rápakolni, de, mint mondottam, egyeseknek ez akár tetszhet is. Másfelől bizonyos helyeken esetlegességet, kidolgozatlanságot érzek, és ez néhol megtöri a dinamikát, darabossá teszi az anyagot.  

Megfogalmazni pontosan nem tudom mivel, de egy pici plusszal többre is képes lett volna Carmine Nocte Mages, mivel maguk a témák jók, de a dalok színezésével nem ártott volna többet foglalkozni. A gitárok sávjai mögé olykor ambient alapú aláfestést tudok elképzelni, vagy egy szépen kidolgozott szóló is emelte volna az album fényét, illetőleg az éneknek is többször neki lehetett volna ugrani. Ugyanis ez már nem csak pőre black metal, amely a maga egyszerűségében és vadságában működik leginkább, dallamok, árnyaltabb hangulatok jelennek meg, amelyek megérdemlik a csiszolgatást, a többféle nézőpontot. Ezekkel együtt már így is több, mint tisztességes iparos munka.

7  

rʇp