A Peste Noire legutóbbi lemezén (L'Ordure à l'état Pur, 2011) alaposan túlzásba vitte nem csak a polgárpukkasztást, de a mindenki-pukkasztást is, ennek eredményeképp pedig saját maguk is kipukkadtak egy kicsit. Ha visszagondolok arra a lemezre, a kotkodácsoláson és a böfögésen kívül sok minden nem jut eszembe, pedig voltak rajta jó témák, kár, hogy alárendelték ezeket a szubkultúra-ideológiai és világnézeti megfontolású hülyéskedéseknek. Persze ezek mindig is szerves részei voltak a Peste Noire egyéniségének, csak az nem mindegy, hogy a főszerepet mi játssza. Úgy tűnik, erre ők is rájöttek, mert az új lemezen mindenféle hülyéskedésből visszavettek, a lemez mégis hozza azt, ami a banda lényege: azt a pszichózissal kevert középkori hangulatot, aminek ideális zenei formájára a Villon által inspirált Ballade Cuntre lo Anemi Francor lemezen találtak rá.

       

Úgy vélem tehát, önmaguk esszenciáját próbálják prezentálni, a lemez címválasztása is emellett szól. Epikus hangvételű, tekergő dallamok és riffek könnyed, görcstelen sodrása jellemzi a zenét, sok a bontogatás, akár akusztikusan, akár elektronikusan, akár torzítva, részben utóbbi miatt a jellegzetesen francia disszonanciák is itt vannak, mégis, úgy tűnik, teljesen természetesen jön mindez. És azt sem lehet mondani, hogy kevéssé lenne színes a felvétel, ugyanis színezések éppenséggel vannak bőven, legyen szó vadászkürtökről, szájharmonikáról, punkos/oi-os lazább témákról, vagy épp thrashesen szögletes riffekről, de még kifejezett gitármaszturbálások is vannak, persze nem olyanok, és nem is az a céljuk, és nem is hiszem, hogy a „szakma” értékelné nagyon, ha találkozna vele, de szerintem speciel tök jól csinálják. Újdonságként pedig nem kizárólag a Villon-os lemez reneszánsz népzenéje van itt, de egy kevés pireneusi népzene is akad, amiket a Stille Volk nevezetű, metal körökben is jól ismert formáció ilyen jellegű munkássága révén ismerhetnek fel olvasóink is.

Nem találok hibát, kivetnivalót az anyagban, előbb-utóbb biztos megunom, de a Ballade... esetében sem lett a megunás egyenlő a megutálással, ha alkalomadtán beteszem azt, élvezni szoktam. Egy halvány fokkal ott talán erősebbek a dalok, de ez egy méltó folytatás.

Ideje volt kiadni egy második igazán jó lemezt.

9/10

a' ördög

lamesnieherlequin.com