Első ránézésre a Royal Thunder is simán betehető napjaink felkapott, „női énekes, okkult tematikájú retrós rockzene” skatulyájába, mindezek ugyanis igazak rá. Második ránézésre sem feltétlenül kivenni őket onnan, de érdemes rögzíteni egyedi jellemzőik sorát is. Nem egy arcbamászó banda ez, az énekesnőjük sem akkora karizma, sem orgánumra, sem egyébként, de hatásaik összeválogatása, és a belőlük összegyűrt matéria új árnyalatokat jelent a rockzene egyre inkább telítődő palettáján.

       

Black Sabbath nagyon sok van a Royal Thunderben, de klasszikus heavy metal nincs, helyette grunge (kb. Soundgarden, Pearl Jam), Kyuss, egy csipetnyi 16 Horsepower, meg úgy általában, Amerika van benne. Félreismerhetetlenül és a lehető legjobb értelemben véve amerikai az egész, az egész ország benne van, bluesostól, countrystól, sziklás tájakkal, poros végtelen országutakkal. Kicsit hasonló melankolikus attitűd érezhető, mint az általunk rajongásig fokozottan imádott néhai Madrugadánál, akikben persze úgy volt benne amerika, hogy csak a lemezgyűjteményeik alapján képezték le azt, mindenesetre itt hozzájuk képest kevesebb a személyes érzelem, és több a tájfestészet, kevesebb a slágeresség, és több a nyers hangzású, de azért fifikás, visszhangokkal és zajokkal bőven díszített riffelés. Az énekesnő feltételezhetően hallott a PJ Harvey névre hallgató singer-songwriterről is, de szerencsére azért nem májerkedi szét a bandát említett hölgy mintájára. Eddig egy cím nélküli kislemezük  jelent meg 2009-ben, ami egy dal erejéig átfedést mutat a CVI-jal. Az irányvonal változatlan, a színvonal szintén töretlen. Nem mondom, hogy nem tud unalmassá válni a Royal Thunder sose, de ez inkább stilisztikai jellemző, a saját, kerek kis univerzumuk keretein belül teljes kiforrottsággal mozognak a lendületesebb, a vonszolósabb és az Earth-féle, betorzított akkordokat bontogató, szemlélődő részek között.

                

Képtelen vagyok bármilyen hozzávetőleges becslést adni arról, hogy mit fog érni nálam ez a banda 10 év múlva, vagy hogy a korántsem lineárisan zajló rocktörténelemben milyen szerepet fognak betölteni, az viszont biztos, hogy 2012-ben túl sok izgalmasabb dolog nem történt a keményzenék világában.

8.5/10

a’ördög