Szűk hat évvel ezelőtt azt hittük, hogy soha többet nem lesz Voivod-koncert, erre két éven belül a másodikat kapjuk, méghozzá egy teljesen másik zenekartól, mint legutóbb. Noha a kanadai progresszív-pszichedelikus-scifi-punk-metal (stb.) együttes alapítója és fő dalszerzője, Denis D'Amour, művésznevén Piggy 2005-ben távozott közülünk, munkássága elevenebb, mint valaha. Ezúttal 1994 és 2001 között született dalai kelnek életre a színpadon az egykori Voivod énekes-basszer, Eric Forrest vezette E-Force előadásában.

Ez a Voivod-korszak, amelyet a Negatron és a Phobos lemezek fémjeleznek, a mi számunkra talán a legkedvesebb, és nálunk a „valaha volt legjobb metal albumok” listáján is igen előkelő helyet foglal el mindkét lemez. Lehet persze azt mondani, hogy erről az életkorunk tehet, de az ezzel együtt is vitathatatlan, hogy e két albummal egy ritka zenetörténeti bravúrt hajtott végre a zenekar: több mint tízéves fennállás után egy teljesen új közönséget tudott megszólítani nemcsak korszerűnek, hanem előremutatónak is nevezhető zenjével.

                

Kevesen tudják, de a Negatron és a Phobos mellett készült egyébként egy harmadik Voivod-lemez is Eric Forresttel, ezt azonban a zenekar az eredeti frontember visszatérése miatt már nem rögzítette. A demófelvételek kiadását a Voivod évek óta napirenden tartja, erre azonban a mai napig sem került sor – az E-Force viszont ezen az estén nemcsak a fenti két albumról játszik majd, hanem erről is. Ezenfelül pedig saját dalaiból is válogat, és bizony azok között is akad néhány, ami méltó ehhez a társasághoz,
lásd például: 

                


A Doors (Jim Morrisonnal, természetesen) ezúttal 19:00 órakor nyit (már ami a koncerttermet illeti, mert iszogatni már öttől be lehet ülni), a műsort indító Megazetor és a Mörbid Carnage fellépéseire pedig nem kell sokat várni, ugyanis a koncert 23 óra körül véget ér. Innentől azonban a Tündérgyár vendég- és pénztárcabarát alkohol-akciói kíséretében tovább lehet tölteni az estét és a poharakat.

Időpont. 2011.01.14. péntek
Helyszín: Tündérgyár (1094 Budapest, Tűzoltó utca 22.)
Beugró: 1800 Ft