A szentpétervári Blackdeath egyértelműen a kevésbé felkapott orosz black metal zenekarok közé tartozik, annak ellenére, hogy a Blackdeath magját alkotó két Popov - Abysslooker és Para Bellum - már 1994 óta űzi közösen az ipart különböző formációkban - vagyis idejük lett volna ügyes underground marketingstratégiák kiépítésére. Azzal, hogy idei sorlemezük az extrém zenék aktuális epicentrumában, a New York-i Hospital Records-nál jelent meg, minden korábbinál nagyobb figyelemre számíthatnak, de lehet, ez sem lesz elég a kitöréshez - ami persze nem hiszem, hogy elszomorítaná a zenészeket. Hogy miért nem lehet elég a neves kiadó, arra könnyű választ adni: azért, mert a Blackdeath épp olyan szürke, mint jelenlegi lemezborítójuk. Ugyanis a zenén kívül nem nyújtanak extra érdeksséget, trükköt, mutatványt: se nem lo-fi, bedroom, necro, kedvesen béna csörömpölés, amit játszanak, se nem cirkuszba illő karnevál zene, mint mondjuk a Deathspell Omega, még villogó szvasztika-folyam sincs, amely nagy hatásfokkal vonzaná a náci és kriptofasiszta rovarokat. Az őrült, német nyelvű kiabálás és ének önmagában kevés - ezt mások is művelik. Valahogy középszerűnek tűnik az egész, első ránézésre. A mindenből viccet csináló hülyegyerekek unottan legyintenek, erre ráakaszkodni sem érdemes.


 
Blackdeath-ék esetében a hátrányokhoz hasonlóan - már amennyire hátrányok ezek - gyorsan összefoglalhatjuk az erényeket is: jó zenészek, jó ízléssel. A Katharsishoz felvett számok ugyan nem progresszívek, eljátszásuk sem jelenthet különösen nagy kihívást, mégis kellően elmések és komplexek ahhoz, hogy folyamatosan csalogassák a mind tökéletesebb megismerésre vágyakozó hallgatókat. Abysslooker gyakorlott mesteremberként pakolja egymás után a riffeket, mellőzi a felesleges művészkedést, gyakorta önmagában közepesen érdekes témákból épít fel végig feszült és izgalmas számokat, úgyhogy a zenekar kiérdemelhetné "a black metal Incantation-je" megtisztelő címet. Hatások terén az alap norvég black metal mellett fontos a klasszikus zene öröksége. Számomra eldöntetlen, hogy ösztönös vagy tudatos a klasszikus zene által inspirált témák beépítése, de a giccsmentes végeredményt hallgatva már nem is olyan fontos a kérdés megválaszolása. Végül, mielőtt túlzottan múltba révedővé válna a produkció, szükséges a titkos fegyver bevetése: Voivod. A lemez közepén szétterülő, kilenc és fél perces, egyértelmű című Der nukleare Wojwode tekervényes utakat bejáró (Piggy-)riffek segítségével idézi meg a kanadaiak űrmetalját, amelynek nyoma egyébként több helyen észlelhető a Katharsison.
 
Ha a Blackdeath eddigi pályáján kellene elhelyezni idei albumukat, most úgy gondolom, legalább annyira erős, mint a 2004-es Satan macht frei. Ami újdonság, az a minden eddiginél letisztultabb, nyilvánvalóan előkelőbb stúdióban létrehozott hangzás. Igazából a Blackdeath régóta kész zenekar, régóta ugyanazokat a köröket futják, variálhatják a hangzást, dobost cserélhetnek, részletkérdés - kizárólag jó dalok és riffek kellenek, ezekből pedig a Katharsison bőséggel találni.
 
9/10
 
#Nothing#
 
nork.ru/blackdeath