Magazinunk Fémforgáccsal közös, tavaly megkezdett koncertszervező tevékenysége idén ősszel újabb fejezetekkel bővül. A kolumbiai / amerikai Inquisition most kedden lép fel a Csejtey társaságában a Tündérgyárban, a holland The Devil's Blood október 16-án, szombaton a Tűzraktérben. Olvasóink számára nyilván egyik zenekar sem ismeretlen, de röviden néhány mondat előbbivel kapcsolatosan.

Az Inquisiton egyik lemezéről sem írtunk még ugyan, ám két évvel ezelőti koncertjükön ott voltunk, ennek hatására döntöttünk úgy, hogy az ismétlés lehetőségével mindenképp élni kell, annál inkább, hogy a napokban új lemezzel jelentkezik a duó. Ez a felállás (ének/gitár és dobok) talán szokatlan lehet a metalrajongók számára, ám aki látta már őket, még soha nem panaszkodott erre, a csöves-erősítő fetisiszta Dagon gitárhangzása annyira tömény, hogy teljesen felesleges lenne akár még egy gitár, akár a basszus. A korábban meghirdetett előzenekar, az olasz Nefarium fellépése elmarad, amit őszintén szólva nem is nagyon bánunk, annak viszont örülünk, hogy a korábbi Sear Bliss és Ater Tenebra tagokból alakult Csejtey elfogadta meghívásunkat.