Miután a tavalyi Jarboe koncert kimerítette a tökéletes fogalmát, nem volt kérdéses, ezúttal is ott a helyünk. A dolog pikantériáját az adta, hogy a turné társzenekaraként (bár elvileg úgy tudtuk, főzenekarként) a pár évvel ezelőtt még a magazinunk hasábjain egekig istenített Nachtmystiumot láthattuk, akikért 3-4 évvel ezelőtt majdnem Münchenig utaztunk. Azidőtáj-béli koncerttevékenységük dokumentációi alapján nem valószínű, hogy mindezt megbántuk volna, most, az azóta kiadott anyagok fényében viszont még a Diesel is messze, és főleg drága lett volna, ha nincs ott Jarboe. Meg persze a Korog, akik mostanában újra nagyobb sebességfokozatra kapcsoltak, legalábbis ami a koncertek számát illeti, viszont az ujjak, pengetők és az agyakban levő fogaskerekek nem érték el a kívánatos gyorsaságot: ami a Spiritus Mortis előtt még átmeneti üzemzavarnak tűnt, az most már kissé idegesítő slendriánságnak érződött. Igaz, nem oly mértékben volt jellemző, mint akkor, tehát ezúttal a dalok mindegyikét végig tudták játszani nagyobb galibák nélkül, de az igazi feszesség és odabaszós erő hiányzott, a zenekarvezető Sebi távollétét nem tudta kiheverni egyelőre a banda. A Korog dalkészlete persze továbbra is elsőosztályú minőség, és így nehéz rossznak lenni, de ezt már egyre kevesebb lelkesedéssel ismételgetem. Ébresztő!



A Nachtmystium meglepő módon csak három fővel állt ki, Blake Judd balján egy kopasz basszeros állt, mögötte pedig a fentebb linkelt videón is látható dobos munkálkodott. Jobbja üres volt, és ezzel sajnos el is dőlt egy kérdés, a gyakorta ’80-as éveket idéző ikergitáros vadulások teljes fényükben ezen az estén már nem pompázhattak. De arra még ezzel együtt sem számítottam, hogy megszólalásuk olyannyira borzalmas lesz, hogy egyetlen témát sem bírok felismerni! A Chosen by No One című, a 2006-os Instinct: Decay-ről származó kiváló nóta személyazonosságáról például csak a záró sor (Chosen By No One) hallatán bizonyosodtam meg, noha persze gyanús volt hogy ez az a dal, de konkrét témákat sem ennél, sem a többinél nem hallottam ki. A szövegek és a konferálások alapján sejthető, hogy a Your True Enemyt, a Seed for Sufferinget és az Assasinst biztos nyomták, meg valamit nyitásnak a Doomsday Derelictsről, meg egy új dalt, a régiekről meg semmit. Alapvetően az volt a helyzet, hogy a basszusgitár alól csak beazonosíthatatlan, de fülnek jól eső, ős-germános reszelés formájában szűrődött ki a gitár (meg még a szólórészek voltak tisztán hallhatóak). Mégis, azt kell mondjam, talán jobban is jártunk így, annyi ugyanis bizonyos, hogy szikárabb és férfiasabb volt a banda, mint az utóbbi stúdiófelvételeken. Amúgy persze, nagy kár a Nachtmystiumért, mert van némi karizmája a kiállásuknak, hihető, hogy ez egy black metal zenekar, a fotókon megtapasztalt köcsögösödés / Satyrosodás nem volt jelen élőben. A korábbi anyagok zenei potenciálját már kiveséztük bőven, a későbbiek problematikáját szintén, jöhet(ett) Jarboe.



A tavalyi nyerő csapat csak egy poszton változott, méghozzá a basszerén, de a koncert mégsem volt annyira erős, mint múltkor. Röviden nehéz megválaszolni, hogy miért nem, annyi biztos, a hangzás sem volt annyira ideális, valahogy nem volt olyan lehengerlő a gitártenger. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer a Yuk megszólalása lesz az etalon, de ez van, Jarboe bandája legalábbis sokkal jobban megdörrent ott. Az biztos viszont, hogy önismétlésre nem lehetett panasz, ezúttal nem kizárólag a MahaKalin volt a hangsúly – bár persze azért több dal, például a Csihar Attilával közösen felvett és előadott The Soul Continues is felcsendült. De inkább egy változatosságra törekvő best of műsort szolgáltattak, kitérőkkel a korábbi, általam kevésbé ismert lemezekre, valamint a Swansra (Mother / Father) és a Neurosissal közös lemezre (Within). Utóbbi mellett nem lehet elmenni szó nélkül, egyrészt azért, mert az elmúlt évtized egyik legsúlyosabb hangfelvételéről van szó, másfelől viszont mert az előadása nem volt problémamentes. Ezért viszont nem a keverés hibáztatandó, hanem a kontakthibás szintetizátor, mely miatt a dalban levő két drámai leállás zavaró mértékben elnyúlt. Másodjára a gitáros át is vette és kipengette szépen az ismétlődő, törékeny dallamocskát, megmentve a végső bukástól a kínos helyzetet. Ezt és a remeknek csak a Nachtmystiuméhez képest nevezhető hangzást leszámítva, nagy problémák nem voltak a fellépéssel.



Ugyanakkor: a tavalyi turnén Jarboe negatív erők, rossz szellemek, rontások hatását vélte felfedezni, ami a turné szerencsétlen menetét jellemezte (átverések, lenyúlások, elmaradások, balesetek, sérülések, betegségek) de ez pont illett is Kali istennő szelleméhez, aki ne feledkezzünk meg, nem csak a rombolás, hanem a teremtés úrnője is. Tavaly lehet hogy a negatív erők is nagyobbak voltak, de hogy a koncert megtermékenyítő ereje is jelentősebb volt az, biztos. Félretéve a hókuszpókuszt, a jelentőséget csökkentő tényezők között kell megjegyezni, hogy ez a hely egyszerűen túl nagy volt ehhez a koncerthez, bár a Yukban sem voltak többen, ott legalább közelebb volt a banda a közönséghez, kevésbé párolgott el az atmoszféra a tág térben. És persze, az a MahaKali lemezbemutatója volt, egyben volt nagyon az a dalcsokor, ez meg csak egymás mellé rakott dalok sorozatának tűnt. De kétszer ugyanazt várni hiba lenne, ráadásul az igazi művészet nem reprodukálható bármikor, örökké, úgyhogy, ez így volt jó - legalábbis azoknak, akik tavaly is ott voltak, biztosan. Akik meg nem, azoknak meg azért, mert nem volt viszonyítási alapjuk a még jobbhoz.

a’ördög

képek: rini (további képek)