Akinek halálhírét keltik, sokáig él - tartja a mondás, ám most sajnos nem így történt. Azok után, hogy pár éve morbid tréfaként maga Steele terjesztette saját halálhírét, a tegnapi napon (2010.04.14.) tényleg utolérte a végzet a Type O Negative frontemberét. A halál oka a feltételezések szerint szívinfarktus.

A lengyel, izlandi és orosz felmenőkkel rendelkező, Petrus T. Ratajczyk néven született zenész először a '80-as évek legelején bukkant fel Fallout nevű heavy metal bandájával, melynek billentyűse a későbbi Type O Negative-os társ Josh Silver volt. Ez a formáció mindösszesen egy kislemezt adott ki, a következő, az évtized közepén felbukkanó bandája már többre vitte, ez volt a lecsupaszított, hardcore-os hangzást metalos rombolásvággyal egyesítő Carnivore, mely két lemezt élt meg, majd ez is feloszlott, és Steele abba is hagyta a zenélést. Egy magánéleti traumát (szerelmi csalódás miatt öngyilkossággal kísérletezett Steele) követően azonban újra gitárt ragadott, és megírta a Slow, Deep and Hard című lemezanyagot, és új bandát alakított Type O Negative néven. Ennek soraiban érte el az áttörést, a zenekar a metal hanyatlása ellenére feljutott a csúcsra, köszönhetően a slágerességet és kimerítő tartalmat okosan vegyítő daloknak valamint a zenekar - és főleg Steele - szívtipró imázsának.

Az utóbbi években Steele láthatólag képtelen volt arra, hogy személyiségét a korosodó metalzenész szerepkörével összeegyeztesse, több ízben börtönbe is került jelentéktelenebb ügyekért (drogfogyasztás, könnyebb testi sértés), és fizikumának leromlása is betegségekről szóló pletykák tárgya lett. Annyi azonban biztos, zenéjével kapcsolatban sosem hazudott önmagának, az évek során inkább nehezebbek és komorabbak lettek lemezei, mintsem hogy eladta volna magát, vagy ráállt volna a tömegtermelésre. Komoly, komplett életművet hagyott maga után.

RIP, Pete!

kapcsolódó cikkek:

Type O Negative - October Rust (kritika)
Type O Negative - Life Is Killing Me (kritika)
Type O Negative - Dead Again (kritika)
Type O Negative (2007.07.02, Budapest, PeCsa) (koncertbeszámoló)