A metal zene történetében a Black Sabbath után következő második legjelentősebb zenekar a Burzum, a black metalon belül pedig egyenesen a legnépszerűbb (kéretik nem sorolni a csupán imázsuk révén ide tartozó csapatokat). Elfogultnak tűnhet az állítás, de figyelem: nem a második legjobb, ez már tényleg túlzás lenne, teljesen tökéletes Burzum lemez például egy sem volt, akadtak felesleges részek mindegyiken - igaz, cserébe mindegyik zseniális. A Black Sabbath után 20 éven át mindenki ugyanazt csinálta, mint Iommiék, „csak” felgyorsítva, lelassítva, durvábban, csupaszabban, vagy épp díszesebben, újra felgyorsítva és lelassítva és így tovább, mígnem elérkeztünk a norvég black metal hullám születéséig. És még ennek képviselői között sem jelenthető ki, hogy a Burzum volt a legjobb, de talán a gitáros zenék történetében először Varg Vikernes nem a hangszerhasználatot, hanem a kisugárzást, az atmoszférát helyezte előtérbe. Monoton sodrások, nyers, masszaszerű, racionális füllel szinte áttekinthetetlen gitártengerek, valamint a szintetizátor hasonlóan minimalista felfogású használata - a Burzum ezekből az eszközökből olyat alkotott, amit addig senki más. Ez a zene szó szerint az ember feletti ember nézőpontjába engedett betekintést, a kozmosz immorális rendjébe, a létezés olyanfajta koncentrált, hideg hevületébe, melynek mások a megsejtéséig is csak ritkán jutnak el.
A Burzum sztorit mindenki ismeri, a történések után hasonló horderejű művet nem várhatott senki, ilyet elképzelni sem nagyon lehetne. Kozmikus revelációk helyett földközelibb, de korántsem profán zenét kapunk, a tolkieni álomvilágot felváltotta egy hasonlóképpen fantazmagórikus univerzum, mely bizonyára kapaszkodót jelentett a nehéz börtönévek alatt, az pedig majd kiderül, hogy elég lesz-e ez a XXI. század szabadságban is.
Miről is szól a Belus? Természetesen a nagy fehér isten ártatlanságáról, jóságáról, szépségéről. Hogy az intró koppanásai, melyből 27 van, hogyan kapcsolódnak ehhez, arra nem sikerült rájönni és bármennyire is próbál az ember elvonatkoztatni, bizony adja magát a börtönélet monotóniájára való asszociáció. Aztán kezdődik a Belus Død, amely megpróbálja bebizonyítani, hogy tényleg csak 27 koppanás telt el, mióta a szőke szociopatát bebörtönözték. Ezekhez kísértetiesen hasonló torz harmóniák legutóbb Jézus halálát énekelték meg, de akkor sokkal jobban sikerült a kompozíció (Jesu Død). A keresztyének képzeletében Jézus feltámadt, mint ahogy Vikernesében a lemez végén Belus is, akit bizonyára agyonművelt olvasóink azonosítani tudnak Baldr-al, aki az egész északi mitológia pozitív értelemben leginkább emberi alakja, és akit a csúf Loki ármánykodása minden óvintézkedés ellenére eltett láb alól. Most jöhetne egy izzadtságszagú zagyvalék arról, hogy ahogy Baldr-ból Jézust formáltak a hittérítők, úgy Vikernes most saját magából formál Baldrt. Erőltetett megfejtés, de maga a dal is az, ugyanakkor maradandó károsodásokat sem a hallgatónak, sem a Burzumnak nem okoz.
Tehát megmenekültünk, és gyorsan felejtsük is el a Belus Dødot (mely egyébként a rosszemlékű börtönlemezről, a Daudi Baldrs-ról lett exhumálva), Glemselens Elv címmel érkezik ugyanis a korong vitán felül legfogósabb darabja. Itt folytatódik a Burzum örökség, mitöbb, a finn Raate neve is felsejlik. Nyomban meg kell jegyezni, hogy sokszor úgy tűnik, mintha a Burzumból táplálkozó legjobb bandák valamelyikét hallhatnánk, ugyanolyan mértékben is nyúl saját korábbi dalaihoz Vikernes, mint amazok. A szóban forgó darab azonban se nem sötét, se nem kemény, az ének, ha tiszta, akkor csak azért nem bántó, mert megszoktuk, hogy ilyesmit hallgatunk, az üvöltözésből pedig kiveszett a meggyőző erő, inkább csak korrekt, mint jó. Na de mégis húz, sodor a folyó, a dallamok könnycsalogatóan egyszerűek, tél végi áradásokat, hófoltos fenyveseket idéznek, fejünket a nap süti, a cipőnk meg lucskos a sártól, mi mégis boldogan menetelhetünk hegyvölgyön át.
A Kaimadalthas' Nedstigning során viszont érthetővé válik, mi is a Belus apropója, szerzőnk ráérzett milyen dallamok, hangtartományok állnak leginkább jól neki, és ebben annyira biztos lett, hogy nem is átallja az unalomig ismételgetni ezeket a kígyózó, hullámzó, éles bontásokat. Jól sikerültnek tartom a Kaimadalthas' Nedstigning-et, itt érzem először azokat az épkézláb próbálkozásokat, amelyek a már totálisan ismerős eszköztár használattól el szeretnének szakadni. Ezt a Sverddans című tétel követi, és ha igazak információink, ez egy a Burzum-előd Uruk-Hai demójáról újrafelvett, átdolgozott nóta, és a Wart idéző butaság szintjéig terjedő primitivitás megerősíti ezt. Jó is, meg nem is, de hogy nem passzol ide, az biztos, cserébe viszont legalább gyorsan véget ér.
A konklúzió előtt két egészen jó dal következik, az első (Keliohesten) a kevésbé érdekes - a durvább, gyorsabb szerzemények egyike, egy kicsit itt kezd emelkedni az érzésvilág az éter irányába, ezzel egyidejűleg olyan kemény témákat kapunk, amik élőben is komoly hatást tudnának gyakorolni a közönségre. Az önismétlések ugyan csak a Belus Dødben válnak zavaróvá, de az elmúlt 15 év bandái szinte mindent kihoztak már a Burzum örökségéből, amit lehetett, és ez a vad riffelésű, gyors szám nem tartogat sok újat a sötét űrbe elvágyódók számára. A Morgenrøde mindenestre jóval vonzóbb nála, kb. a feljebb említett Kaimadalthas' Nedstigning hangfekvés/dallam kombinációiban utazik, ami már adja is az instant erdő/kastély/nyirkosság/moha hangulatot és tulajdonképpen ennyi is az egész.
A záró Belus' Tilbakekomst (Konklusjon) szintén csakis az atmoszféra megteremtésére elegendő, plusz hozzáad még 10 percet a lemezhez. Tetszetős, meditatív, simán lehet rá aludni, közben régvolt csatákról álmodozni - tehát nem igaz, hogy nincs „ambient” dal a lemezen, csak ezúttal ez is gitárokkal van eljátszva. Ettől még nem lesz újdonság.
A Belus elég becsapós lemez, nincs olyan erős és hatásos, mint mondjuk a Filosofem, de az évszakhoz, időhöz kiválóan illeszkedik, alapvetően pozitív kisugárzása van, a tavaszisten természetének megfelelően. Az új korong mindenestre pontosan olyan lett, mint a Burzum 15 év börtön után. Férfibölcsesség a szerző 30-as éveinek végén. Biztos lesz ez jobb is, más is, de most ez van. Vagy feladja. Vagy megint gyilkol.
8/10
rʇp / a’ ördög
