A sokak által csak Sir Albert Witchfinderként ismert Sami Hynninennel (teljes nevén: Sami Albert Hynninen) a Pogo Loco-béli Spiritus Mortis koncert előtt beszélgettünk. (Koncertbeszámolónkat lásd itt.) Sami az idei (2009) év elején csatlakozott a '80-as évek vége óta létező, ám csak néhány éve igazán aktív csapathoz, melynek kész lemezanyagát ő énekelte fel.
Részt fogsz venni a következő Spiritus Mortis album dalszerzésében?
Azt hiszem, a szövegekre fogok fókuszálni. A többiek tudják, mi a dolguk, ami a dalszerzést illeti. Írhatnék pár dalt, de ezzel egyidejűleg a saját albumaimat is csinálni akarom. Merthogy a projectjeim továbbra is működnek, így nem látom értelmét, hogy belekeveredjek az ő dalszerzésükbe. Talán… van egy dalom, ami jó lenne a Spiritus Mortisnak, de valószínűleg azt is a saját dolgaimhoz használom majd fel.
A Spiritus Mortis dalai közvetlenebbek, mint a Reverend Bizarre vagy a The Puritan esetében, mondhatjuk, hogy kommerszebbek is?
Persze, azok!
Nem okoz neked gondot emiatt az előadásuk?
Nem, szó sincs erről! Ugyanis nagy rajongója vagyok az olyan bandáknak, mint mondjuk a Deep Purple, vagy az Iron Maiden. Ha viszont a saját zenémet csinálom, akkor az közvetlenül a lelkemből jön, ami pedig nem kompatibilis a mainstreammel. De nincs gondom azzal, hogy a Spiritus Mortis normálisabb, jut tér a személyiségemnek is. És amúgy is, a The God Behind the God sokkal abnormálisabb lemez lett, mint az elődjei - úgy értem, keményebb lett azoknál.
Említetted a mellékprojectjeidet, melyik bandát érzed a fő projectednek?
Minden, amit csinálok, az életem. Legyen szó az Azrael Risingról, az Armanenschaftról, a The Puritanról vagy az Opium Warlordsról. Csinálok borítókat is, finn nyelvű magazinokba írok. Mindenbe, amit csinálok, beleadok mindent, ami vagyok. Amit csinálok, azt igazán akarom is.
Tehát nincs főzenekarod.
Nincs, és a Reverend Bizarre sem volt az. Az inkább mellékproject érzetű volt, mivel én mindig durvábbra, kísérletezőbbre akartam venni a figurát, olyasmit akartam, mint ami a The Puritanban valósult meg. Ezért is született meg a The Puritan. Ezzel együtt imádom, amit a Reverend Bizarre-ral csináltunk, és az utolsó dolgaink már eléggé szokatlanok is voltak. Bár igazából ez mindegyikben megvolt. De nekem ez akkor is kommersz zene volt.
A Reverend Bizarre??
Igen, bizony, kommersz zene. Vezettük a finn kislemez-listákat vele, voltunk másodikak, negyedikek, ötödikek, hatodikak is. Vicces dolog ez, semmi köze nem volt a valósághoz, egyszerűen csak annyira sokan vették meg a lemezünket annyira rövid idő alatt, hogy felkerültünk a listákra. De igazából soha nem tartoztunk oda. Ha valaki megkérdezte tőlem, hogy milyen érzés listavezetőnek lenni, akkor azt mondtam, hogy furcsa. Mert én nem vagyok része a társadalomnak, semmit nem kapok a finn társadalomtól. Egyedül vagyok, nem érdekel Finnország.
Amolyan igazi magányos harcos vagy?
Úgy mondanám, hogy az egyensúly magányos keresője vagyok. Értem, mire gondolsz, de nem vagyok harcos. Egy olyan helyet keresek, ahol kívül kerülhetek ebből a világból.
Volt egy kérdésünk, ami ezt a témát érintette volna. A szövegeidben sokféle világnézetet bemutatsz, ezek közül sokat egyértelműen negatív színben, az őrület formáiként; a művészneved – Witchfinder – pedig az inkvizícióra utal…
Igazából ez úgy alakult, hogy amikor kisgyerek voltam, az osztálytársaim kibaszott limonádé-diszkóslágereket mutogattak nekem, én meg akkoriban Kiss Animalize lemezét hallgattam, majd megtaláltam a W.A.S.P.-ot. Amikor először hallottam őket, megfordult körülöttem a világ. Az első W.A.S.P. lemez a mai napig.. itt van. (a szívére mutat – a szerk.) Akkor értettem meg, hogy az emberek elé lehet vetni engem, és hogy ezt a világot el lehet pusztítani.
Később megtaláltam a Venomot, meg persze a Witchfinder Generalt, és onnan már nem volt visszaút. Számomra azóta is ez a dolog lényege, megtalálni olyan bandákat, mint a Black Widow, és egyre mélyebbre süllyedni a sötétségben.
Ugyanakkor, azt mondod, hogy az egyensúlyt keresed…
Úgy értem, a spirituális világban, ami jóval bonyolultabb, hmm, mondjuk úgy, hogy csend helyét keresem. Azt hiszem, már tudom, hol van. De várom a napját annak, hogy véget érjenek a dolgok a létezésemnek ezen a szintjén.
Úgy érted, az élet utáni létezésre vágysz? Olyasmire gondolsz, mint a Nirvana?
Nem a Nirvanáról vagy a Samsaráról, meg ezekről beszélek, ezek a dolgok már most jelen vannak, nem is a Mennyországról vagy a Shambhala-ról, meg többiről. Én egy kaput keresek a Föld belsejébe. Hiszek abban, hogy létezik egy alagútrendszer a Föld mélyén, és én ezt keresem. Azt hiszem, a Fekete Góbiban, a Góbi sivatag alatt lehet, Mongóliában. Ebben hiszek, és ezért is örültem annak, amikor meghallottam a magazinotok nevét.
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy őrültségnek hangzik mindez, de én annyi mindent olvastam erről, hatalmas könyvtáram van okkult művekből, Aleister Crowley, minden egyéb, hogy ebben hiszek. Például, hogy az UFO-k sem a világűrből érkeztek, hanem a Föld belsejéből. Igen, ez is őrültségnek hangzik, de ha olvasol a Védákról, ami több ezer éves, és vannak nekik ezek a kibaszott repülő-csészealj leírásaik… Erre azt szokták mondani, hogy „ez csak egy szimbólum”, de ugyanakkor arról is beszélnek, hogy a primitív korok emberei nem használtak összetett szimbólumokat, ennek így nincs értelme. Az orosz Nicholas Roerich több mint 100 évvel ezelőtt látott repülő csészealjakat, akkoriban, amikor még a Wright-fivérek sem készültek el a gépükkel.
Alapvetően gyűlölöm a nyugati világot, remélem hamarosan véget ér, és az egész világon a délkelet ázsiai, igazi kultúra veszi át az uralmat, itt most nem a kapitalista Japánra vagy a feudális Kínára gondolok, hanem az eredeti távol-keleti kultúrára. Mert az áll a legközelebb – legalábbis az elképzeléseim szerint - a földalatti emberiség kultúrájához.
Tehát úgy gondolod, hogy a helyes életvezetés útja, ahogy a bandád neve is mondja, egy puritánabb út?
Igen. Ebben van persze némi gúny is a keresztény puritánok irányába, de számomra a puritán kifejezés a lélek, a szív, tehát a mágiához kötődő dolgok, valamint a test tisztaságát jelenti. Most például iszom, de ugyanakkor nagyon is összeszedett vagyok most is. Úgy értem, igazán elbaszott az elmém, de ebből születik művészet. De a művészet tiszta. Úgy, mint az alkímiában. Minden tiszta. A szar is tiszta. Ha egy lány rám vizel, az maga a tisztaság rituáléja. A létezés szeretetének, minden létező szeretetének a rituáléja.
Számomra nincsen sátán vagy isten, nincs jó és gonosz. A dolgok, amiket teszek, nem jók vagy rosszak. Mint személy, nem vagyok sem intelligens, sem unintelligens. Nem vagyok fekete, nem vagyok fehér, amúgy pedig rasszok sincsenek. A rasszisták amúgy minden létező dolog legalját jelentik, semmit nem értenek.
Úgy érted akkor, hogy te nem keresed a szélsőségeket, nincs fehér, nincs fekete, csak szürke létezik?
Nincs fekete, nincs fehér, és nincs szürke sem. Csak többszörösen sokféle, metafizikai fokozatai vannak a létezésnek.
Az a baj az emberekkel, hogy túlságosan fókuszáltak az olyan dolgokra, mint hogy „dolgoznom kell, ennem kell, ezt kell csinálnom, azt kell csinálnom, meg kell házasodnom, gyerekeket kell csinálnom, tanultnak kell lennem”, mindazokra, amikről azt mondták nekik, hogy meg kell valósítaniuk. Ha viszont arra koncentrálsz, hogy mi is az élet valójában, akkor… Engem ez most, ami itt van, inspirál. Hatással van rám ez a fal itt, hatással van az arcod, hatással lehet rám egy csöves, aki az árok szélén rókázik, és hatással van rám az is, ha egy olyan gyönyörű nőt látok, mint például ő (a pultos csaj felé mutat - a szerk.).
Számomra minden fájdalom és öröm egyszerre, ugyanis nem létezik szépség és rútság, csak az igazság tiszta középpontja létezik. Tiszta létezés.
És elmondhatom, ezek az alagútrendszerek léteznek. Tudom, hogy léteznek. De a mesterséges alagútrendszerekről is olvasok amúgy, a New York és Párizs alatt levőkről például. Ismereteket akarok szerezni, mindenről, de főleg az iránt a kérdés iránt érdeklődöm, hogy miért van mind a Bibliában, mind a Koránban, mind a buddhista ideológiában arról szó, hogy valaki jött valahonnan, valami más helyről. Úgy értem, 10 évig hallgattam néprajzot a Turkui Egyetemen. Látom, hogy az összes mitológia kapcsolódik egymáshoz, és mindegyik tud a földalatti világról.
És én ebben a külső világban nem találok sok reményt. Itt most per pillanat jól érzem magamat, kedvellek benneteket. De ha két héttel ezelőtt találkozunk, most ébrednék fel és meglátnám az arcodat, azt mondanám „Istenem, egyedül akarok lenni, menj haza!” Nyugalomra van szükségem. Mondom, most ez így jó. De ha hazamegyek az otthonomba, a városomban csupa olyan embert látok, akiket kiirtanék. Gyűlölöm őket.
Ez eléggé mizantrópikusan hangzott. Az vagy?
A mai nap folyamán egyszer azt mondtam viccből, hogy nem gyűlölöm az embereket, csak nincs túlzottan sok belőlük errefelé. Azt hiszem, ha elmennék, mondjuk Jávára, ott talán boldog lehetnék, azok között az emberek között. Nem tudom, nem próbáltam még. De annyi biztos, hogy nem vagyok boldog a nyugati emberek között, akik csakis a kibaszott karrierükkel meg a kocsijukkal meg a hasonló szarságokkal képesek foglalkozni. Ez a világ engem nem tud érdekelni. Az én érdeklődésem egy másfajta, spirituális világ felé mutat. A délkelet-ázsiai kultúrák pedig még mindig spirituálisak. Kambodzsa, elmehetnék oda is. Angkor Wat, ott lennék, ahol egykoron az istenek voltak. A földalatti istenek.
Kik voltak azok a gondolkozók vagy művészek, akár festők, zeneszerzők, stb., akik nagy hatással voltak rád?
Werner Herzog. Alejandro Jodorowsky, egy Jouko Turkka nevezetű finn fazon..
Festők, szobrászok?
Igazából a művészetet általában szeretem, a régi korok összes nagy műalkotását. De szeretem a modern művészetet is, ami vicces kicsit, hisz nagyjából 100 éve létezik csak. De ami spirituális művészet, azt szeretem, főleg a minimalista fajtát. Így a zenében is, például Arvo Pärtet Észtországból. De nekem, és most nem viccelek, a Venom művészet, bár feltehetőleg fogalmuk sem volt arról, mit alkottak. A Burzum művészet. Az a fickó teljesen elbaszott, de amit létrehoz, színtiszta művészet a számomra.
Szeretem Edith Södergran műveit is, őt nem ismerhetitek, egy finn költőnő. Általában véve mindig inkább a… szóval nem szeretem ezt a magasművészet – alacsony művészet felosztást, de a szórakoztatóipart akkor sem bírom. Frank Sinatra jól csinálta a dolgot, de kb. itt vége is a sornak. Gyűlölöm a szórakoztató zenét, a művészetnek csak és kizárólag saját maga lehet a célja.
És én is így vagyok a saját dolgaimmal. Semmit nem azért csinálok, mert „na most csinálni akarok valamit”, hanem mert meg kell tennem. Boldogabb lennék a késztetés nélkül. Nem akarok zenélni, nem akarok csinálni semmit, szívesebben feküdnék csak valami sziklán a lakóhelyem közelében – a természethez közel élek – és csak hevernék ott.
Meditálni?
Akár meditálni, akár valakivel együtt lenni. Vagy magammal lenni. Akár a maszturbáció is magasrendű spirituális tapasztalat lehet. Magasabb rendű lehet, mint valakivel lenni. A közösülés nyugati szar! Gyűlölöm, amikor emberek olyanokat mondanak, hogy pinát akarok, meg hogy faszt akarok. Basszák meg magukat az ilyenek! Semmi közös nincs bennem ezekkel!
Én nem puncikat keresek, hanem szagokat, érzéseket... Nők segglyukát akarom szaglászni. Vagy a zoknijaikat. Mert ezek szimbólumok. Mélyre akarok merülni a szimbólumok világában. Azt akarom, hogy nejlonharisnyás nők üljenek az arcomra. Csak feküdni alattuk, anélkül, hogy hozzájuk nyúlnék. Ez például olyan, amit élvezek.
Úgy érted, hogy a szexuális közösülés számodra túlságosan evilági?
A szexuális közösülés politikai hazugság!
Mi benne a politika?
Az, hogy családot kell alapítani, férfinak és nőnek kell lenni. Én nem hiszek a nemekben, nem hiszek férfiban és nőben. Én nem vagyok férfi vagy nő. Farkam van, de akár le is vághatom. Ez az egész csak politika. Az emberek szét akarják választani a dolgokat. Mindennek fehérnek vagy feketének kell lennie, blablablabla. Ha valaki azt mondja nekem, hogy te igazából nő vagy, azt mondom neki, hogy OK, de ez ki a faszt érdekel? Több vonzódást érzek azok irányába, akiket nőnek szokás nevezni, de nem lesz akkor sem problémám, ha egyszer olyan iránt érzek vonzalmat, akit férfinek hívnak.
Előfordult már ilyen veled?
Sok mindent tettem életemben, de teszem azt, ha valaki elég bátor, hogy nemi átalakítást végezzen magán, akkor abban is van valamiféle kifejeződése az igazságnak. Amúgy pedig nem számít, addig, amíg te jól érzed magadat. Utálom, amikor az emberek lebuziznak valakit vagy lepózereznek, meg az ilyen-olyan ítélkezéseket. Ez semmit nem jelent.
Csak egy életed van. Úgy értem, nőkkel szoktam együtt lenni, de ez nem jelenti azt, hogy na most akkor én úgy vagyok itt, hogy HŰ, MOST FÖLSZEDEK EGY CSAJT, vagy hogy PUNCIT AKAROK. Nem azért csinálom a rock and rollt, mert pénzt, puncit, vagy ingyen italokat akarok magamnak. Igaz, ez az ital most nagyon jólesik. Érezni benne azt a kifinomult, összpontosított munkát, ami által létrejött. A sör is jól tud esni, de ez az ital majdhogynem művészet.
Az előbb úgy fogalmaztál, hogy a szexuális közösülés politikai hazugság. Hogy lehet hazugság az emberi természet egyik legalapvetőbb ösztöne?
Természetesen igazad van, nem a szexuális érzetre gondoltam, hanem szexre mint nemi szerepre, munkára.
Bipoláris zavarom van, mániákus depressziós vagyok, öngyilkossági hajlamom van, és egyebek. Csinálhatnék bizonyos dolgokat és mondhatnám a szeretteimnek, hogy „azért tettem ezt vagy azt, mert beteg vagyok”, de nem mondom, mivel a dolgok az irányításom alatt állnak. Ha pedig nem állnak, akkor abban az esetben a rendőröket kell kihívni.
Nagyon-nagyon nem érdekel a társadalom, nem hiszek az emberi fajban. Csak a pillanatok érdekelnek. Ezt a pillanatot szeretem, jól érzem magamat veletek itt és most. Csak a pillanatnak élek. Lehet, hogy 15 perc múlva halott leszek. És már sokszor voltam életemben közel a halálhoz, úgy értem, igaziból. Például egyszer valaki súlyosan megsebesített. De ha látok egy gyönyörű lányt, vagy olvasok egy szép verset…. Úgy értem, szeretem a nőket, szeretem a szépséget, az előbb azt mondtam, nem hiszek benne, és ez igaz is, mert senki nem jelentheti ki, hogy te vagy ő csúnya vagy szép, hiszen jöhet bárki más és mondhatja, hogy ez nem igaz szerinte. De nekem megvan a SAJÁT elképzelésem a szépségről, és a mai napon sok szépséget láttam errefelé. Remélem, nem veszítem el ezt a rálátásomat. Ez az, amiben reménykedem. Az egyensúlyban és a ráeszmélésekben.
És a szerelmet hogyan definiálnád? Ugyanis a szerelem és a szex nem ugyanaz.
Nem ugyanaz. Számomra a szerelem az, hogy van egy feleségem, akivel már elváltunk egymástól, de még mindig szerelemes vagyok belé, és van egy másik lány, aki segített az élet egy másik fázisába eljutni, de már szintén nem vagyunk együtt, és belé is szerelmes vagyok még mindig. Én egyszerűen… soha nem mondtam egyetlen nőre sem, hogy az enyém, ugyanis nem birtokolom őt, ahogy ő sem engem. És nem szívesen akarnám megbántani egyiküket sem. Viszont a szívemben mégis ott vannak.
Nem akarom a baszás szót sem használni, mivel én nem baszni szoktam, hanem szeretkezni. Azt hiszem, életemben még egyszer sem basztam meg senkit. Talán csak a dobosunkat (rámutat az épp erre sétáló dobosra, otromba röhögésben tör ki mindenki - a szerk.) de őt nem számítom bele ebbe. Ha valakit megbasznék, az afféle szívesség lenne a részemről. Tudod, én egy szívélyes ember vagyok, másfelől meg egy szadista. Néha szeretem feldobni az embereket, máskor meg inkább lehúzom őket.
Ha már megemlítetted a halált, neked is feltennénk ezt a hülye kérdést: hogyan képzeled el a halálodat?
Mindennap elképzelem a halálomat, azóta, hogy az apám 1985-ben megbetegedett, és valahogy megértettem, hogy nem lesz már sokáig velünk. Azóta folyamatosan elképzelem az apám halálát, a saját halálomat, az anyám halálát. Az utóbbi pár évben nagyon ki vagyok akadva, nem tudom, hogyan tovább, ha meghal az anyám. Olyan sokat szenvedett már, szeretném egy napon végre igazán boldognak látni. Olyan vagyok, amilyen, aligha teszem boldoggá ezzel az anyámat, de tudom, hogy tudja, hogy szeretem.
A saját halálomról is gondolkozom minden nap. Azt hiszem, egy árokban heverve végzem, agyonverve. Nagyon sokszor vertek már össze. Valami faszfejek vagy szkinheadek agyonvernek és vége lesz. De a tökéletes halálról való elképzelésemet az Anywhere out of This World című Reverend Bizarre dalban foglaltam össze. Leheveredsz, egy nővel, vagy ha úgy alakulnak esetleg a dolgok, férfival, de a dalban mindenesetre nőről van szó, szóval leheveredni, bevenni egy kevés ópiumot, vagy morfiumot, vagy valami ilyesmit, felvágni az ereimet, és szépen lassan átszivárogni egy másik szintre. Talán a Mennyországba, talán Shambhalába. Az is lehet, hogy csak simán meghalok és kész.
Több híres művész és gondolkodó, amikor úgy érezte, hogy beteljesítette a munkáját, öngyilkosságot követett el…
Ezzel kapcsolatban el kell mondanom neked egy dolgot. Mielőtt elkezdtük ezt a turnét, azt gondoltam, hogy ezen a turnén fogok meghalni. Ezt most egy kicsit részletesebben kell kifejtenem. Ez az oka annak, hogy befejeztem az Opium Warlords albumot. Sok problémám volt, rengeteget szenvedtem azzal, hogy befejezzem. Többet szenvedtem, mint amennyi szenvedést bárki el tud képzelni.
És aztán jött ez a turné. Emlékszem arra a napra, amikor elhagytuk Finnországot. Most mondom, nekem nincsen problémám a pityergéssel, remélem, ha elkezdek sírni, nem azt gondoljátok, hogy ez valami színészkedés a részemről. Szóval kettő, nem, három ember jött oda hozzám aznap este az utolsó koncertünkre, mindnyájan hozzám nagyon közel állók, és ha nem is szó szerint, de ugyanazt mondták nekem: „Légy szíves, ne halj meg! Azt akarjuk, hogy visszatérj!” És ekkor elbőgtem magamat, mert tudtam, hogy lehet, hogy meghalok. Most már csak három vagy négy koncert van hátra a turnéból, és élek és meg vagyok lepődve. Két héttel ezelőtt még igencsak önpusztító állapotban voltam.
Az alkoholos problémáidról van szó?
Nem, 52 napon át tiszta voltam előzőleg. De tudtam, hogy most eljött az én időm. Egyik oka ennek, hogy 33 éves vagyok, krisztusi korba léptem. Amikor 20 éves voltam, még nem volt komoly esélyem erre, de azt gondoltam, 33 évesen fogok meghalni. Most pedig annyi lettem. Tudtam, hogy ez most tökéletes. Nem úgy értem, hogy meg akartam halni, nem akarok meghalni ezen a turnén. Igazán komolyan haza akarok jutni, de volt ez a gondolatom arról, hogy meg fogok halni, és erre még odajött ez a három ember is, akiknek nem mondtam semmit erről a megérzésről, mégis ezzel jöttek.
Ráadásul befejeztem a lemezemet, most a napokban jelent meg Finnországban, és általában mindent én intézek a kiadással kapcsolatban, a papírminőségtől kezdve az apró részletekig, de most instrukciókat adtam, és másokra bíztam, mindenki tudja, mi a dolga vele. Nem tudom, hogy jól is csinálták-e meg, de most itt vagyok. Tudtam, hogy ez így túlságosan is tökéletes. Meghalok, és megjelenik az utolsó albumom. Nekem annyi, és vége. A hattyúdalom, érted, befejezésképp. Aztán elkezdtem félni. Mivel egy csomó ember hiányzik, haza akarok jutni.
És még mindig úgy érzed, hogy meg fogsz halni?
Nem. Most nem foglalkozom ezzel annyira, haza akarok jutni, meg akarok ölelni pár embert, meg akarok csókolni pár embert, meg amit épp kezdeni akarok az életemmel. Most például épp rászoktam a konyakra… Igazából én egy afféle mókamester vagyok, szeretek viccelődni, szeretem zavarba hozni az embereket. Szóval konyakot kezdtem inni, mivel az áll a lehető legtávolabb attól, amilyen ember én vagyok. Úgy értem, majdnem olyan vagyok, mint egy hobó, egy csöves, a konyak pedig a létező legdrágább alkoholos ital. Az utóbbi négy napban ezt ittam. Előző éjjel vettünk egy benzinkútnál egy üveg Rémy Martint, és amikor mondtam az eladónak, hogy azt kérem ott, akkor valósággal összeszarta magát, hogy hozzá kellett nyúlnia az üveghez, mivel ez volt a létező legdrágább dolog, amijük volt. Aztán amikor elkezdtük inni, azt mondtam, hogy az egyedüli részem, ami ezt az undorító pocsék italt megissza, az a farkam, ezért abba kezdtem önteni. Ezzel a brandyvel viszont elégedett vagyok.
(nevet) Eléggé morbid dolgokat mondasz…
Morbid is vagyok. Tom G. Warrior azt kérdezi, hogy „Are You Morbid?” (a könyve címében, a szerk.), és én azt hiszem, viccel. Ha együtt volna velem három napig, könnyekben törne ki. Az én életem soha nem biztos. Minden pillanatban készen állok a halálra. Épp ezért akarok élvezni minden egyes pillanatot, és nem akarom, hogy úgy érezzétek, kényelmetlenül érzem magamat. Ezt a tapasztalatot is szeretném élvezni.
Bármelyik pillanatban meghalhatsz?
Akármikor. Kimegyek a vécére, elcsúszom, és meghalok. Ha meghalok, meghalok, ahogy a Virgin Prunes mondja.
Nem félsz a pokoltól?
Nem.
Úgy tudjuk, zenei nézeteltérések miatt oszlott fel a Reverend Bizarre…
Nem. Abszolút nem, szó sincs erről, épp az, hogy minden egyéb miatt, csak a zenei nézeteltérések miatt nem. Mindannyian imádtuk azt a zenét. Arról van szó, hogy… Vagyok aki vagyok, Void is olyan, amilyen, Peternek meg családja van, és valahogy nem bírtam már ezt tovább, nem tudtam tovább erőltetni, hogy abba az irányba jöjjenek, amerre én.
De hiszen jó barátok vagytok a Lord Vicarral!
Most már igen. Amikor elkezdtük zenélni Peterrel és Voiddal, nem voltunk barátok. Afféle vesztesek voltak, akik arra a kérdésre, hogy „Akartok együtt zenélni?” „Komolyan?”-nal válaszoltak. Amikor a Reverend Bizarre-t elkezdtük, Lohjában senki nem ismerte a doom metalt vagy a Saint Vitust. És tudom, ez most úgy hangzik, mintha valami faszfej lennék, aki különlegesnek érzi magát, de tényleg én voltam az egyetlen ember, akinek megvoltak ezek a lemezek.
Akartam csinálni egy doom metal zenekart, és megkérdeztem a város legsikertelenebb embereit, hogy nem akarnak-e beszállni. Mindannyian kívülállók voltunk. De… Void még mindig az. Én pedig már nem vagyok kívülálló sem, több vagyok annál is. Régen féltem a kísértetektől. Manapság, ha az erdőben sétálok, már nem félek többé tőlük, ugyanis már nem érzem magamat életben levőnek, úgy érzem, már én is inkább a szellemvilághoz tartozom.
Apropó, találkoztál már kísértetekkel?
Igen, volt már rá példa.
Komolyan?
Igen!
Mesélj erről!
Elmondok neked egy esetet, ami 2004-ben történt. Súlyos depresszió gyötört ekkoriban, közel álltam az öngyilkossághoz. A nővéreméknél laktam, a szülővárosomban, noha ekkor már Turkuba költöztem, ezen a nyáron viszont a nővérem gyerekeire vigyáztam. Minden éjjel kimászkáltam az erdőbe, mivel kibaszottul elegem volt a családi élet örömeiből, nem bírtam már ott lenni, gyűlöltem. Nem akarok családot, nem akarok szabványos életet élni, annak összes hülye követelményével. Úgy értem, tisztelem, ha valaki ezt az utat választja, jó nekik, tegyék. De én nem ezt akarom. Szóval, sétáltam, egy este éppen jöttem visszafelé az erdőből, amikor egy nagyon, de nagyon furcsa külsejű, furcsa öltözékű öregemberrel találkoztam. Odajött hozzám, és azt mondta: “Nézd meg ezeket a felhőket.” És én is felnéztem: “Valóban, gyönyörűek!” - feleltem “Bennük megtalálhatjuk a békességünket” – folytatta. Erre is helyeseltem, aztán mesélt egy viccet, amit egy korombeli aligha érthet, mivel Siiri Aitee Rantanenről szólt, aki a ’40-es vagy ’50-es években volt aktív sífutónő, de én értettem. Minden jót kívánt, majd elsétált. Én egészen feldobódtam, arra gondoltam, hogy eddig egészen nyomorultul éreztem magamat, de most valahogy sokkal jobb lett ettől a felhős dologtól.
Visszamentem a nővéremék házához, említettem a nővéremnek, aki tud a mentális zavaraimról, hogy jobban vagyok, mert beszélgettem egy különös öregúrral, elmondtam neki a sztorit, lefeküdtem aludni. A nővérem úgy tűnt, megkönnyebbült. Másnap reggel viszont, amikor felébredtem, a férje és ő egy rakás kérdést szegezett nekem. „Sami, te tényleg ezt az öregembert láttad?” - kérdezte a sógorom. Elmondatták velem újra a sztorit, egészen részletesen leírtam a férfi külsejét; a sapkáját, a cipőjét, a beszédstílusát, hogy olyasféle forma volt, mint egy lappföldi. (Mi Finnország déli részén lakunk.) Végül a sógorom azt mondta, „Igen, ismerem ezt a férfit, egy utcával arrébb lakott. Egyszer az erdőnkre vizelt (az erdő szélébe nyúlik bele a nővéremék telke) mivel egy alkoholista volt, de amúgy nagyon rendes volt. Egy héttel ezelőtt halt meg.”
Soha előtte, sem utána nem láttam ezt a férfit, a leírása pedig olyannyira egyezett, hogy azt kell gondolnom, ez az a férfi volt, egy héttel a halála után visszatért, és kigyógyított a depressziómból. Láttam egyéb dolgokat is, de ez az, amelyikre semmilyen racionális magyarázat nincsen.
Még egy kérdésünk maradt már csak, mik a terveid a projectjeiddel a közeljövőre? Lesznek koncertek valamelyikkel, új lemezek, stb.?
Hát, az Opium Warlords lemez az most jelent meg, várj, leírom a nevét.
Ez egy új banda?
Nem, ez csak én vagyok. Azokból a dalokból válogattam, amiket Reverend Bizarre-hoz illetve a The Puritan-hoz írtam, de végül nem kerültek felhasználásra. Lesz talán új Armanenschaft, lesz új Azrael Rising és egy új Orne is.
És a koncertek?
Egy biztosan lesz az Azrael Risinggal. Aztán nem tudom, annyira nem szeretem a koncertezést. De talán lesz több is. Tényleg nem tudom, mi várható.
- Vége.
yog & a ' ördög
