A Landscape a Mare Frigoris és az Owl Cave nevezetű, szintén ambient zenéket prezentáló projektek szerzőjének egy újabb tematikát körbejáró, de megvalósításában szinte ugyanolyan szüleménye. Mint ezekről általában, ebben az esetben is elég nehéz bő lére eresztve beszélni. Természetes hangszerek, vagy azokat imitálni kívánó hangszínek nincsenek, vannak viszont természetből származó hangminták. Jelen alkalommal az volt a cél, hogy a zene a tavasz hangulatát éreztesse a hallgatóval, és bár nem Vivaldi módszerével, de tény, hogy a Spring Waves elér egy bizonyos, preferált hatást. Magam részéről nem pont a tavasz jut eszembe elsőnek, inkább egy kellemes éjszakai túra egy csillagokkal megvilágított tisztáson, de ez még önmagában nem zárja ki a szóban forgó évszak jelenlétét.

Bár túlzott odafigyelést, szellemi igénybevételt nem követel, ettől függetlenül jó érzés hallgatni, hiányérzete nem támad az embernek. Ha már unjuk a szokásos, hétköznap esti filmnézést, üdítő lehet egy késő tavaszi éjszakán negyed órát rászánni a világító égitestek alatt - esetleg többet is.

8/10

rtp

valsesinistre.com