Négy év után új anyaggal jelentkezett a Scivias. A zenekart 1992-ben Rády Sándor hívta életre „személyes megvalósítási útként”. Már ez a három idézőjeles szó is utal rá, hogy a Sciviastól erőteljes ideológiai háttérrel megtámogatott zenét kapunk. Nyugodtan mondhatnánk ugyanakkor (bármennyire is nem helyénvaló ez a felvetés itt), hogy a céltudatossággal párosuló minőség a zenekar esetében a mennyiség „rovására” megy. Igaz ez az évente csak néhány (hazai és külföldi) koncertre, a kiadott lemezekre és az egyéb, hírértékű megjelenésekre egyaránt. 

A most, mindössze 500 példányban megjelent 12’-es bakelitlemezt megelőzően egyetlen nagylemez jelent meg Scivias név alatt. A 2000-es „…And you will fear death not” azonban rögtön a neofolk stílus elitmezőnyébe helyezte a zenekart, nemzetközi szinten is. Ezt bizonyítja az elmúlt évtizedben közel tucatnyi megjelenés különféle válogatás és tribute lemezeken. A debütalbumon a japán császárság történelmi és kulturális dicsőségét vették alapul a zenéhez, ami pedig a többi neofolk lemezhez viszonyítva messze kitűnt változatosságával és az egységesen magas színvonallal.

A mostani, kétszámos, mintegy 33 perces albumra a színvonal megmaradt, ám különösebben változatosnak nem nevezhető az anyag, hiszen egy szellemidézési rituálét mutat be zenei eszközökkel. Adott tehát most is egy markáns téma, s ennek megfelelően változott a zenei stílus is, s erre a lemezre inkább az ambient-ritual címkét lehetne felragasztani (ha muszáj lenne). Az első, negyedórás szám sötét hangulatú, monoton aláfestő zajjal indít, amire Rády Sándor mondja a (magyar nyelvű) rövid, kántáló szöveget, mely Milarepa, tibeti jógi „A Vörös Kőékszer Völgye” című történetéből származik. A szintetizátor alapra ütemes dobolás érkezik, majd egyéb samplerzajokkal dúsul fel a zene. Élesebb váltást a 6. perc hoz; innentől, a szám végéig másvilági, hangulatos, elnyújtott, a végére már-már meditatív zajfolyam biztosítja az alapot. Ez az első negyedóra a démonok és ártó szellemek kihívását mutatja be, s a zene ennek megfelelően bátor nyugalmat sugall.

A feszültség a második szám elején fokozódik. Szinte érezni lehet, ahogy sokasodnak körülöttünk az ártó lények. A rituális dobolás mögött, a háttérben félelmetes, feszültséggel teli zajfolyam hömpölyög. A démonok és szellemek megérkeztek, s a „mesélő” maradásra kéri őket, hogy eldönthessék, „ki játszik jobban”. Tibeti nyelvű kántálás következik, hihetetlen feszültséget sugárzó háttér-effektekkel és zörejekkel. Ám a kitörés egyelőre elmarad. Az majd csak lassan hömpölyögve érkezik a szám legvégére, hosszú percekig tartó, két hangszerrel előadott, fokozódó dobolás képében. Az ártó lények most szégyenben maradtak, nem teljesítették küldetésüket. Talán majd az egészen biztosan ugyanilyen szinten minőségi következő nagylemezen…

9/10

VD