A coloradói sötét és nehéz fém irányvonalban elhelyezkedő Cobalt kiadott már két elég jól sikerült lemezt. Ennek alapján lassan időszerű lenne már az elszaródás megkezdődése, legkésőbb a márciusban megjelenő új lemezre. Az azt felvezető, 2008-as datálású kislemez azonban csak nem mutat erre jeleket. Sőt.
Nyitásnak van egy teljesen új dal, a Stomach, ez szerepelni is fog a harmadik nagylemezen, és simán hozza az Eater of Birds legjobb pillanatait. Tördelt ugyan, és viszonylag komplex is, de olyan félreérthetetlen erő feszeng benne, ami ezeket a jellemvonásokat gyorsan pozitívummá alakítja. Valami ilyesmit szeretett volna az Enslaved játszani Mardraum című lemezén, és talán még később is, de ott nem sikerült eléggé fogóssá tenni a dalokat, később pedig a fogósság megszerzése közben az irgalmatlan kemény érzésvilág veszett el. (Még később meg aztán már minden, de ez nem ide tartozik.)
Az érzésvilág persze itt sem olyan már, mint a bemutatkozó War Metal totális letámadásának idején, elhagyták a modern háború képeit, visszatértek a kőbunkókhoz és szakócákhoz, ezzel egyidejűleg pedig a természethez is közelebb kerültek. Ők azonban nem estek attól hanyatt (térdre), hogy észrevették, hogy létezik valami náluk hatalmasabb, nem hódoltak be, nem váltak érzelgőssé. Szerencsére bennük van annyi punk, hogy irtózzanak az ilyesmitől - ennyi minden tisztességes metalzenészben kellene, hogy legyen. Elő is vettek egy punk zenekart, igaz, nem akármilyet: a Nausea már a ’90-es évek elején kísérletezett sludge és noise rock elemek punkkal való vegyítésével, egy poszt-apokaliptikus világ hangulatának lefestésével. Extinction című daluk minimális mértékben lóg ki a Cobalt saját hangzásvilágából. Az eredeti verzió ismeretében azt kell mondanom, elsősorban nem azért nem, mert annyira a saját képére alakította volna a Cobalt. Erős hatás lehet, érdemes lesz utánanézni komolyabban a bandának.
Aztán harmadsorban itt van a Ritual Use of Fire című 28 perces monstrum, aminek a tényleges játékideje jóval kisebb. Ennek lényegi részei szerepeltek különvágva az előző nagylemezen is, ide afféle érdekességképp került fel. Nem igazán élvezhető a sok csend, háttérzaj és egyebek miatt. Nem baj, bölcs döntés volt egy ilyen kiadványra rakni, a lényeget meg külön máshová kihámozni. A Cobalt amúgy is annyira könnyű táplálék csak, mint egy frissen elejtett vadállat, úgy, hogy a fent említett szerszámokon kívül némi kovakő és száraz levél áll csupán rendelkezésünkre. (Meg néhány borotvaléles madárcsont, az előző lakoma maradványa.) A világ azonban véget ért, és ha nem a romjai között fellelhető műanyag hulladékot akarjuk letömni a torkunkon, ez marad alternatívának.
8.5/10
a’ördög
kapcsolódó cikkek:
Cobalt - Eater of Birds (kritika)
