A jelenlegi gyorsfogyasztó zenei közeg nem kedvez a komplex black metal opus magnumoknak, ezért meglehetősen kockázatos vállalkozás volt a homályos hátterű olaszok részéről, hogy most állítottak össze korai számaikból egy több mint 70 perces művet. Leegyszerűsítve a (V.E.G.A.) olyan zenét játszik, amilyet az utolsó albumán saját csapdájába esett Deathspell Omegának kellene játszania. A franciák az önmagáért való disszonancia foglyai lettek, habár tanulni még mindig lehet tőlük, zenéjük élvezeti értéke alaposan lecsökkent. A (V.E.G.A.) viszont a játékosságra fekteti a hangsúlyt, meg arra a rég ismert tényre, hogy a metalosok irtóznak a "technótól", mint macska a víztől. És ez nem is rossz egy elefántcsonttoronyba húzódó, okkult csapattól.
Mert a (V.E.G.A.) három tagja legalább akkora remete, mint a Deathspell Omega muzsikusai: a titkos tudás megszerzése oly sok idejüket emészti fel, hogy mellette nem jut hely koncerteknek, interjúknak. Történetük a '90-es évek végén kezdődött Torinóban, abban a városban, ahol virágzik a káosz-gnoszticizmus és a neosátánizmus, valamint az ezekhez kapcsolódó extrém zene - az más kérdés, hogy mennyi kívülállók számára is értékelhető produktum lát napvilágot a környékről. Természetesen Ravèz, Janos és Kekoz sem egy hagyományos zenekarban gondolkodtak, a "Vacuum Era Gelid Atmosphere"-ben egyszerre akarták kiélni a sötét indusztriálhoz és a nyers, északi black metalhoz való vonzódásukat. Ennek eredményeként már '99 és 2001 között megszületett az Alienforest anyaga, azonban kiadására egészen mostanáig nem került sor. Nem hinném, hogy ismerőseiken kívül túl sokan hallották ezeket a számokat, így (V.E.G.A.)-ék igazi bemutatkozása a 2002-es, széles körben 2006-os kiadásával ismertté váló Cocaine lett, amihez teljes riffeket, szövegeket emeltek át az Alienforest albumról. Szerintük a Cocaine könnyebb hallgatnivaló, és valóban: nyersebb, black metalosabb, kevesebb meglepetéssel szolgál, azonban még így is fellelhető benne az olaszokra jellemző skizofrén hangulat, a hallgatóval folytatott macska-egér küzdelem. 2006 óta nem jött ki új anyaga a zenekarnak, ráadásul két tag időközben Norvégiába költözött. A banda jövője egyelőre bizonytalan, viszont idén októbertől az egész világ megismerhette az "Alienforest - A Sick Mind's Hologram"-et, igaz, most sem verték nagydobra a kiadást, az Occult Sadism mindössze 300 kazettán hozta ki. Mivel természetesen én sem hallottam az eredeti szerzeményeket, nem tudom, mennyit változtattak rajtuk, annyi biztos, hogy bónuszként hozzátették az újonnan komponált, 10 perces címadót.
A lemezen a hátborzongatónak szánt, "gyermeknyúzó" beköszöntő után egyből nekilátnak a metalosok ijesztgetésének a tisztán elektronikus Cocaine-nel. Szerencsére a szám nem modernkedő, még csak nem is indusztriál döngölés, hanem a régi Dario Argento filmek zenéire hasonlít, pontosabban a filmzenéket létrehozó olasz Goblin szerzeményeire. Ezután beindul a black metalos gépezet, a Kill Me egyes riffejei meglepő hasonlóságot mutatnak a Deathspell Omega "Si Monumentum Requires, Circumspice" lemezén hallott riffekkel. De ne feledjük, elvileg a (V.E.G.A.)-é az elsőbbség, tehát ha nem csalnak, évekkel megelőzték korukat. Egyébként az album hangzása egész visszafogott, gépies, de nem steril, a gitárok nem sértik fel a dobhártyát, kellemesen maszatolnak, a dobgép szépen kopog a háttérben. Az Alienforestet minden kicsavarodottsága ellenére sem a mindenáron extremitásra való törekvés uralja - pedig készítői biztos nagyon szerettek volna különcnek látszani -, hanem az utazós hangulat. Az elektronikus és a metalos részek meglehetősen határozott elkülönítése nyilván nem mindenkinek fog tetszeni, de annyi szánalmas próbálkozás volt már a modern indusztriál black metalra, hogy inkább becsülni kell a (V.E.G.A.)-t, amiért nem törekedtek a mértéktelen vegyítésre. Így legalább semmi sem fogja megzavarni nyugalmunkat, amíg a kiváló riffek szólnak, mint például a Plastiktaschen középrészében, mely szám egyébként újfent megfricskázza a Deathspell Omegát. Hogy ne vádoljanak állandó Omegázással, megemlítem, hogy az újkori Mayhem elképzelhető, hogy hatással volt az olaszokra, ráadásul a sokat vitatott Grand Declaration of War album 2000-ben jelent meg, pont az Alienforest alkotási folyamata közben. Viszont Ravèz riffjei egyszerűen jobbak, mint az aranykezű, de általam nem sokra tartott Blasphemer futamai. Míg a Mayhem technikázik és diktál(na), addig a (V.E.G.A.) egyszerűen kinyilatkoztat - ha érthető a különbség.
Az egyedüli új, bónusz szám idegen testként hat, a kísérleti elektronika felé kalandozik, de furcsa hangjaival remek lezárás. Nehéz megmondani, mennyire maradna izgalmas a zenekar, ha teljesen hátrahagynák a metalt, ám ez az elektronikus káosz kellően ígéretes. Más kérdés, hogy a trió okkult iránti érdeklődése egyedül itt válik valamelyest érzékelhetővé a lemezen, ami egyeseket megint eltántoríthat, de aki képes beletörődni, hogy a (V.E.G.A.) mindenféle megfejtésre váró, mögöttes, rejtett tartalom nélkül is jó zenét játszik, azt nem érheti csalódás.
Az Alienforest egyetlen hibája, hogy kissé túlhúzzák. Sajnos az mp3-mak korában könnyen töltelék lehet abból, amit még 10 éve gond nélkül tolerált volna a hallgató. Az Ocean Woodsban hiába van egy szép, Coil-ihletésű zongorás rész, nem kellett volna 7 percig építgetni és a Fish, Smoke & Satan kötelező "buta technós" ütemeit is gyorsabban le lehetett volna zavarni, meg nyilván lehetett volna 1-2 riffel kevesebb, de a szőrszálhasogatáson túllépve az Alienforest 2008 fontos lemeze, szavatosság terén pedig egyszerűen verhetetlen, hiszen 7 év hibernáció után is pont olyan friss és élénk, mint új korában.
9/10
#Nothing#
