Koncertre járni márpedig érdemes. 2008 október tizennegyedikén látszólag semmi érdekes nem volt kilátásban. Románia black metal élcsapata, a globálisan így is csak B-kategóriás Negura Bunget lépett fel a hasonló erőt képviselő, kolumbiai származású, ám időközben már az Egyesült Államokban tevékenykedő Inquisitionnel. A koncert megtapasztalása azonban nem csak, hogy eléggé más képet adott a dolgokról, de maradandó élménnyel is gazdagította a jelenlevőket.

Volt egy előzenekar, amiről időpazarlás lenne bővebben értekezni: a korábban Adulteryként tevékenykedő cseh Vesna minden bizonnyal azért váltott nevet, hogy a tájékozatlanabbakat újra rászedje, mert aki egyszer látta már őket, midőn nevetséges folk-black metaljukkal szórakoztatják magukat, az még egyszer biztos nem fogja életének egyetlen percét sem rájuk fecsérelni.

Mi persze jóltájékozottak vagyunk, így stábunk tagjai csak a Negura Bunget intrójának felcsendülésekor hatoltak be az After Music Club apró koncerttermébe. A román csapatnak elég jó a sajtója, de mint általában a komplex zenéknél, ezzel óvatosan kell bánni, ugyanis a magukat véleményük terjesztéséhez kellőképp okosnak gondolók egy jó részénél passzol a zenéről alkotott kép a saját magukról alkototthoz (összetett, intelligens, sokrétű, kifinomult). Így az elfogult megnyilatkozások a helyzet természetébe vannak kódolva. Részemről, bár magamat szintén kellőképp okosnak (sőt, mint az fentebb kiderült, jóltájékozottnak) tartom véleményem kinyilatkoztatásához, nem osztom a lelkesedést. Bár gagyinak nem lehet nevezni a csapatot, a jó fogalmától még távolabb állnak.



A célkitűzés eleve veszélyes. A kárpátok, az erdélyi táj hatalmasságát, szépségét és atmoszféráját próbálják hangokba foglalni. Lehet persze ilyet, de ez csapdák sorát rejti magában. Átszellemült fejeket, természet iránti hódolatukban térdre eső zenészeket ugyan nem kaptunk, de a cél megvalósításának eszköztárát túlságosan bőre szabták. Hogy a képnél maradjunk, nem biztos, hogy az marad tovább életben a rengetegben, aki a legtöbb felszerelést viszi magával. Saját zenéjük erdejében persze nem tévedtek el, hiszen az kiderült, tényleg kiváló zenészek, de maga az erdő nem volt túlságosan valóságos illatú. Üstdob, pánsíp, kántálás, tiszta ének, szintetizátor, hat zenész, ezermillió téma, riff, dallam, de mégsem működnek. Túl sokat akar a szarka, nem bírja az Emperor által a ’90-es években emelt „atmoszférikus black metal” oszlopokat átívelni. Azért idézőjeles ez a kifejezés, mert totális baromság, és meg is mutatja, miért hazudik majdnem mindenki, aki ezzel jön. A black metal lényege és más extrém-metal típusokhoz képest megkülönböztető jellemzője maga az atmoszféra, innentől a kifejezés ugyanannak a jelzőnek a halmozása. A gyakorlatban pedig szintetizátor domináns szerepére utal, semmi másra, és itt pont ez az egyik felesleges málha, ami a fáradt kiránduló életére tör.



Élőben egy kellemes külsejű nőszemély nyomogatta a billentyűket, de mivel egyébként nem tagja a zenekarnak, nem ő tehetett arról, hogy többnyire lejárt hangzású alibi-témák kerültek ujjai alá. De nem is csak az, hogy lejártak, de nem csak az Emperor játszott jobbakat ezeknél anno 10-15 éve, de még a Cradle of Filth is. Ha a zene egésze nem is olcsó, ezek többsége mindenképp az. Amikor előkerült a kevés izgalmasabb billentyűtéma, a zene is rögtön sokkal jobban működött. Kellett is volna a támogatás, mert húzós, igazán erős riffekben is komoly hiány volt, legalábbis arányaiban, mert vannak ugyan emlékezetes témák a Negura lemezein, csak el vannak vegyítve ugyanannyi semmilyennel. A törzsi/népi jellegű közös dobolások pedig, ahol a gitárosok is beszálltak, eléggé parasztvakító fényekben pompáztak. Így ez az egész elmondva talán rosszabbul hangzik, mint a végeredmény volt, hiszen ismétlem, a szintetizátort leszámítva ez azért tisztességes muzsika, csak hát, aki hegyeket akar mászni a zenéjével, annak nem kell nagy hibákat csinálnia egy nyaktöréshez. 

Lemezen az Inquisition sosem győzött meg. Ahogy az ajánlónkban írtam, úgy véltem, inkább kitartásukkal – 20 éve vannak a pályán – mintsem alapművekkel hódítják meg a fekete szíveket. Persze érezni a lemezeken a Sátánt, szó sincs róla, csak azokból valahogy hiányoznak azok a tetőpontok és hullámvonalak, amik a katarzisba tudnák taszítani a hallgatót. Namármost, élőben ez úgy nézett ki, hogy felmászott a színpadra a kettő darab zenész, (érezzük a kontrasztot az előzőekben lefestett képpel!) az egyik beült a dobok mögé, a másik meg kiállt középre a gitárral a nyakában, elkezdtek darálni, és innentől nem volt szükség felépített tetőpontokra, az egész koncert katartikus volt, elejétől a végéig.



Aki a black metal műfajjal nagy vonalakban tisztában van, de nem ismerné az Inquisition zenéjét, annak így tudnám elmagyarázni a dolgot: képzelje el a De Mysteriis Dom Sathanas korszakos Mayhemnek, a Pure Holocaustot elkészítő Immortalnak, és hasonló norvég alapzenekaroknak a valószerűtlenül mágikus hangulatát (emlékezzünk, atmoszféra!). Az Inquisition az ezt tartalmazó, ha nem is témák sokaságából, de hagyományosan épülő dalokat úgy változtatja alig néhány darab elsöprő riff alkotta tömény zúzássá, hogy nem válik belőle Dark Funeral. Azaz, a nyilvánvaló hatásvadászat ellenére sem válik jelentés nélkülivé a dolog. Itt azon járt az eszem, amin a VoiVod egykorvolt koncertjén a néhai Piggy gitárját hallgatva: nehezemre esett elhinni, hogy bír egyetlen hathúros egyszerre darálni, riffeket okádni, és az olykor kissé áttekinthetetlen rendben melléjük fogott disszonáns hangokkal folyamatosan még gonoszabbá és hipnotikusabbá tenni a zenét - utóbbira játszik rá a frontember Dagon senki máséhoz nem hasonlítható torokhangú morgása is. Igazán kézzel foghatóvá pedig az tette a Gonosz diadalát, hogy sikerült belevezetni a közönség agyába is, őrjöngött a nagyjából kétharmadáig, háromnegyedéig telített terem (kb. 50-60 fő), fiúkkal, meglepően szép számban jelenlevő lányokkal, sportcipős veteránokkal, felvarrós fiatalokkal együtt. A sátáni orgiához a pokoli hőség is adott volt, ám a dolog természetéből fakadóan ez nem rontotta el azt: aki átérezte, az egy másik valóságból vette levegőt, a pincében nem létező helyett.



Kiragadva a kontextusból, a közönségre tett hatáson alighanem szintén meglepődő Dagon alábbiakban citálásra kerülő megjegyzése megmosolyogtató, valójában viszont máshogy az. Ezt mondta, miután egy dallal korábban ígéretet tett egy újabb magyarországi látogatásra: „You should feel greater when you leave than you felt when you entered” Nem szokványos black metal konferanszié, de nem is volt ez egy szokványos black metal koncert.

a’ ördög


(a képeket a zenekarok myspace-oldalairól szedtük, nem ezen a koncerten készültek.)