A Kings of Leonnal kapcsolatban sok csapás létezik, amin el lehet indulni, és ami sehova sem vezet, ezért talán legjobb és legegyszerűbb – stílszerűen – az aranyközépúton maradni és (jelen esetben) a külsőségektől eltekintve meghallgatni a zenét. Csak nehéz: nyilván lehet tenni magasról arra, hogy miben hisznek, kik ők, honnan jönnek, mit csinálnak és hogy néznek ki; és valójában ez is lenne az ideális, de olyan bőkezűek ezek a rendes emberek, annyi élményanyagot kínálnak, hogy kár lenne nem beszélni róluk is a zenéjük mellett. Mert egyrészt a Kings Of Leon családi vállalkozás – még ha nem is a gyomorforgató Hanson- és Kelly Family-fajtából való, és más a műfaj is, de mégis csak az. Másrészt keresztények is az istenadták, így Caled sakálrészegen szöveget ír arról, hogy Jézus nem szereti (aztán padlóra kerül, mikor józanul meghallja, mit merészelt), és azt is énekli, hogy Your Sex Is on Fire. Ráadásul mikor elkezdték, még úgy néztek ki, mint négy szerencsétlen ágrólszakadt a hetvenes évekből, most meg érthetetlen megfontolástól vezérelve egyszerű H&M katalógusfiúkká váltak az elképzelhetetlenül szűk csőnadrágjaikkal és a szögmérővel beállított frizurájukkal. És ha mindez nem elég, lehet utálni őket még azért is, mert most már nyugodtan kezdhetünk dobálózni velük kapcsolatban az olyan jelzőkkel, mint amilyen például a stadionrock, a nyálas mainstream banda, esetleg a toplistás modorosság. Na hát akkor minderre próbáljunk meg most magasról tenni. Hogy miért? Mert zenélni viszont mindennek ellenére (vagy lehet, hogy inkább ettől?) tudnak, és bár egyre inkább a U2 neve az, ami felmerül fő hatásukként, azért simán szóba lehet hozni jó előadókat is, például a Led Zeppelint, Bruce Springsteent és a vallásos vonulat nélkül is, de azzal együtt meg pláne, Neil Youngot. Mindenkori hatásaik keveréséből pedig csináltak már három hibátlan albumot, amik még az On Call klipjében produkált idegesítően esetlen grimaszolásokat és pózokat is simán feledtetni tudják, pedig az nagy teljesítmény.
Az Only by the Night felépítése nagyjából megegyezik a Because of the Times-éval, de ezen talán még több a sláger, a lassú szám, a szinti meg az érzelgősség. A Closer megfog, kedvesen odaültet maga mellé, megsimogatja a fejünket, aztán lendületből mellberúg, és nincs semmilyen kifogás, a melankolikus, szintis dünnyögés tényleg nagyot üt (illetve cipőz), akkor is, ha nem kérjük. Ezután valahogy össze kell szedni magunkat, ehhez adja a lendületet a dögös Crawl, ami torzított gitárral rokkolva durmogja végig a maga négy percét. És ha már úgyis talpon vagyunk, jön a Sex on Fire, a sláger, a női rajongók nyáltermeléséért felelős klippel, a szenvedős refrénnel, Bruce Springsteen-nek szeretettel. Aztán a slágeráradat folytatódik, következik a Use Somebody: középtempó, kiállás, kórus, szóló és különben is, hogy lehet fehér embernek ilyen hangja? Aztán megint nincs hiba, Manhattan, a frizura még mindig tart, a miénk is, az övék is. És így tovább, végig, ugyan nincsen a Holy Roller Novocaine-hoz hasonló hosszúságú eposz, és a számok többsége éppen csak megközelíti a négy percet, de ez nem okoz gondot. Az egész lemez egy nagy desszertes doboz, tele színes, szagos, édes darabokkal, amik nyálasak, ragadósak és lehet, hogy végül majd cukorbajhoz vezetnek. Akinek viszont nem fekszi meg a gyomrát, annak kiül az arcára a jóllakottságot követő, elégedett mosoly.
9/10
kapcsolódó cikkek:
Kings of Leon - Because of the Times (kritika)
