Nattefrost-ot nem érdemes bemutatnom magazinunk olvasóinak, a következő információkat elég tudnunk róla: Norvég, black metal-t játszik, annak is a stílus szigorú szabályaihoz való igazodását tartja szem előtt. Legalábbis szólómunkássága alapján mindenképpen.

A Blood & Vomit-on nem található billentyűs hangszer, tiszta énekhang, gitárszóló, gyakori tempóváltás és hasonló zenészbetegségek, nincs túlzó törekvés, viszont megtalálható az ellenszenv, a megvetés és az értetlenség indukálásának igénye.

A 40 perces kinyilatkoztatás nyerssége, obszcén és aberrált szövegvilága megnyugtatóan hat zavart lelkivilágunkra, miután az élet legtöbb területén játszott szerepeink kellemetlen gócokat és frusztrációkat generáltak bennük. Az olyan sorok, mint a „Whore - put your shoes on/Bitch - swallow my cum/Slut - suck me dry/Cunt - choke and die!!” vagy „Whores of Hell fell the whip/Sluts of Hell with bloodred lips/Leather and Latex I demand/Shut up bitch,I am in command!!!!” nem szorulnak bővebb magyarázatra, művészi értékük pedig a rímek használata miatt is kétségbevonhatatlan. Az esetleges kíváncsiskodók figyelmébe tudom ajánlani Nattefrost fejtegetéseit a női nemhez fűződő viszonyáról, amiből továbbá az is kiderül, hogy valójában nem minden tehetséges előadó seggfej.

A szado-mazo dolgok mellett a műfaj alappilléreit tartó pusztítós, sátánimádós, véráldozatos témák is fellelhetőek, az album egyik legjobb riffje is a Sanctum 666 című opusban található, ami végképpen meggyőz arról, hogy a nyers black metal-nak a szimfónikus idiótaságokat mellőzve is lehetnek felemelő pillanatai.

Nattefrost továbbá fingik, hugyozik, és ha kell, rókázik is, amiből azért kár messzemenő következtetéseket levonni, a művészi szabadság paramétereinek tágítását nem könyveljük el csupán a jó ízlés ellen elkövetett merényletnek. Ilyet is lehet. Az a szép az undergroundban, hogy ha nem hallgatod, akkor sem kell szégyenkezned a nagyvilág előtt.

A hangulat hőfoka nem sokat változik, sikerült jeges, goromba, és kellően vérlázító témákat, ha nem is géppuska sebességűeket kreálni, de egy gépkarabélyra azért köröket vernek. A basszusgitár „fület simogatóan” torzított, a dobok feszesek, az egész sound kerek, kitölt minden hangtartományt, mégis jólesően polírozatlan.

A Blood & Vomit figyelmes és megfelelő hangerőn való végighallgatása jóságos atyai pofonként farag újra egész embert belőlünk, rendelkezzünk annyi önkritikával, hogy szánunk rá időt!

9.5/10

rtp