Az első Used korong kifejezetten jó volt. El is nevezték saját magukról. Ezt pedig nem. Mert ez új lemez. Az debüt stílusától nem bírtak elszakadni, ami nem kifejezetten baj, viszont a progresszió legkisebb jele sem érzékelhető a banda tevékenységén. Sőt- az önismétlés részemről valamilyen szinten még mindig akceptálható lenne, de a regresszió semmiképp sem. Hölgyekurak, az In Love and Death kifejezetten unalmas és rossz.

A zenekar első, szelftájtöld lemeze 2002-re datálódik. Korrekt számok sorakoztak rajta- az egyetlen dolog ami hibájaként volt felróható az az, hogy a korong a végére rendesen ellaposodott. A következő életjelet egy 2003-as EP-jellegű diszk (Maybe Memories Live) jelentette, amihez bár nem volt szerencsém, mégis kifejezetten időhúzásnak tűnik. Eztán pedig meg is érkeztünk az aktuális anyaghoz. Vigyázz, jámbor zenehallgató! Becsapós a dolog. Mondom is, miért. A lemez eleji pár másodperces recitativ rész és egy slicchúzás-effekt után indul a korong, én pedig önelégült fejjel vigyorgok, hiszen a Take it Away jó szám. A lemez talán egyetlen jó száma. A nóta befejeztével a zordon lelkületűek már nyúlhatnak is a STOP gomb után, a türelmesebbek még várhatnak ezzel, ám az ő esetükben is csak percek kérdése lesz a bűvös, négyzetes címke megnyomása. A további 30akárhány perc kukabélésnek mondható, az unalmas témák zokogással, csilingeléssel illetve AFI-t idéző nyávogós énekrészekkel való keverése bizony bezúzásra feljogosító tényezők. Nem, nem. Én békés ember vagyok. Nem a zenészek fejére gondoltam.

Ígyhát rögtön az első szám után el is illan a spiritusz, hogy helyét átvegye a monoton pöcsvakarászás. A lemez olyan lapossá válik (dezsavű), mint Anettka. Phloáj. Csúnyákat vagyok kénytelen mondani, bár a legkevésbé sem szeretném. A Júzdból tinirokk banda lett, nekem pedig elment tőlük a kedvem. Az ehhez való asszisztálásnak, visongva tapsikolásnak részemről helye nincs. A lemezt hallgatva olyan rettenetes szavak ugranak be, mint pl. punkkarácsony és zizicukor. Az In Love and Death minden kétséget kizáróan kommersz, rádióbarát, sokkal inkább az, mint az első lemez- nem hiszem hogy ez a véletlen műve lenne, vagy a mikrocsipphibás disztorzsönpedálé. Ez a fajta hozzáállás, megközelítés azonban még nem feltétele annak, hogy a lemez szar legyen. Node hagyjuk a libsi szöveget, az In Love and Death egyszerűen az. És még azt az örömöt sem hagyják meg nekem, hogy egyszerűen foshalomnak minősítsem őket. Mert van a lemezen egy tisztességes szám. Bizony, sokat jelent. Ez pedig így több, mint bosszantó.

A gyanúm az, hogy a világ most újfent jól felfedezi magának a zenekart és hiába a rossz zene, a részemről nagyméretű franciakulccsal tolerálható áutluk, a Júzd sikerbanda lesz. Valószínűleg csak a nagy víz túloldalán, azonban jelen bohém fiatalok és társaik mókáskedvű és egyben álérzelmes zenéjének hullámai lassan már az öreg kontinens partjait mossák, kisnagyhazánkba való beszivárgásuk után pedig nálunk is bimbózásnak, burjánzásnak indulhat a szabadságföldjén már lassan reneszánszát élő emo divat. És akkor numetál-overáljainkat és buggyos betyárnadrágainkat képletesen és nem képletesen is lecserélhetjük újabb levetett amcsi göncökre.

Nem tudok nem élni a rossz szóviccel- the used is more used than used.

4+1

haska