1994 nyarán alakult ez az egyszemélyes formáció, melyet a mulattató nevű Lord Evil hozott létre, hogy a legkevésbé sem mulatságos „zenét” okádja aberrált világunkra, hogy eme hangokban manifesztálódó szembesítés során mélységes undorral forduljon el lényegében önmagától az emberi faj. Mert aki eddig hallotta a közelemben dübörögni ezt az iszonyattal és kínnal gyúrt tébolyodott kántálást, az indusztriális zenék eszköztárának legsokkolóbb pillanatainak felhasználásával, vérben forgó szemekkel csöndért könyörgött. A háborút kiáltó emberiség még a pusztítás közelgő hangjait is örökre elfelejtené, miközben a jövő eme zajok és a mindenre kiterjedő dübörgés tápláló keble. Tökéletesedés, a tökéletes rombolásért.
A Melek-Tha szinte félévente jelentkező kiadványainak ugyan viszonylag csekély részét hallottam, de ezen korongokon lévő mesterien felépített zajhalmazok, síron túli kórusok, üvöltések mindegyiken megtalálhatóak voltak, elmondható tehát, hogy aki eddig ismerte a formációt, nem sok újat fog találni. Hacsak nem azt, hogy a pokol bugyrainak, a halottak birodalmának bemutatása helyett a kézzel fogható létezés felszínére emelkedett, hogy az apokalipszis számára nyújtson eszményi aláfestést.
Millió harci dob monoton de feszes pergése adja a nyitó Khaos Domination alapját, a háttérben gyilkolásra buzdító hisztérikus üvöltés, széttorzított suttogások, skandáló tömeg, az alvilág urának krákogása, bégetése csattan korbácsként a harci ember-férgek gyülevészete felett.
A Destruktor Propaganda ritmusképlete ad némi kapaszkodót, bár leginkább tonnás kalapácsok döngölésére emlékeztet az-az észveszejtő csattogás. Ha némileg feloszlik a füst, elhalkul a folyamatos sűrű zaj, akkor néhány pillanatra hullahegyek, megcsonkított túlélők céltalan vánszorgása vetül elénk, miközben a lelket mételyező suttogások kivehetőbbek lesznek.
Az Infernal Battlefiled egy szegmensnyi pihenőt sem ad, míg a La Vision Du Declin az elkínzottak sikolyával nyit, ahol e világ parancsolója tart vizitet eddigi munkássága felett.
Különösen jónak tartom még a frappáns című Virus Maximus-t, valamint a címadó 17 perces War is Coming-ot. Míg az előbbi futurisztikus hangszíneivel, ritmusaival, gép-hangjaival egy viszonylag szellősebb tétel, az utóbbi első fele szintén a tömény noise mellett voksol, hol a folytatás törzsi dobolás, ijesztő rémálmokat sejtető szófoszlányok, koponyarepesztő és fülsértő hanghullámok kiteljesülése. A kétezer éves munka meghozta gyümölcsét, az utolsó háború eljött…
A lemez önmagában szinte végighallgathatatlan, a felsorolt jellemzők miatt kevés olyan lélek létezik, ki borzongás és rosszullét nélkül, az önmaga nyersségében tündökölő iszonyatot képes magába fogadni. Merem ajánlani háborús könyvek olvasásához, esetleg a fekete korszakbeli Goya képek nézegetéséhez. Bármihez, ami kikezdi józanságunk határát, grandiózus, sokkoló, tébolyult, beteges.
Bár ebben az esetben az objektív pontozás szinte lehetetlen, a Melek-Tha eddigi legjobb munkájának tartom a War is Coming-ot.
9/10
r.t.p.
