Nem szeretnék túlzottan nagy szavakat használni, de a Jesus Lizarddal való első találkozás az élet fontos momentumai közé tartozik. Mégpedig azért, mert utána már nem lehet ugyanúgy viszonyulni a zenéhez. Nekem legalábbis nem ment. Persze a Lizardról jó ideje csak múlt időben beszélhetünk, a tagok külön utakon bár, de többé-kevésbé aktívak maradtak, nemrégiben a gitáros Duane Denison és az énekes David Yow is hallatott magáról, nézzük most előbbit.
Nem vagyok túl elszánt Tomahawk hallgató, eddigi lemezeiket ugyan ismerem, pár dal el is nyerte tetszésem, de összességében a kevésbé gyümölcsöző kollaborációk közé soroltam a négyest (most már triót). Sajnos ezen a harmadik lemez sem változtat, sőt. Érthetetlen, miért nem működik a dolog, itt van ugye Duane Denison mellett a Helmetből, illetve a mostanában szarrá hájpolt Battlesből John Stanier, plusz Mike Patton.
Az Anonymous részben Duane kodálykodásának eredménye, bár az érdemi gyűjtőmunkát nem ő végezte. A sajtóanyagban egy eredeti indián zenék lejegyzéseit tartalmazó könyvről esik szó, állítólag az ebben talált dalokat formálták át, méghozzá több fázisban, mivel Patton a saját részét utólag toldotta hozzá a gitár/dob alaphoz. Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, de nekem több helyen széttartónak tűnnek a dalok, mintha nem sikerült volna elvarrni bizonyos szálakat. És indián gyökerek ide vagy oda, túl nagy meglepetés nem éri az embert, a nyitó War Song a Delirium Cordia kezdését juttatja eszünkbe, a Red Fox felkerülhetett volna valamelyik Mr. Bungle lemezre is, a Cradle Song a kései Faith No More-t idézi, Denison sem hazudtolja meg önmagát, de szomorúan kell konstatálnunk, hogy nagyon gyorsan unalomba fullad a rézbőr-retro.
ktibi
5,5
