KoldVoid - Ghost Staring At The World EP 2008, Valse Sinistre
Hasonló dolgokkal állunk szemben, mint a Landscape esetében, de a Koldvoid zenéje színesebb, változatosabb, közvetített érzései sokkal emberibbek, mindazonáltal beszűkültebbek is egyben. Bár manapság már nem vagyok hajlandó arra, hogy mesterséges és valódi hangszínek közötti különbségek megfigyelésével rontsam el a zenehallgatás örömeit, úgy tűnik, mintha az amúgy számítógéppel készített muzsikába vegyülne némi halk gitárszó is. Ha valaki ismeri a Sigur Rós „()” lemezét, és a Vangelis által megzenésített Blade Runner című sci-fi filmzenéjét, akkor próbálja meg szintetizálni a kettőt, leszámítva a felkavaróbb, vagy éppen élénkebb pillanatokat, és nagyjából tudhatja, hogy mire számíthat. Akik ezeket kihagyták, azoknak csak annyit mondhatok el támpontul, hogy képzeljék el, hogy egy furcsa, kába hajnalon a város melletti erdőben ébrednek, úgy, hogy fogalmuk sincsen, hogyan kerültek oda, mégsem éreznek semmiféle baljóslatú szorongást, vagy félelmet. A reggeli nap lassan beteríti a tájat, a közelben már hallani az éledező világ lomhán közeledő hangjait, az emberek lélegezni kezdenek, az autók motorjai felpörögnek, itt az idő bekapcsolódni az életbe.
2008, Valse Sinistre
A Landscape a Mare Frigoris és az Owl Cave nevezetű, szintén ambient zenéket prezentáló projektek szerzőjének egy újabb tematikát körbejáró, de megvalósításában szinte ugyanolyan szüleménye. Mint ezekről általában, ebben az esetben is elég nehéz bő lére eresztve beszélni. Természetes hangszerek, vagy azokat imitálni kívánó hangszínek nincsenek, vannak viszont természetből származó hangminták. Jelen alkalommal az volt a cél, hogy a zene a tavasz hangulatát éreztesse a hallgatóval, és bár nem Vivaldi módszerével, de tény, hogy a Spring Waves elér egy bizonyos, preferált hatást. Magam részéről nem pont a tavasz jut eszembe elsőnek, inkább egy kellemes éjszakai túra egy csillagokkal megvilágított tisztáson, de ez még önmagában nem zárja ki a szóban forgó évszak jelenlétét.
Torn From Earth - Torn From Earth 2009, szerzői kiadás
Súlyos, erősen Crowbar hatású sludge-ban utazik a magyar Torn From Earth - szerencsére a hazai stoner/doom/sludge színtér zászlóshajóitól eltérően déli zászlók, irritáló pózok és feletébb gyanús maszkulin bizonyítási kényszer nélkül. Ez már önmagában dicséretes, ráadásul egész fogós témákat hoztak össze az első demójukra, némi Isis/Neurosis jellegű elszállással is színesítve a képet, de még jócskán minden ’poszt’-jelzőn innen tartózkodva.
Absentia Lunae - Historia Nobis Assentietvr 2009, ATMF
Az Absentia Lunae-ban is vendégszerepelt ugyan a lenti bandák agya, MZ, ám ez alapvetően egy másik társaság. Ők triesztiek, a fő agy pedig a vicces művésznévvel bíró Climaxia, aki, mint az sejthető, nőnemű, de az ennek a tulajdonságnak megfelelő szokásos pozíciótól eltérő módon nem a billentyűket nyomogatja, hanem riffel, méghozzá nem is rosszul. Van egy (szerinte anti-)depresszív bm-ben utazó szólózenekara (Melencolia Estatica) is, aminek legutóbbi lemezét önszorgalomból is meghallgattam párszor. Túlzottan mély nyomokat azért nem hagyott. a' ördög
2007, ATMF
A harmadik MZ főszereplésével működő zenekar. A Locus Mortis 2007-es lemezét promótáló korong az elmúlt másfél évben körbeturnézta Magyarországot, stábunk tagjai között pattogott ide-oda, és mindenki hasonló, szűkszavú ítéletet mondott róla: „nem rossz, de nincs róla mit mondani”. Ez a formáció black metalt játszik, sűrű, szúrós riffelésűt, nagyjából korszerűen, tehát viszonylag sok disszonanciával, de végső soron mégis túl konzervatívan, túlságosan átlagos sikálásokkal. Még szintetizátor is van benne, nem is kifejezetten rosszul felhasználva, csak csak csak. Se nem hús, se nem hal, de még csak nem is arany középút. Nincsen benne semmi emlékezetes. Meghallgattam 5-6 alkalommal biztosan, és mégsem maradt meg belőle semmi. Lehetne a disszonanciára fogni, de akkor tegyük be a Deathspell Omegától mondjuk a Carnal Malefactort (hogy ne csak állandóan a Sola Fide I és II legyen emlegetve), és halljuk, mi az, hogy zene. Nem a disszonanciákon múlik, hanem a témák és a dalszerkesztés minőségén. Itt pedig egyik sem kiemelkedő.
Arcana Coelestia - Le Mirage De l'Ideal 2009, ATMF
Az Urnához képest csak minimálissal több spiritusz jutott csak az Arcana Coelestia idei nagylemezébe. Ez a kevés nem annak köszönhető, hogy AC szigorúbb, bár ez igaz, de inkább azért, mert sűrűbb, és több érdekes téma is belepasszírozásra került. Hasonlóképp érdekes dalszerkezetekbe foglalva akár jó zene is lehetne. Egy helyen például eszembe jutott, hogy az Arcturus zenekar első kislemezén (My Angel) tulajdonképpen hasonlóan minimalista eszközökkel mennyire sötét és gonosz hangulatokat tudott teremteni, és egy-két témából itt is ki lehetne hozni valami hasonlót. Abban, hogy ez nem sikerül, a funeral doom panelekhez való ragaszkodásnak van főszerepe. Gondolok például a dobtémákra, nem is arra, hogy lassú, vagy hogy monoton, mert a két jellegzetességtől még lehetne izgalmas, de ez szimpla belassított, lélektelen metaldobolás. Feleslegesek a csicsázós gitárvirgák, amik ugyan nem igazi gitárszólók módjára villognak a zene középpontjában, hanem inkább giccses kerti gipszoszlopok díszítéseként lehet vizualizálni őket. Van itt még némi erősen Dead Can Dance-es női vokál is, ami giccses ugyan, de nem zavaró. Egészében véve is giccsesebb az Arcana Coelestia, mint az Urna, de pont annyival kevésbé unalmas és érdektelen. a' ördög
2009, ATMF
Az olasz Aeternitas Tenebrarum „zenei alapítvány” mérvadó körökben is ünnepelt underground kiadó. Janvs nevezetű zenekaruk két lemezéről e lap hasábjain már olvashattak látogatóink (itt és itt). Számos egyéb kiadványból is érkezett az utóbbi évek során promó, ezeket a csontvázakat venném most elő a a' ördög
2008, Valse Sinistre
Ez a Bardo szerencsére nem a Deák Bárdos-féle, hanem Khrul egyik tavalyi alkotása, amiben a metálballadák könnyes, mégis férfias világába tesz kitérőt. Erős ’90-es évek-nosztalgia uralja az instrumentális szerzeményeket, azonban a patinaműanyag, zoom505 érát idéző gitárhangzás, a kötelező szakrális kórusok és a Titanic-léptékű emóciótöltet mögött tulajdonképpen korrektül, sőt, gonddal megírt témák vannak. Néha pedig igenis jólesik visszacsöppeni abba a világba, ahol a zúzós, fokozódó tremolóriffelés után kiszámíthatóan jön az egyenvonalú tiszta akkordbontás, pont olyan bizonnyossággal miként José Miguel megpillantja majd hitvese lopott csókjait a kertésszel a hacienda eldugott ligetében. Khrul egyébként a Hypocrisy epikus dalait és a korai Katatoniát emlegeti hatásként, nekem ezen felül néha beugrott az Omnio is az In the Woods-tól (nem csak a név miatt), ezeket a pillanatokat őszintén, az emlékek megszépítő csillagpora nélkül is élvezni tudtam. Pontlevonás jár viszont azért, mert a 3 című negyedik dalban a szinti-hangzású gitárkatarzisnál eszembe jutott Jordan Rudess szakálla. 7/10 aud myspace.com/bardoband
Longing for Dawn - A Treacherous Ascension (2007) Grau Records
A kanadai Longing for Dawn kiváló példázata annak, hogy miről beszéltünk korábban több cikkünkben is a funeral doom és az átverés kifejezéseket emlegetve: ezt a műfajt nem lehet rosszul játszani, mert a védjegyének számító, maximális lassúsággal ismételgetett riffekből álló végtelen dalfolyamok minden a zenében gyakran előforduló evilági hibától – ízléstelenségtől, giccstől, arcoskodástól, magamutogatástól, maszturbálástól - időtlen távolságban hömpölyögnek tova. Ugyanakkor, többnyire nem csak az emberi hibákat kerülik el, hanem magukat az embereket is. Az A Treacherous Ascension is egy teljes mértékben hallgatható album, ám esetében sem bukkan fel bármi olyan, ami indokolná, hogy a lehetőségből konkrét cselekvés váljon. A műfaj összes bevált kliséje felsorakozik, a szintetizátoros aláfestések viszont valamivel nagyobb szerepet kapnak, mint a stílus legtöbb művelőjénél, de hát hallottunk már ilyet is. Háttérzenének ideális bizonyos helyzetekben (nem autóvezetéshez!), amúgy pedig alvászavarokkal küszködőknek és magas vérnyomástól szenvedőknek lehet megváltás.
6/10
a’ ördög
(2005) Ledo Takas Productions
Még az Obtest tavalyelőtti lemezével egy csomagban érkezett a Dissimulation döglött patkányokkal díszített borítójú cd-je. A litván formációnak nem ismerem a korábbi munkásságát, amit itt hallok, az értékelhető, de semmiképp sem kiemelkedő thrash metal. Bár a stílus közel áll a ’80-as évek zenekaraihoz, és azon belül is a germán vonulathoz, tisztán retro-thrashnek mégsem nevezném a Dissimulationt, ugyanis nem a korszak jellegzetes érzésvilágának megidézésére van kihegyezve a dolog. Nagyon kicsit benne van egyfajta katonás-menetelős jelleg is, úgy ahogy az észt Loitsra jellemző, de sokkal kevésbé észrevehetően.
A Prakeikimas tipikus esete annak, hogy ha valaki úgy hallgatná meg, hogy korábban még soha nem hallott (thrash) metalt és ezért még nincs telítve ehhez hasonló munkák ezrével, akkor lehet, hogy bele tudna merülni, és akkor akár még meg is szerethetné ezeket az amúgy korrekt hangzással, kielégítő technikai tudással és a műfaj íratlan szabályainak betartásával játszott, nem is kifejezetten ötlettelen riffeket.
6.5/10
a’ ördög
The Frost – Damned and Forgotten (2006) Nerbilous Productions / Kerzakraum
A milliónyi Frost nevű black metal zenekar közül a horvátországi az, ami a lentebbi kiváló bandákat világra szabadító Nerbiliousnál, illetve annak al-kiadójánál, a Kerzakraumnál kötött ki. Nem véletlenül. Ócska, ötlettelen egyszemélyes dobgép-black ez is, szar vokálokkal, zsibbasztó közhelyekkel (pl.: szélfúvás-intró). Itt mégis hajszálnyival több élet szorult a klisékbe, és mivel elvileg ez csak egy demó lett volna, nem írnám le végleg a projektet. Hús-vér dobos kell és jobban kidolgozott riffek: kiszűrni a pár érdekesebb momentumot és csak azokból, lassan, témáról-témára építkezni. Nem sok reményt látok, de valami pislákol a mélyben.
4.5/10
a’ ördög
Thanathron & Empheris - The Rituals Of Possession In Blasphemy (Split) (2006) Nerbilous Productions / Kerzakraum
Ez a lemez a lejjebb bemutatottakkal ellentétben egy viszonylag értékelhető teljesítmény, de ajánlani azért nehezen tudnám a beszerzését. Két lengyel banda került az ázsiai kiadó kezei közé: a Thanathron teljességgel jellegtelen black metalt játszik; az Empheris viszont visz egy kis old-school érzésvilágot is a dalaiba, - van egy Venom feldolgozásuk is (Lady Lust) - amitől legalább ócska metal kocsmákban elmenne háttérzenének a produkció. Ha majd kezembe kerül idei nagylemezük, lehet, hogy adok nekik még egy esélyt, a Thanathront viszont nyugodtan el lehet felejteni. Thanathron: 3.5/10
Empheris: 5.5/10
a’ ördög
Infinite Hatred – Hatefull Spell (2006) Nerbilous Productions
Ugyanaz a Helnakstav nevezetű figura áll az Infinite Hatred mögött, aki a Qrujhukot is működteti. Hogy mennyire nélkülöz minden nívót, amit művel, arra jó példa, hogy két egymástól érdemileg megkülönböztethetetlen lemezanyagát értelmetlen módon külön projectként adja ki. Talán valamivel monotonabb az IH, más különbséget nem vettem észre. Ez annyiban javulást is jelent, hogy kevesebb rossz téma és témaváltás hallható a CD-n. Zenéről viszont ebben az esetben sem beszélhetünk. Beszerzését a rendőrségnek ajánlom az egyébként elkerülhetetlennek tűnő március 15-ei zavargások gyors, vérmentes feloszlatására. A saját példányomat szívesen fel is ajánlom a közjó érdekében.
2/10
a’ ördög
Qrujhuk - Triumph of the Glorious Blasphemy (2006) Nerbilous Productions / Kerzakraum
Alighanem a Gormantatinus tőlem kapott magas pontszáma miatt döntött úgy a dél-koreai Nerbilous Productions, hogy további kiadványokat postáz nekünk. Bárhogy is igyekszem azonban, ezekről a lehető legjobb szándék mellett sem lehet sok jót elmondani. Elsőként a Qrujhuk meghallgatásával próbálkoztam, mely egyszemélyes „zenekar” szintén dél-koreai és természetesen black metalban utazik. Talán mind közül ez a legrosszabb: teljességgel ötlettelen, nonszensz témák soraiból állnak a dalok; a hangzás nekró, a dob gép, a károgás károgás. Azt mondják, a nagy zeneszerzők a fejükben hallott zenét kottázták le. Akik nem zseniálisak, azoknak ott van a dalszerzés tudománya és az intuíció. Metalban főleg utóbbi kettővel lehet kezdeni valamit. A Qrujhuknál egyik sincs meg, úgyhogy ez így nem zene – de a Gormantatinussal ellentétben zajnak sem jó.
1.5/10
a’ ördög
|
|
RSS
